Évfordulót ünnepel a Csepel.info

Csepel.info

Szülinap

Egy évvel ezelőtt, 2007. szeptember 14-én került az első bejegyzés a Csepel.info hírblogra. Egyetlen év telt el, de mennyi-mennyi csepeli hírt közöltünk – amelyek nagy részét addig vagy elhallgatták vagy elhallgatták volna az agyoncenzúrázott Csepel újságban vagy a Csepel.hu-n. Aki kíváncsi volt arra, hogy mi történik Csepelen, az itt, a Csepel.info-n megtudhatta.

Olvasóink – többek között – így értesülhettek arról, hogy kerületünkben még 2005-ben is utcát neveztek el a Munkásőrségről, melyet a helyi MSZP hathatós segítségével meg is sikerült védeni az átnevezéstől. Végigkísértük a galvániszap botrányoktól hemzsegő utolsó hónapjait. Így beszámoltunk például arról, hogy a Kál Károly helyi SZDSZ-es képviselő cége által ellenőrzött galvániszap-telepre rejtélyes módon újabb hordók tucatjai kerültek, és fényképekkel mutattuk be, hogy az új hordókat kik tehették le. Mint tudjuk, a galvániszap mennyisége végül csaknem a duplája lett annak, mint amennyire a szakértők korábban éveken keresztül becsülték. Arról is beszámoltunk, hogy a Csepel újság mekkorát – fogalmazzunk diszkréten – lódított, amikor végre a galvániszap elviteléről döntöttek. A rendőrségi vizsgálatnak máig nincs vége, a felelősöket még mindig nem találták meg.

Elsőként adtunk hírt a Vörös Csepel kocsmáról, amely – sajnálatos módon – szintén elsőként került a „Magyarok Nyilai” kereszttüzébe. Még szerencse, hogy emberéletben nem esett kár. Beszámoltunk a Csepel SC helyére tervezett bevásárlóközpontról, és a stadion bontásának terveiről. Mindezt először cáfolta a csepeli MSZP-vezetés, majd elismerték és érveltek mellette, majd végül ismét cáfolták. A világítótestek Csepelen maradásáért máig tart a küzdelem. Reméljük, hogy nem kerülnek hamarosan újra elő a sporttelep kótyavetyéjének tervei – láttunk már ilyet.

Elsőként számoltunk be a ferencvárosi romák botrányos kitelepítéséről, amelyet ezek után már a csepeli MSZP sem tudott elhallgatni. Bár lett volna megoldás a botrányos történet rendezésére, Tóth Mihály polgármester és Horváth Gyula alpolgármester végül nem éltek a lehetőséggel, hogy a csepeli MSZP és a Fidesz képviselői közösen lépjenek fel a kitelepítések folytatása ellen és a kitelepített romák hazaköltöztetéséért.

Az előbbiekben említett „első” híreinket még sok hasonlóval lehetne folytatni. Például sok olyannal is, amelyeket nem is szerkesztőségünk, hanem olvasóink vagy civil szervezetek írták, fényképezték és küldték be hozzánk. Ezúton is köszönjük, és továbbra is várjuk olvasóink segítségét!

Ahogy mondják, a téma az utcán hever. Így találtunk rá egyetlen országos botrányt kavaró hírünkre, a Csepelről Kőbányára költözött Montessori középiskola érettségi botrányára is, amely máig komoly hullámokat kever. Megdöbbentő, hogyan működhet Magyarországon olyan középiskola, ahol egyetlen középiskolai tanár sem tanít, pénzért adhatják a jegyeket, és az illetékes hivatal annak ellenére sem érvényteleníti az érettségi eredményeit, hogy azok egyértelműen érvénytelenek. Megdöbbentő, bár sejtjük az okát.

Büszkék lehetünk, és büszkék is vagyunk a teljesítményünkre. A csepeli média cenzorai közül sokan mondták, hogy ferdítünk, nem mondunk igazat, de bizonyítani még csak mi bizonyítottunk, nem egyszer, és nem is kétszer. Vádlóink ezért nem merik soha kimondani a nevünket. Ez sem tántorítja el azonban olvasóinkat, akik egyre többen és többen vannak, és számunkra ez az igazi köszönet a munkánkért.

A Csepel.info egy évének 15 legolvasottabb cikke:

Botrányos érettségi – Gyurcsány fiával kivételeztek?
Őrület: Hitler, Szálasi és Goebbels egy csepeli kocsma cégérén!
Következmények nélküli ország
Hamarosan megoldódik a Csepel SC és a csepeli sportélet sorsa
A munkásőrségről neveztek el utcát Csepelen
Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál – így működik a cenzúra
Az igazi Kovács Pistike
Nyílt levél Csepel országgyűlési képviselőihez
Futballmeccs gyertyafényben – a vég kezdete Csepelen?
A Munkásőrséget védik Csepelen
Titokban folyik a ferencvárosi romák kitelepítése?
Amit mondtunk, fenntartjuk
Megálljt mondanak a rombolásra: megmentené a Csepel SC-t a Neuchatel
Ferencváros folytatja a romák kitelepítését?
Baloldali értékrend és szolidaritás a csepeli MSZP honlapján

Csepel.info

26 hozzászólás “Évfordulót ünnepel a Csepel.info” bejegyzésre

  1. Bubus szerint:

    Gratulálok, és örülök, hogy néhány infóval én is hozzájárulhattam a sikerhez!

  2. Földhözragadva szerint:

    Gratula a makulátlan, kiemelkedő munkáért, és mivel semmi hiba ill. tévedés nincs megemlítve, ez valószínű elő sem fordult, és így nem is kell sehova fejlődni…Több szerénységet és sikeres munkát kívánok: egy hibázó ember…

  3. Laja szerint:

    Gratulálok a Csepel.info-nak! Értékes honlapnak tartom, sok sikert a további működéshez!

  4. Levente szerint:

    Remélem még sok évig velünk lesz a Csepel.info!

  5. LB szerint:

    Ernő!
    Ez szép volt tőled! Köszönet!

    Földhözragadva!
    Ahogy te sem vagy az, úgy a Csepel Info sem hibátlan.
    Kissé elfogult, időnként egyoldalú, viszont hatalmas szerepe van abban, hogy megismerjük annak az oldalnak a véleményét is, amit a “közszolgálati” helyi média következetesen elhallgat.

    Köszönet érte!

  6. admin szerint:

    Kedves Hozzászólók!

    Természetesen nem vagyunk hibátlanok, de azoknál a cikkeknél, ahol pontatlanságok voltak, mindig korrigáltuk azokat. Többek között erre is jó volt a fórum, és több kritikus olvasónk hozászólása. (Látott valaki hasonlót a közpénzből működő Csepel úságnál?)

    Azzal a céllal hoztuk létre a Csepel.info-t, hogy a sok tízmillió forintból működő, mégis állandó MSZP-s pártirányítás és szoros cenzúra alatt álló Csepel újság egyoldalú tudósításait ellensúlyozhassuk, és olvasóink megtudhassák, jó néhány esetben mi történik Csepelen a valóságban.

    Ma pl. nincs napirenden a Csepel SC kiárusítása (ami nem jelenti azt, hogy ez egy megnyert meccs), de meggyőződésünk, hogy ehhez mi is hozzájárultunk. Jóformán csak itt tudtak megszólalni a Kis-Duna partot védő civilek is, akikre épp a mostani Csepel újságban akarják ráverni, hogy miattuk nem lesz a Strandon az uszoda (miközben ez a tulajdonoson és azon múlott, hogy a Strand eleadása is töbször felmerült, arról nem is beszélve, hogy ilyesmit választási évek előtt itt nem szoktak csinálni). Nálunk egyetlen eset sem volt, hogy a csepeli civil szervezetek hozzánk eljutott információit, közleményeit le ne közöltük volna (ellentétben ismét a Csepel újsággal és a Csepel.hu-val).

    Sokat lehetne írni arról is, hogy a Csepel.info-n megjelenő cikkek menyiben járultak hozzá valós problémák megoldásához.

    A Csepel.info-t mindössze három-négy ember írja, szerkeszti, 0 ft. közpénzt használunk fel rá, szerkesztőink semmilyen honoráriumot sem kapnak. Egyetlen hajtóerőnk az a jogos felháborodás, amit a cenzúra és a félretájékoztatás miatt érzünk. Mégis komoly eredményeket tudtunk elérni a tájékoztatásban, olvasottságunk pedig kifejezetten jónak mondható.

    Összességében tehát elégedettek vagyunk az elmúlt egy évvel, és úgy érezzük, hogy meg is van erre az okunk.

  7. baniko21 szerint:

    Én is gratulálok a Csepel Infónak. Baloldali léttemre sem szoktak töröl-
    ni semmit abból amit megirok. Szerintem tárgyilagosak!

  8. Földhözragadva szerint:

    LB, ha Te ezt így leírod, az dícséret, de ha valaki leírja magáról az másképp cseng…
    Szerkesztőnek: a jövőben ne a szomszéd félszemű porázra kötött kutyája legyen a viszonyítási alap az agárversenyen. Hanyagoljuk már az (4xemlítve, mit nem csinált) ingyenreklámot a Csepel újságnak…:(

  9. hamu szerint:

    Boldog születésnapot!
    A nyilvánosság nagy úr! Önkormányzatunk sem tehet meg mindent a fű alatt. A civileket is csak azért szidja, mert nem tehette meg minden ellenkezés nélkül, amit tenni akart. Sőt vannak akik más véleményüknek hangot mernek adni! Szokatlan ez arra felé! Ebben is segít a csepel.info!
    Az info lelket önt a civilekbe, a civilek az info-ba! reméljük így lesz még egy darabig!
    Önkormányzatunk vezetőinek pedig azt üzenem, figyelni kell a szavakra, a gesztusokra, de leginkább az emberekre! Ezért ülnek az Önkormányzatban!
    A fiatalabb szociálista frakciótagoknak, azt üzenem, hogy csak egy kicsit másképp mint elődeik! Orosz Úr , Tóth Úr,Horváth Úr, már lehet hogy nem a közt akarja szolgálni az elkövetkezendő ciklusokban. Nekik már jár egy kis nyugalom! Ha Önök viszont számolnak a választóikkal legyenek bölcsek, ne menjenek mindig arra amerre az “öregek”!
    Lehet hogy érdemes visszatalálni az emberekhez, lehet hogy tényleg az Ő érdekeiket kell képviselni az Önkormányzatban?!
    Merjünk kérem felelősen gondolkodni! Mert hát a jogállam is mindenkié!!!!

  10. nekünk ment el az eszünk szerint:

    gratula! happy birthday!

  11. Nándi szerint:

    Csak így tovább!

  12. ikszdé szerint:

    …tök jó lenne ha nem kapnék naponta 6 levelet a csepelinfótol, senki sem kérte, hogy küldjenek…

  13. Kovács Ernő szerint:

    LB: Itt én is jet adhatok magamról nem úgy, mit a Lánchíd rádió, Echo tv, Hír tv! Oda csak azok, akik! Igaz ide ritkán írok , mert az Index elviszi minden időmet! Ne higgye egyik oldal sem, hogy ők hordozzák a bölcsek kövét a zsebükben!

  14. Wass Albert barátja szerint:

    Csatlakozom azokhoz, akik elégedettek az infóval! Egyetértek Admin. gondolataival. Többször olvashattuk önkormányzati képviselöink hozzászólásait vágatlanul szinte az összes oldalról, ami sajnos nem mondható el a Csepel újságról!
    Csak így tovább!

  15. miska72 szerint:

    Gratulálok a Csepel infónak én is. Nagyon jó ez az oldal csak az a baj, hogy keesen olvassák.

  16. Székely szerint:

    Hajrá csepel.info!
    Csak így tovább!

  17. zuzu szerint:

    miska72: admin hozzászólásából arra következtetek, hogy nincs pénz arra, hogy nagyon reklámozza magát az info, így csak akkor nő az olvasottsága, ha mi elmondjuk szomszédainknak, barátainknak, hogy van Csepelen egy másik média is, ahol még hozzá is lehet szólni a cikkekhez, elmondhatja mindenki kultúráltan a véleményét.

    Gratulálok, sok sikert a következő évekhez.

  18. leslie szerint:

    Elismerésem az info alkotó csapatának. Sajnos, még sokáig nagy szükség lesz rátok, azért, hogy a Csepeliek reális képet kapjanak a sorsukat érintő kérdésekről. Szinte naponta olvasom cikkeiteket. A hozzászólások nagy része őszinte, jobbító szándékú. Gratulálok, hajrá Csepel!

  19. Papi szerint:

    Csepel.info 20 év múlva véleményt mondok rólad. Addig is még sok boldog születés napot és sok beírott. Csak akkor keljen bele nyúlnod a beírásokba ha valaki ordenáré.

  20. miska72 szerint:

    zuzu: Ez mind szép és jó, de mennyi embernek mincs netje csepelen? A nyugdíjasok eleve kiesnek. A fiatalokan nem érdeókli. De nem hiszem el, hogy csepelről csak ennyien tudnak eről az olgalról akik itt fórumoznak. Acsepel újsában meg kellene hírdetni ezt a lehetőséget, hogy létezik egy ilyen portál ahol ráadásul még forum is van. Nem úgy mint a csepel.hu-n! Vagy a töbi MSZP-s honlapon. Mert volt ott is Fórum, csak nem bírták a kritikát. Igy hát megszűnjtették. No comment.

  21. Csaba szerint:

    Csak keményen, így tovább!!!

    Boldog Születésnapot a honlapnak! A szerkesztőknek további jó tényfeltárásokat…

  22. CsepeliXXI szerint:

    Hajrá Csepel.info!
    Hajrá Csepel!
    Szemétdombra a Fogasker….izééé…Csepel.hu-val!

  23. jani szerint:

    Csatlakozom a gratulálók csapatához !
    Sok Boldog Születésnapot a Csepel Infónak !!
    Legnagyobb erénye a honlapnak , hogy mindenki véleményét
    leadja aki nem “ordenáré” módon írja meg.
    Egyre inkább körvonalazódik egy, a Csepelért tenni akaró – pártállástól független -csapat, az infó levelezői között is.
    Ez nagyon biztató a jövőre nézve !
    Remélem ez majd a választáskor, tettekben is megnyílvánul majd.
    Erősítsük továbbra is azt a gondolatot kedves fórumozók, hogy Csepelért érdemes össefogva, együttmüködve dolgozni, mert szeretett Szigetországunk
    – ahogy sokan nevezzük -, ezt megérdemli.
    Az infónak további sok sikert a levelőzknek meg jó egészséget kívánok.

  24. […] évvel ezelőtt, 2007. szeptember 14-én került az első bejegyzés a Csepel.info hírblogra. További jó munkát és sok olvasót […]

  25. Rocky Bilbao szerint:

    Gratulálok 🙂

Itt lehet hozzászólni !