Baba-mama és tini börze szombaton Királyerdőben

2018. március 3.

Varoskép, Mr.Gabee, Csepel.info

Elsöprő sikert aratott az Egressy klarinétos és szaxofonos rendezvénye

2018. március 2.

Egressybeni.hu

Az esemény galériája

Első alkalommal rendezték meg 2018. március 2-án az Egressy Béni Református Művészeti Középiskolában a Szaxofonos és klarinétos szakmai napot.  Ahogy várható volt, a rendezvény elsöprő sikert aratott, ugyanis csordultig telt meg az intézmény minden olyan zenésszel és érdeklődővel, akik előkötelezettjei ennek a két hangszernek. 

A szakmai napon Európa legjobb klarinétosaiból és szaxofonosaiból álló művészek tartottak előadást: Horvátországból Jovana Joka és Lengyelországból Jovana Blejwas szaxofonművészek. Szlovéniából Vid Pupis klarinétművész erre az alkalomra érkezett Budapestre, hogy előadással egybekötött kurzust tartson az eseményre látogatóknak.
Folytatás »

Kutatás: minél inkább összefog az ellenzék, annál nagyobbat nyer a Fidesz

2018. március 2.

Mandiner

Az ellenzék koordinációját szorgalmazó Közös Ország Mozgalom kikutatta egy budai választókerület szavazóit, amiből kiderült: minél kevesebb ellenzéki jelölt van, annál nagyobb arányban nyer Varga Mihály, a helyi fideszes képviselőjelölt.

Közvélemény-kutatást készített Budapest 4. számú országgyűlési egyéni választókerületében a Közös Ország Mozgalom, a választókerület a II. kerületből és a III. kerület egy részéből áll, ahol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fideszes képviselőjelölt, míg vele szemben a DK-s Niedermüller Péter, az LMP-s Ungár Péter, a momentumos Benedek Márton és a jobbikos Kovács Tamás indul el.

Folytatás »

Súlyos testi sértés kísérlete miatt keressük

2018. március 2.

Police, Mr.Gabee, Csepel.info

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága 01210/283/2018. bűnügyi számon súlyos testi sértés kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján az ismeretlen férfi 2018. február 23-án 20 óra 20 perc körül Budapest XXI. kerületében a II. Rákóczi Ferenc úton lévő buszmegállóban álló 138-as buszon ököllel többször megütött egy férfit. Folytatás »

Slovak Open 2018, Bratislava (SK)

2018. március 2.

Csepel.hu

A 19.alkalommal rendezték meg a nyílt Szlovák bajnokságot, 11 ország, 90 klubjának 945 nevezésével. Pozsony közelsége miatt a hazai klubok túlnyomó többsége kihasználta a versenyzési lehetőséget, amin a Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia nagy létszámmal vett részt.

Szombaton a felnőttek pointfighting szabályrendszerű küzdelmei mellett, az utánpótlás korosztály küzdelmei voltak soron mindhárom tatamis szabályrendszerben.

Folytatás »

Néptánccal köszöntötték a tavaszt a Csepeli Olajág Otthonokban

2018. március 2.

Csepel.hu

A tél legzordabb napjával indult márciust Tavaszköszöntö rendezvénnyel üdvözölték a Csepeli Olajág Otthonokban. A lakók jó hangulatú szórakoztatásáról a Bihari János Táncegyüttes tagjai gondoskodtak. A fiatal táncosok népzenével és néptánccal gazdagították a csütörtök délelőtti programot.

A vendégek között köszöntötték Semmelweis Ferencet, a Nyugdíjasok Szociális Fórumának elnökét, Ábel Attila alpolgármestert, Szirmai Viktor főigazgatót, Bocz Renáta intézményvezetőt és Szász Krisztina marketing igazgatót.

Folytatás »

Így szabadult a börtönből az MSZP-s képviselőjelölt

2018. március 2.

Pesti Srácok

Fotó: Blikk

Farkasordító hidegben várakoztak Szegeden, a Dorozsmai úti börtön előtt Czeglédy Csabára, Gyurcsány ügyvédjére, aki milliárdokat csalhatott el, de mivel képviselő-jelölt lett, ennek köszönhetően kiszabadult.

Keserédes nap ez a lépten-nyomon diktatúrán sopánkodó ellenzékieknek, hiszen a szombathelyi politikus éppen egy olyan törvényi kiskaput használt ki, amely a hatalmat korlátozza abban, hogy eljárásokkal ellehetetlenítsen egyes politikusokat. Folytatás »

Újabb holttestet találtak – ezúttal Szigetszentmiklóson

2018. március 2.

Police, Mr. Gabee, Csepel.info



Egy nő életét vesztette Szigetszentmiklóson, halálát elsődleges adatok szerint bántalmazás okozta. Az esettel összefüggésben egy férfit előállítottak a rendőrök.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy szigetszentmiklósi ingatlanban 2018. március 1-jén este holtan találtak egy nőt, akinek halálát elsődleges adatok szerint idegenkezűség okozta. A bejelentést követően helyszínre érkező rendőrök az esettel összefüggésben egy férfit állítottak elő az ingatlanból, akinek elszámoltatása folyamatban van. Folytatás »

Találtak egy táskát Csillagtelepen

2018. március 2.

Mr. Gabee, Csepel.info

A kép illusztráció

Az alábbiakban olvasónk leveléből idézünk:

Szerdán délután 17 órakor találtak az egykori Kék iskolához közel lévő fekete ONE COLOR gyermek hátizsákot a hulladékgyűjtő kosárba bedobva. Folytatás »

Holttestet találtak egy Katona József utcai lakásban

2018. március 1.

Mr. Gabee, Csepel.info

Szerkesztőségünk információi szerint holttestet találtak Csepelen, egy Katona József utcai négyemeletes ház egyik lakásában csütörtökön.

A Csepel.info úgy tudja, hogy egy egyedül élő férfi hunyt el, aki már egy hete nem adott életjelet magáról. Az idegenkezűséget a rendőrség kizárta.