Ismét megvédte Gulyást az MSZP

Egy MSZP-s politikus szerint nincs ilyen nevű képviselő, nincs ilyen tényállás és nincs tartozás sem

Csepel.info

Alulról a harmadik bekezdés: “mindenre tekintettel dr. Gulyás Gábor terhére a Btk. 137. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a.) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntette megállapítható

Elutasították, pontosabban napirendre sem engedték a csepeli önkormányzat keddi testületi ülésén azt a Fidesz-KDNP-s javaslatot, mely szerint a testület megállapította volna, hogy Gulyás G. Gábor sikkasztási ügyével szégyent hozott a képviselő-testületre. Az ellenzéki javaslat ezen felül a képviselő-testület nevében kért volna elnézést a megkárosított Németh László rokkantnyugdíjastól, valamint felszólította volna Gulyás G. Gábort arra, hogy haladéktalanul fizesse meg a bíróságon megítélt kártérítést, és mondjon le képviselői státuszáról.

Az MSZP nevében felszólaló Borka-Szász Tamás frakcióvezető méltatlannak és nem oda illőnek nevezte az ellenzéki javaslatot. Mint mondta, a téma felvetése ugyan nem bűn, de ezt az ügyet nem testületi ülésen, hanem máshol kell megvitatni. A szintén MSZP-s Kiss B. Mihály ezek után kifejtette, hogy Gulyás G. Gábor nevű tagja nincs a testületnek, ellene nem állapítottak meg bűncselekményt, és Gulyás már nem tartozik a rokkantnyugdíjasnak.

Kiss B. Mihály kijelentette, hogy minden alapot nélkülöz az a tényállás, amely szerint Gulyás G. Gábor bűncselekményt hajtott volna végre. Ezért azt javasolta képviselőtársának, hogy jogi úton szerezzen érvényt az ellenzéki vádakkal szemben. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy Gulyás G. Gábor nevű képviselő nincs is a testületben, csak Gulyás Gábor nevű, ezért az ellenzéki beadvány is pontatlan. Ráadásul – mint mondta – Gulyás nem is tartozik Németh László rokkantnyugdíjasnak, mivel ő már eladta a vele szemben fennálló tartozást, azaz Gulyás nem neki, hanem a behajtó cégnek tartozik a közel kétmillió forint összeggel.

Borbély Lénárd Fidesz-KDNP-s frakcióvezető az ülésen felhívta Kiss B. Mihály képviselő figyelmét arra, hogy semmi olyat nem állított, amit ne tudna dokumentumokkal alátámasztani, és ezek szerint képviselőtársa sem tud mindent a saját párttársáról. Mint mondta, a kezében van az illetékes ügyészség határozata, amely kimondja, hogy Gulyás Gábor sikkasztott.

Borbély Lénárd hangsúlyozta, ez az ügy is rámutat arra, hogy a csepeli MSZP frakció mára egy erkölcsi romhalmazzá vált, és félő, hogy ez a nagyon mély morál rossz fényt vet az egész képviselő-testületre. Ennek kellene elébe menni és állást foglalni, hogy a testületünk megőrizhesse a hitelességét a csepeli választók előtt.

Az önkormányzat MSZP-s többségű képviselő-testülete a vita után levetette a napirendről a Fidesz-KDNP javaslatát.

Csepel.info

A Fidesz-KDNP javaslatának szövege a következő volt:

Tisztelt Képviselő-testület!

Gulyás G. Gábor csepeli MSZP-s önkormányzati képviselő úr 2004-ben, még ügyvéd korában meglopta a szív-, érrendszeri- és cukorbetegségben szenvedő, rokkant nyugdíjas ügyfelét. Azt az embert, aki megbízott benne. Ennek a hálátlan bizalomnak és a szocialista ügyvéd-képviselő bűnös aljasságának nagyon súlyos, további egészségromlással járó következményei lettek. Gulyás G. Gábor úrnak köszönhetően évekig tartó és borzasztó kálvária várt a csepeli kisnyugdíjasra. Több mint egy éven keresztül még az ő rokkant nyugdíjából inkasszálták a Gulyás úr által tőle elsikkasztott 200 ezer forintot. Betegsége miatti diétás étrendjére sem maradt pénze. Mindeközben a baloldali értékrendjére oly büszke városatya élte világát, még Máltán is megfordult.

A kisemmizett nyugdíjas azt gondolta, hogy majd „odafönt” a csaló, tolvaj pártbéli főnökei odacsapnak neki, ezért Tóth Mihályhoz, a kerület polgármesteréhez és MSZP elnökéhez fordult segítségért. De mindhiába, benne is csalódnia kellett, mert ő sem segített. Sőt a Polgármester úr is, takargatni kezdte hűséges párttársa szennyesét. Mindeközben nyilvánosságra került, hogy Gulyást kizárták az ügyvédi kamarából. Ennek okait kutatva, a Polgármester úr és Gulyás képviselő úr közösen tagadták egy nyílt testületi ülésen, hogy büntető ügy lenne a kizárás oka.

Az igazáért, becsületéért és egészségért küzdő kisnyugdíjas büntető feljelentést tett, és polgári pert is indított Gulyás úr ellen. Ez utóbbiban jogerősen kötelezték arra a baloldal e nemes képviselőjét, hogy fizesse meg az ellopott pénzt, illetve azon felül másfél millió forint kártérítést egészségromlás címén. Ennek már egy éve, de Gulyás nem fizetett. A büntetőügyben az illetékes ügyészség megállapította a sikkasztás tényét, amiért hároméves börtönbüntetést kiszabható lenne, de elévülésre hivatkozva megszüntette a nyomozást.

Az esetről előbb vagy utóbb szinte mindenki tudott az MSZP-ben, sőt az MSZP elnöksége minősíthetetlen közleményében meg is védte Gulyás urat, és Németh Szilárd országgyűlési képviselőt szólított fel lemondásra.

Tisztelt képviselő-testület!

Sajnos az egész ügy rendkívül rossz fényt vet az egész testületre. Egy ilyen eset mellett nem mehet el szó és tettek nélkül Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának Képviselő-testülete! Ez közös erkölcsi felelősségünk és politikai felelősségünk!

Határozati javaslat

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete megállapítja, hogy dr. Gulyás G. Gábor sikkasztási ügyével, Németh László rokkant nyugdíjassal szembeni tettével szégyent hozott képviselő-testületünkre, képviselői eskünkre.

Ezért Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete bocsánatot kér, és együttérzését fejezi ki Németh László rokkant nyugdíjasnak.

Továbbá felszólítjuk dr. Gulyás G. Gábort, hogy

  • haladéktalanul fizesse meg Németh László rokkant nyugdíjasnak a jogerős bírói határozatban megítélt kártérítést,
  • azonnal mondjon le önkormányzati képviselői mandátumáról.

Felelős: Tóth Mihály polgármester

Határidő:
elfogadásra: azonnal

végrehajtásra: azonnal
A határozat elfogadásához a Képviselő-testület egyszerű többségű szavazata szükséges.

Budapest, 2009. október 19.

Borbély Lénárd

frakcióvezető

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Valóban kizárták a politikust az ügyvédi kamarából

Útilaput kötnek Gulyás talpára?

“Gulyás-ügy”: pro és kontra, ami eddig elhangzott

Az MSZP büszke Gulyásra

Szív, érszűkület és cukorbeteg rokkantnyugdíjast lopott meg az MSZP-s politikus

Ismét várják a bejelentést

Az MSZP büszkén kiállt sikkasztó képviselője mellett

Borka-Szász Tamás frakcióvezető álláspontját hét végére ígérte

Borka-Szász Tamás és Szenteczky János válasza a Fidesz-KDNP nyílt levelére

Túl sok az ellentmondás az MSZP-s közleményekben

212 hozzászólás “Ismét megvédte Gulyást az MSZP” bejegyzésre

  1. spam szerint:

    persze, még a végén azt fogják állítani, hogy nem is a Gulyás sikkasztott, hanem a nyugdíjas lopta el igazából Gulyás pénzét, csak Gulyás szemet hunyt felette, mert olyan jó ember.

    illett volna bocsánatot kérni elvtársak!

  2. Vica szerint:

    Az az érzésem, hogy az MSZP nem fog elhatárolódni a kis Gulyástól, s hogy miért, annak bizonyára meg van az oka.
    Szerintem úgy gondolják, hogy minek utána elévült Gulyás sikkasztásának büntethetősége, akkor nem büntetik. Egyébként felmerült bennem, hogy hogy évülhet el egy sikkasztási ügy 3 év alatt? Ez olyan kis dolog, amivel nem is érdemes foglalkozni? Ha lejárt a BKV bérleted (ugyanis jó, ha tudjátok, hogy már nem érvényes 5.-éig), akkor bírságot kell fizetned. Ha nem fizeted, akkor időről-időre sokszorosára emelik a fizetendő összeget, s akár 10 év múlva is bevasalhatják rajtad. Az sohasem évül el, ugyanis az igencsak nagy dolog, mert Te voltál a felelőtlen, figyelmetlen alak, és nincs nagy tesód, aki a szárnyai alatt melengessen. Egy piti kis sikkasztási ügy… mi az hogy ügyvéd létünkre meglopjuk az ügyfelünket? Hiszen az semmiség! Húzzuk hát az időt, aztán ha elmúlt a 3 év, már ugrabugrálhat bárki, minden feledésbe merül. Jól fizető, magas pozíciókba kell helyezni az ilyen “ügyes” párttársat, hiszen képes megúszni, s talán egyszer majd a többieket is kihuzigálja a sz@rból.
    Éljen! Éljen! Éljen! Éljen a Párt! Éljenek az Elvtársak!

  3. Gordon szerint:

    “A szintén MSZP-s Kiss B. Mihály ezek után kifejtette, hogy Gulyás G. Gábor nevű tagja nincs a testületnek, ellene nem állapítottak meg bűncselekményt, és Gulyás már nem tartozik a rokkantnyugdíjasnak.”

    Ha-ha-ha-ha 😀

  4. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Kár ezen a Gulyáson rugózni, hogyha nem egy pártársának lopja ki az üvegzsebéből a milliókat akkor ő nem bűnös.
    Ez el lett mindenkinek magyarázva. Értitek!

    Lopni és sikkasztani ebben az országban nem bűn. Nézzétek meg ő is évek óta húzza az ügyet minimális büntetéssel és ezek a birkák még kiállnak mellette.

    Viszont az mondja meg valaki, hogy a frissen aszfaltozott Szt. István utat miért marták fel több 10 nm-es területen és ma reggelre miért aszfaltozták le szarul.

  5. Gordon szerint:

    Azért, hogy tavasszal majd megint legyen ok az újraaszfaltozásra.

  6. Vica szerint:

    Kedves bekaphatjamindkétoldal!

    Hát ennek sok oka lehet. Pl.
    Eredetileg is rosszul csinálták és nem vette át a meó
    Az aszfaltozó cégnek kicsi a bevétele és dotálni kell
    A melósok úgy élvezték ezt a szakaszt aszfaltozni, hogy nem győztek betellni vele, s gyorsan felmarták, hogy újra csinálhassák
    Mint előre bejelentették még nyár elején, mesterséges dugókat fognak csinálni, hogy az emberek ne autókázzanak annyit, mert tök jó és tök olcsó a BKV.
    Azért nem jó még most sem, hogy hosszú távon előre biztosítsák a munkát maguknak, ugyanis jön a tél, a fagyok, ami kellően megteheti így a hatását.

  7. - szerint:

    Szerintem nem is lett volna szükséges, hogy a Fideszesek kérjék ezt az állásfoglalást, mert Gulyás elvtárs saját maga kellett volna felálljon és bocsánatot kérnie mindenki előtt.

    De ehhez mondjuk gerinc is kellene. Vagyis kellett volna.

  8. Lexon szerint:

    Azért arra is kíváncsi lennék, hogy hogyan lesz a kétszázezerbôl kétmillió pár év alatt. Vagy csak Kiss B. Mihály elszólta magát? 😀

  9. Lexon szerint:

    Igen, kedves admin, ennek a Szent István úti aszfalt feltúrásnak utána nézhetnétek. Itt biztos valami svindli van a háttérben, de minimum hozzá nem értés.

  10. T. szerint:

    “A szintén MSZP-s Kiss B. Mihály ezek után kifejtette, hogy Gulyás G. Gábor nevű tagja nincs a testületnek, ellene nem állapítottak meg bűncselekményt, és Gulyás már nem tartozik a rokkantnyugdíjasnak.
    Ráadásul – mint mondta – Gulyás nem is tartozik Németh László rokkantnyugdíjasnak, mivel ő már eladta a vele szemben fennálló tartozást, azaz Gulyás nem neki, hanem a behajtó cégnek tartozik a közel kétmillió forint összeggel.”

    Ez komolyan egy jogi végzettségű ember szájából hangzott el??????
    Jesszus!:(

  11. munkásököl szerint:

    Ez csak azoknál érv, akik hisznek az ilyen jellegű csűrés-csavarás jelentőségében. Ők azok, akik szerint az MSZP sem utódja az MSZMP-nek.

  12. Vica szerint:

    Kedves Lexon!
    Ha a kis Gulyás kontra Németh úr 200.000 -> közel 2.000.000 Ft-ról írtál, akkor először is ott volt maga a 200e Ft. Ez után a bíróság megítélt Németh úr részére az egészségkárosodás miatt (pontosan nem tudom mekkora összeget, de ez szerepel itt a fórumon egy régebbi cikknél) x Ft-ot. Nos e két összeget kamataival együtt kell megfizetnie az igen T 3G-nek.
    Remélem, látod már, milyen jól tudja kamatoztatni mások pénzét! Igazi befektető! Nem véletlenül bízták rá egy brókercég igazgatását!

  13. Elyza szerint:

    MSZP Csepeli Szervezete!

    Tóth Mihály felelős polgármesterrel és Kiss B .Mihály párttárssal egyetemben.Amit Önök művelnek az szégyenletes. !Akkora hazugságot állítani,hogy nincs közöttük Gulyás Gábor és nem is sikkasztott,és nem tartozik az elsikkasztott pénzzel? Felháborító! Mindenről bírósági végzés van érvényben és a behajtó nem megvette,hanem megbízást kapott, hogy törvényes eszközzel hajtsa be az Önök párttársától Gulyás G.Gábor,vagy csak Gulyás Gábortól / ugyanarról beszélünk, aki önkormányzati képviselő ,volt ügyvéd,amíg ki nem rugták a kamarából/és az önök pártfogoltja,/ a rokkantnyugdijastól ellopott összeget. Szégyelljék magukat! Méghogy nem tartozik ! Önök a csillagot is letagadnák az égről! Miféle szocialista viselkedés ez? Ezt tanítják a gyerekeiknek,az unokáiknak? Gondolják ezzel eltudják az ügyet tussolni.?
    Milyen emberek maguk?

  14. Mózsi szerint:

    Szerintem igen is rugózni kell a témán. Persze ülhet ott a fidesz azzal a jól eső érzéssel, hogy ők megmondták, csak akkor nem fog történni semmi. Mások meg azzal vádolják Szilárdékat, hogy mutyiznak a szocikkal. Remélem a kétkedők egyszer s mindenkorra elhallgatnak.
    Azért Borka et. nem semmi ember. Levelükben azt írja, hogy már csak a szégyen és a felháborodás marad nekik. Most meg azt olvassuk, hogy méltatlan a fidesz javaslata. Miért is kellene méltányosnak lenni? 3G átver egy embert, lenyúlja nem kicsit, szoci testvérei meg még mindig kiállnak mellette? Szép egy társaság!
    Nem szavaztam rájuk eddig sem, de azokat sem fogom megéteni, akik ezek után még bíznak bennük!

  15. Huba szerint:

    Igaz, hogy három évvel fenyegetett bűncselekményt követett el, de elévülés miatt nem vonható felelősségre.
    Mintha már hallottam volna egy ilyen esetről: az illetőt Gyurcsány Ferencnek hívták és miniszterelnök lett belőle……………..!!!!!

  16. Öreg halász szerint:

    Igazad van Huba.

    GGG-t miniszterelnöknek!

  17. Elyza szerint:

    Lexonnak!

    200.000.-Ft az elsikkasztott összeg, a többi a kamat,meg amit a bíróság megítélt rokkantnyugdijasnak egészségkárosodás miatt. Amit a mai napig sem fizettt ki 3 G. Bárki is azt állítja,hogy fizett,vagy a lopás tényét tagadja, HAZUDIK !!!!!

  18. miska72 szerint:

    Rohadt mocskos gazemberek!

    Vizsgálni kellett azonban, hogy sz eltelt időre tekintettel a bűncselekmény bűntethetősége fennáll-e?

    Megvárták míg ELÉVÜL?

    “A szintén MSZP-s Kiss B. Mihály ezek után kifejtette, hogy Gulyás G. Gábor nevű tagja nincs a testületnek, ellene nem állapítottak meg bűncselekményt, és Gulyás már nem tartozik a rokkantnyugdíjasnak.”

    “Mindenre tekintettel dr. Gulyás Gábor terhére a Btk. 317§ (1) bekezdésébe ütköző, és a (4) bekezdés a.) pontja szerint minősülő SIKASZTÁS BŰNTETTE MAGÁLLAPÍTHATÓ!”

    Megálapítható, hogy a gyanúsított a törvényi tényállás szükséges elemét, a sajátjaként rendelkezést 2004. október. 28.-án MEGVALÓSÍTOTTA amikor úgy rendelkezett, HOGY AZ INKASSZÓVAL TERHELT SZEMÉLYES FOLYÓSZÁMLÁJÁRA KÖTELEZETT A PÉNZT! Az átutalás 2004 november 17. napján történt meg, ettől kezdve A GYANÚSÍTOTT RENDELKEZÉSE KÖVETKEZTÉBEN AZ ÖSSZEG AZ Ő SZEMÉLYES TARTOZÁSAINAK FEDEZETÉÜL SZOLGÁLT!

    TEHÁT MIRŐL BESZÉL AZ A ROHADT GAZEMBER KISS B MIHÁLLY?

    MIÉRT NEM ÁLLAPÍTOTTAK MEG gULYÁS ELLEN BŰNCSELEKMÉNYT?
    DOKUMENTUM BIZONYÍTJA TE F@SZ!

  19. T. szerint:

    Bár jogi végzettségem nincs, de tudnék vitatkozni – érdemben – K.B.M.-el!

    Nem tudom ki volt ott tegnap, de amikor K.B.M. azon állítása elhangzott, hogy 3g a behajtónak tartozik a pénzzel, kihúzva magát, büszkén dagadt a melle??????

    Azt hiszem, hogy túl kevés csepeli ember van tisztában azzal, hogy kik is vezetik a kerületet….amíg ez így marad, mindenki marad a helyén:(

  20. lajcsi8 szerint:

    Bűnösséget csak bíróság állapíthat meg. Egy ügyészi határozat erre nem alkalmas.

  21. Papi szerint:

    lajcsi8!
    Lehet, hogy az elejét nem olvastad el! Az ügyészség azért nem adta át az ügyet mert 3 év eltelt a sikkasztás ténye után azt mondta, hogy a sikkasztás megtörtént de elévülés miatt nem lehet bíróságra vinni az ügyet! Amikor az áldozatt polgári perre vitte az ügyet a bíróság 1,5 milliós kártérítésre valamint a 200 000 Ft vissza fizetésére kötelezte a bíróság gulyás!

  22. admin szerint:

    Lajcsi, akkor majd feltesszük azt a bírósági döntést is, amikor a kártérítést ítélték meg. Gondolhatod, hogy nem azért ítéltek meg ekkora kártérítést, mert nem történt semmi…

    Természetesen az is a rendelkezésünkre áll, csak nem lett beolvasva. Kár, hogy nektek az is kevés lesz.

  23. Gigi szerint:

    Nem sok híja volt a napirendre vételnek, azaz nem az összes szoci szavazta le: talán épp BSZT se… Azt nem értem, hol máshol kellene megvitatni a testületi állásfoglalást, ha nem épp azon az ülésen, de mivel szokott idejárni, talán elmondja…

    KBM ügyvéd úr formai kötözködését meg még az ovisok is kiröhögnék… Ha hazudik, ha csal, nem mindegy, hogy 3G/2G?!… 🙂

  24. lajcsi8 szerint:

    Papi!

    Még egyszer mondom: Bűnösséget kizárólag bíróság állapíthat meg. Ez egy alkotmányos alapelv.

    Alkotmány 57. § (2) “A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”

    Az ügyészség tehát akármit ír a határozatban, az nem minősül a bűnösség megállapításának.

    admin:

    Kártérítési perben a bíróság nem mondhat ki bűnösséget, mivel az polgári per, és nem büntetőper.

  25. Elyza szerint:

    Lajcsi8 ! A papírok rendben vannak! Bírósági végzések vannak az illetékes hatóságoktól! Bárki mást mond az HAZUDIK !!!!. Csak a ködösítés és a struccpolitika folyik, azt gondolják az elvtársak ,ezzel kibujnak a felelősség és az igazságszolgáltatás alól. Látod mire vetemedik egy K.B.M nevezetü politikus. A kész tényekről azt állítja,hogy nincs is .Elképesztő! Az eszem megáll !!! Ezt a disznóságot !!!! Emberek nézzenek már magukba!
    Egy cseppnyi jóérzés sem szorult a demokratikus szocialita közösségbe,aki még a napirendipontról is lesöpörte a gulyássikasztást? Önök akarnak választást nyerni? Hát nem fognak ! Ezt előre borítékolom. Süllyed a hajó !!!!

  26. Bogyó szerint:

    Kedves:
    ” -:
    2009. október 21. 16:23-kor

    Szerintem nem is lett volna szükséges, hogy a Fideszesek kérjék ezt az állásfoglalást, mert Gulyás elvtárs saját maga kellett volna felálljon és bocsánatot kérnie mindenki előtt.

    De ehhez mondjuk gerinc is kellene. Vagyis kellett volna.”

    Igazad van. De egy meztelen csigának a gerince kemény oszlop ahhoz képest, ami a kis Gulyásnak van.

    Akkora ember, hogy -emlékezzetek csak-, a 71-es buszt is el tudta tereltetni a a Rákóczi térről, mert zavarta, hogy a háza előtt megy el… Persze ezt sem ismerte el sohasem.

  27. Papi szerint:

    lajcsi8!
    Ez a tipikus jog és az igazság dilemmája nem mindig találkoznak! Az ügyészség nem azt mondta, hogy a Gulyás bűnős hanem azt mondta törvénytelenséget követet el, és mivel letelt a 3 év elévülési ídő így nem lehet bíróságra vinni az ügyét, tehát nem bűntethető! Nagy különbség! De azért az elgondolkodtattó lehetne neked is ha az az ember aki állítólag nem bűnös a BTK szerint az bűnős a PTK szerint hiszen 1,5 ,illiós kártérítésre ítélte a bíróság az “el nem követett bűn” miatt és a 200 000 FT vissza fizatésére is kötelezte! Tudod az elévülés miatt nem bűntethető az még nem azt jelenti, hogy nem bűnös a társadalom szemében! A bűnt elkővete!

  28. Hugi szerint:

    Na, ismét megjött Gulyás. Itt véded magad? Még te? Ez védhetetlen!

  29. lajcsi8 szerint:

    Papi:

    A PTK nem foglalkozik bűncselekményekkel, tehát senki sem lehet “bűnös a PTK szerint”. A kártérítés arról szól, hogy ha valaki kárt okozott valakinek, ezt meg kell térítenie. Ez azonban nem büntetőjogi tényállás, a károkozás önmagában nem bűncselekmény.

  30. Elyza szerint:

    Tisztelt Kiss B. Mihály Úr !

    Önnek milyen végzettsége van? Azt gondolom, nem kellet volna lejáratnia magát a tolvaj Gulyással kapcsolatban. Ezen nevet mindenki. Mintha nem lenne mindegy ,hogy 3g,vagy 2 g, tudja már mindenki és egyre többen, hogy
    az ÖNÖk párttársáról van szó. Lehet itt félrebeszélni,csak nem érdemes,mert egyre jobban ássák maguk alatt az árkot.

  31. T. szerint:

    lajcsi8!

    Admin szavait rosszul értelmezted! A kártérítés csak 3g bűnösségének a következménye!
    3-2g bűnös, még a PTK szerint is!

  32. lajcsi8 szerint:

    Kedves T!

    Ahogy látom, nem vagy tisztában a büntetőjog és a polgári jog különbözőségével.

    A PTK-ban a “bűnösség” fogalma nem szerepel, a polgári jogban ez a fogalom nem létezik.

    A kártérítés annak a következménye, hogy egyik ember kárt okozott a másiknak. A kár adódhat bűncselekményből, de bűncselekmény elkövetése nélkül is lehet kárt okozni. A polgári jog nem foglalkozik azzal, hogy miből ered a kár, nem vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény, csak azzal, hogy történt-e kár, és ha történt, akkor a károkozó térítse azt meg a károsultnak.

  33. zed szerint:

    Javaslom egy másik aspektusból megközelíteni 3G bűnösségének kérdését. Adott egy köztiszteletben álló, tehetséges fiatal politikus, aki a civil életben ügyvédként tevékenykedik. Az illető csak azért, hogy megszerezze egyik ügyfele kétszázezer forintját, felteszi egy lapra az ügyvédi, a politikai, az üzleti karrierjét, a közmegbecsüléséről nem is beszélve. Na most kérem szépen, kérdem én: hol itt a ráció?! Végül még azt is kitaláljátok, hogy 3G a párttársainak is osztott ebből a semmi pénzből!
    Nyugodjatok meg, Németh úr ügye hamarosan rendeződik, már utasították a szociális osztály munkatársait, nézzenek utána, milyen jogcímen lehetne őt rendszeres segélyben részesíteni a rendes járandóságán túlmenően.

  34. miska72 szerint:

    lajcsi8

    Még egyszer mondom: Bűnösséget kizárólag bíróság állapíthat meg. Ez egy alkotmányos alapelv.

    Na ezzel vittkoznék akkor a rendőr se szabhatna ki szabálysértési bítságot (helyszini bírság) hiszen nem BÍRÓSÁG!
    A BKV ellenőr se BŰNTETHETNE meg hiszen MEM BÍRÓSÁG!
    Tudnám még folytatni.

    Mert szerinted a bűnösséget kizárólag a bíróság állapíthatja meg.
    Akkor mindenki ártatlan akint nem a bíróság ítél el, vagy büntet meg.

  35. T. szerint:

    Kedves lajcsi8!

    Köszi az ingyenes tájékoztatást! Gondolom dr. ügyvéd vagy?!
    Azt hiszem az utóbbi évek alatt volt rá módom, hogy beleássam mind a BTK-ba, mind a PTK-ba!
    Lehet itt szavakon “lovagolni”, – gondolom a cél az elterelés -de lényeg ua. marad: 3g BŰNÖS! PTK, BTK, morális, erkölcsi, emberi, stb., szempontból is!

    Zed! Vagy ismét a gyerek írt pár sort, mert apuci otthagyta a gépet őrizetlenül?
    Nem a szociális osztály, nem az önkormányzat, nem a csepeliek tartoznak Németh úrnak, hanem gulyás!!!

    Azért az idiotizmusnak is van határa könyörgöm!

    (lassan problémát okozhat új nicknevet kitalálni?!)

  36. miska72 szerint:

    Ki állapítja meg, hogy bűnös vagyok megt jegy nélkül utaztam?
    Ki állapítja meg, hogy gyorsan hajtottam?

    A bíró csak a jegyzőkönyveket olvassa.
    Ezt teszi akkor is, ha az ellened felhozott vádak HAMISAK!
    Általában nem neked hisznek, hanem a hatóságoknak, hiszen te egy hülye laikus vagy, ök meg szakemerek. És a rendőrség az ügyészség az igazságügyi szakértő, az önkormányzat stb MEGÁLLAPÍTOTTA!

    Tehát a bíró a szakvéleményekből, tanuvallomásokból, rendőri jelentésből, önkormányzati határozatból stb hoz ítéletet.

    A bíró nem volt ott amikor a cselekmény történt, csak az iratokból tud tályékozodni.

    A bíró is inkább a hatóságoknak hisz, mint egy jaikusnak akit több hatóság megvádol. Tehát az ellenőrnek, a rendőrnek, az önkormányzati dolgozónak, az ügyésznek, az igazságügyi szakértőnek stb.

    A bíró azt a következtetést vonja le, hogy ennyi HATÓSÁGI SZEMÉLY NEM HAZUDHAT?

    De ha mégis? Na ez a MAFFIA!

  37. bundi szerint:

    Resszkessetek csepeli nyugdíjasok! Gulyi még a közéletben tevékenykedik!!!

  38. Vica szerint:

    Kedves lajcsi8!

    Szóval akkor semmi gond. Gulyás tisztára nyalva, spórol egy kis melegvizet és szappant (végülis ilyen nehéz időkben ez fontos szempont) akár az Operába is mehet, úgy csillog-villog!
    Persze, hogy nem bűnös, sőt elismerésre méltó polihisztor, mint ahogy azt már valahol megírtam. Ilyen erkölcsös, tiszta embert igen is meg kell becsülni, így remélem, ő lesz a miniszterelnökjelölt a következő ciklusra (csak vigyázzon mindenki, aki a közelébe kerül, s rejtse el jól a pénztárcáját).
    Semmi gond lajcsi8. Azért én szépen terjesztem a hírt, ugyanis rengeteg embert ismerek itt csepelen, úgyhogy nem kell félni, előbb-utóbb mindenki megismeri az MSZP állásfoglalását a Gulyás ügyben, s annak a hátterét is. Aztán időben vásároljanak be a kedves MSZP képviselők papírzsepiből, mert meglepetés érheti őket. Nem kicsi, hanem nagy.

  39. miska72 szerint:

    Nem csk Gulyás bűnös! Tóth Mihály is me zaz egész szocialista Önkormányzati gazember banda, mert gulyást megvédte, ezzel BŰNPÁRTOLÁST KÖVETTEK EL!

    Herényit és Dávid Ibolykát is megvédte a szocialista banda a parlamentben a felelősségre vonás alól.

  40. hugi szerint:

    Zed, rátok jellemzõ, hogy ezt is a mi pénzünkbõl próbáljátok rendezni! Miért mi fizessük ki, amit Gulyás zsebre tesz?

  41. miska72 szerint:

    “Mert a bűn az csak bűn marad!
    kezükhöz vér tapad!
    Istentől embertől ne várjon irgalmat.”

  42. Vica szerint:

    Hallod Zed! Ez nem semmi! Egyedül találtad ki, vagy segített valaki?
    Nem tudom, mennyire olvasod a fórumot, de azért jelentkeztek még néhányan, akiket szentén volt szerencséje a haverodnak (van épp neked, ha valóban több néven írogatsz) meglopni.
    Ha gondolod, felhívást intézhetnénk azon okból, hogy jelentkezzenek mindazok, akiket gulyás megkárosított. Szerintem szép kis csapat gyűlne össze. Az a véleményem, hogy aki becstelen és erkölcstelen, annak nem számít, mikor kitől mennyit lop, ugyanis tök természetes számára, hogy neki minden jár. Ingyen.

    “Adott egy köztiszteletben álló, tehetséges fiatal politikus, aki a civil életben ügyvédként tevékenykedik. Az illető csak azért, hogy megszerezze egyik ügyfele kétszázezer forintját, felteszi egy lapra az ügyvédi, a politikai, az üzleti karrierjét, a közmegbecsüléséről nem is beszélve. Na most kérem szépen, kérdem én: hol itt a ráció?! Végül még azt is kitaláljátok, hogy 3G a párttársainak is osztott ebből a semmi pénzből!”

    1. Nem nevezném köztiszteletben állónak, ugyanis elég sokaknak épp ellenkező a véleménye.
    2. Fiatal politikus. Ez igaz. 1:1
    3. “A civil életben ügyvédként tevékenykedik” Remélem, hogy már nem. Talán a kamarából való kizárás nem is engedné…
    4. Hogy miért vette el ettől a szegény idős embertől a pénzét? Jó kérdés. Miért nem fizet pl. a vendéglőben, az autószerelőnél, ezek csak itt derültek ki… Aztán jelentkezett valaki azzal, hogy tőle milliókat lopott, s volt, aki csak annyit írt, hogy őt is meglopta, s feljelentést akar tenni.
    Nem tudom, miért teszi. Talán úgy hiszi – s egyre inkább úgy érzem, hogy van rá alapja – ő törvényen felüli, bármit megtehet bárkivel, ugyanis egy utolsó féreg.

    Van képed ide írni, hogy rendeződni fog Németh úr ügye, mert a szociális osztály a kezébe vette a dolgot. Hát nem sül le a bőr a képedről? Szóval te már tudod, hogy a kis gulyás nem fog fizetni. Fizesse csak a szociális osztály, vagyis a köz pénzéből kellene finanszírozni egy MSZP-s politikus erkölcstelen tetteit? Nem szégyenled magad, hogy van képed mindezt leírni?

  43. szigetország szerint:

    Emlékeztek, hogy járt a kommunista Kalamár József 56-ban, akinek az utódai a mai szocialisták? Ha nem, járjatok utána, s féljétek a napot, amikor rátok kerül a sor…
    Ennek a gyáva, senkiházi, pökhendi Gulyásnak pedig kitaposom a belét, ha eljön a megfelelő pillanat.

  44. T. szerint:

    Egyetértek! A bűn, bűn marad! Bárhonnan, bármikor is nézzük! Bármikor is kell elszámolni!
    3g még az ördögöt sem tudná megfizetni, annyi a bűne!

    Vica!

    Feltételezed, hogy 3g-n kívül van még egy ilyen gerinctelen, emberszámba sem vehető egyed a Földön, aki képes ilyen marhaságokat írni?
    Csak annak van szégyenérzete, akinek lelkiismerete is van.

  45. lajcsi8 szerint:

    Miska72:

    Ha a rendőr megbüntet, az a szabálysértési jog körébe tartozik. Ez nem azonos a büntetőjoggal, a szabálysértés kisebb súlyú cselekmény, nem bűncselekmény, és ezért az elkövetője nem is bűnös, legfeljebb vétkes.

    A BKV megint egy teljesen másik történet: ha jegy nélkül utazol, akkor egyszerűen szerződésszegést követsz el, ez megintcsak nem bűncselekmény, nem a büntetőjogba tartozik, és amit fizetsz érte, az sem büntetés, hanem pótdíj.

    Nem árt az alapvető jogi fogalmakkal tisztában lenni.

  46. Vátesz szerint:

    Gyenge a képzelőerőtök kedves fórumozótársak! A kettőszázezer forinton felül ugye a bíróság megítélt másfélmillió nemvagyoni kártérítést a nyugdíjasnak, plussz kamatok. Ki is jön majdnem kétmillió, a követelésbehajtó cég, akinek a nyugdíjas eladta a követelését, is keresni akar valamit az üzleten. Erre a leggyakoribb megoldás, hogy a tartozást diszkontáron veszi meg, s a névszerinti összeget hajtja be az adóson. A diszkont érték attól függ, mennyire biztos a behajthatóság az adóson.
    Tegyük fel, hogy a követelésbehajtó cég nem MSZP közeli, akkor az ügy teljesen polgári, anyagi ügy, hiszen a büntethetőség elavult. A szépsége a dolognak ott kezdődne, ha a követelésbehajtó céget valamilyen módon valakik érdekelté tették volna, mert a törvény nem kötelezi a követelést megvásárlót, hogy valóban be is szedje azt az adóstól. Arra meg végképp ne adjak már ötletet, hogy lehet egy céget máshonnan kárpótolni egy ilyen szívességért. Ha Kiss B. Mihály magabiztos, akkor bizonyára meg van rá az oka. Aki meg ennyi év politizálás után is naív, az ne akarjon országot vezetni. Nincs ugyanis veszélyesebb, mint a zsákmányát védő hitehagyott kommunista.

  47. lajcsi8 szerint:

    Kedves Vica!

    Jogállamokban létezik az ún. ártatlanság vélelme. Ez egy nagyon alapvető jogi norma. Fentebb már idéztem az Alkotmányból, hogy senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg bíróság jogerősen nem mondja ki a bűnösségét.

    Gulyás Gábor esetében nem volt büntetőper. Az ügyészségnek tehát nem volt módja arra, hogy bizonyítsa a bűncselekményt, a gyanúsítottnak pedig nem volt módja arra, hogy védekezzen. Ennélfogva megilleti őt az ártatlanság vélelme.

    Kétségkívül az eddig megismert tények Gulyásra nézve meglehetősen terhelőek. Azonban mi nem vagyunk bíróság, nem tudjuk a bizonyítékokat megfontoltan mérlegelni, nem tudunk bizonyítást elrendelni, nem tudjuk a védekezést meghallgatni. Kialakíthatunk egyéni véleményt a dologról, azonban ez nem több, mint egyéni, szubjektív vélemény. Jogi értelemben nincs jelentősége. Senki sem állíthatja, hogy Gulyás büntetőjogi értelemben bűnös lenne.

  48. Öreg halász szerint:

    lajcsi8 és ahhoz mit szólsz, hogy Zed szerint a bandád szociális segéllyel, közpénzből akarja feledtetni GGG “akcióját”, amellyel – mondjuk úgy – súlyos egészségkárosodással is járóan megkárosította cukor- és szívbeteg, rokkantnyugdíjas ügyfelét?

    Van még egy kérdésem: azt minek nevezed, hogy az ügyészség szerint Gulyás ennyi pénzt sikkasztott az ügyfelétől?

    Jut eszembe: csak nem fogjátok az ügyészt is feljelenteni ti, büszke MSZP azért, mert kimondta, hogy Gulyás G. Gábor sikkasztott?

  49. Öreg halász szerint:

    Bocs: Gulyás Gábor, hogy értsük egymást 😉

  50. - szerint:

    lajcsi8, azaz Gulyás G. Gábor elvtárs úr! Én a maga helyében most nem fórumoznék, hanem valami éjszakai munkát vállalnék, hogy lerójam a tartozásomat a károsultnak, és talán egyszer újra az emberek szemébe tudjak nézni.

  51. Papi szerint:

    lajcsi8!
    Már neharagudj de ez, hogy úgy mondjam játék a szavakkal! Igazad van csak a bíróság állapíthat meg bűnösséget. A Magyar jogrend a Római jogon alapul: Az ártatlanság vélelmén! Ebben tökéletesen igazad van azen nem érdemes vitatkozni. De viszont azon sem, hogy Gulyás követet-e el bűncselekményt vagy sem, hiszen ezt az ügyészség már bebízonyította. Igen Gulyás elkövette a sikkasztást remélem ezt talán még te sem vonod kétségbe! (Ha igen az hiba mert az ügyészség már bebízonyította!). Az Ügyvédi Kamara többek között az ilyen dolgokért zárta ki a soraiból. (Feltételezhetően). Tehát a BTK értelmében igazad van. Mert a sikkasztás és az ügyészségi eljárás között eltelt 3 év ég ez elég volt az elévüléshez. Tehát az ügyészség nem mondott olyat, hogy Gulyás bűnös hanem azt mondta, hogy bűncselekményt követett el. A PTK azért nem véletlenül ítélt meg olyan jelentős kártérítést és a pénz vissza fizatését!

  52. T. szerint:

    Kedves lajcsi8!

    ..sortartás végett:
    1. ahhoz mit szólsz, hogy g3-2 ELISMERTE tartozását????

    2. Mind ismerjük az ártatlanság vélelmét! De a tények mást bizonyítanak! Egy szépséghibája volt az ügynek! Mégpedig az, hogy g3-2 addig vezette félre szándékosan N.L.-t, míg lejárt a 3 év!

    Kérdem én -mint nem dr ügyvéd – Téged, mint dr. ügyvédet: Szándékos félrevezetésért fel lehet jelenteni???? Légyszi fogalmazd meg helyben N.L. helyett!

  53. Gordon szerint:

    Szerintem dr. Gulyás Gábor már odáig süllyedt, hogy álnéven se mer mosakodni. Láthatóan sunnyug, mint a kutyám, amikor azon kaptam, hogy amíg elfordultam ellopott egy darab csirkecombot a konyhaasztalról. Utána úgy tett, mintha legalábbis magától került volna az asztalról a kutyaól mellé, a földre a csirkecomb (illetve az a kevés ami maradt belőle).

  54. Papi szerint:

    Zed!
    Neked meg csak annyit, hogy ne az adózó polgárok pénzéből és föleg ne segély formájában kapja meg Német úr a pénzét, mert ez ráadásul meg megalázó is annak az embernek! Gulyást, rakják ki az utcára vegyék el a vagyonát és abból fizessék meg az általa okozott kárt és tiltsák el a közügyektől valamint az ügyvédi munkáttól! Menjen (ha tudd) dolgozni és éljen meg a minimálbérből ő is mint a többi általa és a pártja által nyomorba döntött ember!

  55. Elyza szerint:

    Zed !
    Én másik aspektusból is azt gondolom az általad semmi pénznek tartott 200.000.-ft. egy rokkantnyugdijasnak nem volt semmi ! Azt kívánom Neked és a hasonlóan gondolkodóknak,jussanak olyan helyzetbe,-majd megtudják!
    De ha a Gulyásnak ez az összeg olyan semmi volt, miért nem fizette vissza ?? Sőt ! Az ügyet elakarta ködösíteni ,hülyére venni egy beteg embert és másokat! . Ha ő olyan tisztességes , lett volna rá módja bőven, hiszen semmi pénz az a 200.000ft. Azt meg honnan tudod, hogy a Németh úr ügye hamarosan rendeződik? Kifizeti a Gulyás a tartozását? Vagy a szociális osztály fizeti meg a Gulyás által okozott kárt? No szépen vagyunk. Remélem válaszolsz!

  56. lajcsi8 szerint:

    Papi:

    Úgy látom, te játszol a szavakkal, hiszen a “bűnös” meg a “bűncselekményt követett el” ugyanazt jelenti.

    Az ügyészség nem bizonyította, hogy Gulyás bűncselekményt követett el, ugyanis bármit bizonyítani csak bíróság előtt lehet, ahol a vádlott megfelelő módon védekezhet, a bíróság pedig mérlegeli a bizonyítékok súlyát és a védekezést, majd dönt. Itt ez az egész nem történt meg, nem volt bizonyítás. Az ügyész leírta a terhelő adatokat és ezek alapján a saját álláspontját, ez viszont a feltételezett bűncselekmény szempontjából nem jogerős határozat.

  57. Elyza szerint:

    Lajcsi8 !
    Amit csinálsz,az szerecsenmosdatás! Csűröd-csavarod,a lényeg mégis az,hogy a pártfogoltad ellopott 200.000,-ft-ot,amit nem akart elismerni sokáig,nemhogy megfizetni. Szerintem akkor is tolvaj,bárhogyan is mosdatod!

  58. hugi szerint:

    Lajcsi, akkor a kamara mi alapján zárta ki Gulyást jogerõsen, a bíróság mi alapján ítélt meg kártérítést jogerõsen, az ügyészség mi alapján mondta ki, hogy Gulyás sikkasztott, ha nem sikkasztott, ha nem lopta meg valóban az ügyfelét?

  59. lajcsi8 szerint:

    hugi:

    1. A kamara fegyelmi vétségért zárta ki Gulyást.
    2. A bíróság annak alapján ítélt meg kártérítést, hogy a károsultnak kára volt.
    3. Az ügyészség határozata arról szólt, hogy a nyomozást elévülés miatt megszüntetik. Az, hogy Gulyás sikkasztott, állításként benne volt a határozat magyarázó részében, de ez nem jogerős megállapítás, hanem az ügyész álláspontja.

  60. Öreg halász szerint:

    Milyen körülményes vagy lajcsi, bizonyos szavakat mennyire kerülsz.

    1. A kamara fegyelmi vétségének megnevezése a kamarai kizárásról szóló jogerős döntés 2. oldalán olvasható kettő egymást követő indok ( http://csepel.info/wp-content/uploads/gulyas_g_gabor_ugyvedi_kamara_kizaras002.jpg ):
    1/a. Az első, hogy az ügyészség megállapította a sikkasztás bűntettének elkövetését (a II. bekezdésben le van írva)
    1/b. A második, hogy Gulyás olyan pofátlan, hogy csak az elévülés érdekelte, és ezen a kamara felháborodott, mivel ez nem érdemi védekezés arról, amit elkövetett

    2. A károsultnak kára volt – írod. Miért is volt kára, mi is volt a kár oka? Nem azért, amit az ügyészség sikkasztásnak nevezett?

    3. Az ügyészség határozata arról szólt, hogy Gulyás sikkaasztott, de a bűncselekmény elévült. Tehát a bűncselekmény büntethetőségi időszaka – hála Gulyás időhúzásának, és annak, ahogyan átverte az ügyfelét – letelt. Azaz, nem arról van szó, hogy Gulyás nem követett el bűncselekményt, hanem arról, hogy AZ ÜGYÉSZSÉG MEGÁLLAPÍTOTTA A SIKKASZTÁS BŰNTETTÉNEK ELKÖVETÉSÉT (ismételten II. bekezdés).

  61. Vica szerint:

    Nem értem, miért jó gulyásnak, ha ennyit foglalkoznak vele… A rossz hír is hír róla, a lényeg, hogy bekerüljön a neve az emberek fejébe. Még a végén nagy ember lesz belőle, meglátjátok!
    Szerintem azért nem fizette ki Németh úrnak a tartozását, mert jól jön neki, hogy mindenki vele foglalkozik. Szeret középpontban lenni, s végre itt a nagy lehetőség. Talán még a kékfényben is szívesen szerepelhetne, hisz’ akkor ország-világ láthatná, milyen szép is ő, micsoda karizmatikus személyiség, s valószínűleg lenne egy-két elvakult párttársa, aki úgy nézne rá, mint szegény köztiszteletben álló, tehetséges fiatal MSZP-s politikusra, aki a civil életben ügyvédként tevékenykedik, és most az az aljas ellenzék föl akarja falni szőröstül-bőröstül.
    Ki tudja, mennyi követője lenne, s ha valamelyik bűncselekményét még időben följelentik és bekaszlizzák esetleg mint köztörvényes bűnözőt, ott fognak csápolni ezek a szerencsétlen MSZP hívők a kiszabadításáért.
    Miért is fizetne? Hiszen az a kis pénz neki úgysem számít, bagó… Viszont ingyen reklám! Egy egész ország figyelmét lehet rá terelni, és ez olyan nagyon jó érzés….

  62. - szerint:

    Gulyás!

    Fejezd már be ezt a szánalmas szerencsétlenkedést, hogy te nem csináltál semmit és nem követtél el semmilyen bűnt.

    Ahelyett, hogy ennyit magyarázkodj, inkább fizesd meg a tartozásod, de mindenkinek!

    Nem vagy más, mint egy pitiáner sikkasztó!

  63. választó szerint:

    “A büntetés célja az egyéni, illetve a társadalmi megelőzés. Ez azonban annál hatékonyabb, minél közelebb esik időben a cselekmény elkövetéséhez. Az idő előrehaladásával a büntetés egyre kevésbé tudja betölteni e célját, s egyre inkább a megtorló jelleg kerül előtérbe. Ugyanakkor hosszú ideig sem az elkövetőt, sem a társadalmat nem lehet bizonytalanságban tartani a felelősségre vonás kérdésében. Az idő múlását gyakorlati szempontból is figyelembe kell venni, hisz egyre nehezebbé válik például a bizonyítékok beszerzése, és a bizonyítás is, hiszen a tanuk emlékezetét is jelentősen befolyásolja e tény. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy maga az elkövető is sokat változhat, s így utólagos megbüntetése több negatív, mint pozitív eredménnyel jár.”
    http://www.magyarorszag.hu/allampolgar/ugyek/buncsjogorv/buntethetoseg20050728/elevules20081110.html/ugyleirasjogi

  64. Vica szerint:

    Régóga nem jelentkeztél már ezen a néven gulyás, pedig figyeltem, mert érdekel a véleményed.
    Az a brókeres duma azon a fórumon, ahol arról van szó, hogy emberek pénzét loptad el, nem nagyon jön be. Gúnyolódtál?
    Az önfényező szöveged sem hiszem, hogy meghatott volna bárkit is mindazok után, amiket tettél. Egyébként azért fizetnek közpénzen, hogy tegyél is valamit. Ez nem dicsőség, hanem kötelesség.
    Most leírod, hogy miért is hajtassz arra, hogy az ügyeid mielőbb elavuljanak. Nagyon jól megtanultad és alkalmazod a jogot. Kötelességet nem tanított senki?
    Mindezek után még most sem szégyenled magad? Egyszerűen csak egy erkölcstelen féreg vagy, esetleg feltűnési viszketegséged van, és központba akarsz kerülni?

  65. - szerint:

    Szánalmas vagy!

  66. T. szerint:

    “Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy maga az elkövető is sokat változhat, s így utólagos megbüntetése több negatív, mint pozitív eredménnyel jár.”

    A sz.. nem változik, csak büdösebb lesz! Abban is biztos lehet, hogy a büntetése is negatívabb lesz!

    lajcsi8!
    Én még mindig epedezve várom a válaszod!!
    Segítek, ne kelljen keresni:
    1. ahhoz mit szólsz, hogy g3-2 ELISMERTE tartozását????

    2. Mind ismerjük az ártatlanság vélelmét! De a tények mást bizonyítanak! Egy szépséghibája volt az ügynek! Mégpedig az, hogy g3-2 addig vezette félre szándékosan N.L.-t, míg lejárt a 3 év!

    Kérdem én -mint nem dr ügyvéd – Téged, mint dr. ügyvédet: Szándékos félrevezetésért fel lehet jelenteni???? Légyszi fogalmazd meg helyben N.L. helyett!
    Kiegészítés: Még annyit kérnék, hogy ha lehet ingyenesen, mert N.L.-nek nem telik ügyvédre!
    Köszönettel előre is N.L. nevében (is)!

  67. választó szerint:

    “Tartom magam ahhoz, talán nézz körül, hány olyan embert ismersz, aki -civilként, jogvédőként- bírálta-bírálja az igazságszolgáltatást, “nekiment” olyan embereknek, akik befolyásosak? Mert én megtettem.”
    http://sgforum.hu/listazas.php3?id=1126761200&order=reverse&index=3&azonosito=csepelimszp

  68. Elyza szerint:

    A fehérgalléros bűnözőknek!
    Azt gondolom,hogy nagyon ügyesen kitalálták ezt 3 év elévülési időt a jogalkotók,azoknak a fehérgalléros bűnözőknek a megmentésére akik ismerik a jogszabályokat, vagy van pénzük ügyvédet finanszírozni. A kisembert,meg ugyis hülyére lehet venni, meg ugysincs pénze ügyvédet fogadni. Szerintem így a felelősségük,a bűn,még nagyobb, mert kivárásra
    játszanak,játszottak. Ugyhogy Lajcsi8 szerintem a 3G -nak még nagyobb
    a felelőssége,hiszen a jogot ismerte. Csak ugy hihette,hogy a törvény őrá nem vonatkozik, meg egy idős beteg ember ugysem fog tudni a dolgoknak utánajárni,majd csak történik valami. De most emberére talált,a bátor kisnyugdijas nem hagyta annyiban a dolgot, az igazáért kiállt. Sokan vagyunk akik mellette vagyunk és nemcsak olyanok akik a fórumra beírnak. Azon vagyunk, hogy mégtöbben megtudják és elmenjen a kedve minden gazembernek bárkit is akar megkárositani.

  69. Vica szerint:

    Szóval megtetted. Gratulálok. Valamit azért még megtehetnél. Pl. fizesd ki az adóságaidat azoknak a szerencsétlen embereknek, akiket megloptál. Hidd el nekem, hogy hosszú távon nem lehet ilyen hozzáállással államilag finanszírozott cégeknél nem lehet zsíros állásokban ücsörögni akkor sem, ha időnként van egy-két jó ötleted. Tudod, az bárkinek lehet. Szerintem sokan vannak még az MSZP-ben is, akik szívesen megkaparintanák valamelyik jövedelemforrásodat. Csak gondolkodj el rajta. Most, ha észre vetted, segíteni szeretnék neked akkor is, ha egy szikrányira sem becsüllek, de ez az én problémám. Hangzatos kijelentéseket mindenki tud tenni. Tegyél egyszer az életedben valami jót is! Fizesd ki a tartozásaidat!!!

  70. lajcsi8 szerint:

    Öreg halász:

    Még egyszer mondom: sem az ügyészségi határozat, sem a kamarai kizárási határozat nem állapíthat meg bűnösséget, ugyanis a Magyar Köztársaságban valakinek a bűnösségét kizárólag a bíróság jogerős határozata állapíthatja meg. Ez így van, akármi van az ügyészség meg a kamara irományában, az nem releváns. Gulyás nem tekinthető bűnösnek, mert az ártatlanság vélelmének alkotmányos alapelve erősebb, mint bármi, amit ügyészségi vagy kamarai határozatban leírnak.

    T:

    1. Elismerte a tartozását, ez annyit jelent, hogy a polgári jogi felelősségét elismerte. Ez nem jelent bűncselekményt. Ha te nekem kölcsönadsz ezer Ft-to, én is el fogom ismerni, hogy tartozom neked, de ugye ettől még nem vagyok bűnöző.

    2. Hogy a tények mit bizonyítanak és mit nem, azt csak bíróság döntheti el. Mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt eldöntsük.

    3. Lehet följelentést tenni, viszont én nem vagyok ügyvéd, úgyhogy nem fogalmazom meg.

  71. - szerint:

    1. lajcsi, persze, hogy te nem vagy ügyvéd, mert KIZÁRT A KAMARA!!!

    2. lajcsi, ez már a pofátlanság teteje. Már megint milyen hasonlatokkal élsz? Mi az, hogy valaki kölcsön ad 1000 Ft-ot, és azt te elfogadod, attól nem vagy bűnöző. Az a rokkantnyugdíjas NEM KÖLCSÖN ADTA AZT A PÉNZT NEKED, hanem ahogyan az ügyészség is írja, TE AZT ELSIKKASZTOTTAD!!!

    3. Azt mondod, hogy a tények bizonyítását csak a bíróság döntheti el. Szerinted. A magyar jog lehet, hogy így fogalmaz. Viszont van jó érzés is a világon. Tehát szerinted ha valakit te konkrétan mondjuk látsz, hogy bűncselekményt követ el, de nem lehet valamiért rábizonyítani, akkor az nem is bűnös, mert a bíróság nem mondja ki?

    Költői kérdés: Deme Gábort elvtársadat hogyan ítélnéd meg?

    Tényleg lajcsi, te megdöbbentően pofátlan és hülye vagy. Na de majd a behajtócéget győzd meg, hogy te nem tartozol semmivel, mert a bíróság szerinte te makulátlan fickó vagy.

    Hányok tőled.

  72. lajcsi8 szerint:

    -: Kölcsönös az érzés, én is hányok tőled. Broáf!

  73. atlétaa szerint:

    Hajrá-Szenteczky-Hajrá-CSEPEL FC………

  74. spam szerint:

    Hajrá atlétaa, aki azért lett a végén kettő a, mert “hosszabban” nyomta az a-t, de ugyanígy lehetett volna atlétaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaais.

    Persze ez is hülye!

  75. Vica szerint:

    Kedves választó!

    Kicsit jobban átgondolva, Te csak linkelgetsz idézeteket 3g-től. Talán tévedtem, s Te is egy áldozat lennél?

    Az utolsó linked alatt találtuk ezt is. Szerintem elgondolkodtató. Sőt. Érdemes olvasgatni az MSZP fórumát. Sokminden kiderülhet belőle. Én mindenesetre olvasni fogom.
    Kösz a tippet!

    “Kati 2006. máj. 16. 22:20 | Válasz | #257
    Elég sok mindent megéltem már ebben a kerületben,de ami 1-2 éve folyik itt, az felháborít. Ha Ön nem minket képvisel, akkor mit keres a képviselők között? Ért Ön egyáltalán valamihez? Hiszen mindenre csak azt válaszolja, hogy az nem az Ön hatásköre, hogy nem tehet semmit. Hát nem választanám Önt jogi tanácsadómnak!
    Válasz ‘3G’ üzenetére (#256)”

  76. T. szerint:

    lajcsi8!

    Mindig meg kell állapítanom, hogy gyönyörű nyelv a magyar! Imádom! Egy szót, többféleképpen is lehet értelmezni, ragozni!
    N.L. nem kölcsönadott, hanem elsikkasztotta, ellopta, tőle a pénzt 3g! Ezt bárhonnan is nézzük, nagy különbség! Ha én kölcsönadok Neked, akkor Te azt nem a tudtom nélkül tulajdonítod el, ugye?
    3g, Németh László tudomása nélkül vette el a pénzt! Nem 3g-től vonták 1 éven keresztül a rokkantnyugdíjából az elsikkasztott pénzt, hanem Németh Lászlótól! Amit 3g vett el, a saját számlájára utaltatott, abból fedezte az APEH tartozásait!
    1. Szerinted fentiek alapján, N.L. kölcsönadott 3g-nek???
    2. A Te erkölcsi, emberi, lelkiismereti normáid szerint 3g nem bűnös?
    3. Nem fogalmazol, mert nem vagy ügyvéd? Csak jogász? (Törvényekre, Alkotmányra hivatkozol. ) Vagy, mert 3g SZERINTED ártatlan???

    Véleményed szerint, – törvényileg – az elkövetés ideje számít az elévülésnél, vagy az az időpont, amikor a károsult tudomására jut az elkövetés??

    Ezen még zongorázhatunk egy darabig, de értelme nincs, mert a végeredmény ua. marad!
    3g megkárosított, tönkretett egy beteg, rokkantnyugdíjas embert! (..és még pár embert rajta kívül) Gondolom, ezzel sem értesz egyet?

  77. Elyza szerint:

    lajcsi8 !

    Nagyon melléfogtál!! A rokkantnyugdijas nem adott kölcsön a 3g-nek. Rossz a példád és rossz a mosakodásod! Sőt a “tartozását” sem akarta elismerni sokáig,kivárásra játszott a szégyentelen és ki sem akarta fizetni
    az ellopott pénzt! Az meg a pofátlanság teteje, hogy szerinted a 3g nem bűnös. Veletek ellentétben nagyon sokunknak az a véleménye, hogy szemétláda és bünös! Jogilag csürhetitek csavarhatjátok ezt a szennyest nem tudjátok tisztára mosni! Te szerinted és a köreid szerint a Gulyás ártatlan?! Van bőr a képeteken?

  78. T. szerint:

    …..megy a szekér, ha még lassan is….3g, szorul a hurok!
    Nem tudom, hogy a mai nap után hogyan is fogsz a “választóid”, szomszédaid, közértes, járókelő szemébe nézni?
    Majd veszel fel napszemüveget???

  79. miska72 szerint:

    lajcsi8 20.000 Ft felett Bűncselekmény, 20.000 Ft alatt csak szabálysértés.
    De a lopás nem bűncselekmény?
    Ha 20.000 Ft felett lopsz akkor bűncselekmény, ha alatta akkor szabálysértés.
    Azt kellene felkötni aki ezt a jogszabályt kitalálta.
    Tökmindegy hogy mennyit lopsz, az Bűncselekmény.

  80. miska72 szerint:

    lajcsi8

    Ezt írtad:
    lajcsi8:

    2009. október 21. 22:30-kor
    Miska72:

    Ha a rendőr megbüntet, az a szabálysértési jog körébe tartozik. Mit szab ki a rendőr?
    PÉNZBÍRSÁGOT! MEGBŰNTET! PÉNZBŰNTETÉSRE ÍTÉL, PÉNZBÜNTETÉSSEL SÚJT!

    Nem bíró, de BŰNTET?

    Továbbá ezt írtad: “A BKV megint egy teljesen másik történet: ha jegy nélkül utazol, akkor egyszerűen szerződésszegést követsz el, ez megintcsak nem bűncselekmény, nem a büntetőjogba tartozik, és amit fizetsz érte, az sem büntetés, hanem pótdíj.”

    De bíróságra adható a pénzösszeg behajtása?
    IGEN!
    Pedig szerinted nem követtem el bűncselekményt, csak szerződésszegést.
    Ez nem is bűncselekmény csak szabálysértés! a törvény szerint most 20.000 Ft ig lehet lopni, mert addíg csk szabálysértés, még a rendőrség se intézkedhet! A jegyző folytathat le szabálysértési eljárást.

    tehát 20.000 Ft tankolhatsz, és fizetés nélkül távoztatsz. Ez csak szabálysértés. stb is mondhatnák. De ez nem bűncselekmény? De IGEN!
    A rendőr intézkedik? IGEN!

    Na hogy is van ez? 😉

  81. Papi szerint:

    lajcsi8!
    Csal most jutottam ahoz, hogy válaszoljak neked. Azért ez nem semmi amit csinálsz! Annyira bizonygatod, Gulyás “ártatlanságát”, hogy az már különböző feltételezésekhez vezethet. Bízonygatni akarod a BTK-ban való jártaságodat, na akkor nézzük a tényeket:
    1) Német úr pert nyert és kapott 200 000 FT-ot amit egy külön számlára kellett volna utalni!
    2) Az állítólagossan “ártatlan” Gulyás a saját számlájára utaltatta a pénz amit a titkárnője nyakába vart mint “tévedést”.
    3) Megfelebezték a pert amit Német úr elvesztett és így vissza kellett volna fizetni a pénz.
    4) Vagyis a te állítólagos “ártatlan” Gulyásod tudta, hogy vissza kell fizetni a pénz és nem tette meg peddig tudta, hogy a pénz nála van!
    Na akkor, a te állítólagossan “ártatlan” Gulyásod törvényt sértett, amit az ügyészség felderített és a bíróságnak át is addta a bűnügyet amit a bíróság azzal utalt vissza, hogy a bűntett elkövetése és a tárgyalhatóság ideje között eltelt idő miatt elévülés történt így bírósági eljárás nem kezdeményezhető ez ügyben! Egyébként az elején hívatkozól az ártatlanság vélelméről csak azt az apróságot felejtetted hozzátenni, hogy ez bírósági eljárásnál lehetséges!
    Egyébként tök mindegy mire vagy kire hívatkozol a sikkasztás ténye akkor is fenn áll. Lehet sőt biztos (salynos), hogy bírósági ügy ebből már nem lehetséges de a lényegen nem változtat az emberek szemében BŰNŐS.

  82. T. szerint:

    Találd meg a két kép között a különbséget!

    Egy kis játék, azoknak, akik olvasták az aktuális Csepel újságot! (Ha Admin nem haragszik?!:D

    A 3. oldalon található egy cikk, Gocsál bácsi macskaköve címmel.
    A cikk nem csak „Gocsál bácsiról” szól, nem csak a levélírónak?!

    (A nyereményt majd még kitalálom):D

    …és, ha már újságoknál tartunk…remélem, hogy a mai nappal mindenki olvassa a szintén ingyenes (nem Önkormányzati) újságot?! Segítek!5. oldal!:)

  83. Mózsi szerint:

    Lajcsi8 alias 1-3G!
    Azért ez a bonyolult megszólítás, mert véleményem szerint az említett két személy egy és ugyan az, valamint a finnyás KB Mihály nem tud belekötni. Egyszerűen megáll az ember esze ezen a KB Mihályon ! Komolyan vehető egy nem is fiatal jogáaz ilyen nyögvenyelős, szánalmas kifogással, mentegetőzéssel? A bíróságon hasonló helyzetben a bíró minimum figyelmezteti, de lehet, hogy megbírságolja a bíróság megsértéséért.
    Sokszor lehet hallani, hogy valakit előzetes letartóztatásba kerül, vagyis zárkába helyezik, pedig nincs ellene érvényes ítélet. Lajcsi8 1-3G ez sem prejudikáció, pusztán elévülés miatt megúsztad! Bűnös – e az a gyilkos, akiről nem derül ki a bűnössége? Az igazi baj az, hogy nem a jogászkodást kell csűrni-csavarni, mert egy becsületes embernek nem a bíróság, hanem egy belső hang vezérelte gondolkodás mutat utat. Az emberek többsége rendelkezik ezzel a hanggal, te nem!

  84. választó szerint:

    “A Cg.01-09-907952 cégjegyzékszámú T-Block Vagyonvédelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1181 Budapest, Gilice tér 49.) cég 2009. július 13. napján hatályos adatai a következők:

    ….

    II. Cégformától függő adatok
    1. A tag(ok) adatai
    1/1. Melegh Tamás (an.: Tarcsai Zsuzsanna)
    4220 Hajdúböszörmény, Diószegi utca 3-5. I. em. 9.
    A szavazati jog mértéke minősített többségű befolyást biztosít.
    A tagsági jogviszony kezdete: 2008/11/04
    Bejegyezés kelte: 2008/11/05
    Hatályos: 2008/11/05 …

    1/2. dr. Gulyás Gábor (an.: Boros Katalin)
    1212 Budapest, Rákóczi tér 25/a.
    A tagsági jogviszony kezdete: 2008/11/04
    Bejegyezés kelte: 2008/11/05
    Hatályos: 2008/11/05 …”

    http://www.e-cegjegyzek.hu

  85. lajcsi8 szerint:

    miska72:

    Úgy látom, még mindig nem vagy tisztában a büntetőjog és a polgári jog különbözőségével. Igen, a BKV-pótdíj behajtása bíróságra adható. De nem büntetőügy, hanem polgári ügy, polgári bíróság foglalkozik vele, nem büntetőtanács. Bíróság és bíróság nem ugyanaz!

    Kedves Papi!

    Valakinek nem visszafizetni valamilyen pénzt, ami visszajárna neki, önmagában nem bűncselekmény. Képzeld el, hogy a fél ország bűnöző lenne, ha ez bűncselekmény lenne, hiszen rengeteg embernek, cégnek van lejárt tartozása, hátraléka. Pl. a társasházakban a közös költséggel rengeteg lakó el van maradva. De ez nem bűncselekmény. Ahhoz, hogy bűncselekmény legyen, mindenféle egyéb feltételek kellenek. Ezek meglétét büntetőperben vizsgálja a bíróság. Gulyás esetében viszont büntetőper nem volt, csak polgári per.

    Mózsi:

    Nagyon unalmas már, hogy ha valaki nem azt a nótát fújja, amit itt vártok tőle, akkor rögtön szoci, sőt ő maga a Gulyás. Igencsak primitív gondolkodásra vall ez a feltételezés. Egyébként meg azt a “belső hangot”, amiről te beszélsz, úgy hívják, hogy előítélet. Lehet, hogy jogászkodásnak tűnik, amit mondok, de nem az: a polgári demokrácia egyik legfontosabb alapelvét, az ártatlanság vélelmét védem. Tudod, attól, hogy itt a csepelinfón mindenfélét irkálnak arról, hogy Gulyás mikor mit csinált, az még nem lesz mind igaz. Ezek információdarabkák, amiket persze te szépen összeraksz magadnak, és kialakítasz egy véleményt. De ez csak vélemény. Egy ember bűnössége viszont nem részinformációkból összetákolt véleményeken múlik. Azért van hoztuk létre a független bíróság intézményét, hogy az ilyen ügyekben a teljes információ birtokában, megfontoltan mérlegelve a bíróság döntsön. Nekünk pedig függőben kell tartanunk az ítéletünket addig, amíg bírósági határozat nem születik. Ha pedig soha nem születik, akkor bele kell nyugodnunk, hogy nem tudjuk az igazságot.

  86. Mózsi szerint:

    Lajcsi8stb!
    Az t nem előítéletnek, hanem lelkiismeretnek hívják. Szándékosan nem neveztem így, mert sejtettem, hogy reagálni fogsz, és kíváncsi voltam a válaszodra. Megengedő leszek. Az lehet, hogy bíróság nem mondta ki a bűnösségedet, de magad sem azt próbálod bizonyítani, – amit nem is tudsz – hogy a jó erkölcsnek megfelelően jártál el, hanem jogászkodsz. Hogyan juthat egy fiatal, teli reményekkel bíró jogász olyan megalázó helyzetbe, hogy amikor már nem csak a fejsze nyele, de már maga a fejsze is elveszett még mindig makacsul ragaszkodjon a jogászos érveléseihez? Belerángatva azt a szerencsétlen KB Mihályt, meg az egész csepeli mszp-t.
    Nem irkálnának itt az emberek mindenfélét, ha kiállnál és elmondanád, hogy hogyan fogod helyrehozni ezt a kapitális baromságot, amit elkövettél. Ehelyett hablatyolsz összetákolt véleményekről, meg mindenféle marhaságról. Amit leírsz az a saját védőbeszéded, ami már a kigondolása pillanatában is téves.
    Bűnös – e az a gyilkos, akiről nem derül ki bűnössége?

  87. lajcsi8 szerint:

    Mózsi, mivel én nem vagyok Gulyás, hozzászólásodra nem válaszolok – fordulj kérdéseiddel Gulyáshoz.

  88. Mózsi szerint:

    Nem ismerjük egymást, így nem is vagyok vele beszélő viszonyban. Olyan vehemenciával véded, hogy elvárható lenne Tőled egy korrekt válasz. Vagy képzeld magad a helyébe!

  89. Elyza szerint:

    lajcsi8!

    “Ahhoz, hogy bűncselekmény legyen, mindenféle egyéb feltételek kellenek. Ezek meglétét büntetőperben vizsgálja a bíróság. Gulyás esetében viszont büntetőper nem volt, csak polgári per.”
    Kiigazítanám. Gulyás esetében az általa elkövetett sikkasztás bizonyításának minden feltétele meg volt. Hogy nem volt büntető per, annak az oka, hogy a sikkasztáson kívül folyamatosan félre vezette saját ügyfelét (altatta), azt sugallva Neki, hogy nincs miért aggódnia, ugyanis Ő, az ügyvédje már intézi a dolgokat, nincs semmi probléma, csak félreértés. A sértett azért futott ki az időből, mert csak akkor értesült arról, hogy átverés áldozata lett, amikor az ügy elévült (gulyás megtévesztő magatartása, az ügyfele jóhiszeműsége és ügyvédje iránti bizalma révén.)

    “Egyébként meg azt a “belső hangot”, amiről te beszélsz, úgy hívják, hogy előítélet.”

    Nem kedves lajcsi8. A belső hangot úgy hívják: LELKIISMERET.
    Számomra úgy tűnik, te ezt a szót nem ismered, s most nem szeretném elmagyarázni neked, mit is jelent. Jogász ember vagy, bizonyára van otthon értelmező kéziszótárad, esetleg lexikonokban is utána járhatsz…

  90. Vica szerint:

    lajcsi8!

    Te vagy esetleg 3g ügyvédje? Vigyázz! nem szokott fizetni… 😀

  91. választó szerint:

    “A gondola érdeklődésére Gulyás Gábor szocialista képviselő leszögezte: két esztendővel ezelőtt költözött a Kolozsvári utcába, ha akarta volna, már korábban megváltoztatja az útirányt. Hangulatkeltésnek és hazugságnak nevezte az ellene felhozott vádakat. Mint fogalmazott, tiszta a lelkiismerete, hiszen a döntést egy komoly hatástanulmány alapján hozta a képviselőcsoport. Lapunk kérdésére, mely szerint meg lehet-e tekinteni az ominózus dokumentumot, úgy válaszolt: nincsen birtokában egy darab sem. A gondola a fideszes képviselőknél is érdeklődött a hatástanulmány után, de ők még nem is hallottak arról, hogy lett volna ilyen. A döntést – magyarázták – egy, a csepeli újságban meghirdetett közvéleménykutatás alapján – jóhiszeműen – hozták meg.”
    http://gondola.hu/cikk.php?szal=44064&print=1

  92. lajcsi8 szerint:

    Elyza: a lelkiismeret szó jelentésével kapcsolatban tévedésben vagy. A lelkiismeret a SAJÁT tetteid megítélésével, önmagad értékelésével kapcsolatos fogalom. MÁSOK tetteit nem a lelkiismereteddel ítéled meg. Amikor másról ítéletet mondasz (töredékes információk alapján, neked tetszőt, és ettől jobban érzed magad), az nem lelkiismeret, hanem ELŐÍTÉLET. És ha előítéletes vagy, nem lehet tiszta a lelkiismereted.

  93. Öreg halász szerint:

    Választó, Gulyás beismerése benne van a szövegben, amit mondott. Ha más akarta volna, megtehette volna? Miért tette volna azonnal? Miért terelték volna el a buszt az SZTK-tól és a piactól, milyen hatástanulmány írt volna olyat, hogy pont a két fontos uticélt szüntessék meg? Miért terelték volna el a buszt, ha hússzor annyian akarták a régi útvonalat?

  94. választó szerint:

    „Az ügyvédi érdekek többször sérülnek“ – mondta a 15 tagú egyesület elnöke. Példaként említette, hogy az ügyvédeket akkor is kirendelhetik, ha ezt az ügyvéd nem akarja, „ami erős túlzással olyan, mintha rabszolgamunkára kényszerítenék, hiszen akarata ellenére kell munkát végeznie“. Gulyás G. Gábor azt állította, hogy ha a tagdíjon felül plusz pénzt fizetnek az ügyvédek a kamaránál, akkor „megválthatják“ magukat a kirendelhető védők listájáról. Sérelmezte megbírságolásuk magas összegét, ha nem jelennek meg kirendelt ügyvédként.”
    http://www.jogiforum.hu/hirek/9592

  95. Hugi szerint:

    Ez a sikkasztás elõtt vagy a sikkasztás után volt?

  96. Elyza szerint:

    lajcsi8
    Miért gondolod,hogy töredékes információk alapján ítélem meg a gulyásügyet? A csepel.infon minden információ fent volt+ a sértettel is felvettem a kapcsolatot, ugyhogy elsőkézből ismerem a történteket régóta és nem töredékinformációk alapján ítélem meg az ügyet. Egyébként a részekből áll az egész/ Neked is van kezed,lábad,fejed,
    benne ésszel és a testrészek összessége teszi ki az egész embert/ Ugy hogy nekem nem tudjátok bebizonyítani ,hogy a 3g nem sikkasztott,azt, hogy Ti ezt kisebbítve a történteket egy kalap alá veszitek azzal, hogy a közös költséget valaki nem fizette be,azt gondolom,hogy pofátlanság.
    Arra hivatkozol,hogy nem volt büntetőper? Ártatlanság vélelemről beszélsz? Ebben az esetben hol ártatlan a 3g? Sajátjaként kezelt 200.000.Ft-ot,ami nem volt az övé sohasem,ráadásul azt is eltűrte,hogy egy beteg embertől, kevéske nyugdíjából vonják azt a pénzt, amit soha nem kapott meg? Sőt altatta,hogy leteljen a 3 év! Én ezt is annak a számlájára írom ,aki tudta,hogy meddig kell sumákolni, és így azt hitte az ügy el van temetve. De tévedett. Mindaddig amíg nem fizet nem lehet nyugodt. Tudom a Zed és a Te köreiteknek semmi pénz a 200.000.-ft de sok ember van ,akinek ez nagyon sokat jelent. Ugyhogy az én általam elmondottak nem előítélet alapján történik, hanem a tények
    és az információk összessége birtokában.Én nem sikkasztottam,ugyhogy az én lelkiismeretemmel nincs baj. Egyébként a pártfogoltad egyetlen egyszer sem kért bocsánatot a károsulttól és a mai napig sem fizetett.

  97. Elyza szerint:

    lajcsi8
    Most vettem észre az én hozzászólásomat megelőzően valaki az én nevemben szólalt meg. De nem baj, mert igazak az állításai.

  98. lajcsi8 szerint:

    Elyza!

    Valaki bűnösségének a kimondásához neked nincs jogod. Csak a bíróságnak van joga. Te gondolhatsz a dologról akármit, az a te magánügyed.

  99. Hugi szerint:

    Akkor gondolkozzunk, ahogy értelmes emberek teszik.
    Meglopta a beteg ügyfelét, és az ügyészség szerint ez kimerítette a sikkasztás bûntettét. A beteg ügyfele pedig emiatt még betegebb lett. Milyen ember az ilyen?

  100. Elyza szerint:

    lajcsi8
    Ahhoz igenis jogom van,hogy egy olyan ügy mellé álljak aminek a valóságtartalmáról meg vagyok győződve és segítsek egy beteg embernek,aki/köszönhetően a pártfogoltadnak , még betegebb lett /. Nem akarod felfogni,hogy pont azért csuszott ki a BTK szerinti büntethetőség alól,mert Ő tudta, hogy mennyi ideig kell húzni az ügyet, hogy ne itt legyen büntethető./Arra meg végképp nem gondolt, hogy ennek még következménye lesz/ Mire a rokkantnyugdijas ráeszmélt, hogy tőle vonják azt a pénzt ,amit meg sem kapott sohasem ,az igazát már csak/sajnos a magyar jogrendszernek/ másik bíróságon tudta bebizonyítani. Vagy mire gondolsz? Ujra perelje be a károsult? Nem értek a joghoz,de szerintem ennek értelme már nem lenne. Szerinted mit kellene tenni ,hogy a BTK szerint is meg legyen állapítva a bünössége ??Te a jogban jártasabb vagy nálam . Vagy arra gondolsz,hogy maradjunk csendben? Csináljuk azt, amit az MSZP-sek? Ha nem beszélünk valamiről az nincs,mint ahogy a Tóth Mihály polgármester tette? Vagy ,mint a Kiss B.Mihály,hogy nincs is ilyen nevü párttársa /mármint a Gulyás g.Gábor/ meg nem is tartozik, meg nem is rokkantnyugdijasnak tartozik,hanem a behajtónak. Azt gondolom ez struccpolitika. A szerecsent hiába sikálják,soha nem lesz fehér ember.
    A jogot meg csürheted-csavarhatod az én szememben és még nagyon sokunk szemében ez aljasság volt. Te ezt előítéletnek nevezed, én megalapozott véleménynek.

  101. T. szerint:

    lajcsi8!

    3g biztos nem vagy! De talán Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumi államtitkár? De az is lehet, hogy sikerdíjat kapsz azért, hogy védd 3g hátát? A probléma (az ővé), hogy pont az ellenkezőjét éred el a célodnak! Csak az amúgy is nem szunnyadó tüzet szítod!:) Hajrá, mert az a cél, hogy ne sikkadjon el az ügy! Köszönjük!

    Mivel mostohagyermekként ismét nem kaptam választ, – rám már nem volt időd? – újra bemásolnám:
    Mindig meg kell állapítanom, hogy gyönyörű nyelv a magyar! Imádom! Egy szót, többféleképpen is lehet értelmezni, ragozni!
    N.L. nem kölcsönadott, hanem elsikkasztotta, ellopta, tőle a pénzt 3g! Ezt bárhonnan is nézzük, nagy különbség! Ha én kölcsönadok Neked, akkor Te azt nem a tudtom nélkül tulajdonítod el, ugye??????
    3g, Németh László tudomása nélkül vette el a pénzt! Nem 3g-től vonták 1 éven keresztül a rokkantnyugdíjából az elsikkasztott pénzt, hanem Németh Lászlótól! Amit 3g vett el, a saját számlájára utaltatott, abból fedezte az APEH tartozásait!
    1. Szerinted fentiek alapján, N.L. kölcsönadott 3g-nek???
    2. A Te erkölcsi, emberi, lelkiismereti normáid szerint 3g nem bűnös?
    3. Nem fogalmazol, mert nem vagy ügyvéd? Csak jogász? (Törvényekre, Alkotmányra hivatkozol. ) Vagy, mert 3g SZERINTED ártatlan???
    4. Véleményed szerint, – törvényileg – az elkövetés ideje számít az elévülésnél, vagy az az időpont, amikor a károsult tudomására jut az elkövetés??
    Ezen még zongorázhatunk egy darabig, de értelme nincs, mert a végeredmény ua. marad!
    3g megkárosított, tönkretett egy beteg, rokkantnyugdíjas embert! (..és még pár embert rajta kívül) Gondolom, ezzel sem értesz egyet?
    A kiegészítések:

    5. „Valakinek nem visszafizetni valamilyen pénzt, ami visszajárna neki, önmagában nem bűncselekmény.”„Pl. a társasházakban a közös költséggel rengeteg lakó el van maradva. De ez nem bűncselekmény. Ahhoz, hogy bűncselekmény legyen, mindenféle egyéb feltételek kellenek.”

    Erre ismét csak azt tudom mondani, hogy N.L. NEM kölcsönadott, hanem 3g ügyvédi munkája során, szándékosan sikkasztotta el ügyfele pénzét! Az ügyvéd, SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM NYÚLHAT HOZZÁ ÜGYFELEI PÉNZÉHEZ! Ezt 3gnek is tudta, amikor ügyvédnek állt!

    Ne haragudj, de a közös költség pont rossz példa! A közös költség nem megfizetése, nem azt jelenti, hogy a társasház bankszámlájáról veszi el a pénzt a hátralékos tulajdonos, csak annyi történik, hogy nem fizeti be az előírást! Ellenben, mondjuk, ha ugyanez a tulajdonos a társasház közös képviselője is, – a számla feletti jog is Őt illeti meg – és a th. Bankszámláján lévő pénzt saját bankszámlájára utalja át, a saját tartozásaira használja fel, az már sikkasztás! Na, ez már jobb példa lett volna!

    6.„Gulyás esetében viszont büntetőper nem volt, csak polgári per.”
    Persze, mert szándékosan addig húzta az időt, verte át az ügyfelét, amíg letelt az elévülés ideje! Viszont ahhoz, hogy a büntetőperben ítéletet lehessen hozni, gondolom az az első lépés, hogy megállapítjuk a tett elkövetését. Tekintettel arra, hogy anélkül marha nehéz megállapítani, hogy mikor is követték el, ill., azt is, hogy az elévülési időnek köszönhetően, már nem lehet rács mögé dugni a sikkasztó ügyvédet! Az, hogy a 3 év letelt, csakis 3g tehet!

    7. „MÁSOK tetteit nem a lelkiismereteddel ítéled meg. Amikor másról ítéletet mondasz (töredékes információk alapján, neked tetszőt, és ettől jobban érzed magad), az nem lelkiismeret, hanem ELŐÍTÉLET. És ha előítéletes vagy, nem lehet tiszta a lelkiismereted.”

    A lelkiismeret egy önkontroll, mely az erkölcsi, etikai, morális, emberi normák alapján fejlődik az emberben! Mivel minden ember a saját lelkiismeretéből indul ki, amit tulajdonképp a fentebb felsoroltakból következik, ezért nevezhetjük előítéletnek is – ha neked ez jobban fekszik- de úgy gondolom jelen esetben, max. 3g-nek nem lehet tiszta a lelkiismerete!
    „(töredékes információk alapján, neked tetszőt, és ettől jobban érzed magad)”
    Drága jóember! Honnan a túróból tudod, hogy kinek mennyi információ van a birtokában? Te lennél N.L., és 3g egy személyben!? Én is azt vallom mindig, hogy egy éremnek két oldala van! DE!
    Mielőtt még a töredékes információkra hivatkoznál: 3g oldaláról is megkaptuk az összes információt a korábbiakban, többször is, saját szájából, tollából elhangzóan! Ill., a megkárosított rokkantnyugdíjas információit is tudjuk. A kettőt összerakva kapunk egy egészet, nem?

    NAGYON SZÍVESEN A SZEMEDBE NÉZVE HALLGATNÁM VÉGIG VÁLASZAIDAT! Azt is szívesen végignézném, ahogy annak a beteg embernek a szemébe nézve mondod el, akinek 3g szándékosan tönkretette az amúgy is nem túl jó egészségét, és aki kénytelen volt – 3g-nek köszönhetően – havi kb. 14 ezer ft-ból fedezni az létfenntartó gyógyszereit, diétás ételeit!
    Ha lenne lelkiismereted – „előítéleted” – megtennéd! Én szívesen végighallgatnálak! Előítéletek nélkül!

  102. lajcsi8 szerint:

    Elyza!

    Szerinted azzal, hogy itt puffogsz, háborogsz, segítesz a rokkantnyugdíjasnak?
    Szerinted ha Gulyást bűnösnek nyilvánítják, az segít a rokkantnyugdíjason?

    T:

    Nincs bizonyítva, hogy Gulyás sikkasztott. Ezt csak bíróság mondhatná ki. De ilyen határozat nincs. Csak a polgári jogi felelőssége van kimondva, ez pedig egyenértékű a kölcsönadás esetével.

  103. T. szerint:

    lajcsi!
    Én nem ezt kérdeztem! Azokra a kérdésekre válaszolj, amit feltettem!!! Vagy, nem tudsz?

    “Szerinted azzal, hogy itt puffogsz, háborogsz, segítesz a rokkantnyugdíjasnak?

    Ezzel is segítenek az emberek! Mert legalább azt elérjük ezzel, hogy 3g nem fog pofátlan módon másokat hülyíteni!

    “Szerinted ha Gulyást bűnösnek nyilvánítják, az segít a rokkantnyugdíjason?”

    Igen, segít! Mert az igazság segítség! Ha nem is anyagilag!
    De, ha már ennyire a 3g hátsóját véded, légyszi szólj már neki, hogy fizessen!! Csak, hogy Neked legyen igazad!

  104. lajcsi8 szerint:

    T:

    Már mindent elmondtam többször is, amit akartam. A pontokba szedett hosszadalmas fejtegetéseiddel nem kívánok foglalkozni.

  105. Papi szerint:

    Lajcsi8!
    10.22-én írt leveledre!
    Mond te tényleg el is hiszed amit leírsz vagy ennyire (inkább nem írom le).
    Hogyis van ez, Gulyás tudja, hogy nem az ővé az a pénz tudja, hogy a pénzt (200 000Ft) vissza kell fizetni de ennek ellenére lenyúlja és hagyja, hogy az aki az ő védence az fizesse vissza azt a pénz ami nála (Gulyás)-nál van!

    Ezek után még véded ezt a férget! Hát tudodmit szeríntem te pont olyan gerinctelen féreg vagy mint gulyás!

  106. T. szerint:

    aha…ezt vártam tőled!:-))) Nem vagy vitapartner! Elég egyoldalúan fejtegeted véleményed!
    A konkrétumokkal nem tudsz, nem akarsz mit kezdeni, csak hajtogatod egyoldalúan az elméleted! Még a rossz példád – tévedésed – sem kívánod belátni! Nem kívánsz face to face se válaszolni!:-)
    Innentől kezdve valóban nincs miről beszélnünk!

    De te csak nyugodtan hajtogasd továbbra is az elméleted, várjuk! A mi malmunkra hajtod a vizet! Nélküled nehezebb lenne forrón tartani a vasat:-))

    Cserébe kívánom neked, hogy hasonló szituáció érjen életed során, mint amit 3g okozott N.L.nek! Azután is ilyen “jóhiszeműen” szólj majd az elkövető mellett! Várjuk!

  107. lajcsi8 szerint:

    T:

    Ez nem elmélet. Ismerkedj meg a Magyar Köztársaság Alkotmányával.

    Papi!

    Nagyon mocskos a szád, mosd ki szappannal, mielőtt újra hozzászólsz!

  108. Papi szerint:

    lajcsi8!
    Viszont az én lelkiismeretem tiszta mert nekem van neked és az ilyen gulyás féléknek nincs!

  109. T. szerint:

    lajcsikám!

    Ne fáraszd magad, mint azt fentebb már megbeszéltük, túltárgyaltuk az ügyet, ha nem tudsz a konkrét kérdésekre válaszolni!
    Max. hülyeségeket írsz. (lásd: kölcsönad, -elsikkaszt, közös költség- letéti pénz, magánszámla)
    Hivatkozhatsz Alkotmányra, én pedig a tényekre!
    Várom a jelentkezésed, ha túlestél egy ilyen procedúrán, és már belerokkantál! Hozd az Alkotmányt is, majd együtt olvasgassuk!
    Szép, nyugodt életet addig is!:)

    Kedves Papi!
    Ne fáraszd magad, mert nem éri meg !Majd lajcsi másolgat az Alkotmányból, és a mi malmunkra hajtja a vizet! Inkább köszönjük meg neki!

  110. csepeli szerint:

    T!

    Lajcsinak tökre igaza van, neked fingod nincs a jogrendszer működéséről, a kérdéseid is mind ostobaságok!

  111. Elyza szerint:

    lajcsi8!
    Ha Te az én hozzászólásomat, véleményemet,háborgásnak, puffogásnak gondolod,nem baj. Képzeld ez is segít! Gulyást pedig ,ha bűnösnek nyilvánítják , már nem segít rokkantnyugdijason, ezt én arra mondtam,hogy a büntető bírósági határozatot hiányolod.Miért is nem volt ilyen? Emlékezzél vissza! Egyébként minden lehetséges jogi fórumon a károsultnak adtak igazat . Azt azért tudomásodra hozom, hogy megint rossz példát hoztál fel, mert a rokkant nyugdijasnak nem volt szándékában kölcsönt adni,hiszen nem is lett volna miből,. így aztán egyenértékű sem lehet azzal,ha valaki saját célra használja fel /lenyulja/ az ügyfele pénzét,majd félrevezeti és azt is tűri, hogy az ő általa ellopott/nem kölcsönvett/ pénzt,egy beteg kisnyugdijas embertől vonják. Amit a mai napig sem fizetett vissza.

  112. Papi szerint:

    T!
    Azt hiszem igazad van csak tudod Isten malmai lassan örölnek de azért az ilyen gerinctelenek már megörölhette volna!

  113. T. szerint:

    csepelikém!

    Csak nem nicknevet váltottál?
    Te ua. kategória vagy, mint lajcsi! Csak a szád mocskosabb! Vagy csak stílust váltottál!
    Ha a kérdéseim ostobaságok lennének, tán tudna rá válaszolni lajcsi, vagy te! Mondj egy ostoba kérdést drága! Szerinted is ua. kölcsönadni, mint sikkasztani? Szerinted is ua. közös költséget nem fizetni, mint lenyúlni a th. pénzét? Ne fárassz már a jogrendszereddel,Alkotmányoddal!
    Ne strapáld magad, mert te is csak nekünk segédkezel! Hajrá!:)

  114. lajcsi8 szerint:

    Elyza:

    Nem tudom, mit görcsölsz ennyit a kölcsönön. Az csak egy példa volt arra, hogy pénzzel tartozni valakinek nem bűncselekmény, hanem polgári jogi ügy. Mert ti itt állandóan keveritek a PTK-t a BTK-val, és szemlátomást nem értitek a különbséget.

  115. választó szerint:

    “11. cikk
    (1) Minden bűncselekménnyel vádolt személynek joga van az ártatlanság vélelméhez mindaddig, míg bűnösségét nyilvános perben, a védelméhez szükséges valamennyi biztosíték mellett törvényesen meg nem állapítják.”
    http://csendes.freeweb.hu/kultura/emberijog.html

    “57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

    (2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”
    http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=94900020.TV

  116. Papi szerint:

    T választó!
    Nagyon szépen kiszedted a tétteleket gratulálok! Csak az a baj, ezek szerint sem te sem a lajcsi8 nem olvastok elég figyelmessen. Nem azt mondták ill. mondtam, hogy a bíróság elítélte a jellemtelen gulyást. Ők saját igazság érzetük alapján ítéltek (jogossan).
    A bíróság nem azt mondta ki, hogy gulyás bűnös vagy ártatlan hanem azt mondta, hogy elévülés miatt nem indíthat eljárást gulyás ellen!
    Már pedig ha ennyire tudjátok forgatni te és lajcsi8 a BTK-t és az Alkotmányt akkor nézzétek meg mi a különbség a BÜNCSELEKMÉNY HIÁNYA és az ELÉVÜLÉS között! Ha ez sem győz meg téged arról, hogy gulyás igenis elkövette a bűntettet akkor nem érdemes veled sem vitatkozni!
    Remélem a te igazságérzeted jóval fejlettebb mint lajcsi8é vagy gulyásé!

  117. miska72 szerint:

    A bűn akor is bűn, ha nem mondja ki bíró!

    Gyurcsány BŰNÖS!
    Gergényi BŰNÖS!
    Draskovics BŰNÖS!
    Csepeli Önkormányzat BŰNÖS!
    Akik az ellenem felhozott vádakban részvettek, MIND BŰNÖSEK!

  118. miska72 szerint:

    Bocsi Bajnai Gordonkát kihagytam. 😉

    Bajnai Gordon BŰNÖS!

  119. miska72 szerint:

    Ez agy ÁLLAMAI MAFFIA!

  120. lajcsi8 szerint:

    Papi!

    A bíróság nem mondott ki semmit! NEM VOLT BÜNTETŐPER!
    Nem érted?
    És mivel nem volt per, nem is mondhatták ki Gulyás bűnösségét.

  121. Papi szerint:

    Na kibujt a szög a zsákból!
    lajcsi8! és miért nem erre válaszólj!

  122. Papi szerint:

    Lajcsi8!
    Végre ki bujt a szög a zsákból! Áruld már el miért nem volt?

  123. T. szerint:

    Papi!

    Nem baj, de őrölnek, az a lényeg!
    lajcsi, csepeli pedig jobban tenné, ha a saját családjára fordítaná azt az időt, amit itt elpocsékol! Már, ha van nekik?! (bár, fizetik őket, gondolom nem kenyéren, és vizen tengődnek!)
    Választó!
    Az 1. -t kellett volna elsősorban kiemelned, azután a többit. Mindig az alapoknál kell kezdeni:
    “1. cikk
    Minden emberi lény szabadnak, egyenlő méltósággal és jogokkal születik. Értelemmel és lelkiismerettel bírván, testvéri szellemben kell egymás iránt viseltetniük. ”
    Ha már az alapok nincsenek meg, nincs miről beszélni….:(

    Lajcsi (csepeli) nem képes- nem akarja- felfogni azt, hogy ez nem PTK & BTK kérdés már, – tett róla 3g, hogy ne az legyen!- hanem erkölcsi, etikai, morális, emberi, lelkiismereti kérdés.

  124. lajcsi8 szerint:

    Teljesen mindegy, miért nem volt.

  125. lajcsi8 szerint:

    T:

    Miből gondolod, hogy te vagy az erkölcsi mérce? Milyen alapon ítélkezel mások felett? Miért érzed úgy, hogy talár borul a válladra?

  126. választó szerint:

    “Az elévülés miatt hiába fellebbeztem meg a számomra kedvező (”elévülés miatti nem büntethetőség”) elsőfokú ügyészségi határozatot (nem akartam , hogy az legyen az ügy vége , hogy csak az elévülés miatt nem vagyok bűnös), a másodfok is azt mondta, hogy az elévülés miatt nem lehet további nyomozati cselekményeket folytatni. Viszont az elsőfok határozatának első és utolsó bekezdése közötti összes bekezdését hatályonkívül helyezte-elfogadván érvelésemet és okfejtésemet.”
    http://drgulyas.uw.hu/

  127. T. szerint:

    lajcsikám!

    Nem csak a saját erkölcsi mércémről beszéltem eddig sem!
    Bár talár nincs a vállamon, hidd el, -ebben az ügyben -van rá alapom, sőt jogom!!!

  128. miska72 szerint:

    Én vagyok a Bajnai,
    ti meg az ország barmai.
    Becenevem Libás Gordon,
    engem őriz minden kordon.
    Barátom a Gyurcsány Feri,
    zsebünk ezért pénzzel teli.
    Nem fog rajtam semmi átok,
    a magasról tojok rátok.

    Lelkiismeretem nincsen,
    ez nekem a legfőbb kincsem.
    Nem lehet itt semmi gikszer,
    én lettem a főminiszter.
    Korlátlan a mi jogunk,
    ezzel élni is fogunk.
    Nektek viszont nincsen jog,
    megmondtam, hogy fájni fog.

    Bizony nagy a mi eszünk,
    tőled mindent elveszünk.
    Nekünk semmi nem elég,
    ki nem haver – csőcselék.
    Nem jött be a Pannon Puma?
    Majd bejön egy másik duma.
    Dübörög a gazdaságunk?
    A lábunkon alig állunk.

    A magyar sose haladhat,
    minket bárki megb@szhat.
    És ha télen hideg lesz,
    ha megfagysz, megdöglesz.
    Azt mondod, hogy meghalsz éhen?
    Megtehetted volna régen.

    Majd kapsz sirodra virágot,
    mi eladjuk az országot.
    Az országból mehettek,
    külföldön tán ehettek.
    Helyetted majd lesz itt ember,
    Izraelből, mint a tenger.
    Nem kell nektek szaporodni,
    azok fognak sokasodni.

    A romákkal majd jóban lesznek,
    bajt, problémát lerendeznek.
    Remélem, hogy ránk szavaztok, na viszlát, szevasztok!

  129. lajcsi8 szerint:

    választó:

    Kösz az infót. Ezek szerint tehát van egy másodfokú ügyészségi határozat is. Ezt sajnos a csepel.info eddig elhallgatta.

    Ennyit arról, hogy a csepel.infon “minden információ fent volt” (Elyza).

  130. Papi szerint:

    választó!
    Kösz, hogy gyorsan reagáltál de salynos nem a kérdésre válaszoltál!
    Amit ki copyztál azzal éppen gulyás ismerte el a tett elkövetését hiszen pontossan azt akarta megváltoztatni ami igazólta a tett elkövetését!

  131. Papi szerint:

    lajcsi8
    Salyát magát mutatta mennyire egy 0. Nem számít mit csinál ha a bíróság nem ítélheti el! Ezzel az erővel azt is mindhatná, hogy Hitler és Sztálin nem is volt felelős a több tíz millió ember haláláért! Tudod lajcsi8 megdőbentő vagy rosszabb vagy mint ….!

  132. választó szerint:

    “GulyasGabor: Ha valaki szeretné csökkenteni cége adóalapját úgy , hogy abból még hozama is legyen, jelezze és szívesen segítek!
    2009-01-25 19:54”
    http://drgulyas.uw.hu/

  133. választó szerint:

    “Én hazamegyek mindennap a családomhoz, én kimegyek az utcára, és a választóim, akármit is csináltok, akkor is kedvelnek, akár mit fogtok mondani. Azért mondtam most is, én kimerek állni a nyilvánosság elé, és itt fogom elmondani, nyílt ülésen, mert nincs titkolnivalóm. Ha lenne, akkor sunnyognék, de nem kell sunnyognom.”
    http://csepel.info/?p=6554

  134. LB szerint:

    Lajcsi!
    Egy nagyon fontos dolgot már elértünk, kis kedvenced legfeljebb jövő szeptemberig lesz képviselő!

    választó!
    Légy szíves megadni a másod fokú ügyészségi határozat elérhetőségét.
    Az első fokú olvasható itt, jó lenne látni a másodfokút is, hogy pontosan mit tartalmaz.

  135. választó szerint:

    “Levelezési cím: 1211 Budapest, Kossuth L. u. 67.
    Telefonszám: 06-20-4148-156
    E-mail cím: presston@freestart.hu
    http://www.freeweb.hu/mszpcsepel/ISZM-FIB_elemei/portretar/gulyasgabor.htm

  136. Öreg halász szerint:

    Minden egyes bejegyzés, amit a helyi MSZP Gulyás védelmében itt beír, csak mélyítheti a Gulyásról és az MSZP-ről kialakult, egyébként is elég rossz képet.

    Az ami történt, a cukorbeteg, rokkantnyugdíjas ember megkárosítása, a hitegetés a bűncselekmény elévüléséig, a pénz vissza nem fizetése, az MSZP frakció védekezésének abszurditásai, mind-mind magáért beszél.

  137. LB szerint:

    Tudja valaki, hogy az “ügyvéd úr” jelenleg melyik brókercégnek dolgozik?

  138. Papi szerint:

    választó!
    Most miattad nem fogok aludni az éjszaka!!!! Rá klikkeltem arra amit ajánlottál oh jajj! nekem, rémálmaim lesznek!

  139. Vica szerint:

    Az ügyvédi kamara 3g-t kizáró határozatának 4. pontjában szerepel ez a mondat:

    “A panasz benyújtására 2008. február 1-én került sor, tehát az elévülés nem következett be.”

    Nem értem, hogy ha a kárvallott az elévülés előtt lépett az ügyben, akkor hogyan évülhetett el a sikkasztás… Tudtommal, ha az elévülés előtt feljelentést tesz a kárvallott, akkor megszakítja az elévülési időt, ami onnantól előlről kezdődik. Hol állt le voltaképpen ez a feljelentés? Talán még nincs minden veszve, s bekaszlizhatják ezt a krapekot. Lehet, hogy mégis van igazság ezen a földön?

  140. Papi szerint:

    Vica!
    Nagyon egyszerű a sikkasztás nem 2008-ban hanem jóval elöbb történt csak salynos az áldozatt évekig várt hátha kinő gulyás gerince! Tévedet!

  141. választó szerint:

    “- elősegíti, hogy a tagok – különös figyelemmel a tisztségviselőkre és a köztisztséget betöltőkre – életvitelükben, politikai tevékenységükben kövessék a párt erkölcsi normáit. Eljár minden olyan esetben, amikor bármely szervezet, testület vagy tag tevékenységében a párt erkölcsi elveit sértő, annak politikai kárt okozó magatartást vagy mulasztást tapasztal.”
    http://mszp.hu/kozossegek/szervezetek/3761

  142. választó szerint:

    “Az önkormányzati törvény ugyan kimondja, hogy esküt tenni mind a polgármesternek, mind a testületi tagoknak kötelező, ám az eskü konkrét szövegéről 1994 óta egyetlen jogszabály sem rendelkezik.”
    http://nol.hu/archivum/archiv-484003

  143. Papi szerint:

    választó!
    Ezzek a becstelen gazemberek úgy vannak az eskűvel mint én a tortával megszegem (a tortát) ők az eskűjüket!

  144. választó szerint:

    “Az Expressz internetes hirdetési oldalán próbál biztonsági őröket toborozni egy csepeli MSZP-s önkormányzati képviselő a március 15-i nemzeti ünnep egyik minisztériumi rendezvényére a Városligetbe – tudta meg a Magyar Nemzet. A hirdetést múlt hét csütörtökön és pénteken adta fel Gulyás Gábor XXI. kerületi szocialista képviselő, aki mellesleg a párt budapesti rendészeti tagozatának az elnöke is.

    “Tudakozódtunk arról is, szerződést kötnek-e a biztonsági őrökkel, lesz-e papír a munkavállalásról, amire a munkaközvetítő nemmel felelt” – írja a Magyar Nemzet.”
    http://www.fidesz.hu/index.php/wwwjfszhu/eng/download/download/nyomtathato.php?Cikk=130237

  145. Öreg halász szerint:

    Inkább fizesd vissza a pénzt.

  146. választó szerint:

    “Az utalás 2004. októberében történt meg , a pénzt az APEH 2004 decemberében inkasszózta le (persze , erről sem értesítettek előre…). Gondolom, az látszik , hogy egy sikkasztó nem hagyná a pénzt ennyi ideig a számlán.”
    http://drgulyas.uw.hu/

    “Azt mondod, hogy sikkasztás. Igazad van. Elutaltatom magamnak a pénzt októberben, és egészen hagyom decemberig a számlámon rohadni a pénzt. Miközben azért sikkasztok el kettőszáznegyvenezer forintot, mert anyagi gondjaim vannak, ugye?”
    http://csepel.info/?p=6554

    “2004. december 21-én 81.408 Ft-ot, 2005 június 3-án 139.175 Ft-ot emelt le az APEH.”
    http://csepel.info/wp-content/uploads/2008-03-31_2.jpg

  147. választó szerint:

    “Azt mondod, hogy sikkasztás. Igazad van. Elutaltatom magamnak a pénzt októberben, és egészen hagyom decemberig a számlámon rohadni a pénzt. Miközben azért sikkasztok el kettőszáznegyvenezer forintot, mert anyagi gondjaim vannak, ugye?”
    http://csepel.info/?p=6554

    “2004. december 21-én 81.408 Ft-ot, 2005 június 3-án 139.175 Ft-ot emelt le az APEH.”
    http://csepel.info/wp-content/uploads/2008-03-31_2.jpg

  148. választó szerint:

    “2004. december 21-én 81.408 Ft-ot, 2005 június 3-án 139.175 Ft-ot emelt le az APEH.”
    http://csepel.info/wp-content/uploads/2008-03-31_2.jpg

  149. Manitu szerint:

    Gulyásválasztó!

    Fizesd vissza a pénzt, amit öt éve elvettél attól az embertől! Hiába másolgatod be a védekezésed, az önmagában és az összes többi védekező beszéddel együtt is menthetetlenül bizonyítja, hogy tudtad mit teszel és menthetetlen vagy!

    Engem nem érdekel, hogy az APEH-nek mennyivel tartoztál, mert nem lep meg, hogy te, akinek a pártja olyan nagyon hangoztarja az adófizetést, úgy tűnik nem fizettél adót! Ez is csak téged minősít!

    Hogyan lehetett összetéveszteni a letéti számlát a magánszámláddal? Megmondom: sehogy! Csak akkor téveszthetted volna össze, ha korábban is megtetted ezt a szabálytalan pénzkezelést, azaz korábban is tettél hasonlót! Megvédene ez téged? Nem, sőt!

    Tehát igaz, hogy amikor diesel helyett benzint tankoltál a kocsidba, és lerobbant, akkor nem fizettél még a vontatónak sem? Igaz, hogy a szerelőnél fizetés előtt azt mondtad, hogy kipróbálod a kocsit, de aztán nem látott se téged se a fizetséget többet?

    Lásd a többit is, ezt is innen vettem: http://csepel.info/?p=6741#comment-32081

    Igaz, hogy sorban állnak azok, akiknek nem fizetsz, mert nem szeretsz fizetni semmiért?

    Még neked meg az MSZP-nek áll feljebb? Ahelyett, hogy rendeznéd az adósságodat? Ti beszéltek a szegények, az idősek, a betegek melletti szolidaritásról? Pont ti? Sem a kormányzatban, sem az önkormányzatokban, sem a magánéletetekben nincs ennek semmi, de semmi nyoma! Üres szó minden, amit mondtok, csak a zsebetek számít!

    Szégyelld magad! Mióta itt, a fórumon van arcod védekezni, tízszer visszafizethetted volna a pénzt, amivel tartozol!

  150. bimm-bamm szerint:

    Ezt írta Lajcsi8:

    “# lajcsi8:
    2009. október 23. 15:50-kor

    Papi!

    Nagyon mocskos a szád, mosd ki szappannal, mielőtt újra hozzászólsz!”

    Nem lehet, hogy Lajcsi8 néven dr. Polgár György is megérkezett a fórumra? Tóth Mihály jobb(bal?)keze.

    Emlékeztek? Itt az infón is volt róla szó pár hónapja.
    Amikor Ábel Attila felolvasta egy képviselő testületi ülésen a kirúgott újságíró, Udvarhelyi András levelét, amiben az állt, hogy addig nem jelenhet meg a Csepel Újság, amíg Polgár György nem cenzúrázta, olyan dühös lett, hogy nagyjából ezt (amit most Papinak írt), mondta a ÁA-nak.

    Kísérteties a hasonlóság…

  151. bogyó szerint:

    Hmm

    Összefognak az elvtársak! Működik a rendszer!

    Kínos. Naggggggggggggggggggggggyon kínos!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  152. Elyza szerint:

    lajcsi8!
    Reagálnék arra a hozzászólásodra,hogy én görcsölök az általad kölcsönnek minősített pénzen,ami énszerintem sosem volt kölcsön és nem lehet egy kalap alá venni a Gulyás által elsikkasztott összeggel. Tudod ,nevezd ahogy akarod,puffogásnak, görcsölésnek, nem érdekel ! Ez mindaddig így lesz amig a pártfogoltad nem fizeti ki a rokkantnyugdijastól ellopott összeget és a kamatait+ az egészség károsodásért megítélt összeget. Ha szerinted ártatlan
    a 3g. és mindegy, hogy miért csuszott ki az elévülési időből, akkor egy ártatlan emberen segíthetnétek .Te és az elvbarátaid,adjatok már neki kölcsön, aztán várjátok meg amig fisszafizeti./Hiszen a Ti köreiteknek “semmi 200.000,-Ft mondta ZED/ .

  153. Elyza szerint:

    Cenzúrázzák a Csepel Újságot?

    Te jó ég! Hol élünk? Mit képzelnek magukról az elvtársak? Ez a demokrácia?
    Meg a demokratikus közösség, aki egy tolvajt /3g-t/védi? Mondjanak le! Erre nevelik az utódaikat? Ez Önöknek a követendő erkölcsi mérce? Tóth Mihály és csapata! Mondjanak le,nem méltóak arra, hogy a kerület vezetői legyenek!

  154. csepeli szerint:

    bimm-bamm! Nemcsak lajcsi8 és Polgár között van kísérteties hasonlóság, hanem közted és egy faszkalap között is!

  155. Gordon szerint:

    Bimm-bamm! okt 24., 09:45-ös hsz-edben lehet valami. Polgár elvtárs köztünk jár!?

  156. választó szerint:

    “A nagyképűségtől alig látó, még a Budapesti Ügyvédi Kamarának is igencsak kifogásolható hangnemben író alak oldaláról azt is megtudhatjuk, hogy mottójának arcátlanul a “tiszta becsület”-et választotta és eddig három gyereket szabadított Magyarországra.”
    kuruc.info/r/6/39566/

    “Rólam mindenki azt mond , gondol ,ír amit akar -de a családomat és főleg a gyerekeimet nem engedem belekeverni semmibe.”
    http://drgulyas.uw.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=26

  157. választó kiegészítés szerint:

    2009. május 14.-i testületi jegyzőkönyv:

    dr. Gulyás Gábor:
    “Nem számítanak emberéletek, nem számítanak becsület, nem számít az, hogy három gyerekem van, nem számít, hogy itt nőttem föl, hogy hogy az egész életemet Csepelre tettel föl. Leszarjátok, ez az őszinte véleményem. Én egyszerűen nem, tehát nem tudok már olyan szintre lemenni, amit ne tudnék elképzelni. “

  158. választó szerint:

    “És miért nem fizette vissza ha szabad kérdeznem? Meg kellene már érteni, hogy nem elég megítélni, végre is kell hajtani. Vagy nincs már szabad hely egyik börtönben sem????? Miért nem mertnek hozzányúlni az ilye csótányhoz???? Ezt nem anya szülte? Bár a helyében én elsüllyednék,, mert ezt a gazamberséget tuti, hogy otthonról hozta magával, vagy a gémjiben van. Az írmagját is ki kellene írtani az ilyennek. Hogy áll ez a mocsok a gyerkei elé??? És ami még a leg rondább, hogy ezzel is az MSZP hírnevét rontja a szemét. Nem számít, hogy politikai ügy vagy sem egy szemét rohadék disznó, aki visszaél a beosztásával és a
    egy csóri embert megrövidít. Borimama”
    http://magyarszocialistapart.network.hu/blog/magyar-szocialista-part-hirei/gulyas-g-gabor-ugyved-csepeli-onkormanyzati-kepviselotarsunk

  159. Elyza! szerint:

    Gulyás!

    Fizess! Fizess! Fizess! Fizess ! Fizess!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  160. Vica szerint:

    Szóval tényleg ezt mondta 3g a testületi ülésen?

    “Én egyszerűen nem, tehát nem tudok már olyan szintre lemenni, amit ne tudnék elképzelni. “

    Hát ennél már lehet, hogy nincs lejjebb. A lelkiismereted és becsületed már kilométerekre van a béka fenekétől.

  161. Elyza szerint:

    Elyza

    Borimama! Bizony 5 éve már annak, hogy a jól menő ügyvéd dr.Gulyás Gábor meglopott egy idős, beteg embert , aki a sok tortúrába még jobban belebetegedett és a mai napig sem kapta meg a bíróság által megítélt összeget. Képzelje, a főnöke a csepeli MSZP elnöke Tóth Mihály, 2 éve tudott az ügyről és nem tett semmi hathatós intézkedést . Altatták az ügyet, és a legutolsó gyűlésükön az mszp-sek napirendi pontra sem tűzték az ügyet,pedig a botrány már kipattant. Sőt, volt olyan elvtárs a csapatban, nevezetesen Kiss B.Mihály, aki azt mondta:.nincs is ilyen nevű ember közöttük,és nem is tartozik a rokkantnyugdijasnak.! Sőt van olyan elvtárs,aki ártatlannak mondja a sikkasztót. Ilyenek vezetik a kerületet!
    Szégyen! A csillagot is letagadnák az égről!

  162. obama szerint:

    Egy dologról nem esett igazán szó, mégpedig arról, hogy G.G. abban az iskolában tanított, ahol a kettős ölés volt. Tudnia kellett az ott folyó dolgokról, hisz párttársa, talán barátja is volt Demének. Vélelmezem, hogy Takács József tanácsot is, talán segítséget is kért G.G.-től, mint jogásztól, hisz jó viszonyban voltak. Abban is biztos vagyok, hogy Tóth-tól is tudhatott G.G. az iskolában folyó sikkasztásokról, pénzügyi visszásságokról, mivel ő a közrend és a közbiztonság főtudora (ezt Ő állítja magáról), mégsem tett semmit az iskolában történtek ellen. Súlyosbítja a helyzetét az, mint jogtudor tisztában van minden jogi következménnyel, nem csak a sikkasztási ügyben, hanem az iskolai ügyben is, igaz a kiskapukat is ismeri. Az érintettsége mondatja velem, hogy egy erkölcsi nulla, s kívánom, ne legyen egy nyugodt pillanata se.

  163. csepeli szerint:

    obama, mióta tanítanak jogászok általános iskolában, te balfék? Az egyébként tökéletesen alaptalan fantáziálgatásaid alapján levont következtetéseidhez pedig gratulálok! Úgy látom, tényekre nincsen szükséged véleményed megalkotásához.

  164. választó kiegészítés szerint:

    2009. május 14.-i jegyzőkönyv:

    http://www.csepel.hu/static/e-dok/file/JEGYZOKONYVEK/2009.05.14.-kt.jkv.pdf

    Többek között jelen vannak:
    dr. Gulyás Gábor
    Tóth Mihály polgármester
    Orosz Ferenc, Horváth Gyula alpolgármester
    Borka-Szász Tamás
    dr. Kiss B. Mihály
    Avarkeszi Dezső országgyűlési képviselő
    Szenteczky János Csevak Zrt. vezérigazgató
    Bátky Endre
    Dobák István

    Dr. Gulyás Gábor:
    “Én hazamegyek mindennap a családomhoz, és kiemegyek az utcára, és a választóim, akármit is cisnáltok, akkor is kedvelnek, akár mit fogtok mondani. Azért mondtam most is, én kimerek állni a nyilvánosság elé, és itt fogom elmondani, nyílt ülésen, mert nincs titkolnivalóm. Ha lenne, sunnyognék, de nem kell sunnyognom.”

  165. obama szerint:

    Csepeli
    Talán jobban utána kellene járnod a témának, mert akkor megbizonyosodhatnál arról, hogy G.G. mint bukott ügyvéd az oninózus iskolában tanított a gyilkosság idején, mert mint mondta,”valamiből meg kell élnem”, természetesen a tanítás mellett pénzügyi tanácsadóként is tevékenykedett, de az nem ment valami fényesen neki.
    Egyébként nem fantáziálok, rövidesen bizonyított tényként kerülnek napvilágra az általam is leírtak sok más egyéb, többeket elsöprő disznóság mellett.

  166. csepeli szerint:

    obama, ne játszd itt a jólértesültet és főleg ne jósolgass, Nostradamusnak képzeled magad, vagy mi?

  167. obama szerint:

    Csak nem vagy érintett az ügyben? Félsz valamitől? Lehet, hogy közelebb vagyok a tűzhöz mint gondolnád.

  168. választó szerint:

    “119. Öreg
    2009. 01. 17. 1:32

    Legalább annyit megtudtunk, hogy a néhai Papp László az alapítvány FB elnökének a nevelt fia, tehát feltehetően Weszelovszky urat képviselte a tragikus kimenetelű megbeszélésen, amelyre eredetileg a szakiskolai részleg vezetője, Kosik György is hivatalos volt. Papp László nemcsak az általános iskola pedagógusa, hanem az iskolában működő autósiskola (Körút Kft.) egyik oktatója is volt, míg a nevelőapja a cég ügyvezetője. Kosik úr az iskolában működő -államilag finanszírozott- szakmai képzéseket folytató Csertszak Kft. ügyvezetője, emellett kuratóriumi tagja a csepeli művház alapítványának, amelynek az IRM államtitkára, Avarkeszi Dezső is a tagja. A speciális nevelési igényű gyermekek nevelését végző Széchenyi utcai iskola fenntartója a Csepel-sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Támogató Alapítvány, amelynek a kuratóriumi elnöke a néhai Takács József, hivatalos kapcsolattartója Deme Gábor. Az iskola titkára a meggyilkolt igazgató lánya, Takács Mónika, a sajtóból azt is megtudhattuk, hogy Deme Gábor kedvese, bizonyos Ildikó is az intézmény alkalmazásában áll(t). A segédpedagógus (vagy mifene?) Kun Tamás csalás és okirathamisítás miatt volt büntetve korábban, feltehetően a fiktív bizonylatok kiállítását végezte az iskolát fenntartó alapítvány és kapcsolódó cégek számára . Erre a “szakértő munkára” a helyi rendőrkapitányságtól ajánlotta be egy bennfentes személy. Az ÁSZ a könyvviteli nyilvántartásokban szabálytalanságokat fedezett fel. Elképzelhető, hogy a vezetők Deme Gáborra akartak terelni, Kun Tamásnak azért volt félnivalója, mert ő gyártotta a fiktív számlákat.

    120. Öreg
    2009. 01. 17. 10:08

    A következőképpen történhet a pénzmosás: Takács úr és Deme úr helyi MSZP-s képviselőként tagjai ilyen-olyan döntéshozó bizottságoknak, párttársaik körében befolyással rendelkeznek. Egyes helyi cégeknek kedvező önkormányzati döntésekért (közbeszerzések, stb.) cserébe az előnyben részesített vállalkozók támogatják az iskola alapítványát. Az alapítvány az ilyen módon bevételezett pénzeket valótlan tartalmú bizonylatok segítségével elszámolja költségként, majd ugyanezeket a pénzeket az iskolában működő gazdasági társaságok bevételezik szintén valótlan tartalmú bizonylatok útján.

    121. Öreg
    2009. 01. 17. 10:52

    Felmerül a kérdés, hogy a korrupciós pénzeket miért folyatják át egy nonprofit szervezeten. Egyrészt azért, mert ez egy legális, kockázatmentes mód a visszaosztásra, másrészt a kenőpénz leírható az adóból (a társaságiadó-törvény szerint a közérdekű kötelezettségvállalás céljára adott és a közhasznú szervezetnek nyújtott adomány teljes összegével csökkenthető az adóalap az adózás előtti eredmény 20 százalékának erejéig).”
    http://olajos.nolblog.hu/archives/2009/01/08/Csepeli_kettos_gyilkossag/

  169. csepeliiszap szerint:

    Ezek szerint a korrupció és a párttörvények mindent felülírtak és emiatt történt a szégyenletes kettős gyilkosság? A kun-deme páros mellett kik fognak még a vádlottak padján ülni? Elég hosszú padra lesz szükség, hogy elférjen rajta a teljes önkormányzati vezetés és az mszp frakció, akiknek komoly érdekük, hogy a szerver soha a büdös életben ne kerüljön elő. Bár képtelenségnek tartom, hogy ne legyen meg, nyilván jó okuk van rá, hogy a közvélemény elől eltitkolják.
    Gyomorforgató történet, de remélem lesz még ünnep Csepelen, amikor az urak (bocs, elvtársak) teljes vagyonelkobzás mellett elnyerik büntetésüket!

  170. miska72 szerint:

    csepliiszap úgylegen!

  171. LB szerint:

    Obama!
    Én úgy hallottam, hogy az “ügyvéd úr” csak a gyilkosság után, az új igazgató kérésére ment sz iskolába tanítani.

  172. bimm-bamm szerint:

    Nem tudom megszólításként azt írni, hogy “kedves”…

    “csepeli:
    2009. október 24. 14:46-kor

    bimm-bamm! Nemcsak lajcsi8 és Polgár között van kísérteties hasonlóság, hanem közted és egy faszkalap között is!”

    Szóval a bejegyzésedre csupán annyit írnék, hogy ez a két sor teljesen olyan, mint amilyen Te lehetsz. Természetesen nem ismerlek, fogalmam sincs, ki vagy, és azt hiszem, jobb is ez így. A jellemed elég sok kívánnivalót hagy maga után…

    Csupán annyi történt, hogy eszembe jutott valami, ami nagyon hasonlított lajcsi8 mostani hozzászólására, és ezt megosztottam a “köz”-zel.
    Te meg ordenáré módon kezdtél el mocskolódni. Ennyire fáj? Talán rátapintottam az igazságra? Mert mi másért támadnál ilyen durva módon?

    Az, hogy a közpénzen megjelelő Csepel újság nem mehet addig nyomdába, amíg a polgármester politikai főtanácsadója ki nem javítja úgy, hogy a szocialista vezetés szájízének megfelelővé váljék, ez nyílt titok. Ezen (is) kellene változtatni, nem pedig támadni.

    Annyira közéleti a csepelieknek szóló Csepel újság, hogy még arra sem volt képes, hogy egy tisztességes interjút lehozzon a kerület új országgyűlési képviselőjével, Németh Szilárddal. Bezzeg hétről hétre több hasáb jelenik meg a szoci vezetőkkel, de az új Rendőrkapitány is 2x szerepelt már rövid idő alatt… Nyilván azért, mert ezt engedi a szoci erkölcs, na meg persze Polgár György.

  173. Vica szerint:

    Mi a csodának kell egy polgármesternek főtanácsadó? Azt még aláírom, hogy egy királynak szüksége lehet rá, de egy kerületi polgármester az meg ki a fene? Ha olyan hülye szegény, hogy nem képes a demokratikus közösségével közösen dönteni, akkor hogy vállalhat el egy ilyen feladatot? Ha meg egy bábu, akkor ne ugra-bugráljon!
    Ha Szenteczky reménykedik abban, hogy egyszer majd átveszi ezt a trónust, vigyáznia kell, mert megmaradnak a tanácsadók is, s ha nem képes bábuként szolgálni nekik, gyorsan lapátra kerülhet, mint Medgyesi bátyó, (pedig Ő kicsit nagyobb ember volt)…

  174. Elyza szerint:

    Te jó ég! Ez már maffia ! Mi történik ebben a kerületben? Hol vannak az illetékesek? Hogy merik ezeket a disznóságokat megengedni! Esetleg részesei a haszonnak? A nép nem azért választotta meg őket, hogy szemet hunyjanak a gaztettek fölött, hanem, hogy tisztességesen vezessék a kerületet! Kapnak ezért szép fizetéseket, éljenek meg belőle! Ma amikor Magyarországon a létminimum alatt él az ország nagy része , van egy olyan embercsoport,akinek nagyon is vastag a pénztárcája , de ez nekik nem elég még többet akarnak és a baj az, hogy nem tisztességes úton . Ajánlom nézzenek magukba és szálljanak le a magas lóról. Minél magasabban van valaki annál nagyobbat lehet zuhanni.

  175. Elyza szerint:

    3G !
    Szerintem a választóid már nem annyira szeretnek,amióta tudják rólad, hogy megloptál egy beteg rokkant nyugdijas embert és a mai napig sem fizettél. Azt mondtad nincs titkolnivalód 2009 május 14-én is .Hazudtál akkor is ! Sunnyogsz folyamatosan 5 éve ,hiszen félrevezetted szándékosan az ügyfeledet ,hogy kicsusszon a 3 évből és ne BTK szerint legyél büntethető. Te ismerted a jogot , a rokkant nyugdijas meg nem. Te szarházi! 8 napon múlt és kijátszottál egy beteg embert, aki elhitte sokáig, hogy minden megoldódik ,majd Te lerendezed. S így már csak a PTK szerint tudott téged elszámoltatni. Büszke lehetsz magadra ! Amit csináltál az aljasság.Szándékos megtévesztésért ,félrevezetésért mi jár ? És azért, hogy a bíróság által megítélt összeget a mai napig sem fizetted meg? Hogy tudsz így az emberek szemébe nézni!?

  176. Vica szerint:

    Kedves Elyza!

    Szerintem a választók nagy része a képviselőválasztáskor is azt nézi meg, melyik párthoz tartozik, ugyanis sokan nem járnak el a pártok nyílt üléseire, azt sem tudják, ki van a név mögött. Méghogy szeretik! Szerintem a nagytöbbség semmit sem tudott róla, míg a botrány ki nem tört.

  177. Elyza szerint:

    Kedves Vica !
    Ez valóban így van ,a pártot nézik.Hát most majd megnézheti a párt, aki takargatja a tolvajt, érdemes volt -e struccpolitikát folytatnia a gulyásügyben,vagy bármelyik más ügyben. Ássák csak maguk alatt a gödröt,már jó mély ,nem sokáig látnak ki belőle!

  178. Elyza szerint:

    ZED!

    Hol vagy? Sunnyogsz valahol? Nem mersz már megszólalni sem? Mit tudsz arról, a 3G mikor fizeti ki a rokkant nyugdíjastól ellopott pénzt.? Segíthetnél neki összegyűjteni/kölcsönbe/ az elvtársaidtól a közel 2 millió forintot! Hiszen nektek 200.000.-ft semmi pénz. 10-en összeadjátok neki./mármint a gulyástvédő egyesület./ Hidd el a rokkant nyugdíjasnak nagyobb szüksége van rá, nektek meg lenne egy pici fehér folt a lelkiismereteteken.

  179. obama szerint:

    LB
    Rosszul tudod, nem a gyilkosság után került oda G.G. már elötte is ott oktatott. Egyébként az új igazgatónőnek nincs meg az előírt szakmai végzettsége, mégis támogatja a kuratórium, amely a meggyilkolt Takács József és a letartóztatott Deme kivételével azonos összetételben tevékenykedik! Vajon miért?

  180. LB szerint:

    Obama!
    Könnyen lehet hogy igazad van, én “csak” piaca pletyka szinten hallottam róla, se az iskolát, se a vezetőségét nem ismerem.

  181. obama szerint:

    LB:
    Erről Avarkeszi felesége is tudna mit mondani, hisz Ő is ott tanított, sőt ig.-h. volt.

  182. Manitu szerint:

    Én úgy hallottam, hogy a kamarai kirúgása után russzkij et-tól kapta a lehetőséget az iskolai munkára, ahol mindenes volt nagy pénzért. A piacon azt mesélik, hogy volt tanár és pályázatíró is, és szeptember közepéig, tehát pár héttel ezelőttig kapott onnan fizetést tripla G et. Pedig Avarkesziné et-nőt is hamarabb kivonták az iskolai forgalomból.

    A paradicsomárus szerint emellett minimum egy képviselő, Avarkeszi vagy Podolák pontosan tudott arról, hogy mi történik Deme körül. A paprikaárus szerint viszont mindkettő tudott róla, és még azt beszélik a piaci kofák, hogy mindketten tárgyaltak is velük az események előtt.

    Nos, GGG így lett az MSZP tripla G pontja. Legalábbis ezt beszélik a népek, ki tudja mi az igazság…

  183. obama szerint:

    A csepeli Gulyás csak szeretne dr.Gulyás G. Gábor lenni, mert ilyen nevezetű ügyvéd a III. kerületben praktizál, tisztességes emberként, vagy esetleg meglovagolva a névhasonlóságot a megtévesztésre vette fel a harmadik G.-t. Nem véletlen az, hogy a képviselőtársa is csak a dr. Gulyás Gábort ismeri.

  184. csepeli szerint:

    obama! Mutasd már meg, hol van az a harmadik G a III. kerületi ügyvéd nevében! Itt a honlapja:
    http://www.drgulyasgabor.eu/index.html

    Na hol a harmadik G, he?
    Sehol!
    Ha a csepeli Gulyás vette fel a harmadik G-t, akkor nyilvánvalóan megkülönböztetésül, és nem megtévesztésül!

    És még te játszod itt a nagy bennfentest? Röhögnöm kell!

  185. csepeliiszap szerint:

    Manitu:
    Ezek szerint Orosz et. érintettsége nyilvánvló, vagy talán ő a vezérhangya (szép csendben) mint más egyéb ügyekben is… Hát, igen, a dicső lovag!!!

  186. K. J. szerint:

    Az év elején a kettős gyilkosságtól és Deme Gábor nevétől visszhangzott a sajtó, most meg itt van ez a sikkasztásos Gulyás-ügy. Mi jöhet még ezután?? Egyre púposabb a szőnyeg, és csak a vak nem látja, hogy van alatta valami!! Az ellenzék láthatóan tehetetlen, márpedig szerintem ezeket a problémákat nem egy év múlva kellene elkezdeni megoldani. Az én szememben a képviselőtestület erkölcsileg amortizálódott, tagjai lejáratódtak, szégyent hoztak a választóikra. Ez így nem mehet tovább!
    A héten felkeresem a helyi választási irodát és népi kezdeményezést indítványozok abból a célból, hogy a képviselőtestület mondja ki önmaga feloszlatását. Ha hitelesítik az aláírásgyűjtő ívet, elindulok vele házalni. Remélem a csepeli lakosokban már nem kell csalódnom…

  187. csepeliiszap szerint:

    Egyébként az események nem véletlenül és spontán alakulnak, ugye ezt senki sem hiszi? Valakinek mozgatnia kell a szálakat – lásd fentebb!

  188. LB szerint:

    K.J.!

    Attól tartok, elkéstél.
    Pár napja arról cikkeztek, hiába oszlatná fel a képviselő testület a budapesti közgyűlést, a választási törvény szerint már nem lehet új önkormányzati választást kiírni. 🙁

  189. csepeliiszap szerint:

    Most már világos, Orosz et. az, aki eddig ügyesen lavírozva, eddig mindíg megúszta. A hátralévő időben még elkövetheti a végzetes hibát, senki sem úszhatja meg, ő sem.

  190. Pomócsik szerint:

    K. J. látszik, hogy lövésed sincs semmiről. Amit tudsz az egészről, azt az ellenzéknek köszönhetően tudod. Tehetetlenek, ez igaz, na de miért? Mert 2006-ban a csepeliek az MSZP-t választották, azért! És most a csepeliekhez mennél? Azokhoz, akik 2010-ben újra az MSZP-re fognak szavazni? Ugyan már! Csepelen nem kell munkát végezni egy MSZP-s győzelemhez, 16 éve nem történt itt semmi, csak a pusztulás! Újra meg fogják őket választani!

    Én meg azthallottam, hogy Gulyás volt az utolsó, aki látta bemenni Demét és K.T-t az iskolába. Aztán ez vagy igaz vagy nem, de olyantól hallottam, aki ott dolgozik. Az egész MSZP-s felsővezetés tudott a Deme ügyről, mégsem tettek semmit. Nem csoda, hogy most az áldozatok kapták a díszpolgárságot, de ez rajtuk már nem segít semmit!

  191. Vica szerint:

    Jó ötletnek tartom a házalást, ugyanis nincs mindenkinek internete, és nem biztos, hogy mindenkihez eljut a hír az MSZP mocskos ügyeiről. Nem ártana informálni őket bármiként is. Még a szórólapot sem tartom rossz ötletnek, amit be lehetne dobálni a postaládákban, hogy jelentkezzenek azok az emberek, akiket 3g, az MSZP 8. sz. választókörzetének volt ügyvéd képviselője megkárosított. Akár le is lehetne írni röviden Németh úr történetét, és megkérni a lakosságot, hogy vigyázzanak, mert a sikkasztás 3 év alatt elavul, nem lesz büntethető.
    Ha sikerül a szórólapot úgy megfogalmazni, hogy ne azt olvassák ki belőle, hogy ez valamiféle MSZP ellenes megmozdulás így a választások előtt, hanem őszintén azt, hogy gond van, lehetnek bajbajutott emberek, akik még ugyanúgy hisznek, mint annó Németh úr, s ne kerüljenek hasonló helyzetbe mások, ha pedig már megtörtént a baj, legalább büntessék meg azt, aki már elég régóta megérdemelné a büntetését.

  192. Vica szerint:

    elavul = elévül

  193. Vica szerint:

    Kedves Admin!

    Tudom, hogy mindíg újabb és újabb híreket kell közölni, de kérem, hogy időről időre írjatok arról, történt-e valami változás a Gulyás ügyben. Köztudatban kellene tartani, nem kellene engedni, hogy megússza.

  194. Elyza szerint:

    Gulyás fizess !

    Tudod ,a rokkant nyugdijasnak, a közel 2 millió forintot/ 200.000.-Ft, amit lenyultál,a kamatait+ az egészségkárosodás miatt megítélt összeget! A határidőd régen lejárt!
    Aki hallja adja át neki! Gulyás fizess !!!!!!!!

  195. Elyza szerint:

    Gulyásvédő Egyesület ! Azaz MSZP csepeli szervezete !

    A pártfogoltjuknak szólhatnának, hogy fizesse meg a 2 millió Ft-ot, a rokkant nyugdijasnak ,amire a bíróság kötelezte. Közlöm , a mai napig nem fizetett. Hol a tisztesség? Hol a becsület? Önök a homokba dugják a fejüket? Remélem nem gondolják azt, hogy a választók ujra megszavazzák Önöket? Büszkék lehetnek magukra ! Egy sikkasztót pátyolgatnak! Miért is? Talán tud valamit,ami ha kiderülne, önöknek is kellemetlen lenne?,Lekellene mondani a zsíros állásokról ? ! Hát igen,holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Megy a mutyizás. De eljön még az igazság szolgáltatás pillanata azok számára ,aki aljas módon sunyítanak.!. Bravó MSZP csak így tovább a lejtőn!

  196. obama szerint:

    Csepeli
    Gergényi Péter főkapitány védelmét a 2006-os ügy kapcsán a sajtó szerint is dr. Gulyás G. Gábor III. ker-i ügyvéd látta el. Lehet, hogy kellemetlen volt neki is a 3 G. Gulyást ügyvédi tevékenységét egyébként már a kizárását megelőzően jóval korábban felfüggesztette az Ügyvédi Kamara.

  197. csepeli szerint:

    obama: rákerestem google-ban, és mindenhol azt írják, hogy Gergényit Gulyás Gábor védte, sehol nem írnak Gulyás G. Gábort! Biztos csak álmodtad!

  198. Vica szerint:

    Kedves Németh Úr!

    Javaslom, hogy lépjenek újra a gulyás ügyben. Nem tudom, elévülhet-e a megítélt összeg megfizetési kötelezettsége, de úgy tűnik, esze ágába sincs fizetni a kis mocsoknak. Utána kellene nézni, mi a következő lépés ilyenkor, mert nem kellene hagyni, hogy megússza. A fizetési kötelezettség elmúlasztása, szándékos megtévesztés, ügyfele jóhiszeműségének kihasználása, az ügyvédi etika figyelmen kívül hagyása és végig kellene még gondolni, talán újra bíróságra kellene vinni az ügyet. Ha maga a sikkasztás elévült, a többi, itt felsorolt bűne viszont nem évülhetett el. Próba cseresznye.
    Nem tudom pontosan, Szenteczkynek mi a végzettsége, de mintha jogot végzett volna. Az is lehet, hogy szívesen segítene, hiszen Ő volt az egyik, aki legalább reagált a gulyás ügyben. Meg kellene próbálni, s akkor kiderül, valójában kinek a pártját fogja…

  199. obama szerint:

    Csepeli
    Veszem a fáradságot és kikeresem neked, hogy melyik cikkben volt megnevezve Gergényi védőügyvédeként dr. Gulyás G. Gábor, csak egy kis türelmed kérem.

  200. bögöly szerint:

    Tudják azt a Tisztelt Hozzászólók, hogy 3G hosszú ideig a Fővárosi Közgyűlés Rendvédelmi Bizottsága jelenlegi elnökének – Daniellisz Bélának – a tanácsadója, mondhatni “jobbkeze” volt?

  201. csepeli szerint:

    Te miről beszélsz, vermes? Ebben is csak Gulyás Gábort írnak, nem Gulyás G. Gábort.

    bögöly: nem, nem tudtuk, na és akkor mi van?

Itt lehet hozzászólni !