Ettől pöccent be Tarlós? – Inkább maffiának tűnik a csepeli “baloldal”

Csepel.info

A kevés MSZP-s reklám egyike, amely őszintének bizonyult

“A történtek után Szenteczky János nem maradhat tagja a BKK Zrt. felügyelőbizottságnak. Kezdeményezni fogjuk a leváltását az MSZP-s képviselőknél, illetve a közgyűlésben” – válaszolta Tarlós István, Budapest főpolgármestere a PestiSrácok.hu kérdésére, hogy  vádlottként is alkalmas-e a közlekedési cég felügyeletére a csepeli MSZP-elnöke.

Lapunk most összegyűjtötte a csepeli baloldalhoz kapcsolódó büntetőügyeket és egyéb botrányokat. Ez alapján – ha csak a nagyobbik csepeli balliberális párt jogerős eseteit nézzük -, volt már ott pedofília, kettős emberölés, több milliós sikkasztás, ügyfeleit megkárosító ügyvéd-politikus, magánokirat-hamisítás és a magánügyvédek közpénzekből való kifizetése is. A kerület négy fős MSZP-frakciója jelenleg hat büntető-vádemeléssel és három jogerős ítélettel “büszkélkedhet”, Szenteczky János frakcióvezetőre pedig a közelmúltban kért börtönbüntetést az ügyészség.

Az MSZP-s banda…

S. Miklóst, a csepeli MSZP politikusát információink szerint 2002-ben pedofil-vád miatt kellett visszahívni a képviselő-jelöltségtől. A képviselő akkor egy kisfiút molesztált. Lapunk úgy tudja, hogy a civil szférába átigazoló politikus pár évvel később újra összetűzésbe került a törvénnyel, ismét pedofília miatt: akkor már nem tudta elkerülni a börtönbüntetést. S. Miklós képviselői helyét az a Takács József vette át 2002-ben, akit 2009-ben meggyilkoltak.

Deme Gábor 2006-ban lett az MSZP önkormányzati képviselő-jelöltje, ám nem sikerült egyéniben nyernie. Pártja a pénzügyi bizottság külsős tagjaként vette be a frakcióba, de a politikus nem titkoltan alpolgármesteri szerepre készült. Takács József frakcióvezető-helyettes 2008 végén azonban rájött, hogy Deme és élettársa több millió forintot sikkasztottak el az iskolából. Ez Deme politikai pályájának végét jelentette volna. Deme hetekig kilincselt az MSZP csepeli vezetőinél, hogy elsimítsa a sikkasztási ügyét. 2009. január 7-én még Podolák György MSZP-s országgyűlési képviselővel is találkozott, de a politikus szerint csak semmiségekről beszéltek. A találkozó után azonban Deme aktív segítségével Kun Tamás, az iskola biztonsági őre kegyetlenül és előre kitervelt módon agyonlőtte Takács Józsefet és tanártársát. A gyilkosság elkövetői életfogytiglani börtönbüntetést kaptak, feltáró jellegű tanúvallomást azonban egyikük sem tett. A csepeli MSZP botrányhőse volt az a Gulyás Gábor is, akit önkormányzati képviselősége idején azért tettek ki az Ügyvédi Kamarából, mert egy idős, cukorbeteg és rokkantnyugdíjas embert károsított meg. Az eset után egymás után kerültek elő a politikus megkárosított ügyfelei.

A büntetőügyek gyűjtögetésében Takács Krisztián és Szenteczky János járnak az élen

Takács Krisztián MSZP-s önkormányzati képviselőt 2010-ben marasztalta el először a bíróság magánokirat-hamisítás miatt, de a politikus ezt elhallgatta. Rovott múltja akkor derült ki, amikor sikkasztással is megvádolták. Büntetőperének első tárgyalásán a politikus azzal védekezett, hogy nem sikkasztott, csak színlelt szerződés kötött. Takács Krisztián később egy rágalmazási perbe is belekeveredett: a vád ellen ott azzal védekezik, hogy a nevében és a saját blogoldalán elkövetett becsületsértéshez semmi köze nincs, még csak nem is tudott róla. A politikus fantasztikus történetét gyengíti, hogy a becsületsértő bejegyzést tanúk szerint ő, a barátai és az édesapja is megosztották a Facebook-oldalaikon.

Az MSZP-frakció legnagyobb vádemelés-gyűjtője maga a frakcióvezető. Szenteczky János ellen hűtlen kezelés gyanújában három büntetőper folyik, a csepeli lakásmutyi-botrányban nyújtott szerepe miatt a közelmúltban lett vádlott. A politikus ellen ezeken túl becsületsértés és rágalmazás miatt is folyik egy büntetőper. A csepeli lakásmutyi fiktív lakásfelújításai miatt vádat emeltek még két, az MSZP-hez közel álló soroksári vállalkozó és több munkavállaló ellen is, akik a Csepeli Vagyonkezelő Zrt-nél dolgoztak Szenteczky János vezérigazgatósága idején. Az ügy külön érdekessége, hogy az MSZP-hez közel álló vállalkozók egyikének Szenteczky korábban a strómanja lehetett. Mindezeken túl jelenleg nyomozati szakaszban van az a büntető-feljelentés, mely szerint a politikus még a magánügyvédeit is közpénzből fizette. Ebben az ügyben már két jogerős polgári peres ítélet született. Az ügyvédi irodának információink szerint a politikus 3.750.000 forintot fizethetett ki közpénzből, és az iroda ezen felül még 2.250.000 forintot akart kiperelni az önkormányzattól.

…és a gyurcsányista siserehad

A Demokratikus Koalíció csepeli csoportosulása az MSZP helyi szervezetéből nőtt ki. Büntetőperekkel ugyan nem, de szaftos botrányokkal szintén bőven “dicsekedhetnek”.

A csepeli DK egyik legaktívabb önkéntese például az ex-titkosszolga, ex-MSZP-s, ex-civil, ex-SZDSZ-es Kál Károly, aki a Szenteczky János által vezetett Csepeli Vagyonkezelő Zrt-től vállalkozóként 208 millió forint értékben kapott különböző megbízási díjakat. A vállalkozó sikerességéről már erősen megoszlanak a vélemények. Például, miután a politikus elutasította a csepeli galvániszap elvitelét, vállalkozóként elvállalta annak felügyeletét. Csakhogy a galvániszapot valakik előbb mégis felgyújtották, utóbb pedig a veszélyes hulladékot rejtő hordók száma sokasodott meg rejtélyes módon. A politikust azért is éles bírálatok érték, mert egy szintén vállalkozóként általa felügyelt csepeli játszótér csaknem nyomtalanul eltűnt.

Mester és tanítványa: Avarkeszi államtitkársága idején Borka-Szász családi cége teljesen véletlenül az igazságszolgáltatás kedvenc közbeszerzési bonyolítója lett

A csepeli DK frakcióvezetője, Borka-Szász Tamás is nehezen tagadhatná, hogy sokat köszönhet a pártnak, azon belül is Avarkeszi Dezsőnek, a Gyurcsány-kormány igazságügyi államtitkárának. Az elvtársi mikrokozmosz működését mutatja, hogy Avarkeszi felesége a gyilkosság miatt elítélt Deme Gábor helyettese volt, Borka-Szász Tamás családja pedig – legalábbis a HVG tényfeltáró cikke szerint – az igazságszolgáltatás kedvenc közbeszerzési bonyolítójává vált. Borka-Szász Tamás ugyan nagy híve az üvegzsebnek, de nem a saját családja esetében. Többszöri kérdésre sem árulta el soha, hogy vállalkozásuk hány tízmillió forint értékben kapott különböző közpénzes megrendeléseket.

Horváth Gyula, a csepeli balliberálisok tavaly őszi polgármester-jelöltje a kerület képviselőinek leggazdagabbika. Horváth vagyonbevallásához még a hivatalos adatlap is szűknek bizonyult, pedig azt elég sok évi tapasztalat után állították össze.  A politikus rejtélyes meggazdagodására sokak szerint a 2009-es “bécsi dráma” utalhat a legjobban, amely azonban már-már a legendák ködébe vész. Erről annyit tudni biztosan, hogy a politikustól 2009. április 19-én, az Am Stadtpark 1. szám alatti Hilton Vienna hotelben ellopták a kézitáskáját, benne sok pénzzel. Nagyon sok pénzzel. A politikus a beszámolók szerint a történtek után hajnalig ivott a bárpultnál – másnapra pedig a delegáció tagjai között futótűzként terjedt, hogy tízmilliók voltak Euróban az ellopott táskában. A történet érdekessége, hogy Simon Gábor akkoriban vitte egy szintén bécsi bankszámlára a százmilliókat, Horváth Gyula pedig a történtek után lett kegyvesztett a csepeli MSZP-ben. Horváth a történteket nem tagadta, arról azonban, hogy mennyi pénz, és kinek a pénze volta abban a táskában, soha nem nyilatkozott.

Csepel.info

49 hozzászólás “Ettől pöccent be Tarlós? – Inkább maffiának tűnik a csepeli “baloldal”” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Akkor most Orbán geci vagy sem?

  2. Bugi szerint:

    Szerintem te vagy a geci. Így már rögtön jobban áll neked, hogy ezt a bűnbandát véded 😉

  3. elhallgattatni szerint:

    EZEN A NAPON… 1945. február 11-én, ma 70 esztendeje, hogy a szovjet hadsereg által bekerített magyar és német csapatok a megkíséreltek kitörni az ostromgyűrűből.

    (OLVASD EL ÉS OSZD MEG! KÖSZÖNJÜK!)

    Napra pontosan 70 évvel ezelőtt, 1945. február 11-én a szovjet csapatok által bekerített, katlanba zárt magyar és német honvédek Budán, a királyi vár területén gyülekeztek.

    A helyzet lényegében kilátástalan volt, de a katonák mégis, a mégoly reménytelennek ítélt helyzetben is az utolsó csepp vérükig való harcot választották…

    A budavári kitörés mai napig szélesebb körben ismeretlen fejezete történelmünknek. Az 1945 után berendezkedett kommunista történetírás ilyen-olyan partizán sztorikkal etette a társadalmat és gondosan elhallgatta a vörös hordák ellen küzdők hősies tetteit.

    Pedig lenne, pontosabban van miről mesélni.

    1945 februárjára a szovjet támadó sereg már elfoglalta Pestet és a budai oldal nagyobb részét. Egyedül a vár és a Gellért-hegy egyes részei maradtak európai, azaz magyar és német kézen. A harcok házról házra, utcáról utcára folytak, s míg a németek anno beleegyeztek Sztálingrád ostroma idején a civil lakosság evakuálásába, itt sem német, sem angol kérésre, az oroszok nem voltak hajlandóak belemenni ebbe.

    szovjetek végül három, összesen 30-40 km széles gyűrűt vontak a Budai Vár köré, amit közel fél millió katona alkotott. A hadműveleteket Malinovszkíj és Tolbuhin marsallok irányították, páratlan kegyetlenséggel és saját alakulataiknak sokszor értelmetlen feláldozásával.

    Az iszonyatos túlerő végzetes iramban közeledett céljához. 1945. február 11-én, a még megmaradt német és magyar csapatok tagjai, kb. negyvenezren a vár területén gyülekeztek. Itt volt többek között Vannay László, aki a trianoni békediktátum végrehajtásának megakadályozására a húszas években részt vett a Rongyos Gárda megszervezésében, valamint 1938-ban a felvidéki és a kárpátaljai harcokban. De a védők között volt a 70 éves Prónay Pál is, a trianoni gyalázatot elutasító Lajta Bánság létrehozója, az egykori Rongyos Gárda alapító, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Sopron magyar terület maradt.

    A korábbi felmentési kísérletek kudarcával az utánpótlási vonalak is elakadtak, így február 11-én a német parancsok, Karl Pfeffer Wildenbruch este háromnegyed nyolckor kiadta a parancsot a kitörésre.

    Az akció előkészítéseként egy német kommandó magyar segítséggel lefegyverezte a Széll Kálmán téri orosz őrségét. 23.900 német (ebből 9.600 sebesült) és 20.000 magyar katona (2.000 sebesült), szinte nehézfegyverek, és páncélosok nélkül indult meg a jelre.

    Egyes kutatók, és túlélők szerint több körülmény utal arra, hogy a kitörés főbb irányait, és az első hullám időpontját elárulták, mert az első méterek után minden addigit felülmúló szovjet tüzérségi pergőtűz fogadta a Bécsi kapunál a kitörőket. Az oroszok világító rakéták százait lőtték az összevonási pontok fölé, és gránátok ezreivel árasztották el a kitörési pontokat, útvonalakat.

    Ezrek estek el az első órában…

    A Vannay különítmény a kitörés kezdetén az Ostrom utcában gyülekezett, majd iszonyatos áldozatok árán tért nyertek a Szilágyi fasorig, ahol ismét elakadtak a II. gyűrű orosz erődrendszerében. Helmut Wolf a Feldherrhalle páncélosgránátos hadosztály alezredese ekkor parancsot adott, hogy a Vérmező-Kékgolyó utca felé kíséreljék meg az áttörést. Itt váratlanul siker koronázza a próbálkozást. Hajnalra a Budakeszi feletti magaslatokig jutottak.

    Prónay, aki maga köré gyűjtötte sok vihart megélt ősz bajtársait, viszont nem jutott ki. Az öldöklő harcokban valamennyien elestek…

    A kitörés lendülete, energiája sokkolta az orosz csapatokat. Különösen hatott számukra, hogy nem állt le a kitörés az első hullám teljes lemészárlása után sem. A hírek hallatán helyenként kezdett pánik kitörni a soraikban és nem egyszer előfordul az, hogy a kitörés útjába eső házak elfoglalásakor, a bajtársaik hullahegyein átjutó és kézigránátokkal utat nyitó német és magyar harcosok elől az oroszok a harmadik, negyedik emeletről is az utcára vetették magukat…

    Február 12-én reggel sűrű köd ereszkedett le a budai hegyekre. A Svábhegy, Remetehegy, Hármashatárhegy körzetében 2-3 ezres csoportokban a kitörés eredményeként 15-20 ezer katona várakozott, majd indult tovább nyugat felé. Azonban közülük nem sokan érhették el a megmenekülést jelentő német vonalakat, mert az oroszok, a magyar áruló partizánok – köztük Göncz Árpáddal és Apró Antallal – helyismeretének segítségével, rendre lemészárolták őket.

    A német parancsnoki törzset egy villában körbe kerítették a lövegekkel és páncéltörőkkel felszerelt szovjet csapatok. Megadták magukat. Mindeközben ezreket morzsolt fel az újabb és újabb orosz akadályokon való áthaladás. 1945. február 13-án még mindig szórványos, de igen heves harcok folytak a budai hegyekben. Az összesen negyvenezer főnyi magyar és német katonából álló védőseregből, alig 800-an érték el a német vonalakat. Többségük, mintegy 80%-uk hősi halált halt, többen hadifogolytáborba kerültek. A szerencsésebbeknek civil ruhát öltve sikerült elvegyülniük a lakosság között.

    A kiürült várba óvatosan kezdtek beszivárogni az oroszok. Aztán elkezdődött a féktelen szabadrablás…

    A vár kazamatáiban maradt sok ezer sebesült ügyét úgy oldották meg, hogy néhány benzines hordót legurítottak és kézigránátot dobtak utána. Sokszor vasutasokat, villamoskalauzokat mészároltak le százával, mert egyenruhájukat pártszolgálatos uniformisnak nézték. A Várban berendezett hadikórház az érkezésükkor tele volt mozgásképtelen sebesültekkel. Őket egyszerűen lángszóróval égették őket halálra. A magyar nők számára megkezdődött a rémálom, szinte nem volt olyan nő, legyen az nyolc, vagy nyolcvan éves, akit ne erőszakoltak volna meg. Amit csak lehetett kiraboltak, felgyújtottak a vörös barmok. Híres magánkönyvtárak lapjai végezték seggtörlőként, múzeumok felbecsülhetetlen kincsei kötöttek ki Szovjetunióban. Az elhúzódó ostromot azzal magyarázták a felső vezetésnek, hogy nagy létszámú a védősereg. Ennek megfelelően sok hadifoglyot követeltek, így mindenkit összeszedtek, civil, öreg, nyomorék, csak a darabszámot nézték…

    Kegyetlen idők voltak, kegyetlen idők jöttek…

    Évtizedek múltak el hazugsággal, de ma már tudjuk, hogy ez az ostromgyűrűt áttörő támadási kísérlet volt a háború és az európai történelem egyik legtragikusabb és leghősiesebb pillanata. Mégis, még manapság is hallgatás övezi a történteket. Arról már nem is beszélve, hogy még ma is ennek a vörös hordának emlékműve áll Budapesten, a Szabadság terén…

  4. felix szerint:

    Bugi!
    A szövegértéseddel az a baj mint az agyaddal. Nem működik.
    Az ellenzéket akarjátok megverni miközben a fidesz prominense legecizi a miniszterelnökét, az meg mint egy szopós k. szó nélkül lenyeli.
    Ez a cikk csak az elterelést szolgálja.
    A csepeli MSZP.-t nem védem, csak röhögök az 5 éve tartó vergődéseteken.
    Amennyiben Szenteczkyben nincs annyi jó érzés, hogy a pártját védendő lemondjon, akkor benyalhattok neki, mert létezik az ártatlanság vélelme. A már lezajlott perei a választások alatt már tudottak voltak. Mivel választható maradt megválasztották. Mincs neki mind a választóinak benyalhattok. Ilyen a demokrácia.

  5. felix szerint:

    Mind neki…

  6. Grün Rikárdó szerint:

    felix!
    Azért meghallgatnám Tarlós Pipi véleményét a zötkerületről!
    Egyébként az ilyen ügyeket beszéljék meg a fővárosi önkormányzat kerületi polgármesterekből álló közgyűlésében!
    Ja és politikamentesen!
    No Lénárd fiam, hogy is volt az a zittas vezetés?! 😀

  7. felix szerint:

    Na meg a 16 nap hallgatás.

  8. Balos szerint:

    Elvtársak: előbb azt a trágyahalmot kellene eltakarítani, ami a cikkben van, és ami miatt a Fidesz nyert már kétszer is Csepelen.

  9. szigetország szerint:

    Félix!

    1. Szenteczkyt érintően jogerős ítélet is van, mégsem kért bocsánatot. (közpénzből fizette az ügyvédeit)

    2. Szenteczkyt nem választották meg a legutóbbi önkormányzati választáson, hanem surranó pályán, listáról került be. Jelöltetése a listán annyira lehúzta a baloldalt, hogy rajta kívül senki nem jutott be az MSZP-ből listáról.

    3. A komoly bűnözői múlttal Szenteczky listás jelölése az egész baloldalt hazavágta, Horváth Gyula veri is a fejét a falba.

  10. felix szerint:

    szigetország.
    Ugye a polgi nem akar Szenteczkyvel takarózni és ti sem.
    Ami a lényeg. Az ittas vezetés és a hallgatás.

  11. szigetország szerint:

    felix!

    A polgi. viseli a felelősséget és ez így van rendjén! Mi ezzel a baj?

    Bárcsak a “baloldal” bukott alakjai is ezt tennék!

  12. felix szerint:

    szigetország!
    Úgy lett volna rendjén, ha nem akkor lép, amikor megtudta, hogy nélküle is nyilvánosságra kerül a dolog.
    Egyébként, mint azt a 16 napi hallgatás is alátámasztja eszében sem volt megtisztelni a választóit a bocsánat kéréssel.
    Szerintem ez csak sima képmutatás.
    Ami Szenteczkyt illeti Ő az öt évvel ezelőtti megválasztása pillanatában bukott ember lett és előre látható volt, hogy a pártja is vele bukik. Ez még akkor is igaz lett volna, ha egyetlen eljárás sem indult volna ellene.
    KI is léptem a pártból. Ezért engem ne vádolj az Ő védelmével. Csupán az erkölcsöt kérem számon az ország vezetőin és azok pártjain. Na és rajtatok.

  13. Bugi szerint:

    Úgy lett volna rendjén, ha Szenteczky, Takács, Horváth meg az egész bagázs bocsánatot kér a csepeliektől, és örökre távoznak a közéletből.

  14. ebihal szerint:

    Úgy látom ezek a fiúk képtelenek egyenes választ adni arra a kérdésre, hogy MI
    A FASZT CSINÁLT 16 NAPIG EZ A SZERENCSÉTLEN?

  15. Grün Rikárdó szerint:

    Bugi!
    Nem tudok mást javasolni, hogy polgári peres úton kényszeríts ki az általad megnevezett uraktól egy bocsánatkérést!
    Már persze, ha úgy érzed és a bíróságon is alá tudod támasztani kérésed jogosságát!
    Ja, és ha nem félsz, hogy a meleg büdösbe küldenek!
    Az örökre való távozás már kicsit fogósabb, de megoldható! 😛 😀

  16. joságos szerint:

    A polgármester úr meg a sajtó késztetése nélkül rögtön beszél az ittas vezetés bűncselekményének elkövetéséről!

  17. Bugi szerint:

    Ebihal, mi a túrót csinál a sok köztörvényes vádas szoci 2010 óta, és te miért véded őket azóta is? Te melyik köztörvényes vagy?

  18. Grün Rikárdó szerint:

    joságos!
    Valóban nem a sajtó késztetésére, hanem érdeklődésének hatására, megelőzve azt!
    Így esetleg az önkéntesség látszatával a becsület romjai megőrizhetők! 😛
    .
    “Igaznak bizonyult a Csepelen napok óta terjedő pletyka, miszerint Borbély Lénárd csepeli polgármestert ittas vezetésen kapták.
    Borbély Lénárd mindig előszeretettel gyakorolja a lapítás művészetét. Korábban évekig titkolta, hogy jelenleg is büntetőeljárás folyik ellene és csak a tény nyilvánosságra kerülésekor kezdett magyarázkodni a csepelieknek. A mostani ittas vezetés is január 25-én történt, de két hét nem volt elegendő számára, hogy kiálljon a nyilvánosság elé. Kizárólag a sajtó érdeklődése és a lebukástól való félelem miatt adott ki az esetről közleményt.”

  19. felix szerint:

    Ez az egész cikk csak reakció a DK. nyilatkozatára.
    Ugyan fiúk, még Tarlóst is beleszőttétek.
    Ez lenne a minden felelősséget vállalok?
    Kac kac.

  20. Balos szerint:

    Én a DK-tól annyit olvastam, hogy szeretnétek még Zuglóban egy alpolgármesterséget. Zugló kezd nagyon gázos lenni, az MSZP már oda hordta az összes ingyenélőjét.

  21. ebihal szerint:

    Bugi!
    Ha úgy gondolod, hogy én vagyok az egyik köztörvényes, akkor minek kérdezel?
    Viszont ti késtek az egyenes válasszal! MI A FASZT CSINÁLT 16 NAPIG???

  22. Grün Rikárdó szerint:

    “A Keleti pályaudvaron érték tetten a múlt héten a Fidesz ifjúsági tagozatának elnökét, amint hamis pénzt próbált elsózni egy férfinak – értesült az Index. A rendőrök elfogták a menekülő Veress Áront, majd a lakásán 30 ezer euró hamis pénzre bukkantak. A fideszes politikus azt mondta vallomásában, hogy egy moldáviai férfitól kapta a hamis bankjegyeket, sajnálja, hogy csőbe húzták. A bíróság elrendelte a letartóztatását.”
    .
    Azonnal kérjen bocsánatot! 😛

  23. ebihal szerint:

    Balos!
    A szocik ott vannak, te meg itt! Egy kutya!

  24. VendettaII szerint:

    Grün avval nincs baj ha egy ifjú FideSS-nél találnak 30 ezer euró hamis pénzt…(ejnye-bejnye, legközelebb okosabban csináld)
    Csak Simon Gáborral van baj, mert ő MSZP-s.
    Itt nem hír értékű az ilyen, sajnos…

  25. felix szerint:

    Ő lassú volt.
    Nem tudta megelőzni a sajtót bocsánatkéréssel.

  26. Grün Rikárdó szerint:

    felix!
    Gyakorlat teszi a mestert!
    Legközelebb már a rendőröket is sűrű bocsánatkéréssel fogadja! 😛 😀

  27. nagyapó szerint:

    “Nem a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke Veress Áron, akit a párt már 2012-ben kizárt soraiból – közölte a Fidesz szerdán, miután az Index arról számolt be: a nagyobbik kormánypárt ifjúsági tagozatának elnökénél találtak a rendőrök 30 ezer eurónyi hamis pénzt.”
    Veresst már rég kizárták a Fideszből!!!!
    Igaz a zIndex szép nagy, hazug cikket kerekített és a troll, meg idézi!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  28. felix szerint:

    Biztos látta, hogy mik mennek a fidesznél és ő sem akart kimaradni a jóból.

  29. Grün Rikárdó szerint:

    “A Zalaegerszegi 7 nap című hetilap 2014 december 12-i számának tanúsága szerint Veress Áron Gulyás Gergely parlamenti alelnökkel közösen jelent meg a Fidelitas, a Fidesz IT és az IKSZ közös zalaegerszegi vacsoraestjén. A cikk a Gulyással közösen megjelent Veresst a Fidesz IT elnökeként mutatta be.”
    .
    Visszamenőleges hatállyal kirúgták! 😛
    .
    http://www.atv.hu/belfold/20150211-2-honapja-gulyas-gergellyel-haknizott-a-letartoztatott-fideszes

  30. felix szerint:

    Itt valami tévedés lehet mert a fidesz nem hazudik. 🙂

  31. felix szerint:

    A Magyar Liberális Párt szerint a Fidesznek még a Keleti pályaudvaron is inkább saját bűnügyeivel kellene foglalkoznia ellenségkép kreálása helyett. A Liberálisok emlékeztetnek: míg az „ingatlanzsonglőr” Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető kedden a Keletiben tartott sajtótájékoztatót a bevándorlók ellen, szerdára kiderült, hogy ugyanott a kormánypárt ifjúsági tagozatának elnöke, Veress Áron hamis pénzt próbált rásózni egy férfira, összesen mintegy kilencmillió forint értékben, amit állítólag egy moldáv férfitól kapott.

    Rogánnak inkább azt kellene megmagyaráznia, hogy miért adott el kedvezményesen több Keleti pályaudvar árával felérő ingatlant és hogyan történhet meg, hogy a párt ifjúsági tagozatának elnöke hamis euróbankjegyekkel üzérkedik – írják a Liberálisok. Egyben felszólítják Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy kezdje el a Fideszről folyamatosan kiderülő korrupciós ügyek kivizsgálását.

    A Demokratikus Koalíció szóvivője, Gréczy Zsolt azt írta, pártját nem lepte meg az eset, a DK úgy látja, hogy a Fidesz egy bűnszövetkezet, ahol a bűncselekménnyel gyanúsított ifjúsági vezető igyekezett felnőni korrupt főnökeihez. A DK reméli, hogy ez az első lépés ahhoz, hogy a bűnüldöző szervek ne csak a kishalak, hanem a nagyok – Orbán, Lázár, Rogán, Mészáros, Habony és társaik – után is hajlandóak lesznek nyomozni.

    Szél Bernadett, az LMP társelnöke Facebook-oldalánezt írta: “…úgy látszik beérett a fideszes utánpótlás-nevelés, ha ma már – ahogy a Fidesz állítja – nem is a Fideszben kamatozik a tudás. A minta a Fidesz Ifjúsági Tagozatának egykori vezetője számára mindenesetre már 2012 előtt is adott volt: akár magánakcióról van szó, akár a pártfinanszírozás egy eddig nem ismert módjáról, az öreg politikusok jól kitaníthatták utódaikat.”

  32. Miska72 szerint:

    Csepeli baloldali maffia. De Szélhámos Gábort mág mindíg nem becták ki. 🙂

  33. felix szerint:

    Aki tudja, hogy, hogy egy családtagja állapota miatt, bármikor vezetnie kelhet az ne igyon.
    Ennyi önuralmának vagy önfegyelmének lennie kell, még egy polgármesternek is..
    A családtagnak jobbulást kívánok, már csak azért is, hogy ne legyen tovább hamis alibi.

  34. felix szerint:

    Jogerősen is felmentették Hunvaldot és Weineket
    Az igazság ha nehezen is, de győz.
    Vajon mibe kerül ez nekünk?
    Egy rágalommal kevesebb.

  35. Grün Rikárdó szerint:

    “Befurakodott a fideszesek agyába és ujjaiba, és magukra (vagyis, bocsánat, rájuk) rántotta a csurig töltött szaros bilit.”
    ..
    Minden maffiának meg van a maga Csuszlágja?! 😛 😀
    .
    http://index.hu/velemeny/2015/02/12/veress_aron_hamis_euro_magyarazkodas_fidesz_hazugsag/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index

  36. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó 13-szor röfögött ebben a témában és még csak este van.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  37. felix szerint:

    Aki mindenhez hülye az statisztikus lesz?

  38. Grün Rikárdó szerint:

    felix!
    Visszamenőleges hatályú ítélet! 😛 😀
    http://static.168ora.hu/db/0F/25/ellenseg-d0001FF256ff64ffd49b5.jpg

  39. felix szerint:

    🙂 🙂 🙂

  40. Bugi szerint:

    “A fentiek nem azt jelentik, hogy az egykori erzsébetvárosi polgármesternek minden ügyben sikerült megmenekülnie. A Kúria erzsébetvárosi ingatlanpanamák, korrupciós ügyek vádjával másfél év börtönre ítélte Hunvaldot. Ezt az ítéletet később egy évre mérsékelték.”

    Hunvaldot elítélték, ez van. Szenteczky sem fogja elkerülni a sorsát.

  41. belekotkot szerint:

    A csepeli bíróságon jó erkölcsbe ütközőnek nyilvánították, hogy a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. a szocialista vezetést ért lakásmutyis vádak kivizsgálására 2010-ben felfogadott egy külsős ügyvédi irodát. Az ügyet tárgyaló bírónő teljes mértékben magáévá tette a helyi Fidesz álláspontját: az ügyvédek jogtalanul követelik a szerződésbe foglalt díjazásukat. Az elhúzódó perben azonban egyszer sem került szóba, hogy az akkor már fideszes vezetésűvé lett önkormányzati cég a bírónő bátyját az eljárás idején folyamatosan külsős jogászi megbízásokkal látta el, sőt a rezsibiztos Németh Szilárd által vezetett polgármesteri hivatal a testvér verseskötetét is pénzelte.

    http://index.hu/belfold/2015/02/16/birosag_osszeferhetetlenseg_csepel_verseskotet/

  42. Ábel Attila szerint:

    Életemben nem olvastam még olyan hazug és csúsztató cikket az Indexen, mint amit a Spirk írt. Elképesztő.

    A közjegyző Szenteczky vezérigazgatósága idején is dolgozott a Csevaknak. Tehát pártfüggetlenül dolgozott, és ezt mindenki elismerte. Nem is tudtuk, hogy a bíró a közjegyző testvére. Ami egyébként nem oszt nem szoroz, mivel a közjegyzőség pártfüggetlen állás. A kapitány mutyilakása sem szolgálati lakás volt, nem is annak használta, hiszen kiadta albérletbe. Szociális lakás volt, amit a rászorulók helyett adtak a rendőrkapitánynak. Közpénzből felújították, aztán a kapitány harmadáron megvehette, ahogy a többi mutyilakás esetében is történt. Ez után adta el már piaci áron, több millió forintos nyerészkedést érve el az ügylettel – ahogy a többi mutyilakás esetében is történt.

    Az érintett ügyvédi iroda semmilyen munkát sem tudott felmutatni, pedig már több 3.750.000 forintot kaptak akkor a csepeli adófizetők pénzéből. Ennyi pénzért semmit! Viszont ők látták el Szenteczky védelmét a lakásmutyi-ügyekben.

    Sorolhatnám tovább. Akkora hazugságok vannak a cikkben, és olyan sok van hogy sokáig tartana felsorolni.

  43. Tündér Ilona szerint:

    Tisztelt Ábel Úr!

    Akkor gondolom feljelentik a cikk szerzőjét és helyreigazítást kérnek.

  44. felix szerint:

    Remélem, hogy a bíró és a közjegyző tudták, hogy testvérek.
    Amennyiben igen, akkor lett volna bejelenteni és tennivalójuk.

  45. Tarjányi László szerint:

    A Wallis sem végzett semmi érdemi munkát Csepelen, mégis minden évben megszavazták neki a százmillió körüli számlát plusz ÁFA, nem így van kedves MSZP és Fidesz? Ez így ment addig ameddig az eszes parasztgyerek bele nem köpött a levesbe 2003. már. 13-án, amikor leszavaztatta a Wallis 128 MFt-os számláját!

  46. Donau szerint:

    Ábel Attila, ti is így nyertetek Csepelen?

    http://444.hu/2015/02/20/szecs/

    Kommunista agitátorok!

  47. […] a szervezetünkre, néhány nem lezárt ügye miatt voltunk tíz évig mindig, a Fidesz szerint „bűnöző frakció”. Minden MSZP-s döntés, jelölés és jelölési fordulat róla […]

  48. […] a szervezetünkre, néhány nem lezárt ügye miatt voltunk tíz évig mindig, a Fidesz szerint „bűnöző frakció”. Minden MSZP-s döntés, jelölés és jelölési fordulat róla […]

Itt lehet hozzászólni !