Pénztártörvény: konyec

MTI, Mno.hu, Csepel.info

Podolák és Avarkeszi

Rögös a gyurcsányi út: ellenezték, támogatták, megszavazták, megszavazták, visszavonták

Hatályon kívül helyezte az Országgyűlés hétfőn a 2008. évi I. törvény, vagyis az egészségbiztosítási pénztárakról szóló jogszabály jelentős részét. A név szerinti szavazáson – a távirati iroda összegzése szerint – 347 igen, 19 nem vokssal, tartózkodás nélkül döntött a Ház a visszavonásról. Az öt parlamenti párt közül csak az SZDSZ nem támogatta az indítványt. Mivel az MSZP parlamenti politikusai megszavazták a törvény visszavonását, nagy valószínűséggel így tett Avarkeszi Dezső és Podolák György is.

Az új jogszabály elfogadása után visszaáll az elfogadás előtti társadalombiztosítási rendszer. Az erről szóló jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba, egyidejűleg jogutód nélkül, kényszer-végelszámolással megszünteti a 22 megyei egészségbiztosítási pénztárat.

A pénztártörvényből kizárólag azok a rendelkezések maradnak meg, amelyek már részeivé váltak az egészségügy jogi szabályozásának, és elhagyásuk egyes területek szabályozatlanságát eredményezné. Ilyen például a felügyeleti tanács összetétele, az intézményi és a betegforgalmi lista, valamint az elszámolási nyilatkozat megszüntetése.

Forrás: Mno.hu

 

Csepeli előzmények “gyurcsányi fordulatokkal”

Mint arról a Csepel.info beszámolt, 2007. december 13-án Németh Szilárd Fidesz-KDNP frakcióvezető nyílt levélben kérte arra Podolák Györgyöt, Avarkeszi Dezsőt és Eörsi Mátyást, hogy ne szavazzák meg a TB-törvény tervezetét. Az ellenzéki frakcióvezető akkor – többek között – a következőt írta (a Csepel újság nem számolt be róla):

Bármilyen furcsán hangzik is, nem azt kérjük, hogy mondjanak ellent Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek. Gyurcsány Ferenc Orbán Viktorral folytatott választási vitájában 2006. április 6-án a következőt mondta az egészségbiztosítás átalakításáról: “Azt gondoljuk, hogy ma együtt kell maradni biztosítási oldalon, mert különben el fog válni a szegények biztosítója a gazdagok biztosítójától. Ezt láttuk az Egyesült Államokban, és ezt látjuk Svájcban. És ez nem jó.” Gyurcsány Ferenc most egész mást mond. De ahogy eddig, úgy most se zavartassa ez Önöket! Úgyse tud már senki kiigazodni azon, hogy mikor hazudik, és mikor cáfolja egy újabb hazugságával a régieket. Csak azt kérjük Önöktől, hogy Gyurcsány Ferenc 2006. április 6-i ígéretéhez híven vegyenek részt a december 17-i zárószavazáson.

Mint az olvasóink előtt ismert, a Csepelről a Parlamentbe bejutott politikusainkat az sem hatotta meg, hogy vezérük korábban kifejezetten ellenezte azt a biztosítási formát, melyet akkor éppen támogatott. Így aztán megszavazták a hatalmas társadalmi tiltakozást kiváltott “TB-törvényt”, melyet azonban Sólyom László köztársasági elnök visszaküldött, így a vita újra kezdődött.

2008. január 8-án társadalmi vitára kérte fel Avarkeszi Dezső és Podolák György csepeli országgyűlési képviselőket Menyhért Péter, a Csepel szigeti Civil Szövetség ügyvezetője. Mivel az egészségügynek nem szabadna pártpolitikai kérdéssé válnia, fontosnak tartom, hogy a párbeszéd ne egy politikai párt rendezvénye legyen – fogalmazott a magát baloldali érzelmű, liberális gondolkodású csepeli választóként meghatározó civil szervezeti vezető.

Avarkeszi Dezső és Podolák György január 23-án cinikusan utasítottak el minden társadalmi párbeszédet. Ha lejár a törvényesen megválasztott Országgyűlés mandátuma, majd jó lelkiismerettel állunk választóink elé. Akkor majd szívesen vitázunk politikai ellenfeleinkkel – fejtették ki. Így hangsúlyozták, hogy mindenkit politikai ellenfelüknek tartanak, aki szeretné megismerni a „TB-törvény” tervezetét, vagy kérdése, kifogása van a törvénnyel kapcsolatban. Pár nappal később a Fidesz két választókerületi elnöke emlékeztette az MSZP-s politikusokat arra, hogy esküt tettek választópolgáraik képviseletére. Ez nem mandátumuk lejárta után kezdődik, hanem addig tart. Az egészségügy helyzetéért aggódók nem politikai ellenfelek, hanem azok, akiket Önöknek képviselniük kell – fogalmaztak.

A vitába beszállt a csepeli MSZP részéről a Csepel újság és Borka-Szász Tamás frakcióvezető is. A közpénzből működő pártlap előbb elhallgatta Menyhért Péter társadalmi vitára való felhívását, majd január 25-i számában úgy számolt be Avarkeszi Dezső és Podolák György politikusok válaszközleményéről, mintha nem is lett volna előzménye. Újabb egy héttel később talán már csak az volt a lap szándéka, hogy lehetőleg minél kevesebb érdeklődő menjen el a Menyhért Péter által meghirdetett fórumra. Ezért továbbra sem számoltak be arról, hogy a fórum mikor kezdődik, azt viszont hangsúlyozták, hogy Podolák és Avarkeszi arra nem mennek el (3. oldal). Ezek után nem is csoda, hogy a fórumon csak mintegy ötven érdeklődő jelent meg. Podolák György és Avarkeszi Dezső ezek után szavazták meg ismételten azt a törvényt, melyet a csepeliek döntő többsége elutasított.

Mint ismert, a március 9-i népszavazás után nemcsak tizedike következett – mint ahogy azt Gyurcsány Ferenc a rá jellemző kitűnő érzékkel megjövendölte. Az újabb népszavazástól és újabb hatalmas pofontól való félelmében a miniszterelnök előbb kiebrudalta Horváth Ágnest (akire és pártjára azért előbb rátestálta a kormány minden hibáját), majd a pénztártörvénytől is visszavonulót fúvatott. Így eshetett meg az, hogy az a társadalombiztosítás, melyet előbb elleneztek, majd támogattak, majd megszavaztak és még egyszer megszavaztak, most visszavonásra kerülhetett.

Kétségkívül kissé bonyolult, de reméljük érthető volt e rendkívül tanulságos, mégis igaz történet. A TB-törvényhez kapcsolódó viták, sajtóközlemények – tekintet nélkül arra, hogy az MSZP-hez, a civilekhez vagy a Fideszhez kapcsolódtak – egyedül a Csepel.info-ban jelenhettek meg teljes egészben, a magát közéleti lapnak – és nem cenzúrázottnak – nevező Csepel újság az egész történetből kizárólag Avarkeszi Dezső és Podolák György közleményét hozta nyilvánosságra.

Csepel.info

9 hozzászólás “Pénztártörvény: konyec” bejegyzésre

  1. Bubus szerint:

    Szolganép ez, nem képviselők. Ahogy Gyurcsány füttyent, ők úgy futnak. Ha egy dologra azt mondja, hogy rossz, akkor azt mondják, ha ugyanerre egy nap múlva azt mondja, hogy jó, akkor ők is azt mondják. Utána kétszer is megszavazzák, majd visszavonják.

    Olvastam régen egy fantasztikus könyvet, amely arról szólt, hogy egy gonosz ember meg akarja hódítani a Föld lakosságát, és olyan szert permetez szét, amelyiktől az emberek akaratgyengék lesznek. A lényeg, hogy úgy gyógyították meg az akaratgyenge embereket, hogy folyamatosan egymásnak ellentmondó parancsokat mondtak nekik, egészen addig, amíg elegük lett, és megszólaltak: na menj a p.ba!

    Avarkeszi és Podolák uraknál ez sem segít. Mélyen megfertőzte őket Gyurcsány Ferenc, aki az országot és a pártját is a gödör mélyébe ásta. Képtelenek végre kimondani neki azt, amit Horn is kimondott: el kéne már menni a p.ba!

  2. Csaba szerint:

    Bubus, a kérdés nagyon egyszerű, illetve annak a megfejtése.

    A két elvtárs, akik minden köpönyegforgatásban részt vesznek (MSZMP -> MSZP -> most talán szocdemek lesznek, vagy már azok is?), és utolsó kezelésként a gyurcsányi agymosáson is sikeresen átestek, és ötösre is vizsgáztak, gyakorlatilag a csepeli klónjai lettek az ő “ferijüknek”.

    Két kis csepeli gyurcsányferi.

    Polgár György “főcenzor” nevében pedig visszautasítom, hogy a Csepel Újságban van cenzúra ……:) ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ dehogy, ÁÁÁÁ dehogy!!! A kétcsepeligyurcsányferi eteti a cenzor urat, azért nem fért már bele mások közleménye a közéleti lapba.

    Anti! Akár mennyire is sajnálod, megszűnt az egypártrendszer. Az egyik utolsó bástyájaként Csepelen még garázdálkodtok, amíg tudtok.

    A cikk pedig egészen jó lett, összefoglalja elég rendesen a történteket. Érdemes volt elolvasni.

    Csak éppen

  3. Csaba szerint:

    Érdemes volt elolvasni, ez a “Csak éppen” nem tudom, hogy került a végére.

  4. atata szerint:

    A cikk ragyogóan foglalja össze a történteket, azt azonban elfelejtette mondani, hogy kíváló barátunk Menyhért Péter valójában egy igazi baloldali érzelmű személyiség – jó értelelemben használva a kifejezést – és a csepeli civil társadalom ismert és elismert személyisége. Csakhogy éppen szemben ment a főárammal….. De az igazi balodali értékeket ő képviseli valójában, és a véleményét sem ő váltotatta meg. Ő egy valóban értékes ember azokkal szemben akiknek a képeit a fentiekben láthatjuk.
    Vajon , hogy most ez a buli besült, mi lesz az SZTK – uram bocsá a járóbeteg szakrendelés – szándékozott privatizációjával, a hamvába holt egynapos sebészettel amelynek fölösleges kialakítása jelentős beruházási pénzeket emésztett fel feleslegesen, és kiszorította az állandó belgyógyászati ügyeletet, és a házi orvosi rendelőket. itt is kéne valamit tenni a beült reform romjainak eltakarítása érdekében. Azonban a fő kérdés mikor lesz újra kórházunk? Mikor lesznek a parlamentben olyan képviselők akik a környezetükben lakók – megbízóik – érdekeit képviselik, hangoztatják, nem pedig a kegyesen feléjük fordított ülepet nyalják némi apró ellenében.

  5. leslie szerint:

    Valószínűleg a sok lakossági fórumon való résztvétel és a választókkal való aktív együttműködés változtatta meg a sokadik szavazásra a véleményeket.

  6. jani szerint:

    A választókra csak addig kiváncsiak a csepeli országgyülési képviselők amig megválasztják őket, utána meg jön a választók véleményének az a bizonyos nagyivű lesz…. a !!! Olvasgatva a korábbi beírásokat bizony sokszor a csepeli érdekek ellen szavaztak. Remélem azért a csepeliek most már felébrednek végre, és nemcsak néznek hanem látnak is !! Remélem evvel a megjegyzéssel nem bántottam meg a csepeliek közül senkit !

  7. Nagyapó szerint:

    Jaj ez a törvény. Az elvtársak kétszer megszavaztak egy törvényt. Másodszor felállva, pirosló arccal, és piros zászlókkal (bocs ez más kor). Azután ugyanennek a törvénynek visszavonását, ugyancsak felállva, pirosló arccal, és piros zászlókkal (bocs ez még mindíg más kor). Mindezt mély meggyőződésből, a szakmai háttér jóváhagyásával, teljes meggyőződéssel és hittel, a haza és a nép javára.
    Erre van egy kínai mondás , hogy „elvesztették arcuk fényét”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  8. menyus szerint:

    Kedves csepeli fórumozók!
    Néhány dolgot szeretnék tájékoztatásul hozzáfűzni a fentiekhez:
    1. A két úgynevezett képviselő ügyében még a februári szavazás előtt, a következőkkel fordultam Szili Katalinhoz, az Országgyűlés elnökéhez:

    “Választópolgárként, és civil szervezetek képviselőjeként, azzal a tiltakozással és panasszal fordulok Önhöz, hogy dr Avarkeszi Dezső és Podolák György képviselők jogsértő és a választóik alkotmányos jogait semmibe vevő magatartása miatt azonnali hatállyal vizsgálatot elrendelni, egyben a két személy képviseleti jogainak gyakorlását a vizsgálat lezárásáig felfüggeszteni szíveskedjen. A képviselők magatartása nagy nyilvánosság előtt, szándékosan és súlyosan sértő módon elkövetett, a választópolgárok tájékoztatási és véleménynyilvánítási jogainak megakadályozásában, és a képviselet megtagadásában nyilvánult meg, felvetve személyes és politikai korrupció lehetőségét is. Mindezek alapján a két képviselőnek nincs erkölcsi joga választókerületük képviseletében eljárniuk; méltatlanná váltak a választáson elnyert felhatalmazásuk továbbvitelére.”
    A házelnök szokatlan módon, igen hamar válaszolt, amit azonban nincs értelme idézni mivel egy politikusi mellébeszélés az egész levél. Lényege a következő: a képviselőknek nincsen semmilyen kötelezettsége részletesen leírva, ezért ők semmire nem kötelezhetők!
    A birka népnek joga van négy évenként ehinni a hazugságaikat!
    Szili elvtársnőt egyébként sem érdekelte hogy alkotmányos polgári jogaink durva sérelmet szenvednek ezáltal; s az sem zavarja őt, hogy a magyar politikai elit a demokrácia látszatát tartja fenn csupán, sárva tiporva minden polgári értéket!

    2. Sokan szídják jogosan a baloldaliakat és a liberálisokat. Ez sajnos nem korrekt, mert a magyar jobboldal bedőlt a csaló beállításának!
    GYF és az mszp NEM NEVEZHETŐ BALOLDALINAK, ahogyan KJ és az szdsz SEM TEKINTHTŐ LIBERÁLISNAK!!
    Ezek a pártelitek egyik értékrendet sem vallják; ők megélhetési politikusok, akiknek egyetlen dolga a szék segg alatt tartása!
    Ezek az emberek(?) a globalizációs nagytőke ÉRDEKKISZOLGÁLÓI; ssem erkölcsi, sem politikei értékrendjük NINCS!! Mindezekből következik, hogy nem is volt problémájuk a saját magukat meghazudtoló szavazás iszen nem tettek mást, CSAK A PÉNZ PARANCSÁT TELJESÍTETTÉK!
    Üdv Menyhért Péter

  9. miska72 szerint:

    Ez a két gazember is mehet a picsába! De gyorsan!

Itt lehet hozzászólni !