„Mindig is azt képviseltük, hogy ha valaki nem tudja megvédeni a külső határait, akkor menjünk oda és védjük meg. Ne beszéljünk mellé, ez egy lex Greece, egy Görögországról szóló törvény, hiszen Görögország nem volt képes megvédeni a határait” – fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor: Védjük meg az EU külső határait
2015. december 17.Megemlékezés Simon Bolivár mellszobránál
2015. december 17.Csepel.hu
December 17-én megkoszorúzták Simon Bolivár mellszobrát a róla elnevezett sétányon. Halálának 185. évfordulóján helyezte el a megemlékezés koszorúját a Venezuelai Bolivári Köztársaság nagykövete, Raúl José Betancourt Seeland és kísérete, valamint Morovik Attila, Csepel alpolgármestere és Tóth Endre, a Nagy Imre ÁMK intézményvezetője.
A Szabadító Simon Bolivár tábornok szobra előtt elmondott beszédében a nagykövet megköszönte Csepel önkormányzatának támogatását, valamint tolmácsolta a jelenlegi elnök, Nicolas Maduro, és külügyminisztere, Delcy Rodríguez üdvözletét. A megemlékezés részeként a nagykövet felolvasta Simon Bolivár utolsó beszédét, mely halála előtt, 1830 december 10-én hangzott el.
Csepel.hu
A bevándorlás a fő téma a kétnapos brüsszeli EU-csúcson
2015. december 17.Hirado.hu
Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői tárgyalnak a külső határok védelméről, az uniós üzemeltetésű menedékkérő-regisztrációs központokról, valamint a menedékkérők regisztrációjáról is. Szakértők arra számítanak, az ET felszólítja a miniszterek tanácsát: mihamarabb vizsgálják meg az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozására vonatkozó bizottsági javaslatot.
A december 17-18-i találkozó napirendjének első helyén szerepel a migrációs kérdése, amelyről csütörtökön fog tárgyalni a 28 állam-, illetve kormányfőt tömörítő Európai Tanács.
Alma Együttes a Csiliben
2015. december 17.CSili

Az Alma együttes lép fel a Csili Művelődési Központban 2015. december 20-án 10 órakor.
Cím: 1201 Budapest Nagy Győry István út 4-6.
Megközelíthetőség: GPS koordináták: 47.4358065 / 19.101527
Telefon: +36-1-283-0230
Jegyár: 1900Ft
335 ezer forint ösztöndíjat osztottak ki az Egressy adventi koncertjén
2015. december 17.2015. december 16-án tartották az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola minden évben megrendezésre kerülő adventi hangversenyét. A hangverseny elején Balogh Gábor igazgató kiosztotta a Jó tanuló – jó zenész ösztöndíjpályázat nyertesei jutalmát.
A jó tanuló – jó zenész pályázatot néhány évvel ezelőtt hirdette meg az intézmény, melyre kiemelt tanulmányi eredménnyel, dobogós versenyeredménnyel, illetve kiemelt tevékenységgel lehetett pályázni. A pályázatokból egy 5 főből álló tanári kuratórium választottak ki a nyerteseket. Az ösztöndíj összegét az elmúlt tanévben elégtelen osztályzatot szerző tanulókból befolyó díjakból gyűlik össze, mely idén 335.000 forint volt. Az intézmény vezetője elmondása szerint szeretne olyan évet, amikor nem gyűlik össze egy forint sem pótvizsgadíjakból. Ebben az esetben az intézmény alapítványa adja az ösztöndíj összegét.
A díjkiosztót követően a díjazottaknak, illetve a rendezvényre ellátogató közel 300 szülő, hozzátartózónak egy kis műsorral kedveskedett az intézmény. Az eseményről készült galéria ide kattintva megtekinthető.
Traffipax riasztás
2015. december 17.10 milliós támogatást ad az állam három gyermek vállalásakor
2015. december 16.Fidesz.hu
A bürokrácia csökkentésével támogatjuk az otthonteremtést, azt, hogy a magyar családoknak megfelelő otthona legyen – mondta Lázár János, szerdán.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 35. Kormányinfón felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány kiegészítette az Országgyűlés lakásépítés áfájának csökkentésére vonatkozó döntését azzal, hogy önerős építkezések esetében 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.
Három autó karambolozott a Weiss Manfréd úton
2015. december 16.FKI, Mr.Gabee
Három személyautó karambolozott Budapest XXI. kerületében, a Weiss Manfréd úton szerda este 21 óra körül. A balesetben senki sem sérült meg, azonban a járművek forgalmi akadályt képeznek.
A műszaki mentést a csepeli hivatásos tűzoltók végzik, akik áramtalanítják a járművet.
Bezárt a debreceni menekülttábor
2015. december 16.Hirado.hu
“Zárva” feliratú táblát helyeztek el szerdán a debreceni menekülttábor kapuján, ezzel hivatalosan és jelképesen is bezárták a menekültek helyi befogadóállomását, amely húsz éven át működött a városban.
Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője azt mondta, Debrecen az elmúlt években jól vizsgázott szolidaritásból és emberiességből. A tábor bezárása jó megoldás, mert “ma a határokat kell megvédeni, nem táborokat építeni Európa-szerte”.
Adományok a Fasang Árpád Zeneiskolának
2015. december 16.Csepel.hu
Hat kilogramm szaloncukrot adott át Balogh Ernő önkormányzati képviselő dr. Szentkirályi Aladárnak, a Fasang Árpád Zeneiskola igazgatójának, hogy a tanintézet megajándékozhassa a hátrányos helyzetű diákjait karácsony alkalmából. Az adományt a Bakos Marcipán jóvoltából juttatták el a zeneiskolának. Egy új zongorát is kapott az iskola a Magyar Postától Mikulás napján.
Dr. Szentkirályi Aladár elmondta, hogy a Fasang Árpád Zeneiskola Alapítvány mintegy negyven hátrányos helyzetű gyerek oktatását támogatja. Az alapítvány fizeti a tanulók zeneoktatási és szolfézs térítési díjait. Az érintett diákok zöme a Mészáros Jenő Speciális Általános Iskola, a Szárcsa utcai Általános Iskola és a Lajtha László Általános Iskola növendékei. Közöttük több ígéretes tehetség is akad, akik a zene területén sokra vihetik a jövőben. Az igazgató külön megemlített néhány tanárt, akik nagy figyelemmel foglalkoznak a gyerekekkel. Közéjük tartozik Pethő Szonja hegedűtanár, Parák Klára oboatanár, Kovács Ágnes zongoratanár és Várhomoki Eszter, az ütős hangszerek oktatója. Folytatás »









