8 éve halt meg Raksányi Gellért

2016. május 20.

FN

Rákóczi híd pesti hídfőjénél található festményen

8 évvel ezelőtt, május 20-án életének 83. évben elhunyt Raksányi Gellért, Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzet Színésze. Raksányi Gellért 1925. július 19-én született Szigetváron. Tanulmányai végeztével, 1947-től ötvenhárom éven keresztül megszakítás nélkül a Nemzeti Színház tagja volt, 1989 óta a társulat örökös tagjaként. 2000-től a Magyar Színházban játszott. A magyar színházművészet egyik legismertebb karakterszínészeként főként epizódszerepeket alakított. Jelentősebb szerepei között volt Biberach (Katona József: Bánk bán), Szmirnov (Csehov: A medve), a postás, Örkény István Tóték című darabjában és Vukovics Sebő Illyés Gyula Fáklyalángjában.

Több mint ötven filmben szerepelt, köztük a Rákóczi hadnagya, a Körhinta, az Édes Anna és a Magyarok című alkotásban, továbbá a Tenkes kaptánya és a Rózsa Sándor című tv-sorozatban. Évekig a Szomszédok című teleregény egyik állandó szereplője volt. Az egész ország ismerte a becenevét: ő volt a Kutya, illetve a Kutyu. Hároméves volt, amikor egy vadászaton kutyák hívták fel a hajtók figyelmét az eltévedt kis Gellértre, innen származott a ragadványnév. Művészetét a legrangosabb kitüntetésekkel ismerték el. 1966-ban Jászai Mari-díjjal jutalmazták, 1978-ban érdemes művész, 1989-ben kiváló művész lett. A Kossuth-díjat 1992-ben, a Nemzet Színésze kitüntető címet – az első tíz művész között – 2000-ben kapta meg.

Forrás: Fn.hu

Irodalmi presszó – Vendég: Hűvösvölgyi Ildikó

2016. május 20.

CSMOA

Utazzon nosztalgia járatokkal Budapesten

2016. május 20.

BKK

A hét hátra lévő napjaiban több nosztalgia járművet állít forgalomba a BKK. 

2016. május 21-én:

2016. május 22-én:

Pénteken lejár az adóbevallás határideje

2016. május 20.

INDEX

Forrás: Óbuda.hu

Péntek éjfélkor lejár a személyijövedelemadó-bevallások benyújtásának határideje. Az adóhatóság ügyfélszolgálatai és egyes posták a szokásosnál hosszabb nyitvatartással várják az ügyfeleket, akik közül sokan az előző évekhez hasonlóan az utolsó hétre hagyták a bevallások elkészítését. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) május 15-ig 3,2 millió szja-bevallás érkezett, és figyelembe véve, hogy tavaly 4,7 milliót nyújtottak be, még mintegy 1,5 milliót várnak.

Május 20. a határideje a pótlólagos adó megfizetésének is, ehhez a 200 ezer forintnál kisebb összegre hat havi pótlékmentes részlefizetést lehet kérni, az első részletet május 20-án kell befizetni. Folytatás »

Véradás lesz a TESCO áruházban

2016. május 20.

veradas.hu, Mr.Gabee

Véradás a polgármesteri hivatalban

2016. május 20-án (pénteken) 14:00 és 18.00 óra között a Csepel TESCO áruházban lesz véradás.

Ki lehet véradó? Ide kattintva elolvashatják.

Traffipax info – május 20.

2016. május 20.

Mikulasi-traffipax-tura boon.hu fotó

IX. ker. RK 08.00-09.00 baleseti stat. IX. Távíró u.
III. ker. RK 08.00-10.00 főközl. utak ell. III. Bécsi út
XIV. ker. RK 08.00-12.00 főközl. utak ell. XIV. Fogarasi út
VI. ker. RK 08.30-10.30 főközl. utak ell. VI. ker. Bajcsy Zs. Út
VIII. ker. RK 08.30-11.30 főközl. utak ell. VIII. Üllői út
XVII. Ker. RK 09.00-10.30 főközl. utak ell. XVII. Péceli út
KLFO FFBO 09.30-12.00 főközl. utak ell. I. Attila utca
XXII ker. RK 09.30-12.30 főközl. utak ell. XXII. Balatoni út
IX. ker. RK 10.00-11.00 baleseti stat. IX. ker. Illatos u
III. ker. RK 11.00-12.00 baleseti stat. III. Szentendrei út
XVII. Ker. RK 11.30-13.00 főközl. utak ell. XVII. Pesti út
IX. ker. RK 12.00-13.00 baleseti stat. IX.Vágóhíd u.
XX.-XXIII. ker. RK 12.00-14.00 főközl. utak ell. XX. Török Flóris u.
VIII. ker. RK 12.30-15.30 főközl. utak ell. VIII. Üllői út
III. ker. RK 13.00-15.00 főközl. utak ell. III. Pacsirtamező utca
KLFO FFBO 13.00-15.30 állampolgári bej. I. Szentháromság tér
XIV. ker. RK 13.30-17.30 főközl. utak ell. XIV. Ajtósi Dürer sor
IX. ker. RK 14.00-15.00 baleseti stat. IX. Távíró u.
XVII. Ker. RK 14.00-15.00 főközl. utak ell. XVII. Zrínyi utca
XX.-XXIII. ker. RK 15.00-18.00 főközl. utak ell. XX. Szent László út
XXII ker. RK 15.30-18.30 állampolgári bej. XXII. Bartók Béla út
IX. ker. RK 16.00-17.00 baleseti stat. IX. ker. Illatos u
XVII. Ker. RK 16.00-17.00 főközl. utak ell. XVII. Liget sor
KLFO FFBO 16.30-18.30 főközl. utak ell. I. Mészáros u.
IV. ker. RK 17.00-18.30 főközl. utak ell. IV. ker. Külső Szilágyi út
XVII. Ker. RK 18.30-20.00 főközl. utak ell. XVII. Pesti út
IV. ker. RK 19.00-21.00 főközl. utak ell. IV. ker. Baross u.
XIX. ker. RK 19.00-22.00 főközl. utak ell. XIX. Határ út
XVII. Ker. RK 21.00-22.30 főközl. utak ell. XVII. Pesti út
IV. ker. RK 22.00-00.00 baleseti stat. IV. ker. Fóti út
XIX. ker. RK 23.00-02.00 főközl. utak ell. XIX. Hunyadi utca

Találtak egy hatósági igazolványt Csepelen

2016. május 19.

Mr.Gabee

13235584_1081567425222845_6236632487299468341_o

Elhagyták a képen látható hatósági igazolványt Csepelen.

Aki ismeri az igazolvány tulajdonosát a kitakart adatok megadásával  jelentkezhet a megtalálónál.

Elhagytak egy órát a Mars utcában.

2016. május 19.

Mr. Gabee

Swatch-Logo

Elhagytak egy kék számlapos, fém szijas Swatch órát Csepelen a Mars utca 18 előtti parkolóban.

Aki megtalálta, vagy tudja hol lehet megtalálni, hívja a 70/4541906-os telefonszámot.

Munkatársat keres a Szabadság utcai SPAR

2016. május 19.

Csepel.info

A Szabadság utcai SPÁR élelmiszer áruház felvételt hirdet pénztárosi munkakör beöltésére.

Jelentkezni az boltvezetőnél lehetséges fényképes önéletrajz leadásával.

Tűz keletkezett egy csepeli családi házban

2016. május 19.

Hirpress.hu

Tűz keletkezett egy csepeli családi házban

Tűz keletkezett egy nyolcvan négyzetméter alapterületű családi házban a főváros XXI. kerületében található Királyerdő úton. A lángok megfékezésén a fővárosi hivatásos tűzoltók dolgoznak több vízsugárral. Az egységek az oltás során három gázpalackot kihoztak az épületből.

A házban három ember tartózkodott a tűz keletkezésekor, ők időben kimenekültek, de jelenleg a mentők vizsgálják őket.

Folytatás »