Valótlanságokat állít a Csepel újság

A Fidesz-MPSZ, a KDNP és a Fidelitas csepeli szervezeteinek közös közleménye

Csepel újság

– politikai főtanácsadó írja a közéleti cikkeket?! –

Tudatosan állít valótlanságokat, vezeti félre olvasóit „a kerület közéleti lapja”-ként magát meghatározó Csepel újság. Az évi százmillió forintos közpénzből működő hetilap már régen a helyi MSZP pártújságává züllött, és újabban a közéleti cikkek szerzőit is titkosítja. Felszólítjuk a helyi MSZP elnökét, Tóth Mihály polgármestert, és politikai főtanácsadóját, Polgár Györgyöt, hogy saját pártújságot a saját pénzükből adjanak ki. Csepel lakói megérdemlik, hogy ne nézzék folyamatosan hülyének őket, és ne nyúljanak le százmilliókat kisstílű pártpropagandára!

2007. november 8-án Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, Illés Zoltán szakpolitikus és Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP frakció csepeli vezetője közös sajtótájékoztatón jelentették be az 1200 tonna csepeli galvániszap felszámolását. Megdöbbentő módon a közös sajtótájékoztatót a helyi önkormányzat egyik MSZP-s képviselője és Tóth Mihály polgármester bekiabálással, közbeszólással zavarták meg.

A Csepel újság, „a kerület közéleti lapja” először nem tartotta fontos, beszámolásra is méltó eseménynek az országos médiában első helyen szereplő eseményt. Két héttel később mégis úgy döntöttek, hogy a saját szájízük szerint átírják, és úgy jelentetik meg a történteket. A sajtótájékoztatóról beszámoló cikk szerzője a senki által nem ismert „F. P.” lett.

Nem mondom meg – ennyi volt a válasza Bárány Tibor főszerkesztőnek, amikor arról érdeklődtünk, hogy ki írta a valótlanságokat, csúsztatást, hazugságokat tartalmazó cikket. A szerző a monogramja alapján még soha nem írt az újságba, a lap szerkesztőségében pedig nem hallott még róla senki. Ha nem ismernénk a sajtótájékoztatón jelen sem lévő Polgár György politikai főtanácsadó stílusát, azt is hihetnénk, hogy a cikket csak úgy odapottyantották az újság első oldalára.

A Csepel újság című kerületi lapnak sajnos nem ez az első olyan húzása, amikor hazugságokkal, csúsztatásokkal, fontos tények elhallgatásával vagy némi képkivágással „számolnak be” egy-egy kerületi eseményről. Legutóbb a Fidesz és a Dél-Pesti Zsidó Hitközösség közös Holokauszt megemlékezésén készült képről egyszerűen levágták Németh Szilárd frakcióvezetőt. Leírják ugyan, ha a Fidesz-KDNP frakció sajtótájékoztatót tart vagy sajtóközleményt ad ki, de azt már nem, hogy miről. Egyszer még azt is megírták, hogy tüntetést tartottunk, csak az nem derült ki, hogy miért. Még erről is volt képük hazudni. Mindeközben az MSZP rendezvényeit már hetekkel a megtartásuk előtt ingyenesen hirdetni kezdik (a Fidesz-KDNP-nek ezért fizetnie kell), és még hetekig cikkeznek róluk. Az MSZP vezetői, képviselői bármiről írhatnak, és bármire reagálhatnak, Tóth Mihály polgármester pedig rendszerint csak hátulról nincs lefotózva a lapban.

Ceausescu, Apró vagy Aczél elvtársak szeméből bizonyára könnyet csalna ki az a szorgalom, ahogy Tóth Mihály és a pártfőtanácsadója kézivezérléssel irányítják a közpénzből kiadott Csepel újságot. Mi azonban arra szólítjuk fel a legutóbb már a munkásőrséggel is nosztalgiázó volt elvtársakat, hogy saját pártújságot a saját pénzükből adjanak ki. Csepel lakói megérdemlik, hogy ne nézzék folyamatosan hülyének őket, és ne nyúljanak le százmilliókat kisstílű pártpropagandára!

Ábel Attila
Elnök
Fidesz-MPSZ csepeli szervezete

Noé László
Elnök
KDNP csepeli szervezete

Makray Barbara
Elnök
Fidelitas csepeli szervezete

39 hozzászólás “Valótlanságokat állít a Csepel újság” bejegyzésre

  1. sáfrány Zsuzsa szerint:

    Szívesen olvasnék inkább arról a ‘kerület közéleti lapja’-ban, hogy mire költötték el az Észak-Csepel eladásából származó összeget.

  2. Borbély Lénárd szerint:

    Talán annyival kapcsolódnék a fenti közleményhez, hogy elmesélek egy régebbi esetet. Pár évvel ezelőtt a csepeli Fidesz és a Fidelitas közösen vett részt a Kis-Duna-part kitakarításában, ahol nagyon sok zsák szemetet szedtünk össze. Az eseményen részt vett a Csepel Újság egyik újságírója. Oda jött hozzánk és megkérdezte viccesen, hogy “vajon ilyenkor hol vannak a Fibiszesek?” (MSZP ifjúsági szervezete). Válaszoltunk, hogy nem tudjuk, mi nem találkoztunk velük.

    Ezek után megjelent a következő héten az újság, amely beszámolt az eseményről. Ezt írták: (nem szó szerint idézem): A fiatal baloldal helyi szervezetének tagjai, a fiatal szocialisták múlt héten Szombaton kitakarították a Kis-Duna-partot.

    No comment.

  3. Csepeli Galvániszap szerint:

    Én csak annyit tudok: Észak-Csepel HUSSS, így elment! Most több milliárdos kötvényt akarnak kibocsátani, mert a polgármesteri hivatal, meg a Szent Imre tér ismételt felújítására valahonnan pénzt kell szerezni.

  4. Csepeli Galvániszap szerint:

    Ha már Csepel újságról és a galvániszapról is szó van: a Fidesz négyszer vagy ötször kérte, hogy a lap számoljon be a galvániszapról készült szakértői jelentésről. Természetesen semmi nem történt.

    Amikor a galvániszap mögötti céghálóról volt szó ( http://csepel.info/?p=15 ), valami olyat írt a lap, hogy oknyomozó újságírókat megszégyenítő kutatást végeztek a fideszesek. Azt azonban már nem írták le, hogy miről volt szó a sajtótájékoztatón, mik azok az oknyomozó újságírókat megszégyenítő kutatás eredményei, bizonyítékai?

    Ha ennyire pofátlanok, miért nem vállalják? Miért nem írják ki a lapra nyíltan, hogy “Az MSZP pártújsága évi 100 millióból”. Az MSZP-fanok biztos örülnének neki (nem hiszem, hogy áltatják magukat):
    – Elvtárs, hallottad, idén is 100 milliót sikerült lenyúlni az elvtársaknak az újságra! Hű de ügyesek vagytok, múltkor is kétszer felújítottátok a Szent Imre teret egymás után.
    – Jaj elvtárs, ne is mondd! De olyan gyorsan fogy el sajnos ez az átkozott közpénz, hogy már semmi nincs a szigetcsúcsból. Már mindent eladtunk és privatizáltunk, de azért nem kell félni, nem fogunk elszegényedni. Most azt találtuk ki, hogy újabb kölcsönt veszünk fel kötvény formájában, amit csak 2010-től kell törleszteni, és azt fogjuk elkölteni.
    – Tyű de ügyesek vagytok elvtárs! Hanem aztán az SZDSZ-t ki ne hagyjátok a buliból, az a Kál olyan ügyesen őrizte a galvániszapot, hogy az egy csuda!

  5. Csaba szerint:

    …hát nem emlékszel elvtárs, azért tudta olyan ügyesen őrizni, mert ő is elvtárs volt. És emlékszel, milyen ügyes jelentéseket tudott írni a kolléga…

  6. Zsuzsa szerint:

    Arról én is szivesen hallanék,hogy hol van az Észak Csepel eladásábol befolyt pénz,mert semmi különös beruházást nem tapasztaltam csepelen.Ami pedig a helyi vezetöket illeti csak annyit,hogy Csepel életében csak akkor lesz változás ha ök végre “nyugdijjazzák” magukat.Mivel csepel lakói mindig is rájuk fognak szavazni nem tudom miért talán nosztalgiából,mert biztos hogy nem gondolkodnak amikor a szavazó cédulát kitöltik,különben nem szavaznának folyton olyan emberekre akik már azt hiszik hogy ez a poszt amit betöltenek örökké az övéké lesz,talán még a gyerekeik is öröklik, ha ez így megy tovább.És ez még scifi-nek is szörnyü.

  7. Bubus szerint:

    Pedig voltak beruházások. Állítólag Csepel vezetői szinte mind remek palotákat építtettek Buda és Pest komfortosabb kerületeiben, és az autóikat is komolyabbra, pazarabbra cserélték. Azt is beszélik a népek, hogy a vezetők tervei szerint hamarosan kutyakaki-tartó kukákat fognak telepíteni a parkokba, és mindegyik egy laptop árába kerül.

  8. Gyurka szerint:

    Kedves Zsuzsa!
    Ha már a nyugdíjat említetted: mi igaz abból, hogy “nagyjaink” közül jú néhányan suttyomban nyugdíjba mentek, és így joggal bebiztosítva érzik magukat minden lehetséges esetre?
    Biztosan jogszerúen, de mégis fenemód cinikusan és gusztustalanul…

  9. miklos szerint:

    Nos valahogy nékem is az a meggyöződésem,hogy az a vezető gárda
    mely ugymond hivatott lenne a kerület dolgait,serényen jól elvégezni
    /ezért kapják a nemkevés fizetésüket/ a hivatalukban,mostanra kifá-
    radtak nem hozzák azokat az eredményeket melyek elvárhatóak lennének. Ideje lenne egy tenniakaró friss gárdára váltani,a régiek
    menjenek pihenni.

  10. Bátky Endre szerint:

    Tisztelt Borbély Lénárd Képviselő Úr!

    A hozzászólásában említett takarítás tényszerűségéhez tartozik, hogy Szenteczky János és jómagam jelen voltunk az eseményen, mint FIB tagok.

    Köszönettel:
    Bátky Endre

  11. Dargó Sándr szerint:

    Hát bizony én sem emlékszem semmi fibesre, vagy fibiszesre, annak ellenére, hogy ott voltam végig azon a takarításon…

    Annyi rémlik, hogy volt pár – számomra ismeretlen – ember (akkor nem ismertem fel őket, így az arcukat sem jegyeztem meg), akik megjelentek, beálltak a kamera elé, nyilatkoztak hosszú perceken át, majd azzal a lendülettel le is léptek…

    Elképzelhető, hogy ők voltak a FIB tagok, nem tudom…

  12. Dargó Sándor szerint:

    Dargó Sándor voltam, csak kicsit gyorsan gépeltem. Elnézést a dupla kommentért.

  13. Picúr szerint:

    Bátky Úr! A kérdés csak az, hogy nézőként vagy aktív résztvevőként voltak jelen, mint FIB tagok?

  14. Ábel Attila szerint:

    Az egyik ilyen takarításon Bátky Endre valóban ott volt, de egyedül. Szenteczky állítólag szintén, őt azonban nem láttuk. Csakhogy nem egyetlen Kis-Duna part takarításon vettünk részt, és az összesről máshogy számolt be a Csepel újság. Szerintem Lénárd is az egy évvel azelőttiről (vagy az az utániról) írt.

    A lényeg azonban az, hogy amikor mi megjelentünk 17 fővel, végigdolgoztuk a napot, a Csepel újság azt találta fontosnak, hogy az MSZP meg a FIB mennyire segített, holott egyetlen ember képviselte mind a kettőt, mi meg szó szerint 17-szer annyian voltunk. Ilyenkor megy el az ember kedve mindentől. De a Csepel újságnak ez még az egyik legkisebb húzása volt.

    Amikor a Dél-Pesti Kórháznál tüntettünk a – ha jól mlékszem 60%-os – ágyszám-leépítés ellen, a lapban az jelent meg, hogy azért tüntettünk, mert nem lett kiemelt kórház a Jahn Ferenc, pedig az lett (azaz: a Fidesz vezetői vagy hülyék vagy manipulálnak). A lapban azóta sem írtak a leépítésekről, pedig már előtte is gond volt a férőhelyek alacsony száma, a várakozás meg a körülmények miatt.

    Amikor az első galvániszapos szakértői jelentésről tudomást szereztünk, 3-4-szer kértük szóban és írásan is, hogy a Csepel úság számoljon be a szakértői véleményekről. Tóth Mihálynak is küldött a Szilárd levelet, de csak egy rendkívül goromba, polgármesterhez nem illő választ kapott rá. A második szakértői jelentésnél ugyanez történt.

    A sajtótájékoztatóinkról rendre úgy számoltak be, hogy nem azt írták le, amit elmondtunk. Még azzal is próbálkoztunk, hogy a Csepel újságnak külön adtunk sajtótájékoztatót, és felolvastuk a sajtóközleményt, hogy véletlenül se lehessen másról írni, de véletlenül mégis sikerült.

    Bárány Tibornak innen is csak azt tudom üzenni, hogy mindezért nincs oka büszkének lenni. 17 év telt el a rendszerváltás óta, de a Csepel újságnak sikerült visszasüllyedni a Kádár-rendszerbe. És még finom voltam…

  15. Gabca szerint:

    Nehogy már leragadjunk egy szemétszedésen! Én pl. ott voltam vagy háromszáz csepelivel a gyertyás focin. A BP7nap, a Helyi Téma valahogy be tudott róla rendesen, azt hiszem egy egész oldalon számolni. A Csepel újság előbb a galvániszapos történethez hasonlóan semmit nem írt, aztán, ha jól emlékszem egyetlen bekezdésnyit. Pedig a Helyi Téma a helyi híreket leszámítva inkább jobbos, a BP7nap meg balos újság. A Csepel újság úgy tűnik nem balos, hanem kőkomcsi.

  16. Csaba szerint:

    Mit vártok a szociktól? Ezt már mindenki tudja, hogy a csepel újság az mszp szócsöve. Azt mondjuk nem tudtam, hogy mindenféle senkiházi politikai főtanácsadók írogatják a cikkeket (milyen alapon merik az én adomból fizteni ezeket a sátuszokat???!!!). Dehát mit várjunk azoktól, akik a csepeliek pénzét költik pártlapra? Hát persze, hogy a seggnyalóikat is közpénzből etetik.

    Ehez természetesen szükség van olyan szolgalelkű, akarat nélküli, befolyásolható utolsó pitiáner ujságíróra, illetve szerkesztőre, mint az újság jelenlegi első embere, a Bárány.

  17. Csaba szerint:

    Ébresztő csepeliek!!! Történjen már végre valami ebben a kerületben, mert süllyedünk a mocsárba…

  18. atata szerint:

    Lódítás, csúsztatás, másról beszélés, elhallgatás, énmindentjobbantudok, ill. az “eredmények” nagymellényű kiemelése régi komcsi technika. Ennél csak az undorítóbb, hogy az ellenfelet hülyének nézik, de még nagyobb baj , hogy másoknak úgy is festik le.
    Az információ áramlásról meg csak annyit – ők olyan múlttal rendelkező újságot adnak ki amihez a “proli ” hozzászokott, a többi a reklámújságokkal együtt megy a levesbe, “van mire a krumplit hámozni”.
    A kórházas tüntetésről meg annyit, amíg kevesen vagyunk adott tüntetéseken és nem 10-20 ezren addig úgysem foglalkoznak vele. A Csepeli kórház ügye 80 – vonzáskörzettel együtt 150 ezer embert érint. A Dél-Pesti ennyi ember elleátására lett megtervezve anno, a soha be nem fejezett ” csontvázzal ” együtt. Jelenleg a csökkentett ágyszámmal is kiemeltként kéne működnie műintézmény elleátási körzete 400 ezres. Az eredményein és a síralmas állapotan meg is látszik, hogy ez nem győzhető.

  19. Bubus szerint:

    Egy barátom azért nem jelentkezett be Csepelre, mert nem akar a Dél-Pesti Kórházba kerülni. Megértem. Évekkel ezelőtt, a leépítés előtt 6-8 órát vártak a mentővel bevitt betegek a felvételre. El se merem képzelni, hogy most mi van. Nem is beszélve a proszektúráról. Onnan nem lehet hazaküldeni a pacientúrát…

  20. Gárday Balázs szerint:

    Tisztelt Bátky Endre képviselő társam!

    Nem az itt a probléma, hogy megírta a Csepel újság, hogy a FIB ott volt, hanem az, hogy míg a Fidelitas legalább 10 fővel képviselte magát (rendszeresen), addig róla egy szó se esett. Arról már nem is akarok panaszkodni, hogy hány oldalas cikk jelenik meg rólatok, ha csak pislantotok egyet, míg mi azzal se tudunk bekerülni, ha a csillagokat hozzuk le az égről.
    Úgy gondolom te pontosan tudod azért, hogy miről is szól ez az egész történet.

  21. id.huba szerint:

    Hát véleményem nekem is van a Csepel újságról!
    Elég sokat járok különböző rendezvényekre, ahol a Cspel újság “jeles” tudósítója is jelen van. Majd elolvasnám – rosszabb esetben elolvasom – az arról szóló cikket.
    Igy kialakult véleményem a következő: …..ha keze lenne, lopna is!
    Mivel közpénzből közszolgálatinak kéne lennie így kéz nélkül is tud lopni, hála a Tóth Mihály vezette MSZ(M)P-nek.

  22. Csepeli Galvániszap szerint:

    Az egyik mélypont szerintem az volt, amikor a Fidesz “tényfeltáró újságírókat megszégyenítő” dokumentumokat hozott nyilvánosságra, és a Csepel újság ennyit is közölt róla. Arról, hogy milyen bizonyítékok és kikről derültek ki, már nem írták. Viszont az egyik főszereplő apja rövidesen csepeli díszpolgár lett, ha jól emlékszem…

  23. Morovik Attila szerint:

    Csaba írja, hogy mit vártok a szociktól?! Egy Csepel újsággal kapcsolatos előterjesztés alkalmával a Fidesz frakció sok példát hozott fel az ún. “kiegyensúlyozott” újsággal kapcsolatban. A vita lezárása után Tóth Mihály számadatokkal “bizonyította”, hogy nem igaz, amit állítunk. Ezzel szemben az igazság az-mondta ő-bizony a számok tükrében igenis kiegyensúlyozott, sőt azt lehet mondani, hogy a Fideszes témák túlsúlyban jelennek meg a lapban! Azért ez éri a pénzt ugye?
    Kíváncsi lennék, ha nekünk lenne olyan munkatársi hátterünk, mint a szociknak akkor vajon a mi általunk megbízott elemző mit mondana?

  24. Márta szerint:

    Igyvan !A Csepel újság szenylap! Jaj de jó hogy mifelénk már nem hordják! azota jo a vérnyomásom,! ÉBRESZTÖ CSEPEL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  25. toth maria szerint:

    Csatlakozom az előző levélíróhoz, de sajnos mi még mindig megkapjuk!!!

    Az egész szoci bagázs nagy hazudozó, amin nem is nagyon csodálkozom, ismervén gyf. nagyurukat !!!
    Tényleg az lenne a legjobb, ha Tóth uramék a saját pénzükből kiadott újságban fényeznék magukat, hogy mennyit tettek Csepelért. Itt lakom több mint 20 éve, de alíg változott valami. Csal a trükkök százai, az megy nekik a legjobban, de ezen sem csodálkozom, hiszen 100 év alatt a tökélyre fejlesztették a kommunista módszereiket. ÉS Nem félnek a népharagtól ????

  26. malvin szerint:

    Talán ez a kerüler amin észrevehetöen 5o-éve semmi nem változott!Mindenhol szemét! rossz utak.és a Királyerdei földes utak!!A csatornázás az meg csak álom marad .Jo lenne ha már megujulna Csepel -Sziget is végre!Fiatalok vegyétek már át a stafétát a régi szociktól,és mutassátok meg hogyan kell fel lenditeni és szépé tenni a kerületet!Mert mig ezek a vezetők vannak Itt minden marad a régiben.Mikor még lovaskocsival jártak az emberek.még akkor is szebb volt itt minden.Virágos !és SZép Csepelt szeretnénk!Sok sétányokkal,hogyha az embernek kedve szottyan akkor boldogan sétálhatna végig a virágokkal diszitett városon!De igy minden olyan lehangoló!Ennél a hangulatnál,csak az emberek hangulata rosszabb.a rossz gazdasági helyzet miatt!!Mikor jön már a jobb élet!

  27. […] szintén kínos galvániszap ügyben például a Fidesz szerint személyesen ő írt egy hazugságoktól hemzsegő beszámolót a Csepel újságba. Ábel Attila, a Fidesz-KDNP képviselője a közelmúltban az […]

  28. […] már el nyomtalanul közlemények, jelentek meg hamisított hírek, melyeknek közük sem volt a valósághoz, de a részvétközlemények cenzúrájával sokak […]

  29. GAM szerint:

    ELTÁRSAK!!!
    (elvekről szó,se essék…)
    Miból gondoljátok, hogy kutyából szalonna lesz?
    A megoldás: Mindenkit (értitek mindenkit ) a megérdemelt helyére!!
    Azután meg kéne k

  30. […] Valótlanságokat állít a Csepel újság […]

  31. […] Valótlanságokat állít a Csepel újság […]

  32. […] Valótlanságokat állít a Csepel újság […]

Itt lehet hozzászólni !