D. Gábor a társtettes?

Csepel.info, Népszabadság, Mno.hu

Takács József, az egyik áldozat (szemben) éppen vitázik D. Gáborral (Fotók: D. Gábor honlapja)

Az Index úgy tudja, hogy a bűncselekmény társtettese, a gazdasági igazgató szintén egy helyi MSZP-s politikus. Tóth Mihály kerületi polgármester, a csepeli MSZP elnöke azt mondta, erről nincsenek hivatalos információi, de nagy valószínűséggel tényleg a párt volt önkormányzati képviselőjelöltje az egyik gyanúsított.

A Csepel.info úgy tudja, hogy D. Gábor a pénzügyi bizottságnak jelenleg is tagja, a csepeli MSZP-nek pedig decemberig elnökségi tagja volt. Takács József és Deme Gábor nemcsak az iskolában voltak munkatársak, de egy bizottságban is dolgoztak az önkormányzatban. Tóth Mihály meggyőződése szerint viszont az gyilkosságnak nincsenek politikai okai, vagy a párthoz köthető szálai.

A Hír TV beszámolója

Csepeli kivégzés: a társtettes és az egyik áldozat is MSZP-s

Szocialista politikus a csepeli kettős gyilkosság társtettese, az egyik áldozat pedig a csepeli önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője volt. A két MSZP-s politikus korábban egy alapítványon keresztül megszerezte azt az intézményt, ahol a gyilkosság is történt. Csepel szocialista polgármestere szerint az ügynek nincsenek a párthoz köthető szálai.

A kettős gyilkosság társtettese, Deme Gábor az iskola gazdasági igazgatóhelyettese volt. Deme az önkormányzat pénzügyi bizottságának jelenleg is tagja, a csepeli MSZP-nek pedig decemberig elnökségi tagja volt. A társtettes a szocialisták önkormányzati képviselőjelöltje is volt 2006-ban Csepelen. Takács József igazgató – az egyik áldozat – és Deme Gábor nemcsak az iskolában voltak munkatársak, de egy bizottságban is dolgoztak a csepeli önkormányzatnál. Kapcsolatuk azért is réginek mondható, mert mint az MNO megtudta, közösen „privatizálták” a Csepel-sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Támogató Alapítványon keresztül azt az iskolát, ahol a kettős gyilkosság is történt. Takács vezette az alapítvány kuratóriumát, emellett Csepel oktatásért felelős polgármester-helyettese is volt 1998 és 2002 között.

Deme Gábor az első időkben az iskolát igazgatta, majd gazdasági vezetője lett az intézménynek. Érdekes módon máig is működő MSZP-s internetes oldalán – amelyen kapcsolatként még mindig a helyi szocialista pártiroda van megadva – a részletesen taglalt tanulmányi és szakmai önéletrajzban erről nem ír az ifjú szocialista politikus.

A kivégzés hátterében egy sikkasztási ügy áll. A rendőrség szerint Deme 3-4 millióval nem tudott elszámolni, és a gyilkosság előtt a néhány nappal korábban szintén eltávolított biztonsági őrrel együtt egyeztetni érkeztek az alapítvány kuratóriumi elnökéhez, Takács Józsefhez. A szerda esti megbeszélésen tehát egymás között próbáltak rendezni egy olyan problémát, ami a rendőrségre tartozik, a kuratórium elnökének kötelessége lett volna a tudomására jutott bűncselekményről a hatóságokat értesíteni. Mint ismert, a megbeszélés közben Deme társa a rendőrségi felvételeken látható és könnyen beszerezhető magyar, PA–63 típusú pisztollyal lelőtte az intézmény vezetőjét és az egyik tanárt. A rendőrség az elkövetők kilétét azután tudta meg, hogy a másik áldozatnál, a fejbe lőtt fiatal tanárnál megtalálták azt a magnetofont, amelyre nemcsak a beszélgetést, hanem a brutális gyilkosságot is rögzítette.

Tóth Mihály, Csepel MSZP-s polgármestere ezek után hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint a gyilkosságnak nincsenek politikai okai vagy a párthoz köthető szálai.

Forrás: Mno.hu

Csepel: a felvétel még 18-as karikával sem mehetne adásba

Az egyik áldozat zsebében egy bekapcsolt diktafon volt, amely rögzítette a csepeli kettős gyilkosság előtt a tettesek és áldozataik félórás beszélgetését. Tisztán hallható a felvételen az az öt lövés, amely az igazgató és egy fiatal tanár életét kioltotta. A rendőrök a bűntény napján elbocsátott gazdasági igazgató-helyettest és a tanintézet vele együtt kirúgott biztonsági őrét gyanúsítják a két tanár brutális kivégzésével.

Akár ténylegesen életfogytig tartó fegyházbüntetést is kiszabhat a bíróság a Csepel-szigeti Általános és Szakképző Iskolában történt kettősgyilkosság tetteseire, ha bűnösségüket bizonyítottnak találja. A BRFK nyomozói tizenkét órával a bűntény bejelentése után elfogták a két feltételezett elkövetőt, Deme Gábort (36), a tanintézet volt gazdasági igazgató-helyettesét, az MSZP egykori csepeli képviselőjelöltjét, és K. Tamást (52), a szerdáig főképp biztonsági őrként dolgozó segédoktatót. A két gyanúsítottnak szerda délelőtt mondott fel Takács József igazgató, mivel azzal gyanúsították őket, hogy úgy három-négymillió forintot elsikkasztottak az iskola pénzéből.

A rendőrséget az iskolában történt lövöldözésről szerda este értesítette egy csepeli zöldséges. Neki a csuklyás támadó által súlyosan megsebesített biztonsági őr számolt be a brutális támadásról, amelyben életét veszítette az iskola igazgatója, Takács József és az egyik tanár, Papp László. Az őr azt állította, a támadó rá is lőtt, a kezén súlyosan meg is sérült, azonban még sikerült elmenekülnie. Az őrt lőtt sebbel, erősen sokkos állapotban szállították kórházba, ahol a nyomozóknak lapzártánkig még nem sikerült részletekbe menően kihallgatniuk. Pedig egyre több kérdésük lenne.

Bodnár Zsolt, a BRFK vezetőjének bűnügyi helyettese és Keszthelyi József életvédelmi osztályvezető csütörtöki sajtótájékoztatójukon azt mondták: az már a helyszíni szemle kezdetén nyivánvaló volt, hogy nem afféle iskolai vérengzésről van szó. Az iskolában már nem voltak diákok, a tettes láthatóan pontosan tudta, mit és miért tesz. Azonban a helyszín a sérült biztonsági őr vallomásának hitelességét is megkérdőjelezte. A nyomok ugyanis több elkövetőről árulkodtak, miközben az őr – amíg össze nem roppant a stressztől és még tudott beszélni – egyetlen álarcos támadóról beszélt. Azt is mondta, hogy a támadó testalkata az iskolából nemrég kicsapott egyik növendékére emlékeztette.

A rendőrök azonban vérnyomokat találtak a gyilkos menekülési útvonaltól távoli helyeken is. Egy jókora véres cipőnyom látszott az egyik terem ajtaján. Az volt az iskola szerverszobája, ahonnan egyetlen szerver hiányzott csupán: az, amelyik az iskola biztonsági kameráinak felvételeit tárolta.

Ekkor a rendőrség számára már nyilvánvaló volt, hogy a tettes vagy belső ember volt, vagy belső információk alapján tervezte meg a gyilkosságot. Az őrt ekkor már nem tudták kihallgatni. Csak a ruháit foglalhatták le, ám ez is elég volt a fordulathoz. Véres cipőjének talplenyomata ugyanis pontosan egyezett az ajtón rögzített nyommal. A helyszínelőknek nem volt kétségük afelől, hogy a gyilkosság után ő rúgta be a szerverszoba ajtaját.

S ekkor a magyar kriminalisztika történetében példátlan segítséget kapott a rendőrség: az egyik áldozat (Papp László) zsebéből előkerült egy diktafon, amely rögzítette a gyilkosság előzményeit és a lövéseket is.

Bár Bodnár és Keszthelyi többször is hangsúlyozták, hogy tizenkét órával a gyilkosság után számos részletkérdés még nem tisztázott, azért lassan már kezd összeállt a kép. Takács József igazgató szerda délelőtt elbocsátotta Deme Gábort és K. Tamást, mivel – szerinte – úgy három-négymillió forintot sikkasztottak. D. estére találkozót kért az igazgatótól, hogy “megbeszéljék a dolgot”. Takács nem akart egyedül találkozni vele, ezért megkérte kollégáját, Papp Lászlót, legyen jelen a megbeszélésen, és egy magnóval rögzítsen mindent.

A felvétel tanúsága szerint a megbeszélés a körülményekhez képest nyugodt légkörben zajlott. Sőt, a végén már kifejezetten békülékeny hangot ütöttek meg a felek, amikor K. Tamás Takács fejére szorította pisztolyát, és lelőtte az igazgatót. Harminc másodperccel később még három lövés hallatszott, majd még egy.

A rendőrök kegyeleti okokból nem árultak el részleteket arról, pontosan mi hangzott el a gyilkosság előtt és alatt. Úgy fogalmaztak: “a felvételt még 18-as karikával sem lehetne adásba tenni”. – Brutális, ami történt – szögezte le Keszthelyi, hozzátéve, hogy a felvétel nem hagy kétséget afelől, hogy a két gyanúsított nem akart alkudozni az igazgatóval és a vele lévő tanárral.

– Azért mentek, hogy megöljék az igazgatót, s mivel ott volt a másik tanár, hát vele is végeztek. A felvétel bizonyítja: nem egy eldurvult vita végén, hirtelen felindultságból rántott fegyvert K. Tamás, hanem előre eltervezte a gyilkosságot, majd hidegvérrel végrehajtotta – mondta Keszthelyi.

A nyomozók szerint később K. saját magát sebesítette meg egy kézlövéssel (a golyó a tenyerét ütötte át), ezzel próbálta igazolni, hogy az ismeretlen támadó vele is végezni akart, csak nem volt szerencséje.

A szervert, amely a biztonsági kamerák felvételeit tárolta, Deme Gábor vitte el az iskolából, és a Dunába dobta. Legalábbis ezt mondta a nyomozóknak. A helyszínen azonban kiderült, hogy a Dunát 20 centis jég borítja az adott helyen, így ott biztosan nem dobhatta a vízbe a gépet. A nyomozók egy újabb kihallgatás keretében próbálják meg tisztázni az ellopott berendezés sorsát. Tisztázandó még a gyilkos fegyver eredete is. Az elsődleges adatok szerint a pisztoly nem szerepel a nyilántartásban, s nem is körözik lopott vagy elveszett fegyverként. Van sorszáma, így elvileg követhető az útja a fegyvergyártól az utolsó legális tulajdonosáig.

A két férfi ellen több emberen, társtettesként, előre megfontolt szándékkal, anyagi haszonszerzés céljából, aljas indokból elkövetett emberölés gyanújával folytatódik az eljárás. Természetesen a rendőrség vizsgálja a feltételezett sikkasztás körülményeit és a gyilkossághoz használt fegyver eredetét is.

Forrás: Népszabadság

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Lelőttek két embert egy csepeli iskolában! + videók

A biztonsági őr lehetett a gyilkos, de a tettestársát is elfogta a rendőrség

D. Gábor a társtettes?

Takács Józsefet és Papp Lászlót gyászolja Csepel

Sírva könyörgött az életéért a csepeli tanár – hétfőn zárhatják ki Demét az MSZP-ből

Gyertyás megemlékezést tartottak a szakiskola előtt

A Nagy Delete

Döbbenetes és váratlan fordulat

Tanári példamutatás? Saját tanítványára terelte a bűncselekményt

Ma dönthetnek a gyilkossággal vádolt politikus kizárásáról

Kihúzták a részvét-közleményből a Fidesz-elnök nevét

A TV2 Napló és a Mokka adásai

Nem volt Zuschlag ügy, most nincs pártügy

Ezt vette fel a magnó

31 hozzászólás “D. Gábor a társtettes?” bejegyzésre

  1. Cápa szerint:

    Idáig süllyedtek a szocik???? Egymást mészárolják le a koncért?? Jézusom…. Mi van itt…

  2. TÉNYLEG ELMENT AZ ESZÜNK szerint:

    “…Tóth Mihály kerületi polgármester, a csepeli MSZP elnöke azt mondta, erről nincsenek hivatalos információi,… ”

    MIVAN????? nem tudja tótmihály kik vannak a mocskos pártjában?????

    BESZARÁS KOMOLYAN

  3. LacaPc szerint:

    ezen rendkívül sötét bűnügy szálainak feltárása sokkal fontosabb a társadalom számára, mint a kegyeleti okok!
    Szégyeld magad topikos, te szemforgató farizeus!

  4. szandy szerint:

    ez nagyon undorito ez teszi a pénz az emberekel és én ebbe a suliba járok fujj

  5. LB szerint:

    topikos!

    Sajnos igazad van: Tegnap este két embert előre megfontolt szándékkal, aljas módon meggyilkoltak! De ki tette és miért?!

    Neked is csak azt tudom mondani, mint Lexonnak:
    Szégyellje magát az a párt, amelynek ilyen vezető káderei vannak!

    A felbújtó képe jelenleg is a csepelimszp.hu nyitó oldalán a frakcióvezető képe alatt díszeleg!!!

  6. magyar szerint:

    vegyétek már észre, hogy emberek gyilkoltak és nem pártok, legalább ilyenkor nem kellene szemellenző, és párt pocskondiázás!

  7. topikos szerint:

    RE magyar
    Teljesen igazad van. A Fidesz és szélsőjobboldal számára csak a hatalomba való visszakerülés számít.

  8. Bajkonur szerint:

    topikos!

    Hogy a fenébe tudod te belekeverni ebbe a fideszt? Mi köze nekik ehhez a szörnyű tetthez? Egy nyikhaj mszp-s lelövettet egy másik -köztiszteletben álló- mszp-st. Ennyi! sajnos:( te meg jössz szélsőjobbal, meg fidesszel! idióta vagy!

  9. Tünde szerint:

    Miért keveritek a szezont a fazonnal? Mi köze a pártnak /bármelyiknek/ aljas gazember gyilkosok tetteihez? Szerintetek melyik alapszabályzat kötelezte D.G-t erre?
    Úgy látom, az emberi hülyeség köztetek is tarol, t. HOZZÁSZÓLÓK!!!!!!
    Nem kellene először gondolkodni, mielőtt gyorsan leírtok ilyen kapitális ökörségeket?

  10. magyar szerint:

    No végre, látom vannak normális hozzászólók is, Tünde is ilyen!!!

  11. Bodzilla szerint:

    Deme Gábor valószínűleg rosszul aludt tegnap éjjel. Az élete meg fog változni, persze miondent lehet két oldalról nézni. A nagy gazdasági válság idején se fűtésre se kajára se szexre nem lesz gondja a kis mama kedvencének. Biztos át fogja gondolni egy párszor, hogy helyesen cselekedett-e, mikor egy mozsdatlan, foghíjas magyar indián hátulról kényezteti és a válla felett az arcába liheg.

  12. Bajkonur szerint:

    Azért a csepeli Mszp-nek lehetne annyi “esze”, hogy ennek a deme gábornak a honlapját leveszik és nem a nyitólapjukon vigyorog az emberre!

  13. Vélemény szerint:

    Valóban sajnálatos, hogy két ember meghalt. Azonban az sokkal inkább, hogy az országot egy MAFFIAPÁRT vezeti. Nem hinném, hogy néhány milliócska képes lenne ekkora indulatokat kiváltani… Valószínűleg sokkal több van a háttérben.

  14. galvaniszap szerint:

    Ami már ebben a világban folyik, tényleg nem csodálkoznék, ha jönne az Armageddon. Az ember állattá vált, a legmocskosabb állattá.
    Az áldozatokat, mint embereket sajnálom, szörnyű tragédia ez a családoknak. Részvétem.

  15. magyar szerint:

    A MAFFIAPÁRT minden mai parlamenti és számtalan parlamenten kívüli pártra ráragasztható. De most emberekről és nem pártokról van szó, szinte hihetetlen, hogy mennyire elfogult pártosság uralkodik, és most negyon konszolidáltan fogalmaztam….

  16. Pataki Ábel szerint:

    Néhányan hülyeségeket beszélnek. Most nem pártokról van szó, hanem gyilkosokról és áldozatokról. Aki tahó módon itt is politizál, az sötét, buta, rosszindulatú,kegyeletsértő, primitív ember. Sajnálom, hogy ilyenek élnek ebben az országban!

  17. admin szerint:

    A durva beszólásokat moderálni fogjuk, ezért (is) kérjük, hogy mindenki próbáljon kulturált hangnemben hozzászólni!

  18. admin szerint:

    Ohh, Petit már moderáltuk.

  19. Joshua szerint:

    Megdöbbentő, hogy az MSZP prominensei milyen ügyeket produkálnak mostanában!!!

    Zuschlag csak egy kis mese volt ahhoz képest, mai tegnap történt! Komolyan el kell gondolkodnom azon, hogy adjam-e mégegyszer az MSZP-re a szavazatomat!!! Egymást gyilkolásszák, és pont itt Csepelen?

    MI EZ? MAFFIA???

  20. párton kívül szerint:

    Sem fideszes, sem mszp-s nem vagyok. pusztán egy csepeli lakos. a hírek keresgélése közben bukkantam erre az oldalra. ahogy látom itt inkább fidesz közeli emberek írnak. megdöbbent és mélyen elszomorít, hogy ebből is pártügyet csinálnak. már azon gondolkodnak, hogy a gyilkossági ügyről mi fog kiderülni, amiből nekik hasznuk letet. pffffff… már szinte várom, hogy a vezetőik olyan nyilatkozatokat tegyenek, mellyel most növelhetik a népszerűségüket. undorító. nem érdemli meg az mszp, hogy kormányon legyen. de nem érdemli meg a fidesz sem. ugyanolyan tisztességtelen emberek mindkét oldalon. szomorú az egész. részvétem a családnak, barátoknak.

  21. galvaniszap szerint:

    Tisztelt Fórumozók!

    Ez az ügy mindenkiből erős indulatokat vált ki, kérem ne feledjék, hogy a vélemény nyilvánítás addig szabad, amíg nem sért emberi alapjogokat.
    Legyünk tekintettel egymásra!

    Köszönöm.

  22. ohhh szerint:

    /admin: köszönöm/

    Részvétem a családnak és barátoknak!

  23. admin szerint:

    Kedves Mindenki,

    bocsánat, de inkább bezárjuk ezt a fórumot. Ezt így nem lehet folytatni.

  24. […] állást, ahol a csepeli MSZP holdudvarának és családtagjainak nagy része dolgozott, és ahol a csepeli kettős gyilkosság […]

  25. […] január 15-én, egy héttel a csepeli kettős gyilkosság után tette ki a “Várjuk a bejelentést” felhívást a Fidesz a honlapjára. Úgy […]

  26. […] lelkiismeret-furdalást jelent azok számára, akik már hónapokkal a gyilkosság előtt tudtak a Deme Gábor és Takács József közötti pénzügyi vitáról, de nem tették meg az ilyenkor szokásos […]

  27. […] a lehetséges jelöltek között. Hátrébb sorolásában nagy szerepet játszhatott az év eleji kettős gyilkosság és a “Holló & Holló ügy” is. Az alábbiakban a Népszabadság cikkét […]

  28. […] Dezső igazságügyi államtitkár személyes honlapját azóta nem frissítették, hogy Deme Gábor politikustársa a csepeli kettős gyilkosság után előzetes letartóztatásba […]

  29. […] elbocsátott biztonsági őrt (Kun Tamást) és az ugyancsak kirúgott igazgatót (Deme Gábort) gyanúsítják. Az első hírek szerint az igazgató 3-4 millió forint összegben sikkaszthatott az iskolából, […]

  30. mano szerint:

    Remélem ennek a Demének is nyomnak egy tényleges életfogytiglant. Hazudik, mint a vízfolyás és még van képe ezt elő is adni. Elképesztő mi nem fér fel egy ember képére.

Itt lehet hozzászólni !