Lakossági fórummal kezdődik a közösségi tervezés

Csepel.info

A jelenlegi bejárat: a középen látható parkolóval, majd jobbra a szocreál bungallókkal kezdődik a tábor területe

Közösségi tervezéssel újítja meg a Hollandi úti volt Ifjúsági tábort a csepeli önkormányzat. Ezzel kapcsolatban lakossági fórum lesz február 4-én, pénteken délután 17.00 órától a csepeli Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban (Hollandi út 10.). A csepeli lakosok most el tudják mondani, milyen újjászülető parkot látnának és használnának szívesen a Kis-Duna-part mentén.

Csepeli lakosoktól és civil szervezetektől számos kérés érkezett az önkormányzathoz, hogy folytassa a Kis-Duna-part zöld fejlesztését. Az itt élők közül sokan szeretnék, hogy minél több természetközeli helyszín álljon a csepeli családok rendelkezésére közösségi, sportolási és szabadidős céllal. A csepeli önkormányzat korábban a Tejút park, a Rákóczi Kert, a Görgey iskola helyén épült park esetében kérte ki, illetve hallgatta meg a lakosság véleményét, de több csepeli konzultáció volt, ahol az önkormányzati fejlesztések prioritásáról döntöttek a kerület lakói.

Ilyen előzmények után döntött a csepeli önkormányzat arról, hogy az itt élők elvárásait figyelembe véve, a Hollandi úti Ifjúsági Tábort (régi nevén „úttörőtábort”) teljesen megújítja. „Szeretnénk ide egy minden igényt kielégítő, vízparti pihenő-, sport- és szabadidőparkot varázsolni, ami kerületünk legújabb büszkesége lehet, és mindenben a csepeliek javát szolgálja majd.” – számolt be Borbély Lénárd polgármester, hozzátéve, hogy a csepeli családoknak nagyon fontos, hogy a tavaly újjávarázsolt Napközis Tábor mellett a Hollandi úti Ifjúsági Tábor is megújuljon és a csepeli nyári gyermektáboroknak méltó helyszíne legyen továbbra is.

„Csepel a közös otthonunk, ezért Önökkel együtt, közösségi tervezéssel, mindenki véleményét meghallgatva szeretnénk a megújulást végrehajtani. Ez a kérdőív azt segíti, hogy Ön is el tudja mondani, milyen újjászülető parkot látna és használna szívesen a Kis-Duna-part mentén.” – írja a polgármester.

A kérdőív a www.csepel.hu/kozossegitervezes oldalon tölthető ki, a pénteki fórumra pedig mindenkit szeretettel várnak!

Csepel.info

2 hozzászólás “Lakossági fórummal kezdődik a közösségi tervezés” bejegyzésre

  1. Hozzászóló szerint:

    Nagyszerű kezdeményezés.

  2. Gyula szerint:

    Mekkora lenne már, ha ezeket egy “livestream” keretében követni is lehetne?
    Esküsöm bevállalnám, 3 db kamera és egy normális mobilnet. (T)

Itt lehet hozzászólni !