Nyilvánosak a csepeli vagyonnyilatkozatok

Csepel.info

Ahogy az elmúlt öt évben megszokottá vált, az önkormányzat a Csepel.hu oldalon ismét nyilvánosságra hozta a polgármester, az alpolgármesterek és a képviselők vagyonnyilatkozatait. A decemberre vonatkozó bevallások szerint a “városatyák” épp olyan változatos anyagi helyzettel rendelkeznek, mint választóik. A legkevésbé tehetős képviselőknek nincs se lakásuk, se kocsijuk, a leggazdagabbnak viszont kicsi lett az adatlap – értesült a Csepel.info.

A csepeli önkormányzat a 2010-es önkormányzati választások óta nem csak az aktuális vagyonnyilatkozatokat hozza nyilvánosságra, hanem azok visszamenőlegesen is megtekinthetők. Így pontosan követni lehet a helyi politikusok vagyonosodását vagy szegényedését. Mindkettőre akad ugyanis példa.

Szegények és gazdagok

A vagyonnyilatkozatok alapján a legkevésbé tehetős két önkormányzati képviselő a Fidesz-KDNP frakcióban ül, a leggazdagabb pedig a Demokratikus Koalíció frakciójában dolgozik. A Fidesz-KDNP-s Bercsik Károlynak és Kováts Dánielnek nincs ingatlanvagyonuk és nem rendelkeznek gépjárművel vagy más nagy értékű ingósággal – de nagyobb megtakarítással sem.

A leggazdagabb csepeli képviselő Horváth Gyula, aki 2010-ig MSZP-s alpolgármester, tavaly pedig a baloldal közös polgármester-jelöltje volt. Az ő esetében bizonyult kicsinek a vagyonnyilatkozat hivatalos adatlapja, így neki pótlapot kellett kérnie. A politikus egy 166 négyzetméteres, felerészt saját tulajdonú családi házas lakásban él, de van még érdekeltsége két 52 négyzetméteres lakásban, egy 90 négyzetméteres lakóházban és egy 64 négyzetméteres üdülőben is. A tulajdonát képező lakások és házak lakóterülete így eléri a 426 négyzetmétert, a telkek nagysága pedig az 1600 négyzetmétert. Horváth egy 2010-ben vásárolt Toyota Avensis tulajdonosa, és ingatlanvagyonának nagyobb részét is 2010-ben vásárolta.

A legtöbbet szegényedő képviselőt ugyanakkor az MSZP-frakció adja, méghozzá rögtön a frakció vezetője, Szenteczky János személyében. Ő a 2011-es évhez képest egy balatonőszödi üdülővel és egy Mitsubishi l200 pick up-pal tudhat magának kevesebbet. Pedig nem keres rosszul: három állásából összesen 597 ezer forintos jövedelmet vallott be, ami mellett még a Hírkomp című újság ügyvezető igazgatója is. Megbízásai többségét az MSZP-től kapja, így például a BKK felügyelőbizottsági tagjaként 210 ezer forintból a közpénzek tisztaságát ellenőrzi. Az igazsághoz tartozik ugyanakkor, hogy a politikus elleni korrupciós vádak miatt az önkormányzat vagyonzárat kért a frakcióvezető tulajdonaira. Bár a vagyonzárat azzal utasították el, hogy nem áll fenn a vagyon eltüntetésének veszélye, a politikus – legalábbis papíron – rövid idő alatt szinte mindenét “elveszítette”.

Borbély és Németh Csepelen, Szabó Szabolcs Gyulán lakik

Borbély Lénárd polgármester vagyon szempontjából a középmezőnyben jár a 79 négyzetméteres lakóterületű csepeli házával, amely egy 514 négyzetméteres telken áll, és amelynek felerészben ő, felerészben a felesége a tulajdonosa. A polgármesternek ezen túl egy 2003-ban használtan vásárolt Suzuki Swift is a tulajdonát képezi. Juttatásait a törvény pontosan megszabja: e szerint polgármesterként 747.900 forintos jövedelemre és mellette 112.185 forintos költségtérítésre jogosult.

Szabó Szabolcs, a balliberális pártok közös csepeli-soroksári országgyűlési képviselője az Együtt politikusa lett. Hivatalosan nem költözött az általa képviselt kerületekbe, így gyulai lakos maradt. Ezzel a parlamenti fizetésén felül még évi 660.000 forint lakásbérleti támogatásra is jogosulttá vált. Szabó a legszegényebb országgyűlési képviselők egyike, egy másfél milliós számlakövetelésen kívül gyakorlatilag nincs semmi más vagyona – viszont hitellel sem rendelkezik. Szabó Szabolcs adjunktusi állását a bevallása szerint szünetelteti. Érdekesség, hogy gyulai lakosként a politikus Csepelen csak választható, ő maga csepeli jelöltekre nem szavazhat sem az országgyűlési sem az önkormányzati, sem más helyi választásokon.

Németh Szilárd korábbi polgármester listáról került az Országgyűlésbe. Feleségével és két gyerekével egy 539 négyzetméteres telken álló 140 négyzetméteres lakóterületű házban él a Királyerdőben, melynek fele részben a tulajdonosa. Ezen túl örökléssel lett egy 64 négyzetméteres lakás és egy 960 négyzetméteres hárosi gyümölcsös egynegyed-részbeni tulajdonosa. Vagyonbevallása szerint saját gépjárműve nincs, a Fidesz frakcióvezető-helyetteseként viszont frakciója egy Seat Alhambra típusú személygépkocsi használati jogát biztosítja számára.

A csepeli polgármester, az alpolgármesterek és képviselők vagyonnyilatkozatait itt tekintheti meg.

Csepel.info

65 hozzászólás “Nyilvánosak a csepeli vagyonnyilatkozatok” bejegyzésre

  1. Hunnia szerint:

    A családi összefogások is rajta vannak?

  2. helyi szerint:

    Azt azért elfelejtitek odaírni, hogy a mostani polgármester csak tavaly vette a házát, azaz az elmúlt négy évben alpolgármesterként és országgyűlési képviselőként “összekuporgatott” kis pénzecskéjéből sikerült egy házat kerttel vennie, ami azért gáz,mert a földi halandó nemhogy négy év, de gyakran 14 év alatt sem tud összeszedni egy házra valót! Biztos segítettek a rokonok, mint Szíjjártónak, nem? 🙂

  3. admin szerint:

    A házastársaknak, élettársaknak is kötelező vagyonnyilatkozat tenni, de az csak eljárás esetén válik felnyithatóvá. Viszont még így is elég jól látható, hogy a tulajdoni hányadok vagy a felvett hitelek hogyan oszlanak meg.

  4. admin szerint:

    Helyi, ilyen alapon senkinek sem lehetne se háza se lakása.

  5. felix szerint:

    A baráti milliók is sokat számítanak.

  6. Bugi szerint:

    Nem mondod, hogy a Gyulára gondolsz? : -)

  7. Bugi szerint:

    Szerinted a Gyulának a saját pénzét nyúlták le a bécsi szállodában? 😄

  8. Grün Rikárdó szerint:

    admin!
    Ezekkel a vagyonnyilatkozatokkal a zemberek a sejhajukat kitörülhetik!
    A papír mindent elbír! 😛 😛

  9. felix szerint:

    Arra a listára gondoltam ami a facén kering a fideszeseket kisegítő baráti kölcsönökről.
    Van egy pár magán “bankár”-

  10. Bugi szerint:

    A facén most olvastam örödjére, hogy meghalt Vágó István, holott semmi baja. Azt viszont Horváth Gyula sem cáfolta, hogy a bécsi szállodában lenyúlták a pénzes táskáját g.ci sok pénzzel. Csak hogy divatos legyek 😉

  11. Bugi szerint:

    Ötödjére olvastam a facén, bocsika.

  12. csepeliblogos szerint:

    Az Avensis biztosan nem 2010-es- az az előző lehet

  13. csepeliblogos szerint:

    Na most akkor , hogy ez milyen komoly:
    1. Hudák János ajándékba kapott Zsámbéki ingatlanokat-gondolom nem ott lakik.Talán bérel Csepelen-de akkor mire vette fel a 20 millát?
    2.Morovik alpoli nem szünetelteti foglalkozását-írja, ez két dolgot jelenthet; vagy az alpolgármester a foglalkozása (azt most nem szünetelteti:))vagy a pedagógus munkájára gondol, és nem szünetelteti?(akkor azt gyakorolja?)

  14. Szabó Szabolcs szerint:

    Tisztelt Szerkesztők!

    Köszönöm, hogy megint szerepelhettem hírblogjukon. (És ezt most tényleg pozitív értelemben kéretik venni). Mindazonáltal újfent kénytelen vagyok felhívni a figyelmüket, hogy valótlan információkat közöltek. Azért vagyok jogosult egy bérelt lakásra, mert nincs a tulajdonomban ingatlan. Sehol. Ez teljesen független attól, hogy hol van az állandó lakcímem (magyarul ahol a szüleim családi háza található). Egyébként havi 50 ezer forintot igényeltem erre a célra a rendelkezésre álló 187 ezer forintból, így a 660 ezer forint sem pontos. Az képviselői munkámhoz kapcsolódó összes költségkeretről részletes adatokat tettem közzé a facebook oldalamon december végén, ott megtalálják a pontos számokat. Ha szükségük van rá, akkor persze szívesen el is küldöm). Cserébe viszont nincs szolgálati gépjárművem, sőt még a benzinkártyát sem igényeltem. Továbbra is BKV-val utazok.

    Üdvözlettel,

    Szabó Szabolcs

  15. admin szerint:

    Az Origo oldalán volt az 55 ezer forintos információ, mivel ezt a Szabó úr nem írta le a vagyonnyilatkozatában. Vagy ha leírta, az nem olvasható. A cikkben azt is kiemelik, hogy nem mindenki vette igénybe a lakásbérlás lehetőségét, akinek nincs lakása.

    Forrás: http://m.origo.hu/Foucault-ing%C3%A1/20150204-csak-semmi-keco-kepviselo-vagyok.html

    Lehetséges, hogy csak gyűlöli Csepelt és Soroksárt, és ezért nem lakik itt?

  16. Tarjányi László szerint:

    Politikai haszonszerzésből írogatják ezeket a bejegyzéseket, félnek hogy 2018-ban majd munka után kell nézniük, holott egy részük a rendszerváltás óta a politikából él!
    Ők még AUTÓFÉNYEZŐNEK sem tudnak visszamenni! 😉
    Nézzék már meg, hogy más politikus uraimék itt Csepelen és az országgyűlésben is mennyi költségtérítést vesznek fel, utánna tessenek köpködni!

  17. felix szerint:

    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/lazar-nem-irta-be-a-budapesti-lakast
    Admin !
    Talán ezzel kéne foglalkozni. Különös tekintettel az illetők költségtérítésére.

  18. Bugi szerint:

    Lázár nem csepeli képviselő, Szabó meg ne siránkozzon a fizetése miatt. Egyáltalán nem keres keveset, mégse költözik a saját választó körzetébe. Bocs, nem a sajátjába, hiszen gyulai.

  19. felix szerint:

    Bugi!
    Nem költözhet Csepelre, mert már oda költözött.
    Ebbe már belebolondultál.
    Pihenj.

  20. csepeliblogos szerint:

    Tarjányi
    Ne gyalázd az autófényezőket

  21. Grün Rikárdó szerint:

    Bugi!
    Nem kellene neked kezeltetni ezt a mások lakásproblémájával való foglalkozást?! 😛 😀

  22. felix szerint:

    Admin!
    Minden igazságot kimoderáltok?

  23. admin szerint:

    Már szóltunk párszor, hogy a fórum nem linkgyűjtemény.

  24. Grün Rikárdó szerint:

    admin!
    Helytakarékosságból azért néha meg lehet ereszteni egyet?!
    De ha gondolod bemásolhatom az egészet! 😛

  25. felix szerint:

    Csak bizonyos linkeknek nincs hely. Jelesül azoknak amelyek a “nagyjaitok” szemétségeiről szólnak, ráadásul objektíven.

  26. admin szerint:

    Hagyjuk már Felix. Teleszemeteled a fórumot linkekkel, aztán neked áll feljebb. Másnak sem engedtük meg, eddig sem.

  27. felix szerint:

    Kósa Lajost 500 ezer forintra büntette a bíróság, mert egy emberre azt mondta, aki Orbán Viktorral szeretett volna beszélni, hogy ez az ember egy helyi bolond és azt is mondta, hogy 15 éve járja az egyetem első évfolyamát.
    Így jó?

  28. Hudák János szerint:

    Kedves csepeliblogos!

    Ha már megszólíttattam, szívesen válaszolok a kérdésére.

    A zsámbéki ingatlan, ahogy ez a nyilatkozatban is szerepel, szőlőterület.

    2001 óta Csepelen lakom a feleségemmel az ő szülői házukban. A felvett hitel (eredetileg 12,5 millió Ft) nagy része ennek a háznak a felújítására lett elköltve.

    Tisztelettel,

    Hudák János
    Önkormányzati képviselő
    Párbeszéd Magyarországért

  29. csepeliblogos szerint:

    Kedves Hudák János!

    Válaszát köszönöm, bár nem kérdés volt.
    Az pedig elég sajátos, hogy olyan ingatlanra felvett hiteltartozást ír be a vagyonbevallásába,amelyben Ön nem tulajdonos. Ha jól értem a vagyonbevallását.

  30. Tarjányi László szerint:

    Csepeliblogos igazad van! Az autófényező egy tisztes szakma, az én autómat is szépen rendbehozták. Mindössze utaltam Gyurcsány öszödi beszédére, hogy “vissza lehet menni autófényezőnek”. Én meg arra utaltam, politikus uraimék még annak sem tudnak visszamenni, mert politikussá válásuk előtt még sehol sem dolgoztak, így nincs is hová visszamenni!

  31. nagyapó szerint:

    Vannak olyan eszes parasztgyerekek, akik még sehol semmit nem bizonyítottak, ki tudja mit dolgoztak, de tudják mi a munka. Tarjányi úr! Mi a munka? Amit a kötényes olvasztár, vagy a kovács – tudja a veres ember a kalapáccsal – tesz? Esetleg a bányász? Belőlük legyen képviselő, mint az átkosban?
    Lehet úgy szoci szavazókat szerezni, hogy “aki tanult, az nem dolgozott”. De ez nem viszi előre a társadalmat, maximum a masírozást lehet gyakorolni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  32. Tarjányi László szerint:

    Nagyapó, sorolja már fel Orbán meg a hasonszőrű társai munkahelyeit! Kövér úr első munkahelyéről se feledkezzen el! No ők hová mennének vissza, ha kiesnének a hatalomból? Most már Simicskához sem mehetnének, ahol a bukott fideszes politikusok “munkanélküli segélyhez” jutottak, hogy kihúzzák amig vissza tudnak kapaszkodni a hatalomba!
    A Jobbik kezdi beérni a Fideszt, Önnek szerencséje van hogy nyugdíjas, legfeljebb a tanácsnoki tiszteletdíja ugrik. Ismerjük a módszert az MSZP-től és a Fidesztől, azonnal meneszteni kell az előző éra tisztségviselőit, mert előbb-utóbb szétrágják a rendszert. Majd hazahívjuk a félmillió külföldre ment magyart, a fideszes garnitúra meg klientúra mehet Nyugatra mosogatni, ha ugyan az Orbán-bagázst szívesen látják ott!

    Orbán ugyanolyan gyáva mint Antall volt, aki elismerte elsőként Szlovákiát és Ukrajnát, ahelyett hogy kérte volna vissza a magyar területeket. Kinevezte ezt a tehetségtelen Szíjjártót külügyminiszternek, aki hozzá hasonlóan gyáva. Nincs annyi vér a pucájukban, hogy közöljék Porosenkoval és Putyinnal, Magyarország az mellé áll, aki visszadja Magyarországnak a Kárpátalját! Természetesen népszavazással megerősítve, Kárpátalja egyszer már megszavazta az autonómiát, ugyanúgy megszavaznák a Magyarországhoz történő csatlakozásukat is!

    Nekem tök mindegy hogy az Árpád-ház és a Habsburg-ház után az Orbán-ház vagy a Vona-ház következik, csak végre ragadja már meg a történelmi lehetőséget az elrabolt magyar területek közül az első visszaszerzésére. A precedens után a többi már könnyebben megy!
    Amerika kijelentette, az európai határok sérthetetlenek. Kivéve Koszovó esetében. Majd a miénk is megy ha lesznek nagyhatalmi támogatóink! Semmi keresnivalónk a Trianont aláíró nagyhatalmak seggének további fényezésénél!
    A mi jövőnket keletről fogják meghatározni, a Nyugat meg süllyedjen el az Iszlám hullámaiban!

  33. nagyapó szerint:

    Tarjányi úr! A düh nem jó tanácsadó (ezt írtam 1/2eszű1/2x-nek is, nem fogadta meg, ő baja), azonban saját múltjáról nem nyilatkozott!
    Fel tudok sorolni “néhány embert” akik bukásuk után hova mentek volna vissza, mondjuk Teller, Neumann (tudom a választ, kibucba), Szentgyörgyi, de hová menne Vona, Novák, Szabó és a többi jobbikos tünemény?
    Fő a bakancs, abban van az ész!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  34. gyalog szerint:

    Hazugságról szólva:
    Egyre többen égnek be a fidesznyikok részéről.
    Ez nem ciki?:

    Kínos – a Fidesz megint hazudott

    A Fidesz Ifjúsági Tagozatának országos elnöke bukott le a Keleti pályaudvaron múlt hét szerdán, amikor egy hamis százeuróst próbált meg beváltani. A pénzváltónak gyanús lett a pénz és szólt a pályaudvaron szolgálatot teljesítő rendőrnek. Veress Áron megpróbált kereket oldani, de elkapták. 2-8 év börtön járhat ilyen súlyú bűncselekményért.

    Házkutatás során további 30 ezer, vélhetően hamis eurót találtak a lakásán. Veress elismerte a bűncselekményt, állítása szerint “valamilyen tartozás fejében kapta az összeget”. A politikus ügyvédje szerint védence egy gazdasági bevándorlótól “egy moldáviai férfitól kapta az eurókat.”

  35. gyalog szerint:

    Egyszóval: Bagoly mondja verébnek, vagy egy másik bagolynak…

  36. felix szerint:

    Szemétláda!
    A Csepel Infón egy mondatot sem írtam dühből.
    Neked meg kizárólag csak röhögve írok.
    Ha egy értelmes ember ír mindig hülyeséget a lehet bosszantó.
    Fordítva mulatságos.

  37. Tarjányi László szerint:

    Mindig a saját munkámból éltem, többnyire elektronikai fejlesztőmérnökként dolgoztam, villamosmérnöki végzettségem van jeles diplomával. Politikai pozícióban sosem voltam, hol is lehettem volna MIÉP-tagként. Az átkosban is fejlesztőmérnökként dolgoztam számítástechnikai vállalatoknál illetve elektronikai fejlesztő gmk-ban. A rendszerváltás előtt és után a Csepeli Vasműben is dolgoztam a számítástechnikai szolgáltatónál karbantartóként, akkor néhány évig nem volt lehetőség fejlesztőként dolgoznom, úgy hogy ismertem a gyári munkások, irodai dolgozók és a főnökök világát és személy szerint sok embert. Addig csak csepeli lakos voltam, azóta valódi csepeli is lettem.
    2002-2006 között tagja voltam az önkormányzat Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának, havi bruttó 47 eFt tiszteletdíjat kaptam. Viszont oda a csepeli miépes szavazók jogán jutottam, nem más kegyéből és tisztességesen eleget is tettem az ő megbízásuknak. Én voltam Csepelen az egyetlen személy aki tevőlegesen is ellenezte a 2000. nov. 7-én (sic!) megszavazott, MSZP-Fidesz összefogással létrejött Csepel-Észak-Wallis szindikátusi szerződést. Három évi kitartó munkával elértem, hogy a bizottság 2003. már. 13-13-i ülésen elmondott érveimmel, amivel leszavaztattam a Wallis 128 MFt-os számláját, sikerült Orosz Ferencet meggyőznöm a szerződés fenntarthatatlanságáról, amit aztán Tóth Mihály nyáron fel is mondott, a képviselőtestület meg az mszp-s többségével meg is szavazott. A Fidesz, Németh Szilárd vezetésével továbbra is a Wallis mellett állt ki. 2005. decemberében a Fadesa a Csepel tulajdonában álló 126 hektárból megvett 84 hektárt 11.3 Milliárd Ft-ért, amiből 4 Milliárd járt volna a Wallisnak, ha a szindikátusi szerződés még fennállott volna. Kaptak 200 millió Ft lelépési kártérítést, így az eszes parasztgyerek 3.8 Milliárd Ft-ot spórolt meg Csepelnek. Amiért persze azóta sem kaptam még egy ÁRVA KÖSZÖNÖMÖT SEM, sem az MSZP-től, sem a Fidesztől, sem Tóth Mihálytól, sem Németh Szilárdtól, de még a drága független csepeli értelmiségtől sem! Hogy eszem azt a drága szép szívüket! Így aztán a rokkantsági ellátásomból élek, sokak bánatára sikerült az áttétes rákot is túlélnem.

    Most Önön a sor Nagyapó, írja le hogy szolgálta az átkost és mit tett a rendszerváltás óta Csepelért, ÉS MENNYIÉRT!

    Apropó, a 2002-es gázár-ötletemet is csak egy nyomorult köszönőlevéllel “honorálták”, azt is csak azért mert bátorkodtam felhívni Kövér László titkárnőjét! A hála nem fideszes kategória!

  38. nahát még ilyet szerint:

    “A hála nem fideszes kategória!”
    Önző érdekek levetközésével, ahhoz igen csak nagyon sokat kellene bölcsülni.
    Kölcsönhatás.

  39. nagyapó szerint:

    Tarjányi László! Ha megnézi a jelenlegi kormány tagjait, mindnek magas végzettsége van. Nem hiszem, hogy a Jobbik jobb szakembereket tudna felmutatni, sőt ha Volnert, Z.Kárpátit, Novákot látom, lehangolódok.
    Magamról csak annyit, Én javasoltam Antallnak, hogy ruszkik haza, Én javasoltam Hornnak az öregek ingyenes utazását, Én javasoltam Orbánnak a keleti nyitást, Én, találtam fel a később Rubik kockának nevezett eszközt, Én, Én…..
    Vannak melldöngetők, és vannak akik dolgoznak az országért.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  40. felix szerint:

    És van nagyapó aki a dumán kívül eddig még semmit sem tudtak felmutatni.
    Bocsánat. Vannak statisztikai próbálkozásai.
    Hajrá szemétláda! Jöhetsz a helyesírással.

  41. Tarjányi László szerint:

    Nagyapó, van aki hazudik, s van aki nem!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop. 😛

  42. nagyapó szerint:

    Tarjányi László! El tudok képzelni szellemesebb, eredetibb riposztot! De hát ez van, a szélsőjobbnak kevés az önálló gondolata.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  43. Tarjányi László szerint:

    Nagyapó, az Ön szintje pont megfelel a Fidesz elvárásainak, Németh Szilárd a nála különbeket nem tűrte meg, tanácsnokká meg pláne nem nevezte ki!

  44. kritikus csepeli szerint:

    Miközben a polgármester betintázva furikázik, tombol a bűnözés Csepelen (ami nyilván nem tesz jót az ingatlanáraknak sem):
    http://tolvajkergetok.hu/article.php?id=133

  45. nagyapó szerint:

    Tarjányi László! Riposztjai egyre “jobbak”, viszont hiányolok egy kis öndicséretet!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  46. gyalog szerint:

    nagyapó! aki szelet vet, vihart arat! 🙂
    Én óvatosabban lennék hazug az Ön helyében – könnyen visszaüthet!… na de Ön – lássuk be – minden létezhető hátsót szeretettel kitakarított az elmúlt esztendőkben. Tehát ha ezt tudjuk, ne szégyellje! Tárja a közérdemű elé bátran! 🙂 De tudjuk, az őszinteség nem az Ön műfaja, csak a kamaszos hiszti. Mit tegyünk, van, akinek nem nő be feje lágya. Kedves nagyapó… 🙂

  47. felix szerint:

    Az oroszok meg kis zacskókból elszipuzzák a gázkészletüket.

  48. felix szerint:

    Bocs, nem ide szántam.

  49. Miska72 szerint:

    Segítsetek csepeliek! https://www.facebook.com/photo.php?fbid=793417997395128&set=a.169328573137410.40289.100001808052777&type=1&theater Sziasztok!
    KERLEK OSSZATOK!
    Keressuk ezt az “embert”.Csepelen,a Kiraly Majorban kitepte az ocsem kezebol a telefonjat es elmenekult vele.Ha barki tud valamit a kis szarcsimbokrol jelentkezzen!
    Balogh Gabor nevre hallgat a kutya

    Neked meg kis baratom : KEZ ES LABTOREST!!!

  50. Miska72 szerint:

    Sziasztok!
    KERLEK OSSZATOK!
    Keressuk ezt az “embert”.Csepelen,a Kiraly Majorban kitepte az ocsem kezebol a telefonjat es elmenekult vele.Ha barki tud valamit a kis szarcsimbokrol jelentkezzen!
    Balogh Gabor nevre hallgat a kutya

    Neked meg kis baratom : KEZ ES LABTOREST!!!

  51. joságos szerint:

    Nem szokásom a találgatás de most megkockáztatom! “Tarjányi László:
    2015. február 11., szerda – 23:22” hsz-ében leírtak kísértetiesen hasonlítanak Vátesz fedőnevű hozzá szóló társunk által többször leírtakhoz. Vajon a hasonlóság véletlen lenne?

  52. felix szerint:

    A kettő azonos.
    Egy kerületben ne lehet két ennyire beteg ember.

  53. Tarjányi László szerint:

    Hála nekem, megint fellendült a csepelinfó! 😀

    Éppen tíz napja írtam, hogy Grünnel és Felixszel hárman kommentelünk, mindenki más lelépett! Ma látom megint előmerészkedett a baloldal, a fidesz részéről továbbra is csak Nagyapó van jelen a csepelinfón.

    http://csepel.info/?p=39679#comment-225277 “Cél a belterületté nyilvánítás – fórum Hárosról”
    Tarjányi László szerint:

    2015. február 05., csütörtök – 22:28
    Érdemes fenntartani a csepelinfót? Naponta néhány bejegyzés, feléhez hozzászólás sem érkezik! Takaréklángon 2018-ig, amikor majd bejelentkezik megint Gordon, Doki, Manitu meg a többiek, akik valamilyen pozícióra vágynak. Most nem kommentelnek, mert megkapták amire vágynak, bizonyára agyondolgozzák magukat. Akik meg nem kapták meg amiért bőszen kommenteltek, másfelé tájékozódnak. Remélem nem a Jobbik táján találkozok velük 2018-ban.
    Miért nem téma a csepelinfóban a bevándorlás, meg Ukrajna, meg a Putyin-látogatás. A Hírtv-ben foglalkoznak vele, meg azzal is hogy Heisler András Eichmann látogatásához mérte Merkel látogatását a MAZSIHISZ-nél. Vagy a Hírtv fideszes körökben ma ellenségnek számít?

  54. Bugi szerint:

    A nap is miattad süt Vátesz.

  55. kispajtás szerint:

    Bárki képviselő lehet Csepelen? Még akkor is, ha a Déli-Sarkon lakik?
    Beleolvastam a vagyonnyilatkozatokba és felmerült bennem a kérdés, hogy miként lehet önkormányzati képviselő Csepelen valaki, akinek az állandó lakóhelye egy Pest megyei helységben van? Hogyan képviseli a mi érdekeinket? Kinek a kicsodája lehet…???

  56. felix szerint:

    Kedves kispajtás.
    Elgondolkoztál már azon, hogy a nem csepeli, de Csepelen dolgozó orvos tűzoltó, rendőr, közjegyző, bíró stb, hogyan képes a csepeliek érdekében végezni a dolgát?

  57. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó megint röfög! A fogalmakkat ugyan keveri, de ír rendületlenül.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  58. felix szerint:

    Szemétláda!
    Milyen fogalmakra célzol?
    Tudod mi az a fogalom?

  59. felix szerint:

    Gondolj arra, hogy a kettő közül az egyik, a másikat is magában foglalja.
    Nem mindegy, hogy a hülye okoskodik vagy………………..

  60. […] honorárium felvételére ez az undor mindig elmúlt, különben biztosan nehezebb lenne az élete Csepel leggazdagabb politikusának. (Úgy tűnik, a pénznek valóban nincs […]

  61. […] jár fizetés. A szakszervezetek sztrájkalapból pótolják ilyenkor a bért. Ráadásul Horváth messze a leggazdagabb politikus Csepelen. MSZP-s alpolgármestersége idején több magas fizetésű munkakört is betöltött egyszerre, […]

  62. […] honorárium felvételére ez az undor mindig elmúlt, különben biztosan nehezebb lenne az élete Csepel leggazdagabb politikusának. (Úgy tűnik, a pénznek valóban nincs […]

  63. […] hangzik a DK-s politikus legújabb kőkemény politikai ítélete Facebook-oldalán. Horváth egyébként Csepel leggazdagabb politikusa, miközben nem a munkaszeretetéről híres.  Arról pedig soha nem kaptunk hírt, hogy akár a 19 […]

  64. […] a leggazdagabb csepeli politikusok egyike, viszont egyetlen 2010 előtti “mutyiügy” sem kötődött hozzá. Pedig a fideszes […]

Itt lehet hozzászólni !