‘Történelem’ kategória archívum

Elkészült az Összetartozás emlékműve Budapesten

2020. június 3. szerda

A trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára elkészült az Összetartozás emlékműve Budapesten a Kossuth tér és az Alkotmány utca találkozásában. A Steindl Imre program keretében létrejött tájépítészeti alkotást a járvány miatt augusztus 20-án avatják fel.

Zimay Balázs építész a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, már a tervezésnél tudták, hogy egy földalatti emlékművet kell tervezniük, illetve azt is, hogy el kell rajta helyezniük 12 ezer helységnevet.

(tovább…)

Csepel történelme

2020. június 1. hétfő

Mr.Gabee. Csepel.info

Mr.Gabee történelmi rovatában ismét egy nagyon érdekes fotót mutatunk be.

Budapest, 1960. június 10. Gyermekek fagylaltoznak az újonnan épült Csillagtelep Vénusz utcai cukrászdája előtt. Csillagtelep a főváros egyik jelentős építkezése, eddig közel 2000 lakás épült. MTI Fotó: Molnár Edit

A mai rovat anyagát ezúttal is Mocsár Lajos, oldalunk egyik nagyon kedves olvasója állította össze, és ajánlotta szerkesztőségünk figyelmébe. Köszönjük szépen.

„Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak”

2020. május 31. vasárnap

Május utolsó vasárnapján, a magyar hősök napja alkalmából Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes dr. Kovács Vilmos ezredessel, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokával és Talabos Tibor ezredessel koszorúzott Csepelen, az első világháborús emlékműnél.

(tovább…)

Csepel történelme – a Rákóczi út bontása

2020. május 31. vasárnap

v39endre

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Amikor az illetékesek eldöntötték, hogy Csepelen lakótelepet kell építeni az akkor még jól prosperáló gyárak dolgozói részére, Csepel történelmi belső területét ítélték lebontásra. A lebontás megtörtént, a lakótelepeket felépítették, de a gyárak időközben megszűntek, vagy összezsugorodtak. A munkások már máshol dolgoznak – ha van mit dolgozni. Itt csak egy alvó város maradt.

De a régi, kedves Csepel már nincs többé. Sajnos azóta is időnként lebontanak egy régi épületet, mint legutóbb az 1911-ben épült Takarékbankot. Pedig ez jó lett volna egy Csepel-múzeumnak. A fentiekben néhány fénykép látható a bontásról. E képek filmjei a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény tulajdonából került hozzám, szkennerezés által.

Forrás: v39endre

Csepel történelme

2020. május 28. csütörtök

Mr.Gabee. Csepel.info

Mr.Gabee történelmi rovatában ismét egy nagyon érdekes fotót mutatunk be.

1951. Boráros tér, HÉV végállomás, háttérben a Concordia gőzmalom szállító-szalag hídja, jobbra a Ganz-MÁVAG Hídgyár telepe, a Petőfi híd építésénél (Nagy Zsolt Levente gyűjteményéből

A mai rovat anyagát ezúttal is Mocsár Lajos, oldalunk egyik nagyon kedves olvasója állította össze, és ajánlotta szerkesztőségünk figyelmébe. Köszönjük szépen.

Zúgjanak a harangok Trianon évfordulóján!

2020. május 27. szerda

Pesti Srácok

Alulról induló kezdeményezésként bukkant fel, ám mostanra egyre szélesebb körben kap nyilvánosságot, hogy harangszóval emlékezzünk a trianoni évforduló századik évfordulójára. A békediktátumot 1920. június 4-én, 16.30 órakor írták alá a Nagy-Trianon palotában, ezért szól úgy a kezdeményezés, hogy június 4-én, fél ötkor minél több helyen szóljanak a harangok szerte a Kárpát-medencében.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) tette közzé azt a felhívást, amelyhez bármilyen egyházközség, illetve gyülekezet csatlakozhat. Ez úgy szól, hogy (tovább…)

„Hát, ilyen ember volt Puskás Ferenc”

2020. május 22. péntek

Nemzeti Sport Online, Motorversenyzők.hu, Totálbike.hu, Csepel.info

Id. Reisz János a régi versenygépén

 

Idősebb Reisz János, a kilencvenéves legenda a motorozásról, Puskás Ferencről és Tichy Lajosról is beszélt a Nemzeti Sportnak. Alábbiakban változtatás nélkül olvashatják az interjút.

– Drága Jancsi bácsi, hogy szolgál az egészsége?

– Megvagyok, köszönöm szépen, járok, mozgok – válaszolta a Nemzeti Sport érdeklődésére a kilencvenéves idősebb Reisz János, a magyar motorsport kiemelkedő alakja, 21-szeres magyar bajnok.

– Olyan korban született, amikor idehaza legendás labdarúgók látták meg a napvilágot. Hogyan lett a motorozás rabja és nem a futballé?

– Csepelen laktuk, apámnak ott volt a műhelye, akkoriban mechanikusnak hívták a mesterségét. Kerékpárokkal, varrógépekkel, jószerével mindennel foglalkozott, természetesen motorokkal is. Valójában ott, a műhelyben dőlt el, hogy a motorozásra teszem fel az életemet. (tovább…)

Csepel történelme

2020. május 16. szombat

Csepel-sziget.hu

zorinatz_gabor3[1]

forrás: Zorinátz Gábor

13235938_225486267831583_877078443_n

Mr.Gabee mai történelmi rovatában egy háború előtti fotót mutatunk be.

Vajon melyik részén készült kerületünknek?

Forrás: Zorinátz Gábor

75 éve ért véget a II. Világháború

2020. május 9. szombat

1945. május 9-én írták alá a második világháborút lezáró feltétel nélküli fegyverletételt a német hadsereg képviselői. Az alábbiakban a Múlt-kor egy korábbi cikkét olvashatják.

1945. május 9. első perceiben írták alá a hitleri Németország hadserege három haderőnemének képviselői – a szárazföldi erők nevében Wilhelm Keitel vezértábornagy, a Wehrmacht-főparancsnokság korábbi vezérkari főnöke, a haditengerészet részéről annak főparancsnoka, Hans-Georg Friedeburg flottatengernagy, a légierő részéről H. Stumpff vezérezredes – a Wehrmacht feltétel nélküli megadásáról (fegyverletételéről) szóló nyilatkozatot. (tovább…)

400 éve született Zrínyi Miklós

2020. május 3. vasárnap

1620. május 3-án született Zrínyi Miklós, költő és hadvezér, a Szigeti veszedelem írója, a 17. század legnagyobb formátumú magyar politikusa, a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakja.

Születésének 400. évfordulóján a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán álló szobránál koszorúzott Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, id. dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka és Gaal Gergely, a KDNP egykori országgyűlési képviselője, az emlékév főszervezője.

(tovább…)