MDF–MSZP-összeborulás, „főcenzori szájat mosatás” Csepelen

Mno.hu, Csepel.info

Csepel újság

130 millió forintos támogatást szavazott meg a csepeli képviselő-testület a helyi újságnak, amely az ellenzék szerint az MSZP helyi pártlapja. A szocialisták csak MDF-es szavazattal tudták elfogadtatni a sokakat felháborító döntést. Az ülés közben a polgármester tanácsadója a kritikákra válaszul azt mondta az egyik ellenzéki képviselőnek: „mielőtt a Csepel újság nevét és az én nevemet a szájára veszi, mosson szájat!”

„Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csepel újság 2009–2010. évi megjelentetéséhez szükséges évi 65 millió forintot a Csepp TV Kft. részére támogatásként a 2009–2010. évi költségvetésben biztosítja” – állt abban a Tóth Mihály polgármester által előterjesztett határozatban, amelyet a képviselő-testület szeptemberi ülésén tárgyaltak Csepelen. Ezt az összességében 130 millió forintos támogatást csak úgy tudta elfogadtatni a frakciójából hiányzókkal legyengült MSZP, hogy Vincze Miklós MDF-es képviselő is igennel voksolt – számol be a Csepel.info.

Ennek a hatalmas pénzösszegnek az elköltéséről jócskán eltérnek a vélemények a képviselők között. A szocialisták és a városvezetők – immár az MDF támogatásával – ragaszkodnak ahhoz, hogy a Csepel újságra fordítsák az összeget. Ugyanakkor a Fidesz szerint a Csepel újság ma inkább az MSZP pártlapjaként működik, és egy valóban közszolgálati lapot ennek a pénznek a töredékéből is fenn lehet tartani. Ilyen körülmények között a lapra költött tízmillióknak is jobb helye lenne az utak, járdák, a közlekedés rendbetételénél, a csatornázás felgyorsításában.

Az önkormányzati ülésen kibontakozó nézetkülönbség azonban más irányt is vett. Ábel Attila ellenzéki képviselő felidézte, hogy a lap egyik kirúgott újságírója – aki egyébként baloldali – maga is bevallotta: rosszabb a helyzet, mint a Kádár-rendszerben Csepelen: „Én sem hittem a saját szememnek, amikor láttam, hogy Bárány Tibor, a lap főszerkesztője minden hétfőn, amikor elkészülnek az első levonatok, berakja őket a táskájába és elviszi őket Polgár Györgynek, a csepeli polgármester főtanácsadójának. Nem egyszer előfordult, hogy ezután kihúzattak vagy megkurtítottak olyan cikkeket, amelyeket politikailag károsnak ítéltek.” Ábel szerint ez is azt bizonyítja, hogy a Csepel újság gyakorlatilag egy cenzúrázott MSZP-s pártlapként működik közpénzből, a csepeliek adóforintjaiból, méghozzá nagyon-nagyon drágán.

A kritikákra válaszul az érintett köztisztviselő, Polgár György – szerinte „szépen és higgadtan” – „szemenszedett, tetves rágalomnak” minősítette a választott politikus szavait, majd azt kérte durva hangon: „mielőtt a Csepel újság nevét és az én nevemet a szájára veszi, mosson szájat!”

A Fidesz–KDNP már tavasszal jelezte, hogy a fő politikai tanácsadó „cenzori tevékenysége” nemcsak törvénytelen, de sérti a közszolgálatiságot, és összeférhetetlen a köztisztviselőséggel is. „A leghatározottabban felszólítjuk Tóth Mihály polgármestert és dr. Szeles Gábor jegyzőt, hogy munkáltatókként eljárva, mint a hivatal politikai és szakmai vezetői, haladéktalanul és a legteljesebben vizsgálják ki a Polgár György köztisztviselő politikai szerepvállalása közben kialakult összeférhetetlenségét” – írta májusi közleményében Németh Szilárd, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője, miután ő is megkapta a Csepel újságtól kirúgott Udvarhelyi András azon levelét, amelyben az újságíró főcenzornak titulálja a polgármesteri főtanácsadót.

A főtanácsadó durva „beszólását” az ülésvezető Orosz Ferenc alpolgármester és az előterjesztő Tóth Mihály polgármester is szó nélkül tűrte – a Csepel.info tudósítása szerint. Sőt a Fidesz–KDNP frakcióvezetőjének határozott felszólítását, miszerint Polgárnak azonnal távoznia kell a közéletből, a polgármester csak úgy kommentálta, hogy ez az ő kettőjük dolga. Egyébként Polgár György az önkormányzat egyik legjobban fizetett köztisztviselője, havi 700 ezer forintos illetménye a munkaadói járulékokkal együtt több mint egymillió forintjába kerül a csepeli adófizetőknek.

A témához kapcsolódó hangfelvételek:

Ábel Attila hozzászólása

Polgár György hozzászólása és Ábel Attila válasza

Csepel.info, Mno.hu

Megjegyzés: Elnézést kérünk minden olvasónktól, de megtréfált bennünket az internet, és elveszett az eredeti cikk szövege (a szerkesztés utolsó része már csak az interneten történik, ha az a változat elvész, nem tudjuk helyreállítani). Ezért az Mno.hu-ról vettük át az ott megjelent változatot, amely ugyanakkor gyakorlatilag megfelel az itt megjelent eredeti cikknek.

49 hozzászólás “MDF–MSZP-összeborulás, „főcenzori szájat mosatás” Csepelen” bejegyzésre

  1. csollány szerint:

    Suba a subához..

  2. baniko21 szerint:

    130 millióból hány munkahelyet lehetne teremteni?

  3. Bubus szerint:

    Pont annyit Anikó, amennyit a szolgahadnak ezzel teremtenek, amellett persze, hogy ezután színesben olvashatjuk az agitpropot.

  4. Nándi szerint:

    Hát elérkezett ez a pont is. Ez a pont, amikor a csepeli MDF nyíltan beáll a helyi MSZP mögé. Csak úgy, mint országosan. Ez azért elég durva egy magát ellenzékinek beállító és normális Magyarországot hírdető párt képviselőjétől. Vincze úr hozzásegítette a szocialistákat a pártlapjuk kiadásához, 130 millió forintért. Ezért vajon jár valami cserébe?

    Polgár Györgynek, mint az MSZP csicskásának el kell húzni jó messzire. Viselkedése az MSZP frakcióját minősíti. Jó lenne eltakarítani az aódfizetők pénzén etetett cenzrot.

  5. asdf szerint:

    Ilyen példátlan esetre nem lehetne valami etikai bizottságot felállítani, hogy kivizsgálják Polgár György működését?

  6. atata szerint:

    ad 1 700.000 FT azaz hetesszázezer forint per hó Emberek!!! biztos , hogy demagóg vagyok ha megkérdezem, hogy arányose ez a pénz egy értékélőállító, értékteremtő munkás napi 10-12 órás fizetéséhez képest? Mert szerintem nem.
    ad 2 ha valaki ilyen karcosan beszélni matyar akkor hogy a túróban lehet főcenzor vagy mi a túró? – nagyívű politikai tanácsadó?
    ad 3 ilyenért az Arnóth nevű Fideszes lemondott a mandátumától, őt csak a gazdáinak kéne kirúgni.

    Ceterum censeo: a Nagyapó nem téved.

  7. infósferi szerint:

    A Csepel Újságban olvastam, a Polgármesteri Hivatalban 6 hónap próbaidővel alkalmazzák a belépőket. Kíváncsi lennék a főtanácsadó úr véleményére, törvényes-e a féléves próbaidő?
    A megszavazott pénz nem kevés, de az eladósodott költségvetésnek ,szerintem nem tétel.
    DF “függetlenségéhez” gratulálok.

  8. matyi szerint:

    Érdemes bemenni 1 testületi ülésre !!!!!Iskolások sokkal jobban viselkednek !!van egy bal sarok 4 _gyen ülnek nyomják a gombot de asztsemtudják mire !…mivel csak 1más közöt tracsognak :::ezek döntenek mi ,adofizetök pénzéröl ! jajajajajj volt e klik mögöt ülni szerencsém Emberek ezeknek MeNNI kellll Utálom a CSEPEL ujságot jo itt mifelénk kisem nyisa senki mert 1 szerüen HAZUGSÁGVAN benne
    Most JÖN az iskolába a papir gyüjtés no oda gyüjti mindenki !vagy a KUKA!!
    130 millonak van máshol helye !!! ja és mondják ,hogy nincs pénze csepelnek ! De ujságra igen !!!!Infartusom van TÖLÜK .!!!!!! Üljetekbe ,és nézétek öket !!!! komoly !!!!!nyugdij korhatár után vannak ! és ök szavaznak ! Meg Hülyölök !!!%!!!!!!

  9. Sziszi szerint:

    Dávid Ibolyka már nem egyszer bebizonyította, hogy gyurcsány malmára hajtja a vizet. Csak azt nem értem miért nem ül már át az mszp- be?
    Ha a választáskor nem úgy viselkedik az mdf , akkor most nem lenne az ország és az emberek ilyen szar helyzetben!!!!! Tehát nincs min meglepődni
    Vince úr szavazásán. Ezek mind léhűtő becstelen és szava hihetetlen emberek. A csepel újságról meg csak annyit, hogy ha már wc papírra
    sem lesz pénzünk jó lesz helyette.

  10. miska72 szerint:

    Hozzá nem értő korrupt gazemberek vezetik Csepelt! Csepeli Önkormányzati MAFFIA! Én megmondtam! Sittre velük! Mocskos gazember banda! 3 határozatukat semmisítették meg ebből kettőt BÍRÓSÁGON NYERTEM MEG! Azt mondták, hogy a viselkedésemmel van a probléma! A bíróságon KÉT alkalommal is kiderült, hogy az ügyintézéssel van a probléma! A törvényes működésért a jegyző a felelős!!!! Dr. Szeles Gábor! Ez Csepel! Ez az MSZP! Mocskos banda!

  11. miska72 szerint:

    Ja és erre van 130 millió! A gerincút meg nem épül. A választási kambányban beígért közért Királyerdőben a kis postánál meg nem épül.

  12. miska72 szerint:

    Parlagfű: Európa legszennyezettebb országa vagyunk! – Csepel különössen szennyezett!
    A fővárosban és környékén meglehetősen vegyes a kép. Budapesten a legfrissebb felmérések szerint a budai oldalon viszonylag jó a helyzet. A II. és a XI. kerület az “alig fertőzött” kategóriába tartozik, a III. kerület azonban, hasonlóan a XV., a XVIII., a XXI. és a XXIII. kerülethez, már az enyhénél is rosszabb, a közepes kategóriába tartozik. A többi fővárosi kerületről nincsenek még adatok.

    Na erre büszke lehet Csepel vezetése! MSZP! IGEN IGEN!
    Na ere kellett volna 130 millió!

  13. miska72 szerint:

    Enni pénzből de GYÖNYÖRŰ lenne a KIS-Dunapartunk.

  14. büki szerint:

    Gratulálok, Vincze spori!

  15. hollósi szerint:

    Ha a 700 ezer forintos fizetés nagysága /ami 8-10 melós bére/ rágalom, a főtanácsadó úr biztosan tiltakozik majd! Ha nem teszi, megtudjuk mennyit ér főnökeinek ez a -kétség kívül- nagy odafigyelést igénylő beosztás!

  16. miska72 szerint:

    Csepelen NEM cenzra van, hanem ÖNKORMÁNYZATI MAFFIA!

  17. miska72 szerint:

    Az egész bandát el kell zavarni! De gyorsan! Meddíg rontják még itt a levegőt?

  18. top szerint:

    Te is akasztanál, mint a fideszes haverjaid?!

  19. Bubus szerint:

    Tudod top, van különbség aközött, hogy valaki felindultságból milyen baromságot mond, de utána azonnal levonja a következtetést, és lemond,

    és aközött, hogy szándékosan tönkreteszi az országot, csal, hazudik, a bandájával szétlop mindent, ami mozdítható, és utána nemcsak, hogy nem mond le, de még ünnepelteti is magát.

  20. miska72 szerint:

    Top megvan rá az okom! Nem kicsit! NAGYON! Gazemberek vezetik Csepelt! Két pert vesztettek!

  21. hamu szerint:

    Bravó!
    Polgár elvtárs!
    A csepeli választópolgárok nevében, akik Ábel Attila képviselő úrra adták szavazatukat,( tehát felhatalmazták rá, hogy képviselje őket!) kikérjük magunknak, hogy választott képviselőnkkel ilyen hangot üssön meg, egy olyan ember, akinek a képviselőtestület a munkáltatója. Követeljük, hogy munkaszerződését, illetve a fizetési besorolását lehetővé tevő törvényi hivatkozásokat a Csepel újságban tegye közzé a képviselő testület.
    Szeretnénk kérni Ábel Attilát, hogy a következő kt ülésen kezdeményezze a kijelentések miatt, Polgár György köztisztviselő fegyelmi vizsgálatát, a hivatal törvényes működéséért felelős jegyzőtől.
    Követeljük továbbá, hogy a Csepel Újság támogatási szerződését hozzák nyilvánosságra!
    Amennyiben a jegyzuő úr, illetve az önkormányzat vezetői nem teljesítik kéréseinket állampolgári kezdeményezésaként fogjuk kezdeményezni a Közigazgatási Hivatal illetékes osztályán az ügy kivizsgálását!

  22. admin szerint:

    Elnézést kérünk minden olvasónktól, de megtréfált bennünket az internet, és elveszett az eredeti cikk szövege (a szerkesztés utolsó része már csak az interneten történik, ha az a változat elvész, nem tudjuk visszatenni).

    Ezért az Mno.hu-ról vettük át az ott megjelent változatot, amely ugyanakkor gyakorlatilag megfelel az eredeti cikknek.

  23. infósferi szerint:

    Egy eladósodott önkormányzat hogyan adhat valakinek ekkora fizetést, amikor alkalmazottainak döntő része ennek csak egy töredékét viheti haza?
    A kisembernek meg azt mondják, takarékosnak kell lennünk, mert kell a pénz a gerincútra!

  24. Buta szerint:

    Ismereteim szerint a támogatás összegénél nem sokkal kerül kevesebbe az újság éves előállítása. De a hirdetési bevétel hasonló nagyságú összegével mi történik?

  25. baniko21 szerint:

    Abból van a rendkivüli jó munkáért végzett prémium, fizetésemelés,
    osztoszkodás és hülyétése a népnek.

  26. Jeniszej szerint:

    baniko21:
    Tévedsz ezt az újságot, kevesen olvassák!
    Ez azért szerencse!
    A szóban forgó újságot a kisdiákok gyűjtik bezúzásra, akik a betűvetést, olvasást még kevésbé ismerik.
    Ez az állapot még megvédi őket az újság vélt káros hatásaitól.

  27. Wass Albert barátja szerint:

    A polgármester nyilván védi a Polgár mestert. Ez nem csak szójáték, mert Polgár elvtárs mesterien végzi munkáját. Így lehet egy abszolút olvashatatlan, semmi lapot csinálni. Képzeljük el, ha ezért még pénzt is kérnének! Igy “csak” évi 65 milla az ára(viszont majd szines lesz, piros és szegfü alakú)!
    Elképzeltem, hogyha legközelebb valamelyik Fideszes képviselő “bántani” meri az újságot akkor mit fog tenni Polgár et.!? Ezt már le sem merem írni.

  28. Bubus szerint:

    Az eredeti cikk a Fidesz csepeli oldalán fent van: http://csepel.fidelitas.hu/blog/

  29. Gordon szerint:

    Papucs ez az MDF.

  30. lolka szerint:

    Én csak azt nem értem , egy TV ugy müködik mint kft. miért kell tám-
    mogatni. Egy kft. vagy megél , vagy megszünik, az állandó ismétlé-
    seket amugy sem támogatnám semmi szinvonal!
    Támogatnám, viszont a KRÜLET TAKARITÁSÁT, olyan szemetes min-
    denhol. A Zrinyi utcai lakotelep még valahogy kinéz, de szerintem ott
    egy talpraesatt képviselő teszi a dolgát.

  31. miska72 szerint:

    hamu jól beszélsz. Így kell eljárni.

  32. Politikamentesen szerint:

    Egy dologról mindenki megfeledkezett! Volt egy közbeszerzési eljárás amit természetesen a CSEPP TV-Kft.-re írtak ki, de amiben nagyon szigorú(-nak tűnő ) megkötések voltak. Például, hogy milyen minőségben, milyen példányszámban és a legfontosabb, hogy mennyiért kell előállítani a lapot, mely összeg nem léphető túl. Ezen kikötések miatt több pályázó kiesett, nem merte vállalni a csekély támogatással történő újság előállítást. Azóta már emeltek az előállítási költségen, most az újabb emeléssel már olyan összeget érnek el, ami miatt újra ki kellene írni a közbeszerzést, mert súlyosan megszegik az eredeti feltételeket. Valószínűleg tudatosan írták ki az alacsony előállítási költség elvárást, mert tudták, hogy “házon belül” majd ha már nem figyelnek a pályázati kiírás feltételeire a képviselők, megemelik a támogatás összegét. Igy állítható, hogy tudatosan, csalással nyerették meg a pályázatot a CSEPP TV-vel.

  33. anikó szerint:

    A fötanácsos-tanácsadó inkább azt tanácsolná,hogy polgármesteri hivatal és a Föposta előtt létesitsenek fizetö parkolót,hogy akinek sürgős elintézni valója van,az nyugodtan letudjon parkolni. Gondolom mindenki szivesen fizetne P-dijjat (persze nem annyit mint Ferihegyen…..) és még az önkormányzat is jól járna,mert egy éves bevétel biztosan szép öszeg lenne !!
    Higyjék el sok csepeli autós örülne és köszönetet mondana az önkormányzatnak.
    Üdvözöljük az illetékeseket !!!!!

  34. miska72 szerint:

    Kedves anikó!

    Ezen már törik az illetékesek a fejüket. Nem olvasol újságot? Nem a Csepel újságra gondolok. Nem hallgatsz rádiót?
    Szerintem ha ez megvalósúl, nem fogod meköszönni. Ott is fizetni fogsz ahol nem is gondolnád.

  35. anikó szerint:

    Keves Miska!

    Hallottam a rádióbn elhangzottakat miszerint levették a napi rendröl a Sz.Imre téri parkolást….
    én csak kizárólag a két helyszint jelöltem meg,azt hogy hogy óldják meg,az a szakemberek dolga. Gondolom Ön is szokott e két hivatalba járni,netán-tán kocsival és körözni kényszerül mig talál parkolót,közben a percek rohamosan repülnek az óra mutatón….
    Azt hogy fizetni kell mindenért…? sajnos se én se Ön nem tehetünk ! üdv…

  36. munkásököl szerint:

    Kedves Anikó!

    Nem, nem fizetnénk szívesen a parkolásért, mert fizetünk eleget így is. Én eddig akárhányszor mentem a Postára kocsival, mindig le tudtam parkolni. Ellenben büntettek már meg a közterületesek, amikor az Okmányirodába mentem és fél órát a Hivatal előtt parkoltam. Üres volt a fél parkoló, nem vettem észre, hogy mely helyek vannak fenntartva a hivatali dolgozóknak. A percek akkor repülnek rohamosan az óramutatón, amikor az ember csak beufrik valahova (Posta, Önkori tipikusan ilyen) ügyet intézni, kicsengeti a parkolási díjat, aztán órákat dekkol odabent, mert szarnak a fejére. Közben hallgathatja, hogy az adójából hogyan kuncsorogják ki maguknak a “jussukat” a “szegíny náccsáládosok”, akik előzőleg odakint elszívtak egy fél doboz Munkást. Persze mindezt szigorúan ellés előtt pár héttel, mert a pacalpörkölttől aligha lesz az asszonyságnak méteres pocakja. Nagy frászt fogok szívesen fizetni még plusz díjakat. Elég volt!!! Osszák be, amit eddig fizettem, aztán csólolom!

  37. miska72 szerint:

    Kedves anikó
    NINCS AUTÓM! Nem engedhetem meg magamnak. Nekem dem dübörög a gazdaság! Amibe az autózás kerül nekem nem ér meg annyit. És különben is, örüloök, hogy nem szennyezem a környezetet.

  38. anikó szerint:

    Kedves munkásököl-vasököl !
    Őn bizonyjára félre értette a felvetésemet…az az 50-100 fr nem olyan nagy öszeg,ami megéri,hogy ne keljen körözni mig talál parkolót.Azt hogy önnek sikerül találni,az egy nagy szerencse !! Ha jobban oda figyelne, akkor látná hogy reggel az autós leteszi a járgáhyát,fel ül a HÉV-re és csak késő délután vagy este szabaditja fel a parkolót.
    A kedves miskának pedig ha nincs autója, akkor a parkolási dijjat elköltheti valami hasznosabb célra. Azt,hogy nem szennyezi a környezetet…? nem csak a környezet,de lassan az egész ÉLETÜNK is szennyezet !!! sajnos. üdv anikó.

  39. baniko21 szerint:

    anikó!
    Csak egy kérdésem lenne. Ma Magyarországon hol lehet parkolni 50-
    100 Ft-ért?
    Egyébként meg a parkolásnál sokkal fontosabb témákat sem oldanak
    meg. Várd meg, amíg felépül a tervezett parkolóház, mert ott sem
    érdekes, hogy az ott lakók tiltakoznak ellene, biztos meg fog épülni.
    Az általad ajánlott parkolási dijakkal meg csak álmodozzál.

  40. […] kérte fel az ünnepélyes megnyitásra és átadásra, így a demokrata fórumos képviselő már nem először tudta kisegíteni a város elsőszámú […]

  41. anikó szerint:

    Kedves baniko 21
    Igazad van, elég naivan fogalmaztam,de szerintem a P-órán talán 15′ a minimális idő,ami arányosan növekszik a forintal,és igazad van abban is, hogy ha ? fel-épül az emeletes parkoló, akkor lesz hely böven….a főtanácsosnak és fönökének emeletes parkoló kell,de a szemben levö oldalon a száz éves romos épületek egészen az 1-es kapuig az mem fontos. Az illetékesek közzül senkinek nem szurja a szemét a központnak eme szégyen foltja, pedig az északi területekért egy jelentős summát kaptak,amit ők ugy is meg tudnak magyarázni,kár firtatni….

  42. munkásököl szerint:

    Kedves Anikó!

    50 Ft-ot sem adok a tolvajok kezébe. Kecskére káposztát?!
    P+R parkoló kell, és akkor nincs ilyen gond. Lehetőleg a HÉV-megálló közvetlen közelébe, mivel 100 méterre tőle most is lehet parkolni…

  43. […] MDF–MSZP-összeborulás, „főcenzori szájat mosatás” Csepelen […]

  44. […] MDF–MSZP-összeborulás, „főcenzori szájat mosatás” Csepelen […]

  45. […] esett áldozatul a frakció karácsonyi jókívánsága is. Az MSZP-s főtanácsadó korábban szájmosásra szólította fel a cenzúrát kritizáló Ábel Attilát, most azonban – úgy tűnik – egyszerűen csak törölte a […]

  46. […] MDF–MSZP-összeborulás, „főcenzori szájat mosatás” Csepelen […]

  47. Lucifer szerint:

    Nem kell annyira kétségbe esni! Úgy néz ki, jövőre nem MSZP-s pártlap lesz a CSEPEL újság.

  48. […] MDF–MSZP-összeborulás, „főcenzori szájat mosatás” Csepelen […]

Itt lehet hozzászólni !