Óriási park épül Csepelen

Híradó.hu

Csepel újra az aranykorát élheti, a sziget északkeleti részén létrehozandó, 36 hektáros rekreációs közparknak nemcsak a kerületiek, hanem az egész főváros az előnyét és a hasznát fogja látni – jelentette ki Németh Szilárd, a kerület fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön a Csepel park koncepciótervét bemutató budapesti konferencián.

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy a 2010 utáni kerületi, fővárosi és kormányzati összefogás eredményei között szerepel Csepel teljeskörű csatornázása, a kerékpárutak és a Kis-Duna partjának fejlesztése, valamint a birkózócsarnok megépítése is. Ha a választások után marad a jelenlegi kormány, a projekt továbblendül majd – tette hozzá.

 

Németh Szilárd elmondta, Észak-Csepel 1945 után ipari és termelőterület volt, a közösség nem használta, a szocializmus ideje alatt kertészet jött létre, majd a rendszerváltáskor „szétloptak, széthordtak” mindent a területen. A terület egy „bukott” spanyol cég a tulajdonában van, „amit az elvtársak néhány évvel ezelőtt kijátszottak a csepeli vagyonkörből, és azóta is rendezetlen a helyzete”. Közölte, bízik benne, hogy rendeződnek a tulajdoni viszonyok és a terület újból visszakerül állami tulajdonba.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára közölte: a csepeli közpark kialakításával az elmúlt ötven év legnagyobb zöldfejlesztését valósítják majd meg a fővárosban. Az észak-csepeli közpark átfogó koncepcióterve elkészült: a ma még elhanyagolt és lepusztult területre több mint három Városmajornyi nagyságú új, zöld parkot terveznek – mondta.

Valódi zöld szigetet szeretnének létrehozni – hangsúlyozta az államtitkár, aki közölte azt is, hogy csütörtökön indul egy fővárosi lakossági véleményfelmérés, 2023-ra készülhetnek el a kiviteli tervek és 2025-re épülhet meg a park.

Fürjes Balázs kiemelte, a családbarát multifunkcionális pihenőparkparkkal egy valódi természetközeli helyet szeretnének megvalósítani. A park a tervek szerint jó tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkezik majd, így bekötik Budapest vérkeringésébe.

Megőrzik a folyóparton burjánzó, értékes és őshonos galériaerdőt. Több mint ezer új fát ültetnek majd, közösségi kert, kisméretű üvegház, őshonos magyar háziállatokat bemutató parkrész, látogatóközpont, játszóterek létrehozását is tervezik. A vízpartra csónakházat és kishajókikötőt terveznek, amely tovább erősíti majd a vízzel való kapcsolatot – sorolta. Fürjes Balázs megjegyezte azt is, hogy a főváros is támogatja a kormány elképzelését.

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója elmondta: a fejlesztéssel több mint 300 ezer négyzetméter új parkterület, 50 ezer négyzetméter új sport- és játszóterület jön majd létre, valamint megmarad a 90 ezer négyzetméternyi ökopark és galériaerdő a Kis-Duna partja mentén. A park területét délről az új Duna-híd út- és villamosvonala határolja majd, de úgy tervezték, hogy a park később terjeszkedhessen még délre – közölte.

Vitézy Dávid elmondta: minimalizálják a parkban a burkolt felületeket, de a tervek szerint lesznek kisebb vendéglátóhelyek, szeretnének egy uszóstrandot, a park észak-keleti sarkában egy tisztás lenne, ahol nyáron koncerteket is lehetne tartani, valamint nyitott sportpályákat hoznak majd létre.

Közölte, a kormány 2023 tavaszán lesz abban a helyzetben, hogy dönthet a kivitelezés megindításáról és a területszerzés lefolytatásáról. A park „első látható, élvezhető” verziója 2025-re elkészülhet, de sok év kell ahhoz, hogy teljesértékű parkká váljon a megnövekedett növényzettel – mondta Vitézy Dávid.

Az általa bemutatott tervek szerint vízisportokat és extrém sportokat is kipróbálhatnak majd a parkhasználók. Kialakítanak streetworkout-pályát és fitneszeszközöket is elhelyeznek majd a tervek szerint az idősebbek számára. A tervekben szerepel kosár-, streetball- és röplabdapályák, valamint kézilabda- és focipálya kialakítása is. Futópályát, görparkot, mászófalat és akadálypályát is kialakítanának a területen. A Duna-parton kajakozásra, kenuzásra is lehetőség lesz az elképzelések szerint.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester a kerületiek nevében köszönetet mondott a kormánynak, hogy támogatja a fejlesztést. A miniszterelnök személye garancia arra, hogy az elkövetkezendő évtizedben is nagyszabású fejlesztések legyenek Csepelen – mondta.

A polgármester úgy fogalmazott, hogy Csepel az elmúlt évtizedben Budapest részévé vált, ugyanis 2010 előtt nagyon sokszor azt tapasztalták, hogy a kerület méltatlanul el van hanyagolva.

Csepel, a XXI. kerület a főváros egyik „aranytartaléka” – mondta. Borbély Lénárd emlékeztetett, 2005-ben az akkori kerületi vezetés 11,3 milliárd forintért értékesítette a szóban forgó területet, amely Budapest egyik legnagyobb egybefüggő zöld területe. Most pedig az elmúlt ötven év legnagyobb közpark beruházásáról beszélhetünk – mondta.

A koncepcióterveket elkészítő s73 Tájépítész Tervező Iroda Kft. tájépítésze, Mohácsi Sándor hangsúlyozta: a parknak olyan helyzeteket kell teremtenie az odalátogatók számára, hogy megmutassa, hogyan tud a természet és az ember, a város és a természet normálisan egymás mellett élni. „A természet és a város egymásra hatása, szövete, ami itt kialakul” – fogalmazott. A tanácskozást a Portfolio és a BFK közösen szervezte.

Híradó.hu

6 hozzászólás “Óriási park épül Csepelen” bejegyzésre

  1. Gyula szerint:

    …és ki fog odajárni? A Kis-Duna part végig rendelkezésre áll.

  2. Festék szerint:

    És mi a helyzet a csillag-telep felújításával? És hogy villamos lesz, meg innen Csepelről a Jászai Mari térig fog közlekedni? Meg, hogy budára vezető híd lesz itt? Meg az üzletsorok felújítása a Kossuth utcában? Tervek azok vannak még ígéretek, az egyiket el sem kezdik de már jön is a következő…

  3. Gyula szerint:

    Tényleg, mi van a Kiss János előtti romhalmazra tervezett tetőkerttel? 🤣😁😛
    A Tesco hátsó sarkánál 5 éve lóg a lemez, tele van a födém galambbal, a környék meg szeméttel.

  4. Betke szerint:

    Ez valóban csepeli területén, de nem a csepelieknek épül-szépül! Pláne, ha az új híd is elkészül.Gondolom ezzel polgármesterünk is tisztában van!

  5. Gratulálok szerint:

    Teljesen mindegy hogy mit ígérnek, Németh harmadszorra, s immár örökre veszíteni fog!

  6. Gyula szerint:

    Betke!
    Addig egyszer biztos cserélsz autót, mire itt híd lesz, őőőő le-fel hajtó nélkül? 😁😛👏

Itt lehet hozzászólni !