Csepel „Zöld Sziget” program: 2020-ig 2000 új fát ültetnek a kerületben

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat számára kiemelten fontos a zöldterületek karbantartása és bővítése. Egy nagyszabású projekt, a Csepel „Zöld Sziget” program keretében 2020-ig kétezer új fát terveznek ültetni a kerületben.

A munkálatokat végző Csepeli Városgazda Nonprofit Zrt.-től megtudtuk, hogy az eddig elültetett 700 darab facsemete támrudat kapott, ahol szükséges volt talajt is cseréltek, egységes szalaggal és „Csepel természetesen, 2000 új fát ültetünk” felirattal látták el őket.

Az ültetésnél szempont volt az egységes városkép kialakítása mellett a megfelelő klímát igénylő, allergiás reakciókat nem kiváltó fák kiválasztása, így jellemzően szil, hárs, kőris, gömbakác, gömbkőris, gömbhárs, galagonya, díszalma és díszkörte fákat helyeztek ki. A frissen ültetett fákkal a kerületben mindenhol lehet találkozni, de jellemzően a főútvonalak mentén, például a Hollandi út, a Csepeli út és a Görgey tér környékén.

A „Zöld Sziget” program ezen kívül magába foglalja az évente megrendezésre kerülő cserjeültetési, komposztálási programot, illetve nagy általánosságban a zöldterületek fejlesztésével kapcsolatos projekteket.

Mi folyik itt Csepelen?

Információink szerint nyár elejéig szeretnék átadni a kibővített és megújult kalózhajós játszóteret. A kalózhajó parti sziklák között lesz zátonyra futtatva, mellette fantáziadús kalózkunyhók is épülnek. Úgy tudjuk, hogy egy új mászóháló és polip-homokozó építése is szerepel a tervekben.

A Rákóczi Kert felújítása is hamarosan megkezdődik, a Kis-Duna parton pedig már folyik a leendő többfunkciós tornacsarnok építése, amely a sportrendezvények mellett helyet ad majd a csepeli iskolák báljainak és az önkormányzati rendezvényeknek.

A közelben a visszavásárolt Napközis Tábor területén ismét hasonló, gyermekeket szolgáló intézmény épül. A jogi problémák rendezése esetén megkezdődhet az egykori Görgey Iskola épületének bontása is. Utóbbi helyszínen a korábbi tulajdonosok által indított per okoz jelenleg még gondot.

Úgy tudjuk, hogy a Csepeli Munkásotthon felújítására is megvan a pénzt, azonban addig az a felújítás sem kezdődhet meg, amíg az ingatlant gyakorlatilag a csepeli MSZP pártszervezet bitorolja, és nem adják vissza köztulajdonba.

Nyárra remélhetőleg benépesülhet a Szent Imre téri pavilonsor, ahol BKV jegypénztár is lesz. A Csepeli Strandon jelenleg is folyik az új csúszdák építése. Ezen túl a strand és uszoda gépészete is megújult.

Megkezdődött az Iskola téri KRESZ park teljes felújítása, 2000 új fát is ültet a kerület. A faültetés fontosságát emeli, hogy 1994-2010 között az akkori városvezetés nem fordított gondot facsere-programra, így a kerület faállományát az elmúlt nyolc évben kellett felújítani, gyarapítani. Éppen ezért úgy tudjuk, hogy Csepel a legtöbb fát ültető kerületek “versenyében” ma már az első helyen áll. De nem csak a faállomány újul meg, kerület-szerte sok virágágyást is létrehoztak az elmúlt években a Városgazda szakemberei.

Borbély Lénárd polgármester előterjesztése nyomán tavaly év végén született döntés arról is, hogy újabb tizenegy helyszínen építik ki a közvilágítást a kerületben – vagy bővítik a meglévő rendszert.

A kivitelezés jelenleg is folyamatban van, eddig hat helyszínnel készültek el a beruházók. A Béke téri, a Szabadság utca 16-i, a Százszorszép közi, a Szent László utcai, a Görgely téri és a Kis Nyírfa utcai szakaszokat fejezték be, hátravan még a Kossuth Lajos utca kerékpárútja, a parti sétány kiegészítése, a Krizantém utcai kutyafuttató fejlesztése, a Kossuth udvar és a Szabadság köz.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !