Elhunyt Choli Daróczi József

2018. május 13.

Magyar Idők

Életének 79. évében elhunyt Choli Daróczi József író, költő, műfordító, pedagógus, népművelő. A hírt a család a RomNet hírportállal tudatta szombaton.

A magyarországi roma közélet egyik ismert alakja 1939. május 26-án született a Hajdú-Bihar megyei Bedőn. A RomNeten olvasható életrajz szerint Choli Daróczi József 1975 óta tagja volt a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, szerkesztette a Romano Nyevipe, az Amaro Drom és a Rom Som nevű lapot. Számos publikációja, verse jelent meg cigány és magyar nyelven egyaránt. Folytatás »

Ellopta a főnök kocsiját, majd még le is akarta húzni a csepeli pizzafutár

2018. május 12.

Index, mr. Gabee

Az ellopott autó

Az ellopott autó Fotó: Police.hu

Nem K. Arnold a munka hőse. A 23 éves budapesti pizzafutár a múlt pénteken megkapta a főnöke autóját, hogy azzal vigye ki a pizzákat, írja a Nyugat.hu. K. Arnoldnak azonban jobb ötlete támadt, és ahelyett, hogy a pizzákat kiszállította volna, a kocsit elpasszolta. Felsültek a pizzarendelők, és a férfi a munkahelyére sem ment vissza.

Aztán három nappal üzenetet írt a főnökének, és azt állította, hogy az autót ellopták tőle, de ha átad neki 200 ezer forintot, akkor esetleg vissza tudja szerezni a járművet. Folytatás »

Ásványkiállítás és börze

2018. május 12.

Csepeli Városkép, MrGabee, Csepel.info

Május 12 – az Ápolónők Nemzetközi Napja

2018. május 12.

Startlap WIKI, Mr.Gabee, Csepel.info

1820-ban május 12-én született Florence Nightingale, aki az ápolás és az ápolóképzés kiemelkedő alakja volt. A krími háború idején, az 1850-es években a katonai kórházban megszervezte a tisztaságot és a megfelelő ellátást. Olyan körülmények között kellett dolgoznia, ahol az összezsúfolt több ezer sebesültnek nem jutott elég ágy, gyógyszer. Mindössze fél liter víz jutott fejenként naponta tisztálkodásra és ivásra. Mindenütt patkányok és bolhák nyüzsögtek.

A jobb higiéniai viszonyok kialakításával nagyságrendekkel tudta csökkenteni a halálozást. Hazatérése után hősként tisztelték. Megszervezte a nővérképzést, 1860-ban nyílt meg a róla elnevezett iskola. Az ápolók anyagi és erkölcsi elismeréséért is küzdött. Hazánkban Kossuth Zsuzsanna volt az ápolás kiemelkedő alakja.

Hajnal óta nincs áram a Sétáló utcában

2018. május 12.

Mr. Gabee, Csepel.info

Olvasónktól kapott információk szerint szombat hajnal óta nincs áram Csepelen a Sétáló utcában.

Elmondása szerint 10 óra magasságában aggregátorról próbálják a szolgáltatást biztosítani mindaddig, amíg a hiba elhárítása még nem történik.

Lopás miatt keresik

2018. május 12.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság 01200/894/2018. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.A rendelkezésre álló adatok alapján az ismeretlen férfi 2018. május 2-án 17 óra körüli időben bement egy Budapest XX. kerületi boltba és ellopta az eladó mobiltelefonját. A férfi 35-40 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid hajú. A bűncselekmény elkövetésekor kék farmernadrágot, sötét pólót, valamint zöld kabátot viselt. Az elkövetőről egy biztonsági kamera felvételt készített.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.​

JOY-napok a Csepel Plazában

2018. május 12.

CsepelPlaza, Mr.Gabee, Csepel.info

Eljött a tavaszi shopping hétvége ideje. Nézze meg a Csepel Plazaban mely üzletekben tud kedvezményesen vásárolni:

  • J. Press – 20%
  • Játékvár – 20% (kivéve LEGO és akciós termékek)
  • Vodafone tartozékok – 15%
  • Libri – 20%
  • Tally Weijl – 20%
  • Rossmann – 30-50%

Vajon mit építenek a Csepeli Piacon – utánajártunk!

2018. május 12.

Mr.Gabee, Csepel.info

Foto: Mr.Gabee

Foto: Mr.Gabee

Pénteken szerkesztőségünk néhány tagja a piacon járt és egy elkerített részre lettek figyelmesek.

A Csepel.info fő célja, hogy első kézből származó információkat közöljünk, így Mr. Gabee felkereste Beer Krisztiánt, aki a Csepeli Piac csoport csoportvezetője, és az alábbiakat nyilatkozta:

Folytatás »

Szép hétvégét Csepel

2018. május 11.

Mr.Gabee, Csepel.info

 

Garai Gergő, Seresné Szabó Eszter és Szöllősi Ildi olvasónk küldte be a fenti három fotót, mellyel minden olvasónknak nagyon kellemes hétvégét kívánunk. Az időjárásról:

Szombaton is marad a nyári meleg, 25 és 30 fok közötti maximumokkal, a napsütés mellett azonban továbbra is készülni kell helyenként záporokra, zivatarokra. A Dunától keletre megélénkül a keleties szél. Keleten és északkeleten lehet csapadékmentes az idő. Frontmentes de fülledt idő.

Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, erőteljesebb gomolyfelhő-képződés elsősorban nyugaton, délnyugaton lehet, ahol egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. Élénk lesz a keleties szél. A legmagasabb hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

Baleset történt a Központi úton

2018. május 11.

Mr. Gabee, Csepel.info

Baleset történt pénteken délután Csepelen a Központi úton. A baleset egyik érintettje a TESCO egyik élelmiszer kiszállító autója volt.

Úgy tudjuk, hogy az auto nagy sebességgel haladt. Sérültekről nem érkezett jelentés.