Miről nem ír a Csepel újság?

Csepel.info

Csepel újság

“Miről ír a Csepel újság” címmel jelenik meg minden héten Polgár György MSZP-s főtanácsadó népszerűsítő cikke az általa szerkesztett Csepel.hu oldalon a – sokak szerint szintén általa cenzúrázott – Csepel újság legfrissebb számáról.

A “közszolgálati” újság, és az aktuális számáról író “közszolgálati” önkormányzati honlap azonban sajnos továbbra is nap mint nap elfelejti, hogy miről szól a közszolgálat. Pedig nem kevés közpénzt kapnak érte.

Továbbra is elfejeltett beszámolni a magát közszolgálatinak nevező Csepel újság az októberi testületi ülésen történtekről, holott már november van. Továbbra sem ír az újság az 56-os csepeli megemlékezésekről sem. A lap elmúlt heti cikke csak az MSZP-s politikus Avarkeszi Dezső ünnepi beszédét említette meg, az ellenzéki Fidesz-KDNP frakcióról pedig azt a megtévesztő látszatot keltették, mintha képviselőik nem ünnepeltek volna együtt a többi párttal (azt, hogy Tarlós István tartotta a Fidesz-KDNP ünnepi beszédét, már végképp elhallgatták). Ehelyett az eheti számban Podolák Györggyel olvashatunk interjút, és ez így lesz a következő számban is (ez újabb gázár-emelések előjele szokott lenni).

A “hírközlés” csimborasszóját azonban azzal sikerült elkövetnie a Csepel újságnak, hogy a Fidesz-KDNP népszavazási kezdeményezéséről – a bíróság döntéséről – úgy számoltak be, hogy azt egyetlen olvasó se érthesse. Talán mondanunk sem kell, hogy a Fidesz-KDNP sajtóközleményét és helyreigazítási kérését szintén elhallgatták. De álljon itt bizonyságul a lap példátlan pofátlansága, úgy, ahogy azt leírták, úgy, hogy nem írták le, miről írnak:

“A XXI. Kerületi Helyi Választási Iroda vezetõje a PKKB 1.P.54.141/2008/6. számú végzése – amely aláírásgyûjtõ ív hitelesítése tárgyában született – alapján az indokolásban leírtak jogi elemzése után dönt arról, hogy a törvényes határidõn belül kíván-e jogorvoslati kérelmet elõterjeszteni a Fõvárosi Bírósághoz. A döntésrõl a nyilvánosságot a helyben szokásos módon tájékoztatja. A PKKB végzése az önkormányzat
www.csepel.hu honlapján teljes terjedelemében elolvasható.”

A pártszolgálat tehát most is sokkal jobban ment. Sebaj: a Csepel.hu oldal fenntartása több mint százezerbe, a “főcenzor” kb. egymillióba, a Csepel újság pedig sok millió forintjába kerül a csepeli adófizetőknek. Havonta. Mert válság ugyebár csak akkor van, ha a 13. havi nyugdíj vagy a közalkalmazottak fizetésének csökkentéséről, esetleg elbocsátásokról van szó. Ha a pártpropagandáról vagy a haverok őrző-védő díjáról, akkor nyoma sincs.

Csepel.info

A témához kapcsolódó korábbi hírek:

Valótlanságokat állít a Csepel újság

A Csepel újságnál nem hír a hetvenezer tonna szennyvíziszap

Köszönjük: jó munkát kívánt a Csepel.hu

Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál – így működik a cenzúra

Retteg a Csepel újság az igazságtól?

A Csepel újságnak „nem volt hír” az öbölfeltöltés

Graffitit mostak le a Csepel újság előtt

MDF–MSZP-összeborulás, „főcenzori szájat mosatás” Csepelen

Nem frissült a Csepel.hu, nem adott hírt a Csepel újság

Megint félretájékoztatott a Csepel Újság?

Gázálarcban tiltakozott a csepeli Fidesz a cenzúra ellen

Megint hallgat a Csepel újság és a Csepel.hu

12 hozzászólás “Miről nem ír a Csepel újság?” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Polgár szájmosató elvtárs megint alkotott? Ó Igen! Igen, Igen!

  2. Csaba szerint:

    Gordon! Kihagytad a csótány szót…

    Az újságba belenéztem, megint egy kalap sz@r. Arra nem lehetne pénzt adni, hogy finomabb papírra nyomják, mert akkor nagyon jól tudnám hasznosítani!

  3. miska72 szerint:

    Mit várunk ettől a Gazember és szélhámos bandától? Gazemberek vezetik a kerületet meg egy Szélhámos! No comment!

  4. miska72 szerint:

    Miről nem ír a Csepel újság? Az IGAZSÁGRÓL!

  5. Wass Albert barátja szerint:

    Admin!
    Azt is kérdezhetnétek, hogy miről ír a CSU, mert tartalmát tekintve ez is kérdés lehetne. Most kapcsolok, hogy mondandóm aktualitását vesztette, mert kerületünk első-elsö embere leszállt közénk és időt, fáradtságot nem kímélve nyilatkozott Bárány-Polgár Tibornak. Ahogy elnézem a héten is megajándékoz bennünket fáradtságos munkájának elmesélésével a jó Podolák György!

  6. jani szerint:

    Egyébként nem kell megijedni, jönnek majd ha kezdődik a választási cirkusz !
    Elvégre megüzenték, hogy majd akkor jönnek !
    Mit nekik egy civilszervezet invitálása, az általuk képviseltek kérése véleménye ! / remélem mindenki emlékszik a levelükre. !!?
    Nekünk meg majd akkor kell emlékezni ha kéri a szavazatokat !
    Nagy gondjuk nem lehet , hogy mire szavazzanak, mert a “bekiabáló emberek”, kijelőlt pártbéli társak – megmondják mire , hogy kell szavazni !!
    Csak egyet felejtenek el, valakik őket megválasztották azokat kell képviselni, meg azokat is akik nem szavaztak rájuk. Na de mit írok én, ezt úgysem olvassák , a többi meg úgyis falra hányt borsó.!!!
    A lényeget meg itt mi tudjuk .

  7. matyi szerint:

    Csaba még ara sem jó:)))
    Was Albert barátja gyere vissza!!
    podolák és családja! huuuuuuuuuuuuott lakom mellettük huuuuuuu:(((((((
    piros bor piros arc ! nézd testületi ülésen:)))))))))))))bal sarok:)))))))))))))))))

Itt lehet hozzászólni !