Szenteczky János bocsánatot kért Gulyás Gábortól

Csepel.info

Szenteczky János, a Csevak vezetője, és a szocialisták 2010-es polgármester-jelöltje (a kép illusztráció)

Az alábbiakban közöljük a Gulyás Gábor, Borka-Szász Tamás és Szenteczky János közötti levelezést.

Az e-mailt Szenteczky János továbbította Borbély Lénárd Fidesz-KDNP-s frakcióvezetőnek valamint a Csepel.info-nak, azzal a kéréssel, hogy kezelje, kezeljük a korábbi nyílt levelekhez hasonlóan. A címzettek nevei közül csak a cikkben érintettek neveit hagytuk meg, az e-mail címek domain-nevét átírtuk.

Az MSZP alelnöke levelében a következőképpen fogalmazott:

Tisztelt Képviselő Úr!

Az alábbi levelem egy korábbi, Borka-Szász Tamással közösen aláírt levelünk “utóélete”.

Kérem e szerint kezelni.

Szenteczky János

A levelezés tartalma

—–Original Message—–
From: Szenteczky János [mailto:szenteczky.janos@XY.hu]
Sent: Monday, November 02, 2009 12:04 PM
To: ‘drgulyasg@XY.hu’; ‘Borka-Szász Tamás’

Subject: RE: tájékoztatás válaszlevélről
Importance: High

Kedves Gábor!

Ezúttal írásban is bocsánatodat kérem, amiért egy korábbi megbeszélésünk tartalmától eltérően, a Te nyilatkozatod előtt annak tartalmát “felfedő” válaszlevelet írtam Borbély Lénárdnak!

A válaszlevelet én nem nyílt levélnek szántam, de mivel az a csepel.info-n is megjelent, így ezen írásomat nem csak a képviselő úrnak, de a csepel.info-nak is megküldöm!

üdv. Szenteczky János

—–Original Message—–
From: drgulyasg@XY.hu [mailto:drgulyasg@XY.hu]
Sent: Sunday, November 01, 2009 10:09 PM
To: Borka-Szász Tamás
Cc: ‘Szenteczky János’; a további neveket töröltük

Subject: Re: tájékoztatás válaszlevélről

Kedves Tamás és János!

Az utolsó farkcióülésen -amelyen mint még frakciótag vehettem részt – mindketten megkövettetek
azon bizonyos válaszlevél meg -és aláírása , valamint elküldése miatt. Úgy gondolom, ez csak
akkor elfogadható számomra és családom számára , ha ezt ugyanúgy a nyilvánosság előtt
teszitek meg, mint ahogy az engem degradáló és rossz színben feltüntető levelet is a nyíltlevélnek
szántátok. Kérem , hogy ezt a megkövetést tegyétek meg-hiszen Ti ismeritek a Fővárosi
Főügyészség határozatát és annak tartalmát is.

Üdv

Gulyás Gábor

“Borka-Szász Tamás” <borkaszasztamas@XY.hu> írta:

> Kedves Gábor!
>
>
>
> Borbély Lénárd Fidesz-KDNP frakcióvezető korábban a mellékelt levelet küldte
> el nekünk, melyre adott (és neki a mai nappal elküldött) válaszunkat
ezúton
> csatolom.
>
>
>
> Üdv,
>
>
>
> Borka-Szász Tamás
>
> Szenteczky János
>
>

A Gulyás-botrányhoz kapcsolódó cikkek időrendben:

Valóban kizárták a politikust az ügyvédi kamarából

Útilaput kötnek Gulyás talpára?

“Gulyás-ügy”: pro és kontra, ami eddig elhangzott

Az MSZP büszke Gulyásra

Szív, érszűkület és cukorbeteg rokkantnyugdíjast lopott meg az MSZP-s politikus

Ismét várják a bejelentést

Az MSZP büszkén kiállt sikkasztó képviselője mellett

Borka-Szász Tamás frakcióvezető álláspontját hét végére ígérte

Borka-Szász Tamás és Szenteczky János válasza a Fidesz-KDNP nyílt levelére

Túl sok az ellentmondás az MSZP-s közleményekben

Ismét megvédte Gulyást az MSZP

A csepeli Fidesz-KDNP nem vesz részt az önkormányzat megemlékezésén

Elhallgattatta a csepeli cenzúra a Gulyás-botrányt

Gulyás mégis búcsúzott az MSZP frakciótól

Szenteczky János bocsánatot kért Gulyás Gábortól

Az elévülés miatt nem vizsgálhatta tovább az ügyészség Gulyás Gábor tettét

52 hozzászólás “Szenteczky János bocsánatot kért Gulyás Gábortól” bejegyzésre

  1. Vica szerint:

    Kedves Admin!

    Kérlek, másold be ide a Fővárosi Főügyészség határozatát. Ha nincs meg, akkor meg kellene szerezni. Úgy gondolom, így lenne korrekt gulyással szemben is, mert azt elolvasva talán mi is bolcsánatot kérhetünk tőle. Köszönöm.

  2. Borka-Szász Tamás szerint:

    Tisztelt Szerkesztőség!

    A csatolt levelezésben én csak megszólítottként szerepelek, ezzel kapcsolatban semmilyen nyílt választ nem kívántam közzétenni, pláne nem kívántam semmilyen formában bocsánatot kérni Gulyás Gábortól.

    Ennek megfelelően sürgősséggel kérem a megtévesztő cím és felvezetés helyreigazítását!

    Köszönettel,
    Borka-Szász Tamás

  3. admin szerint:

    Információink szerint Németh László úr is kerülőúton tudta meg, hogy született egy másodfokú határozat, amelyről az ügyészség őt nem értesítette. Ugyanakkor már elkérték ezt a határozatot, és közzé kívánjuk tenni. Még mi sem láttuk, a kapcsolattartónknál van.

    Gulyás Gábor, aki az utóbbi időben többször is utalt erre a határozatra, nem élt azzal a lehetőséggel, hogy nyilvánosságra hozza. Ez meglehetősen furcsa lépés lenne, ha a határozat teljesen más tartalmú, mint a korábbi. Majd kiderül, mi kíváncsian várjuk, hogy hogyan lehet megszépíteni azt az ügyet, amelyről ezen dokumentum kivételével minden információt el lehetett olvasni.

  4. admin szerint:

    Javítottunk, és elnézést a tévedésért.

  5. Szenteczky János szerint:

    Tisztelt csepel-info, tisztelt Fórumozók!
    Őszintén szólva számítottam rá, hogy lehetőségem lesz a rövid véleményemet ez ügyben kifejtenem. Pontosabban fogalmazva: szükség lesz rá, hogy pontosan meghatározzam, miről is van szó. Ime:
    A Borka-Szász Tamással közösen írt levelünket megelőzően sor került egy megbeszélésre, amin Gulyás Gábor döntést hozott és abban maradtunk: ezt a döntését ő fogja bejelenteni. Ezt azonban a közös levél “nem várta meg” – ha úgy tetszik, a levél aláírásával felrugtam egy megállapodást. A bocsánatkérésem akkor szóban és most írásban is erre a tényre vonatkozott és nem másra.
    A magam részéről az ügyet (majdnem) lezártnak tekintem. A “majdnem” számomra a Németh Úrral már egyeztetett beszélgetést jelenti…
    Tisztelettel: SzJ

  6. Manitu szerint:

    Nem tatom magam sülthülyének, de nem tudom már követni az eseményeket. Vagy teljesen érthetetlen már a helyzet vagy olyan tudathasadást kaptak a frakcióban, ami ragályos.

  7. Lexon szerint:

    Csak egy apróság: az e-mail címekben nem kiterjesztés van, hanem domain-név. Üdv a XXI. században. 😀

  8. admin szerint:

    Bocsánatodért esedezünk Lexon, amiért eltévesztettünk egy ilyen fontos dolgot. 😉

  9. Vica szerint:

    Kedves Admin!

    “Gulyás Gábor, aki az utóbbi időben többször is utalt erre a határozatra, …”

    Tehát gulyás megszólalt a itt a fórumon? Tudom, hogy nem fedheted fel a kilétét, nem is kérem, de legalább annyit tudhatunk, hogy mégiscsak hozzászólt a róla szóló vitához. Vagy félre értettem, amit írtál?

  10. én szerint:

    Mi van? Ki, kinek, mikor, miért, küldött, mondott, zártan nyílt levelet? Ki mit csinált, mit nem csinált?

    Ha kérhetném valaki, aki tudja foglalja össze röviden!

  11. LB szerint:

    Borka-Szász Tamás:
    “… nem kívántam semmilyen formában bocsánatot kérni Gulyás Gábortól.”

    Az első tisztességes állásfoglalás az ügyben az MSZP soraiból.
    Nagyon szomorú, hogy az MSZP csepeli szervezetére nem ez a felfogás a jellemző! 🙁
    Nem lett volna szabad hagyniuk, hogy az “ügyvéd úr” emelt fővel távozzon, páros lábbal kellett volna kirugniuk!

    Azon már én is elgondolkoztam, hogy mi lehet a másodfokú ügyészségi határozatban, hogy az “ügyvéd úr” a mai napig nem merte nyilvánosségra hozni.

  12. CsepeliXXI szerint:

    “A magam részéről az ügyet (majdnem) lezártnak tekintem. A “majdnem” számomra a Németh Úrral már egyeztetett beszélgetést jelenti…
    Tisztelettel: SzJ”

    Tehát akkor beszéltek Németh úrral.
    Mintha valaki(k) itt telepofával lehazugozta azt,aki ezt állitotta.

  13. Huba szerint:

    B.Sz.T.!

    Fogadj el tőlem egy rózsaszin pontot. Azért nem piros, mert egyetértve LB-vel, nem elfogadni kellett volna a lemondását, hanem páros lábbal kirugni.
    u.i.
    Amennyiben a II.fokú Ü.H. felmenti az I.fok szerinti mocskot, hajlandó vagyok bocsánatot kérni az “ügyvéd úr”-tól!

  14. T. szerint:

    Tisztelt CsepeliXXI!

    Ki állította, hogy beszéltek már N.L. úrral??? Mikor? Lemaradtam valahol…..
    Mit beszéltek? Hogy majd beszélnek?:-)

    Kíváncsi vagyok, hogy Szenteczky úr mit szeretne megbeszélni Németh úrral!

  15. Elyza szerint:

    Még nem beszéltek a Németh úrral eddig.

  16. Elyza szerint:

    Kedves Vica!
    Szerintem GUlyás megszólalt Zed, lajcsi8,csepeli néven is.

  17. admin szerint:

    Vica, ha nem is Gulyás szólalt meg az Elyza által idézett hozzászólásoknál, az ő védekezését olvashattuk.

  18. CsepeliXXI szerint:

    T.!
    Szerinted ez mit jelent?

    ” A “majdnem” számomra a Németh Úrral már egyeztetett beszélgetést jelenti…”

  19. T. szerint:

    CsepeliXXI!

    Köszi, olvasni, értelmezni én is tudok.:-)
    Arról maradtam le, hogy hol volt látható az, hogy valaki már ezt állította, és ezért lehazugozták!

  20. csepeli szerint:

    Elyza=Gulyás!

  21. T. szerint:

    csepeli, vicces vagy!:-)

    Gulyás – sajnos – egyszer sem élt a lehetőséggel, hogy szóljon egy szót is, ahogy pl. a fenti két úr! Ahhoz gerinc kellene, és bátorság! De az neki nem erőssége!

    Nehéz lehet ennyi személyiséget egy testbe bezárni! Aki viszont figyelmesen olvas -nem csak tartalmat – megtalálja a különböző nicknevek és gulyás közötti összefüggéseket!:-)

  22. Papi szerint:

    T!
    Én voltam és csepeli engem nevezett hazugnak!

  23. Balos szerint:

    Önök 3-an teljesen hülyének nézik a csepeli szavazókat? Ezt a “levelezést” ki hiszi el? Ha így is volt, miért kellett ezt a levelezést elküldeni ebbe a szerkesztőségbe (feltéve, ha baloldaliak vagytok)? Vagy várhatunk ezután csepelen egy MSZP – FIDESZ koalíciót? :-))))) Ez a “levelezés” Titeket minősít! Ideje lenne végre az egyenes beszédre már ebben a pártban. De azt gondolom nem az ÖNÖK ERŐSSÉGE!!!!! LB! Ettől a hármastól nem várjál tisztességes állásfoglalást! Lehetetlent kérnél tőlük. Sajnálom, hogy ilyenek a csepeli baloldaliak vezető emberei. . . INKÁBB A VÁLASTÁSOK VÉGÉIG FELADOM BALOLDALISÁGOM. . .

  24. csepeli szerint:

    Papi, te egy kicsit megkavarodtál itt, azt se tudod már, miről van szó :)))

  25. ... szerint:

    Balos, aki legalább annyira balos volt, mint Ernő, és most legalább annyira jobbikos, mint Ernő. De lehet, hogy Ernőt megihlette 3g, hogy ennyi énje lehet, és kreált magának egyet gyorsan 🙂

  26. Gigi szerint:

    Az e-mailek, nickek, dokuk kissé összekutyulódtak, meg- és beelőzték egymást, és közben:

    – a károsult még nem kapta meg a pénzét,
    – sokan megmozdultak (szóban!) az érdekében,
    – a helyi MSZP-ben kiborult a bili,
    – közülük mind a mai napig csak két legény (BSZT és SZJ) hajlandó elítélni 3g-t, és ha le is szavazták őket, ők legalább párbeszédet kezdeményeztek a károsulttal,
    – 3g távozott a frakcióból, de képviselő marad.

    Úgy sejtem, lesznek még fejlemények, kíváncsian várom! Főként a szavakon túli, tettekre is váltott állásfoglalásokat…

  27. Gigi szerint:

    Tisztelt Cikkszerző, illetve Címkitaláló (a HVG-ben külön ember van erre, meg is látszik a valóban frappáns “beszélő” címeken)!

    Nos, ismét belefutottam a csapdába, amit egyre inkább rossz néven is veszek. A fenti cím az előzmények ismeretében azt sugallja, hogy SZJ megbánta a 3g elleni nyílt levelét, holott – amint alább kiderül – csak azért kért bocsánatot tőle, mert általa került nyilvánosságra 3g döntése.

    A kérdésem csupán annyi, hogy MIÉRT kell ilyen félrevezetéssel indítani egy témát?

  28. Béla szerint:

    Gigi, látod, te sem értetted félre. Akkor meg mi a baj? Bocsánatot kérni Gulyástól bármiért is? Ő már bocsánatot kért a nyugdíjastól, akinek a pénzét lehúzta? NEM.

  29. csepeliiszap szerint:

    Gigi:
    Történt valami, aminek a főszereplője 3g, de a bili korántsem borult ki. Aki megpróbálja az elmúlt évek eseményeit összefüggéseiben vizsgálni, az nagyon jól tudja, hogy a csepeli mszp éjjeliedénye nagyon is bűzlik és az elvtársak görcsösen kapaszkodnak bele, nehogy tényleg kiboruljon. De mint tudjuk, a bilinek csak egy füle van, a nagy tolongásban valaki előbb-utóbb “kibillenti” a statikusnak vélt állapotából. Az lenne a korrekt, ha mindez nem véletlenül történne, azaz a párton belüli, magukat tisztességesnek érzők elhatárolódnának és nem vállalnák fel a “nagy öregek” bűneit akár politikai, akár gazdasági ügyekről is van szó. Erre Borka-Szász Tamásnak van leginkább esélye, akit megvallom őszintén ellenfélként is tisztelek, mert számára világos, hogy a múlt megkövesedett eszméi, az unalmasságig rögzült szoci panelszövegek már a jelenben sem működnek, a jövőkép kialakítására végképp alkalmatlanok.

  30. Mózsi szerint:

    Gigi!
    Hol olvastál olyat, hogy a cikk írója a leközölt tényt kommentálja? Én kerestem, de ilyet nem találtam. Akkor lenne igazad, és lenne férevezető a cikk, ha nem derülne ki, hogy miért kér elnézést SzJ.

  31. admin szerint:

    Kedves Gigi, nem állt szándékunkban félrevezető címet írni. Szeretnénk felhívni a figyelmedet, hogy Szenteczky János Gulyás Gáborhoz írt levele így kezdődik: “Ezúttal írásban is bocsánatodat kérem…”

    Ezért bátorkodtunk a címet így írni. Mint azt tudod, a cím mindig a legnehezebb, hiszen pár szóban leírni egy cikk tartalmát nagyon nehéz. De itt valóban egy bocsánatkérésről van szó.

  32. Balos szerint:

    Gigi igazad van! Képviselő marad Gulyás G., hiszen kell a lóvé!
    Idézet tőled:
    – a helyi MSZP-ben kiborult a bili,
    – közülük mind a mai napig csak két legény (BSZT és SZJ) hajlandó elítélni 3g-t, és ha le is szavazták őket, ők legalább párbeszédet kezdeményeztek a károsulttal.

    EZ MIND NAGYON SZÉP? ÉS JÓ!
    DE!
    Kérdem Én. Ha találnak más csepeli MSZP politikusoknál is hasonló ügyet – ügyeket (akár a két érintettnél is – ki tudja?!), akkor Ők is – mind, zokszó nélkül lemondanak? NEM HISZEM! Szerintem ez olyam, hogy más szemében a szálkát, sajátukban a gerendát sem látják. Figyeljétek majd meg. . .

    És akkor most megosztom veletek összeesküvés elméletemet: Itt szerintem arról van szó, hogy a 3g útban volt. És pont ennek a 2 embernek.. . De ez átlátszó. Hiszen ha a többi csepeli Mszp-s képviselő, frakciótag egyetértene SZ.J.-vel, meg B.T.-vel, akkor már csak kiadtak volna valami közleményt, vagy valami ilyesmit. DE ÉN ILYENRŐL NEM TUDOK! Ha van, elnézést kérek.
    Tehát 3g-t nyugodtan vissza lehet venni a frakcióba is (ekkor el kell rendezni az öregemberrel a konfliktust), vagy a képviselőségéről is mondjon le! Ez a két választás van! SZERINTEM.

  33. Gigi szerint:

    Igen, Béla, Mózsi, kiderül utóbb, nekem is csak a legeleje (cím) túl bulváros így, az előzmények ismeretében. Ami végül is egy ügyes szakmai fogás, admin. 🙂 Csak ne ordítanátok annyira, amikor a másként gondolkodók is használják ezt a trükköt. 🙂
    Szép napot!

  34. Elyza szerint:

    Csepeli ,köszi.Olyan régen nevettem ilyen jót! Ez volt a hónap legjobb vicce.
    Még hogy Elyza=Gulyás? És akkor magamat szólítom fel, hogy Gulyás fizess!!!! ? Hát…….titulussal rendelkező honfitárs figyelj jobban! Belekavarodtál már ,azt sem tudod mit ,milyen néven írsz. Viszont nem válaszoltál a korábban feltett kérdéseimre! Nem szép Tőled!

  35. Szylvi szerint:

    Tisztelt Vitatkozók!!
    Nekem a Gulyás Ügyvéd Úr egy fontos perben volt a képviselőm. Velünk nagyon tisztességes és becsületes volt. még a gyanu árnyéka sem állt fent, hogy becsapna minkett, pedig az utcáról kerültünk az irodájába. Ennek már 5 éve, és azóta is jó viszonyban vagyunk vele. Nem hiszem, hogy pont aki vádolja hazugságokkal, az Ő pénze kellett volna neki. Az állapota, meg azért romlott az illetőnek, mert gonosz gondolatai vannak, és a gonosz ember többet szenved, mint aki tisztességes. Ha tiszta lelkiismerettel vádol valakit, akkor javulna az állapota.

  36. Manitu szerint:

    Kedves Szylvi!

    Inkább adj hálát az égnek, hogy ekkora szerencsétek volt.

  37. Gordon szerint:

    Milyen érdekes hogy Szilvike is pont egy 5 évvel ezelőtti esetről beszél… jobban is kitalálhatta volna a sztoriát. Az is érdekes, hogy hsz-ének második fele Németh Lászlóról szól. Vajos miért ilyen fontos neki, hogy Németh urat nyíltan támadja?

  38. Mózsi szerint:

    Gigi!
    Szerintem kettős mércével mérsz! 8- órai hsz.ed-ben meghátrálsz, vagyis már nem érzed a cikk címét félrevezetőnek, de azt írod, hogy hasonló esetben mi, pl. én ordibálnánk a Csú- ra.
    Ebből arra következtetek, hogy magad is a Csú dolgozója vagy – ami nem probléma számomra. Csak biztosan Te is ismered a jó magyar közmondást, amely a szálkáról és a gerendáról szól!

  39. csepeli szerint:

    admin!

    Akárhogy is magyarázkodsz, a cím bizony szándékosan félrevezető, és ezt te is nagyon jól tudod, ne játszd itt a naivat.

    Bocsánatot kért Szenteczky, igen, csak egyáltalán nem azért, amiért a cím olvastán először mindenki gondol az előzmények ismeretében. Nem véletlen, hogy Szenteczkynek hozzá kellett szólnia, hogy tisztázza, miről is van pontosan szó.

  40. Mózsi szerint:

    Szerintem itt 3g-nek kellene magyarázkodnia és nem magyar hangjait tolni előre. Miért nem kíván semmilyen formában bocsánatot kérni BSZT? Csak nem azért, mert neki is felfordul a gyomra 3g-től? SZJ sem a nyílt levelük tartalma miatt kér bocsánatot. Ő sem akar gyomorbeteg lenni.

  41. ... szerint:

    csepeli, van egy címe a cikknek, az alapján el tudja dönteni az ember, hogy érdekli-e vagy sem. erre jó a cím. Bocsánatot kért Gulyástól? Igen. Erről szól a cikk? Igen. Tehát jó a cím. Ennyi.

    Szylvi, te most 3g-nek, csepelinek, vagy kinek vagy a reinkarnációja?

    Ha jól látom május elején jelent meg az első cikk ebben a témában, és Szylvi már rá is eszmélt arra, hogy őt bizony nem károsította meg 3g. 🙂
    Örülj neki, de ez még nem fogja őt tisztára mosni.
    Ha előkerülne 50 “Szylvi”, akkoris 3g megkárosította az ügyfelét, és ez akkor is megtörtént, ha azóta elévült az ügy. Attól még megtette.

  42. Vica szerint:

    Szia Sylvi!
    Talán Te vagy a sógornő? Ha igen, legalább megtudhattuk a keresztnevedet, mert itt senki sem vállalja a nevét, s ettől a bevett szokástól Te sem szeretnél eltérni. 🙂

    Ha nem Te lennél a sógornő, vagy egyszerűen letagadod, az sem gond. Baromi rossz érzés lehetne a gulyásnak, ha egészen magára maradna. Legalább a család álljon mellette a mindenségit! Szegényke, már kezdem megsajnálni… 😀

  43. T szerint:

    Vica,

    nem a sógornő, hanem maga gulyás!
    Csak már kifogyott az ötletekből, és identitászavaros is!

    Elég gusztustalan, nyomorult módszert választott!De tudod gulyás, jön még kutyára kamion!

  44. Gigi szerint:

    Kedves Mózsi,

    az szerintem nem meghátrálás, ha a kedves admin korrekt válaszát mérlegelve árnyaltabban fogalmazok, fenntartva a cím bulváros jellegét, ha nem is a szándékos félrevezetését. Ez csak az ellenérvek meghallgatásának és beépítésének folyamata egy normális vitában.

    A hsz második fele meg éppen azt a kettős mércét veszi célba, amely hibába gyakran beleesünk (vállalom, én is): csúsztat a CSÚ (például egy mondatban, egy szóval), ez ellen kikel a csepel.info, aztán csúsztatással válaszol (például egy címben). Számomra a szálka-gerenda így értelmezhető.

    Talán nem hiszed, de jobban szeretném, ha se szálka, se gerenda nem lenne sehol. Inkább olyan médiavilágban szeretnék dolgozni (sosem titkoltam, hogy ebből élek, csak éppen nem ott és úgy, ahogyan gondolod), amelyben nem ez az adok-kapok dívik, és ahol a közéleti újságírást nem hatja át ennyire az ellenségeskedő politika.

  45. Papi szerint:

    Szylvi!
    Az a helyzet, hogy egyáltalán nem állja meg magát az az állításod, hogy a “gonosz emberek többet szenvednek”. Ha ez így lenne akkor a magát baloldalinak nevező kormányunk és az MSzP frakció az SzDSz-el írtózatossan szenvedniük kellene! De salynos élnek mint hal a vízben! Ja a te gulyásod is csak ígyvan ezzel! Pontossan tudja milyen bűnt követett el és azt is tudja, hogy megúszta! Tudod én most is csak azt mondom, hogy létesíteni kéne egy adósok börtönét. Mindjárt kevesebb lenne az ilyen csalás, sikkasztás

  46. Papi szerint:

    csepeli!
    Te meg nemcsak jellemtelen vagy hanem még szenílis is!

  47. Elyza szerint:

    Kedves Szylvi!
    Veled komoly problémák vannak/mármint agyilag/ Vagy nem tudsz olvasni,vagy nem akarsz,vagy beetettek . Azt elhisszük, hogy Veletek rendesen járt el a Gulyás és most is jó viszonyban vagytok/ Jut eszembe adjál már neki 2 millió forintot kölcsön, mert ennyivel tartozik a rokkantnyugdíjasnak,tudod bírósági végzés van róla ,ki kell fizetnie! Szerinted a bíróság megítélte volna ezt az összeget a rokkant
    nyugdíjasnak, ha a védenced nem nyúlja le a zsozsót?Az,hogy Te mit hiszel ,azt gondolom nem számít,mert halvány lila-gőzöd sincs arról az ügyről amihez itt hozzászóltál. A károsultat nevezed gonosznak ,azért mert ment az igaza után és szeretné megkapni a számára megítélt összeget/ 200.000.-ft, amit elsikkasztott a pártfogoltad, + ennek a kamatai és egészségkárosodás miatt megítélt a bíróság 1,5 milliót/ Nos ha nem hiszed ,hogy kellet a 3 G-nek a pénz akkor miért nem adta vissza már ennyi ideje? Kíváncsi lennék rá,hogy ha azt az embert nevezed gonosznak/,Egyébként nem az,én ismerem/ akit meglopott a Gulyás akkor szerinted a Gulyás milyen ember? Mert szerintem egy gerinctelen ,aljas becstelen féreg.

  48. Elyza szerint:

    Gulyás Fizess!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Tudod ,tartozol egy csomó zsozsóval a rokkantnyugdíjasnak,akit megloptál!

    Gulyás Fizess !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  49. […] Szenteczky János bocsánatot kért Gulyás Gábortól […]

Itt lehet hozzászólni !