Újra a csepelieké a Kis-Duna-parti napközis tábor

Csepel.hu

tabor8

95.100.000 forintért vásárolta vissza egy árverésen a csepeli önkormányzat azt a Hollandi úton található Kis-Duna-parti telket, amelyet egy magáncég szerzett meg tisztázatlan körülmények között tíz évvel ezelőtt. A terület korábban napközis táborként működött a gyerekek örömére, ennek azonban a korábbi szocialista önkormányzat véget vetett. „Éppen azok a csepeli elvtársak hagyták lepusztulni a környéket, akik jelenleg az oktatás jövőjéért aggódnak és tüntetnek” – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, korábbi polgármester. Borbély Lénárd polgármester azt emelte ki beszédében, hogy a civilekkel együtt közös erőfeszítéssel védték meg a Kis-Duna-partot, amelyet most rendbe tesznek és fejlesztenek.

Az eseményen Borbély Lénárd és Takács István felszámolóbiztos írta alá az adásvételi szerződést. A terület átadásán jelen volt Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármester és a Csepeliek a Zöld Kis-Duna-partért Egyesület tagjai, akik annak idején szót emeltek azért, hogy a Duna-parton ne épülhessenek luxusingatlanok.

Németh Szilárd arról beszélt, hogy Morovik Attila kollégájával együtt még tanárként, nevelőként jó néhány hetet töltött el itt a gyerekekkel. A napközis táborban jól érezték magukat a gyerekek, de aztán „jöttek a nagy gondolatok”. „A kommunista-szocialista városvezetés elvette a szociálisan rászoruló gyerekektől ezt a területet, s végül azzá tették, ami most látható. A környék lepusztult, az épületek romosak. Azt a medencét, amely most is itt van, nyáron nem töltötték fel vízzel, mert nem tellett rá a szocialista önkormányzatnak. Üres medence, tele zseb – ez a szóbeszéd járta akkor, mert valakiknek nagyon megérte, hogy tönkretegyék a gyerekek kedvelt táborát. Tíz évvel ezelőtt végül eladták egy offshore cégnek, amely azt tervezte, hogy 180 lakásos lakóparkot épít ide. Látható, hogy mit hagytak hátra a hatalmon lévő elvtársak… A Fidesz itt tartotta az első ellenzéki sajtótájékoztatóját. Ez a hely azóta a csepeli politikai és civil ellenállás szimbóluma” – mondta Németh Szilárd.

Rendbe teszik, fejlesztik a környéket

Borbély Lénárd megköszönte Németh Szilárd akkori polgármester közbenjárását, amiért a területen építési tilalmat rendeltek el. Köszönet illeti a Csepeliek a Zöld Kis-Duna-partért Egyesület tagjait, akik civilként álltak ki a környezet védelméért. „A mai nap az egyik legjelentősebb Csepel életében, mert látható, mit hagytak ránk a szocialisták, s mi a jelenlegi önkormányzat terve. A Fidesz-KDNP városvezetés most visszaveszi a területet, és rendbe teszi, fejleszti azt. Korábban sem a szakértők, sem a csepeli lakosok nem értettek egyet a tábor eladásával, a szocialisták mégis elkótyavetyélték. A terület csaknem 14 ezer négyzetméter, vagyis nagyjából fele akkora, mint a városligeti Hősök tere. A csepeli önkormányzat tervei között szerepel, hogy az egykori Görgey Artúr Általános Iskola épületét szintén visszaszerzi” – mondta Borbély Lénárd.

Az események hátteréről érdemes tudni, hogy a tíz évvel ezelőtti adásvételkor a befektetőnek az volt a célja, hogy három kétszintes és három hatszintes blokkból álló luxus lakóparkot épít, amivel tönkretették volna a csepeli Kis-Duna part Budapesten is egyedülálló látványát és környezetét. Az építkezés ellen sok ezer csepeli tiltakozott, de azt végül csak a gazdasági válság és a cég csődje tudta megakadályozni.

A ma 130 millió forint valós értékűre becsült telket meglehetősen gyanús és tisztázatlan körülmények között szerezte meg az Ibiza-Építő Kft. és az Elephant Holding. Először a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. adta el 2006-ban a Csepeli Strandfürdő egy elkerített részét. Erről az ügyletről azonban a csepeli önkormányzat akkori, MSZP-s vezetői – állításuk szerint – egyáltalán nem értesültek. Ez sokaknak már akkor hihetetlenül hangzott. A főváros vezetése ugyanis abban az időben szintén MSZP-SZDSZ-es volt, Horváth Gyula személyében volt fővárosi képviselője a pártnak, ráadásul a pályázati felhívás a Népszabadságban is megjelent. Népszabadságból tucatnyi járt az önkormányzatba, a polgármester mellett az alpolgármestereknek és a különböző osztályvezetők is minden nap megkapták.

Zavaros ügyletek zajlottak

Az üzletet így a csepeli önkormányzat távol maradásával, a fővárosi cég és az Ibiza között zavartalanul, és mélyen a telek becsült értéke alatt sikerült megkötni. A csepeli önkormányzat ez után, immáron értesülve a tulajdonos-váltásról, telekcserét ajánlott fel az Ibizának. A csere is megvalósult. A strandhoz tartozó telek a csepeli önkormányzathoz került, az Ibiza pedig két másik, addig önkormányzati tulajdonú telket kapott cserébe. A két új telek egyike szintén a Kis-Duna parton volt, a másik pedig az MSZP-s vezetés által bezárt Görgey Artúr Általános Iskola épülete lett.

Mindkét telken lakóparkot akart építeni a befektető, és állításuk szerint erről az MSZP-s vezetést is kellően meggyőzték. Az Ibiza-Építő Kft. szorosan a Kis-Duna partjára tervezett, falakkal és kamerarendszerekkel védett, több emeletes luxuslakópark tervét azonban a csepeli civil szervezetek és a Kis-Duna-part mentén élők mellett neves építészek is keményen bírálták. Volt olyan építész, aki kritikáját összefoglalva egyenesen azt mondta, hogy a legjobb lenne, ha az egész ormótlan építményt fognák, és leúsztatnák a Dunán egészen Mohácsig.

A beépítési tervek legkeményebb ellenfelének azonban a Csepeliek a Zöld Kis-Duna-partért Egyesület bizonyult. A civilek minden lehetséges módon, minden lehetséges jogi eszközzel próbálták megmenteni a partot a beépítéstől. Ennek két következménye lett: egyrészt elhúzódott a part beépítése, másrészt a civilek ellen krimibe illő magánháborút kezdett vívni a befektető cég – egészen addig, amíg csődbe nem ment.

A csőd sem mentette volna meg a partot a beépítéstől, ha az ismét egy magáncég kezébe kerül. Ehhez kellett most az, hogy az önkormányzatnak a rendezett pénzügyeivel legyen százmilliós, mozgatható saját forrása, és beavatkozási, vásárlási lehetősége. Mindkét feltétel teljesült. A licitbe a csepeli önkormányzat is belépett, így sikerült megvenni egy másik befektető orra elől a telket.

Tovább nő a zöldterület

A csepeli önkormányzat 2011 tavaszán kezdte meg a rendszerváltás után teljesen lepusztult Kis-Duna-part rendbetételét. A környezet azóta szabályosan újjáéledt: megújult a parti ösvény, a Daru-domb környéke, az ifjúsági tábor. BMX-pálya és több fitnesz park épült, idén pedig Budapesten is egyedülálló játszótér készül a Pusoma vendéglő előtt, vandálbiztos toalett készül a kompnál. Emellett az ifjúsági tábor területén épül meg az a többfunkciós sportcsarnok is, amely semmit nem vesz el a zöldterületből, de tovább erősíti a part pihenő-, sport- és szabadidő lehetőségeit. Az önkormányzat tervei a most visszavásárolt ingatlannál is hasonlók. Ezen a területen sem lesz lakópark, fejleszteni csak és kizárólag sport- és szabadidős céloknak megfelelően, a zöld terület megtartásával, annak fejlesztésével lehet.

Csepel.hu

39 hozzászólás “Újra a csepelieké a Kis-Duna-parti napközis tábor” bejegyzésre

  1. kerdezo szerint:

    A mutyizott FKFes zoldhulladekos “szatyor” ket nap utan elkezd foszlani…
    Ha valaki tudja hol lakik valamelyik fejes, mondja mar meg, es oda fogom hordani a lenyirt fuvet a foszlos szatyorba, hogy elvezze a torodest…

  2. Grün Izidor szerint:

    kérdező!
    Ez már a modern kor terméke!
    Beállítható a lebomlási ideje!
    Olyant kérjél ami egy hét alatt kezd oszlásnak indulni! 😀
    .
    Doktor úr kérem, írjon fel nekem egy levél hashajtót!
    De bácsika hol él?! Megmondja mennyire lakik, kap egy szemet és mire hazaér hatni kezd! Az orvos és a gyógyszertudomány már itt jár!
    Másnap Kérdi a doki: Nos?!
    Fantasztikus! Alig tíz métert tévedtek! 😛 😀

  3. Demeter László szerint:

    “Ehhez kellett most az, hogy az önkormányzatnak a rendezett pénzügyeivel legyen százmilliós, mozgatható saját forrása, és beavatkozási, vásárlási lehetősége. Mindkét feltétel teljesült. A licitbe a csepeli önkormányzat is belépett(de jó nekik), így sikerült megvenni egy másik befektető orra elől a telket.” Lehet hogy van százmillió vagy ennél is több, de a saját maga vezetett “VÁROSGAZDA” fémjelzett már nem is részesülhet semmilyen fejlesztésre, hacsak nem a fafaragó Művész Úr (POLITIKAI ÉS CSALÁDI ÖSSZETARTOZÁS) közvetlen s…gny…lói által vezetett osztály a “Beszerzési és Pénzügyi előírások” megkerülésével juthat fejlesztéshez. Csak még annyit szét kellene nézni a saját portáján Tisztelt Polgármester Úr! Ne csak azt lássa meg amit a mellette álló “álnokok” akarnak hogy lásson, de ha Ők juttaták ebbe a pozicióba akkor ne tegyen semmit, mert a családja is rá mehet. Isten Vigyázza a Léptedet!

  4. helyi szerint:

    Szép kis díszes társaság van a képen, a bucifejű rezsibiztosbirkozóelnöklistáscsepeliképviselő, részeges fegyverhordozója romániábólemigrált Borbély, papagájkommandómiskolci Ábel, borvirágosorrúkövértornatanár Morovik és a bólogatójános narancsködű fideszes testületi tagok. Na ehhez az egészhez pont semmi közötök, csak volt elég (köz)pénzetek licitálni egy senkinek sem kellő telekre, ami a szégyenetekre vált volna, ha 6 év alatt nem tudtatok volna vele mit kezdeni. Tudjátok kit nézzetek hülyének? Hagyjuk már!

  5. Lovas szerint:

    Jó érzés, hogy most már ilyen önkormányzatunk van.

  6. Nagyapó szerint:

    Demeter László! A harag nem jó tanácsadó! Próbálja meg értelmezni írását:
    “Mindkét feltétel teljesült. A licitbe a csepeli önkormányzat is belépett(de jó nekik), így sikerült megvenni egy másik befektető orra elől a telket.” Lehet hogy van százmillió vagy ennél is több, de a saját maga vezetett “VÁROSGAZDA” fémjelzett már nem is részesülhet semmilyen fejlesztésre, hacsak nem a fafaragó Művész Úr (POLITIKAI ÉS CSALÁDI ÖSSZETARTOZÁS) közvetlen s…gny…lói által vezetett osztály a “Beszerzési és Pénzügyi előírások” megkerülésével juthat fejlesztéshez.”
    A “s…gny…lói”-t értem, de a többi nagyon zagyva.
    Demeter László! Felhívnám figyelmét, hogy Borbély polgármester nem Gyurcsány(i), ő választáson, a csepeliek többségének akarata alapján lett polgármester.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Jobban szerint:

    Igen, valóban nagyon jó érzés, hogy folyamatosan fejlődést, gyarapodást, épülést, odafigyelést, a problémák iránti érzékenységet, tettrekészséget tapasztalhatunk, nap mint nap… Ez a figyelem nagyon széleskörű és átfogó. Köszönjük, hogy Csepel a helyzetéhez képest ilyen fejlődést mondhat magáénak. Valóban jó érzés, hogy ilyen önkormányzatunk van! Köszönjük!

  8. én szerint:

    Mivel tagja voltam az egyesületnek nagyon örülök, hogy nem valósult meg a lakópark,
    azt viszont nem tudom, hogy pl. nagyapó mi a ló…szt keres a képen, emlékeim szerint a gyűléseken, lakossági fórumokon, szemétszedésen nem nagyon láttam vitézkedni.
    Kár, hogy a képen nem szerepel Polinszky főépítész aki jónak tartotta a lakópark ötletét vagy pl. Szeles jegyző úr aki a Fidesz akkori álláspontja szerint megakadályozta a népszavazást.

  9. Nagyapó szerint:

    Hülye helyi! Írogatnak a Ságvári klónok? Mintha újra Demeter írását olvasnám.
    “Na ehhez az egészhez pont semmi közötök, csak volt elég (köz)pénzetek licitálni egy senkinek sem kellő telekre, ami a szégyenetekre vált volna, ha 6 év alatt nem tudtatok volna vele mit kezdeni.” Ha az a sok volna ott ne lett vóna!
    helyit, ezt olvasva, nyugodtan nézhetik hülyének!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Nagyapó szerint:

    én! Nagyapó azért állt oda mert nem szerepelt ott “ló…sz” “én”!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. királyerdei szerint:

    Pofa be szemét komcsik!
    Hajrá Csepel!!!!!

  12. Nagyapó szerint:

    Apropó eetásak! Mi újság az offshore lovagokkal??? Hány eetás erintett????

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. én szerint:

    Én nem tagja az élcsapatnak és azért nincs a képen.
    Nagyapó szerencsére szerepel rajta így legalább az utókor úgy emlékszik majd rá,
    hogy megvédte a partot a beépítéstől.
    Én csak szemetet szedni és tiltakozni tudtam nagyapónak meg jó a fényképarca 😀

  14. Jobban szerint:

    Hajrá Csepel!!!

  15. Pákozdi József szerint:

    Tisztelt Ábel Attila!
    Természetesen a csepeli Jobbik is örül annak, hogy a napközis tábor újra a Csepelieké lesz!
    A testületi ülésen támogattam jómagam is ennek az ingatlannak a visszavásárlását, és nem csak én, hanem más ellenzéki képviselő is. Ez a tény a saját önfényezésetekbe nem fér bele, ezt tudjuk 2010 októbere óta! Azért, hogy világosan lássál, néhány dolgot megosztok veled! Azt írod, hogy tisztázatlan körülmények között került magáncég kezére az ingatlan! Ha én tudom, hogy pályázatírások miatti tartozás fejébe kerültek kerületi ingatlanok magánkézbe,(napközis tábor, Görgey iskola, stb. közel 400 millió forintról volt szó) akkor neked is tudni illene, hiszen már akkor is önkormányzati képviselő voltál!
    Ha netán te ezeket az infókat nem tudod, akkor kérdezd meg BORBÉLY LÉNÁRD mostani polgármestert, aki annak idején, amikor ezek az ingatlanok gazdát cseréltek a ti „asszisztálásotok mellet” és így fizetett az MSZP-s vezetés az adósságért, a PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG ELNÖKE volt!
    Azt eltudom képzelni, hogy nem tudtatok ellene tenni, mert többségbe voltak a liberál bolsevikok és leszavaztak ugyan úgy, ahogy most ti is csináljátok akkor, amikor a kivitelezések, felújítások, túlárazását kifogásolom a testületi üléseken! Ezek az információk az akkori mindenható alpolgármester szájából hangzottak el!

  16. sarolta szerint:

    Pákozdi úrnak még egy normális javaslatáról sem lehetett hallani. Főleg, amióta az MSZP-sekkel egyre inkább összeolvad. Ez már Csepelrn nyílt titok!

    A teleknek örülök és gratulálok! Csak így tovább!

  17. Jobban szerint:

    A Jobbik és a baloldal nem csak Csepelen olvad össze.
    ?!?!
    A Jobbik és a DK is besegít az MSZP-nek
    http://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-jobbik-es-a-dk-is-besegit-az-mszp-nek-1336337

  18. Ábel Attila szerint:

    Kedves József!

    Nem ártana tisztességesen elolvasnod és utána nézned a testületi javaslatoknak. Ha így lenne nem tiltakoznátok csepeli fejlesztések ellen, és nem állítanál túlárazottnak olyan beruházásokat, amelyek egyáltalán nincsenek túlárazva.

    Amúgy ha sokáig fogjátok a szocik és Szabolcska kezét, és követeltek élőláncban liberális óvodai rendszert, meg kockás ingben Soros Györgyékkel liberális iskolai rendszert, nem sokan maradnak mögöttetek. És akkor az sem segít majd, ha Szenteczkyvel meg Takáccsal leszel majd egy plakáton, egy választási koalícióban.

  19. fghfjhgkjhk szerint:

    “nem állítanál túlárazottnak olyan beruházásokat, amelyek egyáltalán nincsenek túlárazva”

    Attila!

    Ezeket általában bíróságok szokták eldönteni! 🙂

  20. Ábel Attila szerint:

    Kedves betűsor,

    bárki bírósághoz fordulhat, de az árazásról nem a bíróság dönt.

  21. fghfjhgkjhk szerint:

    Természetesen megelőzi egy nyomozati szakasz, szakértői véleményekkel. 😉

    De bevallom őszintén, hogy sz.rok már itt mindenre, mert nemsokára elköltözöm! 🙂

  22. Jobban szerint:

    2002-ben is megértük, hogy akkori MIÉP-es jelölt MSZP-s kézre játszott át egy kerületet…
    – Egy magát jobboldali pártnak valló szervezetnek miért lehet érdeke, hogy a baloldalt szolgálja?!?!
    – A baloldal, hogy lehet lehet egységben egy radikális jobboldali párttal?!?

  23. fghfjhgkjhk szerint:

    jobban!
    Bővebben?

  24. Jobban szerint:

    Egy tény, két kérdés. Valóban érthetetlen külön, külön és együtt is.

  25. Pákozdi József szerint:

    Igazad van Attila! A volt kormány hivatal (Szt. Imre téren)épületének a felújítása nincs túlárazva, csak 560 millió forintot költöttetek energetikai felújításra, ami 300m2??. Négy óvoda és udvarának a felújítása állításotok szerint 400 millió forintba került!
    A csepeli önkormányzat nagyszabású óvodaépület és –udvar felújításokba kezdett 2015 nyarán. Az Európai Unió finanszírozásán keresztül a közel 400 millió forintos beruházás nyomán nem csak több épületben történt épületszigetelés, fűtéskorszerűsítés és nyílászáró-csere, hanem az óvodai játszóudvarok is megújulnak. A játékparkokat lecserélik, a még használható eszközöket felújítják és a városgazda saját kivitelezésében gyártott új, egyedi készítésű fajátékokat kapnak az óvodások. A megújulás célja: modern és biztonságosabb intézményeket szeretnénk a jövőben – közölte Borbély Lénárd polgármester a kertavatáson.

    Hasonlítsátok már össze ennek a Tündérpalota épületének a felújítását a csepeli volt kormányhivatal épületével! Több száz millió forint az, amit elloptak Csepelen!!!
    http://alfahir.hu/felmilliardbol_ujitottak_fel_a_budapesti_tunderpalotat

  26. Pákozdi József szerint:

    Kedves József!

    Nem ártana tisztességesen elolvasnod és utána nézned a testületi javaslatoknak. Ha így lenne nem tiltakoznátok csepeli fejlesztések ellen, és nem állítanál túlárazottnak olyan beruházásokat, amelyek egyáltalán nincsenek túlárazva.

    Amúgy ha sokáig fogjátok a szocik és Szabolcska kezét, és követeltek élőláncban liberális óvodai rendszert, meg kockás ingben Soros Györgyékkel liberális iskolai rendszert, nem sokan maradnak mögöttetek. És akkor az sem segít majd, ha Szenteczkyvel meg Takáccsal leszel majd egy plakáton, egy választási koalícióban.

    ÁBEL ATTILA! NEM ÉN IGAZOLTAM ÁT NÉMETH SZILÁRDAL A FIDESZBE AZ SZDSZ-BŐL, HANEM TE! NEM ÉN ZSIDÓZTAM LE LEHMANN VIKTORT HANEM TE!

  27. Koppány szerint:

    Pákozdi úr! Olvassa már el az iratokat… És utána gondolkodjon el, hogy a hazugságaival kinek a malmára kívánja hajtani a vizet.

    Ezek szerint Szenteczky Jánosék tényleg alpolgármesterséget ígértek önnek, ha segít a Fideszt eltakarítani?!!

    Pedig Csepelen kifejezetten jó a Fidesz!

  28. Ábel Attila szerint:

    1989-ben az SZDSZ és a Fidesz jegyezte a legerősebb antikommunista, MSZMP-ellenes programot. Akkor a Fidesszel szimpatizáltam, oda hívtak is, de egészen 2000-ig elvből nem léptem be sehova. 2000-ben hívott a Szilárd a csepeli Fideszbe, és akkor – mert láttam milyen elvtelen támadások érik a polgári kormányt – beléptem. Amúgy a csepeli Jobbikot is olyanok alapították, akik először az SZDSZ-esek voltak, de aztán, amikor látták mivé válik, onnan elmenekültek.

    Ennyit a kitalációidról Józsi. Most akkor találj ki valami újabbat, de próbálkozz szövegszerkesztővel, mert a helyesírás láthatóan nem az erősséged.

  29. Jobban szerint:

    A legaktuálisabb kérdés mégis az, hogy most ki mit tesz meg a csepeliekért? Támadja, hátráltatja vagy elősegíti a fejlődést?
    Jó lenne, ha valóban a négy cikluson/16 éven át tartó nihilt minél előbb magunk mögött tudhatnánk.
    Ez lenne a csepeliek érdeke.
    Ehhez kellene a megválasztott képviselők közös összefogása.

  30. Lacus szerint:

    Ha olyan bejegyzést írunk, amelyben valaki helyesírását illetjük kritikával, fokozottan kell figyelnünk, hogy az teljesen hibátlan legyen…

  31. Grün Izidor szerint:

    Lacus!
    Valamint arra is fokozottan ügyeljünk, hogy a kritikát ne általánosságban, hanem névre szólóan tegyük! 😛 😀

  32. énisvoltam szerint:

    Ez igazán szép dolog , hogy közel 100 millió forintért vissza vásárolta a Napközis tábor területét az Önkormányzat !
    De ! Lenne néhány csendes kérdésem .

    Honnan van ez a 100 millió , ( Esetleg nem abból az ezerszer elátkozott északi pénzből ? )

    Úgy tudom erre a területre érvényes építési engedély volt. A Német Szilárd által vezetett önkormányzat ezt vissza vonta . A cég beperelte az önkormányzatot az elmaradt haszonért ! Hol tart a per ? Hozzáértők szerint a bíróság nagy valószínűséggel el fogja marasztalni az önkormányzatot és ez milliárdos büntetést fog jelenteni az önkormányzatnak ! Akkor mennyibe fog ez a “dicsőség” kerülni a csepeli lakosoknak ?

    Mennyibe fog kerülni a terület rendbe tétele? ( Esetleg van egy közelálló jelentkező aki szemet vetett rá ? )

  33. Csak úgy .... szerint:

    Gratulálok a terület visszaszerzéséért.
    Sajnos a csoportképből, csak néhány arc ismerős (ez az én hibám), de ismertebb embereknél is fel szokták sorolni, pl. balról, jobbra a képen szereplők nevét.
    Ez akkor lehet érdekes, ha figyelemmel kísérjük a területre kiírt, személyre szabott pályázatokat.

    Ettől függetlenül, jól jönne, a strandhoz hasonló “vendéglátás”, hekk, palacsinta, lángos, üdítő …
    Ezen kívül, vizesblokk, játszótér, parkoló stb.
    Persze, mindez megfizethető áron.
    Ha meg mégis lesz büntetés, kérdés, hogy azt ki fogja kifizetni. De párttól függetlenül, valószínűleg a csepeli lakósok.

  34. Nagyapó szerint:

    énisvoltam! A kérdések jogosak. Az önkormányzat gazdálkodása pozitív mérlegű. A 2 MFt többletből lehet visszavásárolni. Igaz nem kérdezte, hogy az eladási ár, a 300 millió, hová került. Hová? (A 11 milliárd É-i pénzből 2 milliárd hiány maradt.)
    A cég csődbe ment, ezért adta el a területet. Követeléséről a bíróság dönt és hogy mit, nem tudom, de én Csepelnek drukkolok.
    A terület rendezését a polgármester választási programja tartalmazza. De szerintem lehet ötletelni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  35. fradi ultra szerint:

    a tolvaj kommunistákat akik a 100 milliós kárt okozták, mikor kerül kötél a nyakába?
    remélem a jobbik visszaállítja a halálbüntetést és akasztófára küldi a mocskos tolvaj bandát, párttagságtól függetlenül!

  36. fradi ultra szerint:

    bár kezdem úgy látni hogy a jobbik is csak egy zsidó fedőszervezet a radikális jobboldaliak semlegesítésére.
    egy új hitler adolf és horthy miklós jót tenne Európának.

  37. Doki szerint:

    A Jobbik???? 😀 Az már rég összeborult a balliberósokkal. 😀 A csepeli elnök is Svájcba ment. Nem lepne meg, ha Bázelbe, ahol egykoron megtartották a cionista világkongresszust, mert Lehmann Viktor sem gój. 🙂

  38. énisvoltam szerint:

    Nagyapó ! A szocialista önkormányzat 3.9 Milliárd !! Ft készpénzt adott át önöknek !! Milyen csődről beszél ??

  39. […] tulajdonban és kezelésben maradt partszakasza. Még a kiprivatizált partszakaszt is sikerült visszavásárolni, ahol hamarosan ismét napközis tábor […]

Itt lehet hozzászólni !