Ismét Orbán Viktort választották miniszterelnöknek

2018. május 10.

Magyar Idők, Mandiner

Budapest, 2018. május 10.
Orbán Viktor miniszterelnök (k) beszédet mond az ünnepélyes eskütétele után az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. május 10-én. Mögötte Kövér László házelnök.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A Fidesz elnökét – aki 2010 óta tölti be a kormányfői tisztséget – 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották meg a képviselők. Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett. Orbán Viktor – akit 1998, 2010 és 2014 után negyedszer választottak kormányfővé – ezután esküt tett az Országgyűlésben.

Parlamenti beszédében a negyedszer miniszterelnöknek választott Orbán Viktor kifejtette: 2030-ig tervez, és addigra az EU 5 legjobb országa közé kell emelkednie Magyarországnak. A kormány szerinte a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz. Folytatás »

Egy szavazáson Budapest lett a világ második legszebb városa – itt a lista

2018. május 10.

Mandiner

Parlament díszkivilágítás index

A  World Chachán a világ második legszebb városának választották meg Budapestet. A magyar főváros olyan városokat utasított maga mögé, mint Róma, Firenze vagy Párizs.

A Bloomberghez kapcsolódó World Chachán a világ második legszebb városának választották meg Budapestet – számolt be a Növekedés.hu gazdasági portál. Hab a tortán, hogy hazánk olyan világhírű városokat utasított maga mögé, mint Róma, Firenze vagy Párizs. Folytatás »

Baleset történt a Teller Ede úton

2018. május 10.

Mr. Gábor, Csepel.info

Baleset történt csütörtökön kora este Csepelen a Teller Ede úton a Csepel Művek főbejárata előtt.

A balesetben egy VW Golf, egy Tesco teherautó és egy kamion érintett.

Vár a nyár – táborválasztó

2018. május 10.

Csepel.info, Mr.Gabee,

Zimányi Gergely BMX Emlékverseny

2018. május 10.

Csepel.hu

Mazsola és Tádé a Radnótiban

2018. május 10.

Mr.Gabee, Csepel.info

Május 10 – Mentők napja

2018. május 10.

boon.hu, MTI

mentoegysegek_micu-mentokhu

Május 10-én van a mentők napja, 1887-ben Kresz Géza orvos kezdeményezésére ezen a napon alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület – hangzott el az M1 aktuális csatorna déli Híradójában. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 67 éve, május 10-én kezdte meg működését.

A mentés 1948-ig egyesületek kezében volt. Ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat, amely azóta irányítja a különböző mentőszervezetek munkáját – hangzott el a Híradóban. Folytatás »

Aszfaltozási munkálatok Csepelen

2018. május 9.

MR. Gabee, Csepel.info

Olvasónktól kapott információk szerint a Szent László utcában aszfaltozási munkalatokat végeznek szerda este.

A munkálatokat a Fémmű utcai buszmegallóban kezdték.

Új gépjárművet kapott a Közterület-felügyelet

2018. május 9.

Csepel.hu

Korszerű biztonsági elemekkel felszerelt vadonatúj Dacia Duster típusú gépkocsival bővült a csepeli Közterület-felügyelet gépjárműállománya. A kerületi önkormányzat által, mintegy 3,8 millió forintból vásárolt gépkocsit Borbély Lénárd polgármester személyesen adta át a Felügyelet munkatársainak.

Mint megtudtuk, az autó nemcsak jelentős menetteljesítménnyel rendelkezik, de jól felszerelt is. Mindez pedig minőségi garanciát jelent arra, hogy tovább erősödjön Csepel közbiztonsága. Folytatás »

Családok éve ünnepi hangverseny

2018. május 9.

Csepel.hu