Útilaput kötnek Gulyás talpára?

Már az önkormányzati jelöltségért folyik a harc a csepeli MSZP-ben

Csepel.info

Gulyás a csúcsonmost inkább levennék?

Túlságosan is nehéz teherré vált Gulyás G. Gábor az MSZP számára, ezért a csepeli vezetők a 2010-es önkormányzati választásokon legszívesebben már nem indítanák a párt színeiben. Ehhez csak annyi hiányzik, hogy a döntést a magát nép kedvencének és abszolút esélyesnek tartó politikus is elfogadja – értesült pártközeli forrásból a Csepel.info.

Gulyás G. Gábor 2003-ban azzal szerzett országos hírnevet magának, hogy néhány társával „független” ügyvédi szervezetet hozott létre, amely megalakulása után hét perccel már a független magyar bíróságot támadta. A szereplési vágyát nehezen fékező politikus az önkormányzati üléseken is a legtöbbet pártoskodó felszólalók között volt, mígnem egyik napról a másikra hirtelen elnémult, és az ellenzékkel is feltűnően barátkozóvá vált. Később derült ki, hogy Gulyást ekkortájt zárták ki az ügyvédi kamarából, de, hogy ezt egész pontosan miért is tették, még ma sem tudni. 

Bár a kamarából csak súlyos etikai vétség, többnyire bűncselekmény elkövetése miatt zárnak ki ügyvédeket, a politikus „természetesen” nem mondott le képviselőségéről, és pártja is kitartott mindeddig mellette. Kirúgása után ő is abban a csepeli iskolában kapott tanári végzettség hiánya ellenére is jól fizetett állást, ahol a csepeli MSZP holdudvarának és családtagjainak nagy része dolgozott, és ahol a csepeli kettős gyilkosság történt.

Egy igaz polgár

„Az igaz polgár is legyen olyan, mint a jó kasza: kemény, tiszta, éles.
Kemény a munkában, tiszta a becsületben és éles jogai megvédésében.”

Ez a mottója Gulyás G. Gábornak, aki azonban vagy nem tud megfelelni saját elvárásainak vagy valóban fatális véletlenek hihetetlen sorozata miatt követett el akaratlanul egy cselekményt, amely miatt a kamarából is kitessékelték. Bár a csepeli önkormányzat ülésein a Fidesz-KDNP frakció többször is felszólította a volt ügyvédet, hogy tisztázza magát, erre ő nem volt hajlandó. Legutóbb az őt kérdező képviselőnek néhány rövid és összefüggéstelen mondat után kocsmai stílusban a „gyere ki, majd ott elmondom” kiáltással felelt, majd kirohant a teremből.

A Csepel.info-nak egyik MSZP-s forrásunk elmondta: Gulyás állítólagos viselt dolgairól évek óta hallottak, de sokáig úgy vélték, hogy a vádak alaptalanok, és csak a politikusi szereplés másnál is előforduló következményei. „A párt egy része az egyébként is sok balhé után nem akar újabb problémákkal szembesülni. Mások viszont a kettős gyilkosságot is a problémák állandó elkenése egyenes következményének látják. Nyílt titok, hogy a kettős gyilkosság előtt hetekig mentek a körtárgyalások a meggyilkolt Takács József, a párt vezetői és Deme Gábor között. Az is közszájon forog, hogy Avarkeszi Dezső és Podolák György is tudott és tárgyalt valamit a Deme-ügyben. Körtárgyalások, nagy emberek ide vagy oda, mégis ez a példátlan szörnyűség lett a vége a dolognak, ami miatt sokaknak végleg tele lett a hócipője” – emelte ki forrásunk.

„Gulyás is elbagatellizálta saját kizárási ügyét, ami miatt Tóth Mihály pártelnök nagyon kellemetlen helyzetbe került. A Gulyás-ügy persze teljesen más, mint a Deme-féle, de okulva az előzményekből, ezt idejekorán rövidre akarták zárni. Ezért is tárgyalt vele négyszemközt már augusztusban a polgármester. Azt, hogy lett-e ennek konkrét az eredménye, nem tudom, viszont Gulyás a szeptemberi testületi ülésen megmutatta a foga fehérjét, amikor ő is nemmel szavazott a polgármester politikai tanácsadóinak köztisztviselővé minősítésére” – mondta lapunknak informátorunk.

A párt belső ügyeit jól ismerő hírforrásunk szerint a politikus „túl sokat tud a párt és az iskola belső ügyeiről és még többet képzel magáról”. Szerinte az ex-ügyvéd meggyőződése, hogy egyéni önkormányzati körzetében ő az egyetlen ember, aki nyerni tud, még akkor is, ha a választáson nem MSZP-s támogatással, hanem függetlenként indulna el. Korábban, a pártelnök-polgármesterrel való tárgyalása előtt ezt a véleményét nyíltan hangoztatta is, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.

Ami ugyanis a munkát illeti, Gulyásnak az elmúlt években már egyáltalán nem volt nagy ázsiója. Az önkormányzatban hét éve ő az egyik legtöbbet hiányzó bizottsági tag, és a párton belüli munkában is óriásiak voltak a mulasztásai. „Az Európai Parlamenti Választásokkor itt voltunk mi, a „Vörös Csepel”, akik alig tudtunk leadni kopogtató cédulát, mert még az önkormányzati képviselők sem gyűjtötték azokat. Az a rútság esett meg velünk, hogy önkormányzati képviselők egyes esetekben a saját vagy a családjuk kopogtatóját sem adták le! Ilyen csak egy totálisan szétesett pártban történhet meg. Úgy égtünk, mint a Reichstag. És tavasszal Gulyás G. Gábor is a leggyengébben muzsikálók között volt” – számolt be a csúfos esetekről informátorunk.

A csepeli politikus botránykrónikáján ráadásul más ügyek is akadnak. Pár évvel ezelőtt nagy lakossági tiltakozás mellett terelték el a 71-es busz útvonalát. Már az elterelés indoka is homályos volt, hiszen az elvileg „lakossági kérésre” történt, miközben sokszorta többen tiltakoztak ellene, mint amennyien támogatták. Az elterelést támogató csepeli MSZP frakció megingathatatlan érvei között volt az is, hogy az elterelés után „percekkel hamarabb lesz elérhető a hamarosan megépülő csepeli uszoda is”. (Mint az ismert, az egyik legnagyobb érvként ismételgetett uszodaépítést azóta többszörösen visszavonták.) A tiltakozók ugyanakkor nagyon hamar észrevették, hogy az új buszútvonal már elkerüli Gulyás G. Gábor házát, míg az eredeti nyomvonal nemcsak, hogy előtte ment el, de a házzal szemben buszmegálló is volt, ami meglehetősen zavarta a szerintük inkább autót preferáló, és a buszelterelést támogató politikust. A lakosság körében hamar híre is ment, hogy a 71-es elterelése csak a politikus saját érdekeit szolgálja.

Az akkor még ügyvédként is dolgozó Gulyás G. Gábor ugyan feljelentette a médiának nyilatkozó Németh Szilárd Fidesz-KDNP frakcióvezetőt azért, mert a lakók ez irányú aggodalmait is tolmácsolta, viszont a pert már elveszítette. És bár Gulyás szerint az ügyvédi kamarából történt kizárását okozó eset fatális véletlenek sorozata volt, lapunk úgy tudja, hogy Németh Szilárdnak ugyanúgy két éve adósa a perben jogerősen megítélt összeggel, mint egykor az ügyfelének. (Úgy tudjuk, hogy Németh jótékonysági célokra ajánlotta fel ezt a pénzt.)

Egy lehetséges utód a Gulyásnál is nagyobb előd előtt (fotó: IWIW)

Nagy Szilveszter lesz az utód?

Bár azt még a forrásunk sem tudta pontosan megmondani, hogy Nagy Szilveszter, a párt egyik új üdvöskéje kapja-e meg Gulyás G. Gábor körzetét, annyi bizonyos, hogy Tóth Mihály pártelnök a nyáron vele is „elbeszélgetett” elképzeléseiről, politikai jövőjéről.

Nagy Szilveszter szintén egy MSZP-s inkubátor-cégnél, a Csevak Zrt-nél dolgozik. „Amikor a himi-humi rendezvényekre nem ment volna el senki, ez a Szilveszter mindig kéznél volt. Ezen felül Szenteczky János Csevak-vezér, leendő polgármester-jelölt embere, tehát a megbízhatók közé számolják. Igazi buzgó párttag, aki sokakban felidézi a régi szép időket. Ilyesmit ma már keveset látni az MSZP-ben, mindenki csak akkor mozdul meg, ha pénzcsörgést hall. A Szilveszter olyan tökéletes, hogy ha visszarepülne most az időben egy KISZ-es vagy munkásőr-rendezvényre, senki nem szúrná ki, hogy nem oda való. Ilyen pedigrével biztos, hogy 2010-ben így vagy úgy, de képviselőjelölt lesz.” – mondta el forrásunk.

Apró érdekesség, hogy egy szintén Szilveszter nevű fórumozónk – akit fórumozó társai közül többen Nagy Szilveszterrel azonosítottak – korábban mással is felhívta magára a figyelmet. Akkor, amikor a kettős gyilkosság után a Fidesz részvétközleményét kicenzúrázták a Csepel újságból, majd a Fidesz elnökének nevét törölték helyi önkormányzat honlapjáról, „Szilveszter” a következőt írta a Fidesz vezetőiről: „ha kijönnek a temetésre, remélem leköpik őket!

Csepel.info

A Gulyás-botrányhoz kapcsolódó cikkek időrendben:

Valóban kizárták a politikust az ügyvédi kamarából

Útilaput kötnek Gulyás talpára?

“Gulyás-ügy”: pro és kontra, ami eddig elhangzott

Az MSZP büszke Gulyásra

Szív, érszűkület és cukorbeteg rokkantnyugdíjast lopott meg az MSZP-s politikus

Ismét várják a bejelentést

Az MSZP büszkén kiállt sikkasztó képviselője mellett

Borka-Szász Tamás frakcióvezető álláspontját hét végére ígérte

Borka-Szász Tamás és Szenteczky János válasza a Fidesz-KDNP nyílt levelére

Túl sok az ellentmondás az MSZP-s közleményekben

Ismét megvédte Gulyást az MSZP

A csepeli Fidesz-KDNP nem vesz részt az önkormányzat megemlékezésén

Elhallgattatta a csepeli cenzúra a Gulyás-botrányt

Gulyás mégis búcsúzott az MSZP frakciótól

Szenteczky János bocsánatot kért Gulyás Gábortól

Az elévülés miatt nem vizsgálhatta tovább az ügyészség Gulyás Gábor tettét

66 hozzászólás “Útilaput kötnek Gulyás talpára?” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Sziveszterből a végén még nagy ember lesz! 🙂 Majd elmondhatom magamról, hogy egy nagyhalat kergettem örületbe ezen a fórumon. 🙂

  2. Nagyapó szerint:

    Gulyás Gábort javasolni kellene “Csepel Díszpolgára” címre!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Gordon szerint:

    Nagyapó! Gulyás csak akkor fogadná el, ha pénz is járna vele.

  4. vermes szerint:

    Beteg srác ez a Gulyás-gyerek.

  5. admin szerint:

    Bocsesz, elkerülte a figyelmünket a politikus honlapjának ( http://drgulyas.uw.hu/ ) üzenőfalán megjelenő szöveg:

    “drjakab: A képviselő “Urat” a budapesti ügyvédi kamara jogerősen kizárta tagjai közül sikkasztás miatt. Bízom benne, hogy az erkölcs, becsület szavak nem szerepelnek a honlapon. Egy igazi MSZP-s!
    2009-04-22 13:24
    GulyasGabor: Drjakab úr: Nem sikkasztás miatt zártak ki és nem a képviselő urat, ahnem az ügyvédet.. Ha nem tudna olvasni. És szerepel , mert semmi olyat nem tettem ,amit Ön állít.
    2009-05-07 15:30
    drjakab: Ügyvéd, képviselő, nem egy személy? Ügyvédként bűnöző, akkor képviselőként nem az? Ne vicceljen. Most is hazudik, mint mindig. Maga egy igazi MSZP-s és hamarosanm Ön is ott fog ülni, ahol Hunvald elvtárs, erről kezeskedem.
    2009-05-08 10:41″

  6. Zolika szerint:

    Szenteczky vedd le a kezed a Csevakról! Nem kell a Csevakos talpnyalód.

  7. Don Erozió szerint:

    Szépen vagyunk!
    Szegény G. azért ment a múlt heti testületi ülésen a polgármester úr(hatnám)ellen? Gyönyörű év elé nézünk…A frakció meg vele tartott és leszavazta saját polgármesterét.
    DonErozió

  8. - szerint:

    Ha jól emlékszem, Gulyásról már volt valami cikk korábban is. Azt miért nem írták most le, hogy ebből az elvtársból akarna majd a Szenteczky maga mellé alpolgármester csinálni. Remélem nem lesz rá lehetősége. De azért jó kis csapatot szedne össze maga mellé. Gratulálok, jó kis csapat ez a csepeli maszop!

  9. Manitu szerint:

    Erózió, ezek szerint igazi belharc megy az MSZP-ben! Elvégre mindek szavaznák le a saját polgármesterüket a szocik, ha nem ezért? 😉

    Bruhaha!

  10. Kovács Ernő szerint:

    Az ország háromnegyed része még nem tudja, hogy jobbikos! Gabi, üdv a csapatban! Egyre több fideszes önkormányzatban derülnek ki visszásságok! Remélem a fideszes szavazók közül is kinyílik az emberek csipás szeme?

  11. Zolika szerint:

    Gulyás Gabi a jobbikba ment át? Ezt a rohadt pofátlanságot! Pfujj, szemét banda.

  12. hugi szerint:

    Szerintem Ernõ szétesett, mint a rigalánc.

    Gulyás ügyeirõl csak az nem hallott, aki nem is itt él.

  13. Attila szerint:

    “tiltakozók ugyanakkor nagyon hamar észrevették, hogy az új buszútvonal már elkerüli Gulyás G. Gábor házát, míg az eredeti nyomvonal nemcsak, hogy előtte ment el, de a házzal szemben buszmegálló is volt, ami meglehetősen zavarta a szerintük inkább autót preferáló, és a buszelterelést támogató politikust.”

    Biztosan ezért terelték el, még az utcát is megcsinálták. Viszont sem a házával szemben, sem mellette nem volt buszmegálló soha.

  14. Gigi szerint:

    Hm, ha ez mind igaz… Száműzni kellene minden érintettet minimum a Holdra…

    Viszont az írás érdekes, mintha uborkaszezon lenne: “…értesült pártközeli forrásból…”; “…emelte ki forrásunk…”; “…mondta lapunknak informátorunk…”; “A párt belső ügyeit jól ismerő hírforrásunk szerint…”. És a legszebb: “A lakosság körében hamar híre is ment…”.

    Nos, ezek aztán tényfeltáró újságírásra valló fordulatok, egyáltalán nem sejtetések, és mindenki megvan nyíltan nevezve, úgy az informátor, mint az újságíró, elvégre ezt várja itt mindenki a fórumnickektől is, és nem hiányzik cseppet sem, hogy magát az érintettet is megszólaltassák, hiszen erre semmilyen újságíró-etikai szabály nem létezik… Gratulálok! 🙂

  15. hugi szerint:

    Gigi, mivel te köztudottan “MSZP-s tûzközeli” vagy, a hozzászólásod felér egy igazoló pecséttel. Semmit nem cáfoltál, pedig de szeretted volna!

  16. lolka szerint:

    A “Gigi” most melyik Gigi, mert régebben volt vagy három?

  17. Gigi szerint:

    Én csak egy epigonról tudok, de gyanúsítottak meg “Kisgulyásnak” is, ami az év vicce volt, mert családanya vagyok és (nem politizáló) szakújságíró. 🙂 Utóbbi okán szoktam fennakadni a módszereken akár jobbra, akár balra. Ez esetben is, a cáfolatok pedig, kedves hugi, legyenek e csodálatos “tényfeltáró cikk” szerzőjének vagy a megvádolt politikusnak és egyéb társainak a dolgai…

  18. hollósi szerint:

    Nem kell félteni a képviselő urat. Jogvégzett emberként tudja, hogyan kell a rágalmazásokkal szemben védekeznie. Ami nem igaz, úgyis cáfolja majd.
    Örüljetek a belháborúról szóló híreknek, Csepelre ráférne egy gyökeres változás.
    Mit szokott mondani az atléta?
    Hajrá Csepel! A Szenteczky nélkül…-.

  19. infósferi szerint:

    Semmi közöm a JOBBIK-hoz, de azért mindenkivel nen kéne őket hírbe hozni!
    Majd eldöntik, kit vesznek át soraikba. Főleg a levitézlettekből.

  20. - szerint:

    Gigi, az ilyen mszpseket pontosan kiismerte már mindenki. Az MSZP táborát erősíted, de amikor vitába keveredsz, akkor te független vagy és az igazság bajnoka. Ugyan már!

    És amikor behúzod az x-et majd az MSZP neve mellé, akkor az ilyen képviselőket is erősíted, azonosulsz velük.

  21. - szerint:

    Infósferi, a Jobbik összeszed minden hulladék embert is, efelől ne legyen kétséged. A kiábrándult szocik most aztán mind olyan igaz hazafik lettek, hogy úgy érzik, egyből a mellükre kell tetoválni egy turult és piros fehér pólóban kell feszíteni. Mi jön még? Talán a Gárdába is belépnek az ilyenek.

    Tényleg, ha esetleg lesz a Gulyás úr avatása, remélem készül róla képriport, mert engem érdekelne!

  22. médi szerint:

    Kicsi a bors, de már erőtlen. Nyilvános rendezvényen, ahol hemzsegtek az mszpsek láttam, hogy senki nem állt szóba GG-vel

  23. miska72 szerint:

    Jaj jaj! Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos!

  24. titok szerint:

    Nekem csak egy név ismerős az pedig csevak.Ez éppen elég ,biztos hogy ferde úton járnak.Inkubátor cég?Jó,nagyon jó.Én a csepeli hunvald bulinak szoktam hívni.

    Tényleg mi van a galván- iszapos üggyel és milyen a víz minősége?Tesztelik rendszeresen??Két talajvíz megfigyelő kút működik?

  25. Gigi szerint:

    Kedves -,

    az az igazság, hogy a szavazások napján (is) kirándulok a családommal. Előtte vagy utána kerülhetnék a szavazófülke felé, de még csak közelítőleg nyugodt szívvel sem tudnék voksolnék egyetlen pártszerveződés mellett sem. Aki nem nyilvánít ilyenkor véleményt, utólag se ugasson, vallom én is, ezért igyekszem tartózkodni az ügyek politikai megítélésétől. Helyette inkább a szakmai szempontokat mérlegelem: egy számomra idegen terület esetében a szakértőknek hitelt adva (akár pro és kontra, mert a világ nem mindig fekete és fehér), vagy ismert fogások esetén – ahogy most történetesen a cikk sugallati szintjére próbáltam a figyelmet ráirányítani – a saját érveimmel. Nincs nálam a bölcsek köve, csak gondolkodom szajkózás helyett. Kár, hogy mégis “pejorában” igazság bajnokának nevezel. Jobb lenne tények mentén vitatkozni…

  26. Manitu szerint:

    Gigi, több mint tíz éve nincs szakmai vita a választások előtt, vagy ha van egy minimális, akkor mindegyik fél ugyanazt mondja. Így meg nehéz a szakmai viták alapján dönteni.

    Magyarországon két világnézet csap össze: az egyik szerint az aktív dolgozók azért vannak, hogy eltartsák azokat, akik már-még nem tudnak vagy nem is akarnak dolgozni. Ezt az oldalt támogatja a nyugdíjasok többsége és a segélyből élők. A másik szerint aki aktív korú és tudna dolgozni, az tegyen is valamit, és ehhez legalább biztosítson az ország közmunka-lehetőséget. Ha pedig valaki nem is akar dolgozni, és a gyerekét még az iskolába sem küldi el, az ne kapjon semmit.

    A harmadik, ma még kisebb vonulat a világ minden bűnét a cigányokra meg a zsidókra akarja kenni, és ennyivel próbál húsz százalékot elérni. Ebben az segít, hogy a magyar rendőrség a béka segge alá züllött mindenféle értelemben.

    Kis túlzással ma erről szól a politika, ami nem ez, az szinte csak a napi nagypolitikai lopkodások, csalások napvilágra kerülése vagy az MSZP napi hazudozásai, amivel a süket és vaksi híveiket etetik, a napi agymosást elvégzik.

  27. rokkantnyugdíjas szerint:

    Admin által belinkelt idézetekre reagálnék az IGAZSÁGGAL:

    Dr. Jakab által említett sikkasztási ügy története:
    2003.-2004. évben volt egy peres ügye egy idős, rokkantnyugdíjas embernek, melyben ügyvédként felkérte dr. G.G.G. – akkor még – csepeli ügyvédet, hogy képviselje. Nagy hibát követett el! Ugyanis, a per folyamán – 2004. évben – dr. G.G.G. eltulajdonított tőle egy bizonyos összeget.
    Dr. G.G.G. a saját, magán lakossági folyószámlaszámát adta meg az alperesnek (nem a letéti számlaszámot, mint más becsületes ügyvéd), hogy a bíróság által I. fokon megítélt összeget oda utalják. A megítélt pénzt Dr. G.G.G. nem adta át, és nem utalta tovább rokkantnyugdíjasunk részére, megtartotta magának.
    Továbbá arról is „elfelejtette” tájékoztatni dr. G.G.G. a rokkantnyugdíjas embert, hogy volt még két tárgyalás II. fokon, és a Legfelsőbb Bíróságon is. Mivel a Legfelsőbb Bíróság a rokkantnyugdíjast hozta ki pervesztesként, kötelezte, hogy fizesse vissza az alperesnek az összeget, melyet korábban már átutaltak.
    Miután fentiek a rokkantnyugdíjas tudomására jutottak, felkereste dr. G.G.G. ügyvédet, aki azt a választ adta, hogy ne foglalkozzon a dologgal. Nem is foglalkozott, mert ha nem Ő kapta a pénzt, hanem az ügyvéd, akkor dr. G.G.G.-nek is kell visszautalni, aki ezt nem tette meg.

    (Dr. G.G.G által – korábban – védekezésül felhozott okok, értelmes ember számára nevetségesek. Pl. Kolléganő hibázott?! Kolléganőnek mi köze a saját bankszámlaszámához? Gyorsan kellett számlaszámot megadni? Ha nem lett volna gyors, elrepül a papír? Ezen adatokat írásban kell megadni a másik félnek! Átépítették a bankot? Az egész országban egyetlen ilyen bank volt? Éppen lebombázták, újjáépítették? Ugye ez csak vicc??) Az APEH leinkasszózta a pénzt, nem értesítette? A bank értesítette az inkasszóról, az biztos! Stb, stb. Lássuk be emberek. Ezek a kifogások hihetetlenek, ésszerűtlenek, életszerűtlenek, és ellentmondásosak!?)
    2007. júniusától, 2008. augusztusáig bírósági végrehajtást foganasítottak a rokkantnyugdíjas emberrel szemben. Így rezsire, megélhetésre, és elhagyhatatlan gyógyszereire maradt havonta, 14-18 ezer Ft!!! Köszönhetően dr. G.G.G. csepeli ügyvédnek!!!
    A károsult, 2007. novemberében feljelentést tett a XXI. ker. Rendőrkapitányságon dr. G.G.G. ellen, lopás bűntette miatt.
    Az Ügyészség határozatában megállapította a sikkasztás tényét, de a bűncselekmény elévülése miatt a nyomozást megszüntette. Csak pár nap eltérés volt a bűntett elkövetése, és a feljelentés elévülési határideje között. (Nem ismerem a magyar jogrendszert, de kérdem én: attól az időponttól számítják az elévülést, amikor a bűncselekményt elkövették, vagy attól az időponttól, amikortól a sértett tudomására jut a dolog?!
    Rokkantnyugdíjasunk többször próbálta felvenni a kapcsolatot dr. G.G.G. ügyvéddel. Sikertelenül! Az irodáját megszüntette, többszöri megkeresésére egyetlen egyszer reagált. Megjelent a sértett félnél, és 2 percet áldozott a drága idejéből, miután a polgármester – akin keresztül sikerült elérni – utasította erre. Még elnézést sem kért tettéért, nem zavarta az a tény sem, hogy az általa okozott anyagi kár miatt rokkantnyugdíjasunk egészségügyi állapota is rohamosan romlott!
    Miután többszöri sikertelen próbálkozás után nem sikerült rendezni az ügyet, rokkantnyugdíjasunk bejelentést tett a Budapesti Ügyvédi Kamaránál. A BÜK „SZÁNDÉKOS FEGYELMI VÉTSÉG MIATT” KIZÁRTA DR. G.G.G.-T SORAIBÓL!!!
    Ez sem volt elég ahhoz, hogy az ügyvéd lelkiismerete megszólaljon. Ezért polgári pert indított nyugdíjasunk, dr.G.G. G – fegyelmivel kizárt volt ügyvéd – ellen, amit jogerősen megnyert nyugdíjasunk.
    Dr. G.G.G. sem a BÜK tárgyaláson, sem a polgári peres tárgyaláson nem jelent meg. Valószínűleg, számos közéleti feladata nem tette lehetővé, hogy részt vegyen egy számára érdektelen tárgyaláson. Arra, pedig végképp nem „vetemedett”, hogy a bíróság által megítélt összeget megfizesse!
    Kérdem én. Ha G.G.G. nem csak, mint ügyvéd tevékenykedett, hanem mint önkormányzati képviselő, EFUS tag, területi brókerigazgató, T-Block Security Kft. ügyvezető igazgatója, stb., akkor miért nem tudta visszaadni a rokkantnyugdíjas részére a pénzt???

    A kérdés lehetne költői is: Milyen ember dr. G.G.? Hogyan tud nap, mint nap az emberek, a családja szemébe nézni? Hogyan tud a gyermekeinek tisztességet, becsületességet tanítani??? Hogyan tud szocialista párttagként feddhetetlen, hiteles lenni, hogyan tudja Magyarországot képviselni külföldön, amikor egy idős, beteg embert lopott meg, súlyosbítva ezzel életét, egészségét??? Mire vetemedik még dr. G.G.? Féltse az ember a testi biztonságát is ezek után?
    Talán törvényen, emberi normákon felülinek érzi magát? Ki adja alá azt a bizonyos lovat?

    Holnapján ezt írta: „azoknak írom ezt a néhány gondolatot, akik képesek és hajlandóak gondolkodni és nem csak a politikust , hanem az embert is látni egy ügyben.”
    Rajta kívül – véleményem szerint- minden gondolkodó ember, az „EMBERT” nézni elsősorban, aztán csak a politikust!
    „háromgyerekes apaként nem egyszerű időszak volt a 2006,2007-es év családom és jómagam számára. Rólam mindenki azt mond , gondol ,ír amit akar -de a családomat és főleg a gyerekeimet nem engedem belekeverni semmibe. Kérek mindenkit , hogy gondoljon a saját helyzetére és vegye figyelembe , hogy neki is van családja ,akit félt és ő is kerülhet olyan helyzetbe , hogy legjobb szándéka ellenére is rosszul jön ki bármilyen ügyből. Gulyás Gábor”

    dr. G.G.G! Háromgyerekes apaként nem jutott eszébe, hogy a rokkantnyugdíjas életét miként lehetetleníti el, miként súlyosbítja betegségét, életét, hogy neki is lehet családja????

    Megteheti, de tájékoztatom dr. G. G! AZ EMBEREK NEM HÜLYÉK, NEM LEHET ŐKET FÉLVÁRRÓL VENNI! ….és már a mesékben sem hisznek!

    Dr. G.G. fegyelmivel kizárt, volt ügyvéd! A honlapján található mottóját haladéktalanul távolítsa el, mert nevetésre ingerlő!

    Dr. G. G.! A kérdés NEM költői:
    ÖT ÉV ELTELTÉVEL, MIKOR KÍVÁNJA ADÓSSÁGÁT RENDEZNI???

  28. Gigi szerint:

    Manitu, jól összefoglaltad… Azért az a reményem még nem szállt el, hogy a “kispolitikai” szinten, például a kerületben lehetne érveket ütköztetni hatalmi villongások helyett… Legalább ilyesféle fórumokon… Tágítva egymás látómezejét, a szűkítés helyett…

  29. Gigi szerint:

    rokkantnyugdíjas,

    szívfájdító, amit írsz, és – utalva a legelső bejegyzésemre – ha ez mind igaz… Száműzni kellene minden érintettet (GGG-vel az élen!) minimum a Holdra!

    Még valami eszembe jutott egyáltalán nem költői kérdésként: bizonyára már a megtámadott és körei is tudnak e (továbbra is fenntartom, hogy szakmailag csak hangulatkeltő ál)cikkről, de sejtetés ide, sejtetés oda, ha az embereket foglalkoztatják ezek a gyanús egybeesések, akkor miért nem szólalnak meg? Számomra elfogadhatóbb lenne egy magyarázat GGG mellett vagy a teljes elutasítás is, csak ez a struccpolitika nem.

  30. némo szerint:

    Miért mindig a Gulyás? Van itt Csepelen az Mszp berkein belül gusztustalanabb dolgok.

  31. Nagy Tamás szerint:

    Gulyás a csepeli Zuschlag?

  32. Mózsi szerint:

    Tényleg, hol van 3G? Biztos vagyok benne, hogy már értesült a személyét érintő, akár nevezhetjük hangulatkeltő írásról. Red Bull médiafigyelő már riasztotta!

  33. admin szerint:

    Tisztelt Rokkantnyugdíjas!

    A csepel.info@gmail.com e-mail címen felvennénk önnel a kapcsolatot. Amennyiben nem esik nehezére, kérjük, küldjön nekünk egy e-mailt!

  34. Manitu szerint:

    Ha igaz, amit itt olvashattunk, Gulyásnak q.va gyorsan le kellene mondania. Bárki is tett vagy tenne olyasmit, amit a rokkantnyugdíjas leírt, reket egy féreg lenne.

    És ha a Tóth is tudott erről, és nem rúgta ki Gulyást még a frakcióból sem, akkor neki is el kellene takarodni a büdös francba. Bár lehet, hogy annak van igaza, aki szerint az MSZP-ban vannak ennél bűzlőbb ügyek is.

    Főként, ha a kettős gyilkosság is eszünkbe jut ugyebár…

  35. Manitu szerint:

    Gigi:

    “Még valami eszembe jutott egyáltalán nem költői kérdésként: bizonyára már a megtámadott és körei is tudnak e (továbbra is fenntartom, hogy szakmailag csak hangulatkeltő ál)cikkről, de sejtetés ide, sejtetés oda, ha az embereket foglalkoztatják ezek a gyanús egybeesések, akkor miért nem szólalnak meg? Számomra elfogadhatóbb lenne egy magyarázat GGG mellett vagy a teljes elutasítás is, csak ez a struccpolitika nem.”

    Ezzel meg majdnam teljesen én is egyetértek. Miért hallgat az MSZP, amikor Red Bull meg az alá tartozó többi frakciótag itt szokott tornázni más hasonló esetekben. Eddig a Csepel.info-t még csak néhány elírásban tudták “meghurcolni”, az itt megjelent cikkek eddig még mindig betaláltak. Az is világos, hogy az MSZP velejéig rohadt, akkor meg mit csodálkozunk, ha kiderül, hogy épp a Vörös Csepelen is így van, sőt ÍGYEBB?

  36. Mózsi szerint:

    Kedves Gigi!
    Nyilván számodra is az első pillanatban kiderül. hogy nem értek az újságíráshoz, és velem együtt még nagyon sokan nem a szerint ítélünk meg egy írást, hogy szakmailag megfelel-e minden kritériumnak. Az miért nem fordulhat elő, hogy valaki úgy ad információt, hogy kéri neve elhallgatását? Akkor meg se jelenjenek a fent olvasható és ahhoz hasonló írások? Ha ez sérti 3G jó hírnevét, biztosan lépni fog. De kérdezem, ha az általad idehozott példák helyett (úgy tudjuk, informátorunk szerint stb) mondjuk az szerepelne, hogy Nagy Béla , vagy netán N Béla, akkor az már hiteles?

  37. Gordon szerint:

    Azt a kutya úristenit!

  38. Öreg halász szerint:

    Ha jól értem, és igaza van a rokkantnyugdíjasnak, Gulyás úgy tagja a csepeli MSZP frakciónak, hogy hosszú ideje tudják, hogy bűncselekményt követett el, és még a mai napig nem térítette meg a kárt.

    Miért nem vagyok ezen meglepve? Cusi, Gyurcsány, BKV-tolvajlások.. hol van ettől egy erkölcstelen t@kony – már ha igaza van az hozzászólónak…

  39. rokkantnyugdíjas szerint:

    Gigi!

    “utalva a legelső bejegyzésemre – ha ez mind igaz…”

    Véleményed szerint fentieket unalmában találja ki az ember!? Május óta remélte a r. ny, hogy 3G a bírósági határozatra “megEMBERLI” magát. De ez nem történt meg!
    Ha jól emlékszem már korábban is volt szó 3G kizárásáról. De akkor még csak az BÜK határozat volt belinkelve, mint bizonyíték. Ez csak a folytatás, mely szilárd tényeken – bizonyítékokon- alapszik.

  40. Gigi szerint:

    Kedves Mózsi,

    nem attól lenne hiteles, hogy mi, olvasók Nagy Bélától hallanánk, hanem hogy visszakereshető lenne, és – szerintem mindannyiunk örömére – jó alapja lenne a büntetőjogi felelősségre vonásnak. Nyilván nem véletlen, hogy rokkantnyugdíjassal fel kívánja venni a kapcsolatot a szerkesztőség. Hátha beindul valami konkrétan is…

    Aminek egyébként örülnék; régebben egy másik témában már említettem, hogy az apósomat is ő képviselte egy közlekedési ügyben (az öreget zebrán elütötte egy gyorshajtó rendőr…), de GGG egy idő után meg sem jelent a tárgyalásokon. (Szerencsére a hetvenéves após egyedül is nyert, utána “csak” a biztosítóval kellett megküzdenie…) Egy másik ismerősöm is pórul járt GGG-vel.

    Szóval, Mózsi, az informátorosdinak helye van egy olyan riportban, ahol az ügy kibontásának egyik pontján egy neve elhallgatását kérőbe botlunk, de egyébként a megírt infók nagy részét bizonyítani tudjuk. Ha nem így lenne, hanem teret engednénk a szinte kizárólag értesülésekre alapozó írásoknak, akkor azt írhatnék a szomszédomról, a főnökömről, a postásról, a zöldségesről stb., amit csak akarok. A halmozás nem etikus, a többi rendben van, és szurkolok, hogy mutatkozzék meg mindenkinek az igazi arca…

  41. Gordon szerint:

    Köszi vermes. A régi hozzászólásait megnézegetve Ernő átváltozása valóban furcsa.

    Azt írta 2008.12.08-án: “Csak a piros csillag! Lehet, hogy nálunk is kell egy kemény bal?”

    Nyolc hónappal korábban meg bepusszant egy boldog névnapot Fletonak. Ez igen! Ilyen egy igazi jobbikos. Köpönyegforgatók.

  42. infósferi szerint:

    Gordon már megint felszines, az információk ismerete nélkül itél.
    Ernő tényleg balek szoci volt, ismer is néhány helyi “nagyágyut”.
    Pálfordulását az okozta, hogy benzinkutasként rendszeresen helyt kellett állnia a fizetés nélkül távozók helyett. Hogy kik voltak ők?
    Nem írom le, mert a liberálisok ajvékolni kezdenének.
    Kívánom Gordonnak és a többi szemellenzősnek, hogy ne kerüljenek sem ők, sem gyerekeik (unokáik) hasonló helyzetbe. Mert tudjátok, a hülyék csak a saját kárukon tanulnak.

  43. - szerint:

    Infósferi! Ne nézz már hülyének mindenki. Kérelk. Ernő MSZP-sből azért lett Jobbikos, mert a munkahelyén, a benzinkúton volt aki nem fizetett a tankolásért?? Nooooormális vagy?

    A tisztelt rokkantnyugdíjassal pedig őszintén együttérzek, ahogy valaki írta, és mindez így megtörtént, akkor ez a Gulyás egy igazi takony. Az pedig, hogy a családjával takarózik, az végképp minősíti.

    Remélem meglesz a pénze!

  44. infósferi szerint:

    Nem volt aki, hanem rendszeresen hasonszőrűek nem fizettek a tankolásért, kedvesl liberális pöcs becenevű hozzászóló.
    Magatokat úgy csapjátok be, ahogy akarjátok.
    Majd ha a gyermeked kirabolják, te is kijózanodsz a hazigságból.

  45. Öreg halász szerint:

    Tök fölösleges Ernővel foglalkozni, ha másról van szó. Ráadásul mindenkinek joga van megváltoztatnia a véleményét, és ez a volt MSZP-sek között is gyakran megtörténik. Az MSZP-ból kiábrándultak döntő többsége pedig a Jobbik felé fordul.

  46. Öreg halász szerint:

    Az index is foglalkozik a jelenséggel:

    http://index.hu/belfold/2009/10/01/mszp-tag_a_jobbik_hajdusamsoni_elnoke/

    Visszatérve a témára, amit a rokkantnyugdíjas leírt, az nagyon durva botrány. Nem csoda, hogy úgy hallgat az MSZP, mint a sír.

  47. admin szerint:

    Köszi halász, épp kiraktunk a témában egy hírt.

  48. hugi szerint:

    Nagyon idõszerû lenne már 3G lemondása.

  49. Elyza szerint:

    Kedves Mindenki ! A dr. g.g.g.-hez és a rokkantnyugdijas történetéhez Hozzászólók!

    A rokkantnyugdijas története /bár hihetetlen,de igaz/. Meggyőződtem róla.!
    Számomra is felfoghatatlan, hogy jogvégzett ember hogy lehet ennyire ……./Most inkább nem irnám le amit gondolok róla,mindenki keresse meg a megfelelő jelzőt.
    Üdv mindenkinek!
    Ne hagyják magukat átverni !

  50. Csibe064 szerint:

    Sajnos én is összefutottam 3g-vel itt Csepelen. E csodás találkozásból kifolyólag kb. hét millám úszott el. Óriási pénz ez nekem, pláne hogy jelenleg munkanélküli vagyok.Sajnos eltűrik a nagyjaink, hogy ilyen emberek részt vegyenek a csepeli közéletben.

  51. […] alábbi hozzászólást 2009. szeptember 30. 19:18-kor jegyezték be az “Útilaput kötnek Gulyás talpára?” cikkünk […]

  52. miska72 szerint:

    Kikel takarítani Csepelről a MASZOPOT!

  53. Elyza szerint:

    dr.g.g.g. közleményéhez!

    Ön folyton a családjával és a gyerekeivel takarózik.Senki nem keveri őket bele semmibe saját magán kívül. Olyan valóban van,hogy néha az ember rosszul jön ki a legjobb szándéka ellenére is valamiből, de itt jószándékról nem beszélhetünk. Azt nevezi jó szándéknak, hogy megjelent a polgármester utasítására rokkantnyugdijasnál és igyekezete arra irányult, hogy lebeszélje rokkantnyugdijast arról, hogy lépéseket tegyen a pénze visszaszerzésére, amit Ön elsajátított? Ez a becsület Ön szerint? Hülyének nézni egy idős embert? Mit képzel magáról? Törvény felettinek érzi magát?
    A szememben Ön egy erkölcsi O. !!!! Mennyit törlesztett a tartozásából eddig?

  54. […] Csepel.info MSZP-s hírforrás alapján a múlt héten írt arról, hogy a csepeli MSZP-s politikus a botrányai miatt mára olyan teherré vált frakciójában, hogy […]

  55. […] mint egy héttel ezelőtt jelent meg lapunkban az a cikk, amely után a volt ügyvéd egy korábbi ügyfele leírta, miért is zárták ki az MSZP-s […]

  56. […] de azok után, hogy az esetről a sikkasztás károsultja a Csepel.info internetes fórumán maga is beszámolt, az október 6-i koszorúzáson tüntetően vele képviseltették frakciójukat. Tóth Mihály […]

  57. Screepy szerint:

    Hát ez nagyon durva!!!!!Ennek a 3 G-nek a slepjével együtt (Tóth Misivel egyetemben!)a börtöncella falai közé valók!Mi mindenről nem tudhatunk még,mi lehet még a felszín alatt!Bele se merek gondolni! Ki kell űzni a MSZP-t Csepelről is!BÖRTÖNBE VELÜK!!!!Ennyit ér ezeknek egy ember!Remélem az MSZP-s választók is látják.hogy mit művel ez a bűnbanda!

  58. […] azt állította, hogy a lapunkban és az országos sajtóban is megjelent dokumentumok, az érintett rokkantnyugdíjas beszámolója hazugság. Az MSZP-n belüli kaotikus viszonyokra utal, hogy még a Csepel.hu sem közölte […]

Itt lehet hozzászólni !