A Gerincút nem alku tárgya!

Demszky Gábor pedig szégyellje magát!

A Fidesz-KDNP frakció sajtóközleménye

Fideszes sajtótájékoztató a “Gázai övezetben”

Demszky a csepeli gerincút építésének elhagyásáról alkudozna” címmel jelent meg egy írás a csepeli önkormányzat hivatalos honlapján.

A főpolgármester 16 éve ígérte meg a csepelieknek, hogy 1996-ra megépíti a kerület lakott részeit teljesen elkerülő Gerincutat. Ennek az észak-déli irányú útnak az lett volna a funkciója, hogy megszüntesse a Kossuth, Táncsics és Rákóczi utak menti lakótelepeken átmenő forgalmat. Ha beváltotta volna ígéretét, akkor ma egészségesebbek tüdejű gyerekek járhatnának sokkal nagyobb közlekedési biztonságban a lakótelepi óvodákba, iskolákba. De nyugodtabban hajthatnák álomra fejüket, s kipihentebben ébredhetnének az agglomerációs forgalom por- és zajszennyeződéstől szenvedő Szabadság és Erdősor utcai családok, de még a királyerdei Hollandi úton élők is.

A Gerincút azóta is csak egy hazug, be nem váltott ígéret, állandó kampány-téma maradt a főpolgármester és a vele szövetséges kerületi polgármester, Tóth Mihály szánalmas előadásaiban. (A 2006-os önkormányzati kampányban Tóth Mihály a Gerincút meg nem építése ellenére úgy nyilatkozott: „teljesen egyértelmű, hogy továbbra is Demszky Gábort támogatja”.)

Demszky Gábor a csepeliek előtt lelepleződött, hamarabb utolérték, mint a sánta kutyát. Azonban most még erre is rátett egy lapáttal! Már nem rejti műmosolyú kampányálarca mögé a Gerincút megépítését, ma már arcátlanul közli a kerülettel: a fővárosi beruházásokból elhagyhatják a csepeli Gerincút kivitelezését. Mindezt úgy teszi mintha mi sem történt volna! Mintha nem telepítettek volna ki többéves tortúra árán, megalázó körülmények között 147 csepeli családot a nyomvonalról. Mintha a Csőgyár utcában, Magyar utcában, Petőfi utcában nem hagytak volna magára több, mint száz családot, akik szipósoktól, kétes elemektől nyüzsgő, mérhetetlen mennyiségű, fertőző, bűzölgő szemétkupacok tövében, élik mindennapjaikat. Kálváriájuk ebben a harmadik világbeli nyomortelephez hasonlító övezetben már öt éve tart! Mintha nem költöttek volna már el több-százmillió forint közpénzt a Gerincút meg nem valósult terveire, előkészítésére. Egy km csepeli Gerincút háromszor annyiba fog kerülni, mint egy km autópálya! Mindezekért a főpolgármester és kerületi szövetségesei nemcsak politikai, erkölcsi, de jogi felelősséggel is tartoznak!
A fővárosi költségvetést pedig, amire indokként hivatkozik a főpolgármester, a 23 fősre olvadt fővárosi MSZP frakcióból 22 fő elutasította. Demszky Gábornak ebben a kérdésben is nem az ellenzék, hanem a saját és koalíciós partnere háza táján kellene sepregetnie!

Főpolgármester úr!

El a kezekkel a csepeli Gerincúttól, annak megépítése nem lehet semmilyen alku tárgya! Mivel Ön piaci kofákat megszégyenítő módon ezt mégis megpróbálta, minden tekintetben hiteltelenné vált a csepeliek előtt, szégyellje magát! Mint ahogy azok a kerületi politikus-támogatói is, akik szó nélkül hagyták az Ön ámokfutását Csepel hivatalos honlapján!

Németh Szilárd
frakcióvezető
Fidesz-KDNP

A témához kapcsolódó cikkek a Csepel.info-n:

Miért bünteti Demszky Csepelt?

Szeméttelep Csepel központjában

A csepeli „Gázai övezet”

Demszky tizenhat éve csak ígéri a csepeli gerincút megépítését

Mi folyik Csepelen, a helyi “Gázai övezetben”?

Nyílt levél a csepeli “Gázai övezet” ügyében

A főváros szerint 5 éve a kerületi önkormányzat felel a rendért

Kerítés a romokon

A Gerincútról nagyon röviden

27 hozzászólás “A Gerincút nem alku tárgya!” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Demszkynek már nagyon sok van a számláján. De ha minden jól alakul, akkor már csak kb. másfél év van hátra a változásig. Remélem így lesz…

  2. Öreg halász szerint:

    És szégyelje magát Tóth Mihály is, mert a Gerincút környéke mint az okádék, úgy néz ki.

    Teljesen mindegy, hogy Orosz Ferencen vagy Szenteczky Jánoson keresztül száll rá emiatt a felelősség, bűnös.

    És bűnös a csepeli MSZP frakció is, hogy négy vagy öt év kevés volt ahhoz, hogy kitakarítsák és rendbe tegyék a környéket.

  3. büki szerint:

    Egyáltalán nem lepődnék meg, ha a hír igaz lenne!
    Épp ma olvastam valahol, hogy a főváros adóssága – a BKV-val együtt – 240 milliárd.
    Mindazok, akik az elmúlt 15 évben felelős vezetőként a gerincút építését kiejtették a szájukon, azok vagy blöfföltek, vagy feljebbvalóikat majmolták.
    Egy ideje tudjuk: a szükséges pénz soha nem állt rendelkezésre.
    További hitel, reméljük nincs, EU-s pénzhez önrész kellene. A FŐGÁZ eladása erre szolgálna.
    A kölcsönök visszafizetéséből dédunokáink is kivehetik részüket.
    ” Köszönet” mindenkinek, aki ezt a nagy kaliberű városvezetést a mai napig hatalomba tartja.

  4. totó szerint:

    demszkynek a csepeliek szavazatot jelentenek csak, egy arctalan tömeg, de ha ők ezt nem veszik észre, magukra vessenek. ez a másik szélhámos minden választáson megígérte a gerinc utat, mindannyian tudjuk, mennyi épült belőle. de az is elgondolkodtató, hogy mindezek ellenére a kerületek tekintetében a 3. legjobb eredménnyel büszkélkedhet Csepelen. Ébredjetek Csepeliek!!! Hülyének néznek titeket!

  5. csepeliiszap szerint:

    Demszkynek elég vastag bőre van, de a történetből jócskán kijut Csepel polgármesterének, alpolgármesterének is, akik sok-sok mellébeszéléssel tudatos félretájékoztatással, hazugságokkal a haszonszerzést, a saját érdekeik érvényesítését tartották fontosabbnak. Mi, választók pedig arra kelletünk, hogy folyamatosan próbáljanak megvezetni bennünket. Minimum arcátlanság, amit ezek együtt művelnek, kapzsiságuk és felelőtlenségük következményeit szívjuk és fogjuk még szívni sokáig.

  6. csepeliiszap szerint:

    2009. március 16. 16:09-kor
    A csepeli piac felújításakor felröppent a Tesco-nyitás híre. “Igazmondó” Orosz Ferenc egy közmeghallgatáson tagadta, hogy tárgyalnának a Tesco-val – nyilván el kellett adni a piac üzleteit. Majd később mégiscsak bedobták a Tesco-ügyet, mondván, hogy az beszáll a GERINCÚT építésébe. A piacosok őrjöngtek, hogy rájuk nyitják a Tesco-t, a csepeli lakosok pedig szépen tudomásul vehették, hogy a valamikori szintén sporttelepet bagóért elprivatizálták, majd busás haszonnal továbbadták benzinkút ill. Tesco építésre.
    És a gerincút ügye elfelejtődött, de a zsebek dagadtak…

  7. Tamási Juli szerint:

    NEM. NEM. NEM.

  8. Seebauer Tiborné szerint:

    A Csepeli gerincút a környező települések gondjait is meg kellene oldja. Szigetszentmiklósról reggel 7-9 óra közt 50 perc a kb.8 km-es út megtétele, álló kocsisor vagy tyúklépésbe haladó. És nem csak nem haladnak, de a levegőt szennyezik mert csak pöfögnek, közhasznú járművekre nem lehet ülni, mert annyira túlzsúfoltak, hogy ott levegőt sem lehet kapni, annyi ember van rajta.
    Demszki Úr ilyenkor kellene a járműveken közlekedjen és a sleppjét is vihetné, de nem előre helyet csináló körülmények közt, hanem a mindennapi zsúfolt járműn.
    Demszki Úrnak már rég nem szabadna a helyén lennie, de ő befészkelte úgy magát, hogy az ilyen városszéli kerületek sajnos nem tudnak mit kezdeni vele. Ez szégyen, Csepelt is ép úgy meg akarja állítani, mint Soroksár fejlődését, jó ideig. Mi nagyon mostoha gyerekei vagyunk.
    Szégyen ez ránézve, mert nem csak azt a részt kell csicsázni,ahol a külföldiek járnak, hanem azt is ahol mi az országunk kis emberei élnek.

  9. greg szerint:

    Nekem pusztán egy tiszteletteljes kérdésem volna mindazokhoz, akik anno nemmel szavaztak Csepel Budapesttől történő elszakadását kezdeményező választáson.

    Megérte?

    (és akkor még nem kötött meg a cement a kerületi vezetés háza táján)

  10. büki szerint:

    A lakosság 7 %-a volt előrelkátó annak kidején.
    A kerület nagy árat fizetett azóta a döntésért.
    Környezetéhez képest lemaradt, munkahely nincs, a csatornázás és az útépítés leállt.
    Csepel az ingázók és az agglomerációs forgalom átutazóinak kerülete lett.
    A lakosság elöregedett, a befektetők nagy ívben elkerülik.
    Sokan már nem is várnak többet a vezetőktől mást, csak az utakat és hidakat építsék meg, hogy munkahelyükre mehessenek.

  11. Safi szerint:

    Tényleg meg kell várni azt a másfél évet?
    Ha a Fidesz vezetés szervezne végre egy országos demonstrációt, elzavarhatánánk az ország-tolvaj bandát végre.

  12. Matyi szerint:

    Mehetnének de gyorsan!!!!!! Medig tudonk még türni!!!!!!

  13. Matyi szerint:

    3 mas barikád mügöt ,ólyan könnyü demszkinek megint hazudni!!!!!!!!!!
    De már döl a szobra!!!!!

  14. atata szerint:

    Safi! ki kell várni aztán beledögleni az eddig és az ezútán elcseszett dolgokba. A pénz(világ)hatalom amely már 100x -osan vissza vette azt a szaros 20 milliárd dolláros Kádári kölcsönét, még csipegeti a morzsákat. Addig a Zorbánnak meg a Fidesznek kuss. Addig nem engedik a vályúhoz őket, míg teljesen nem államtalanítottak, ebbe már a Fidesz is beletörödőtt, különösen a liberális megmondó részei. Egyébként a Zorbán sem rebegett az előre hozott választásokról akkor mikor nyílt téren sok ember előtt beszélt ( lásd: márc. 15.-ét, “év értékelőt”).
    Meg vannak véve kilóra ők is. Új harmadik erő(k) szűkséges(ek), és a jelenlegi politikai elittet meg csak civil politizáció szintjéről is ki kell tiltani jó ideig, miután elnyerték megérdemelt jutalmukat.
    A legfontosabb pedig azoknak a gazdasági erőknek a felszámolása, amelyek ezeket a bábokat mozgatják, és a médiáról sem szabad megfeledkezni.
    Az eredeti témához pedig annyit, a gerincútat a jövőben építő kubikos brigádokat pedig a helyi és a budapesti közgyűlés (önkormányzat) tagjaiból kellene összeállítani, és a talicskával lapáttal minden este elszámoltatni, ha kész vannak mehetnek a metrót folytatni.
    Adjon az Isten!

  15. Öreg halász szerint:

    Atata, te is tudod, hogy az nem úgy megy, hogy egy csettintésre elmegy az MSZP-s bagázs. 2006-ban volt egy választás. A magyar demokrácia nem volt felkészülve arra, hogy csupán a gazdasági adatok elhallgatásával, pénzszórással, az ország feláldozásával is el lehet csalni egy választást, nem kell ahhoz a voksokhoz nyúlni. Ezt a választást ezért jog szerint is megnyerték, akár tetszik, akár nem. Ha erőszakkal elküldenék őket, az ország gazdasága összeomlana, mert egyetlen befektető sem marad olyan helyen, ahol a törvényt és a rendet bármilyen okból is is felül lehet írni. És ez nem a befektetők gonoszsága, hanem a józan ész.

  16. Gordon szerint:

    Elképzelem, ahogy ma 11 órakor Gyurcsány és kormánya sajtótájékoztatót hív össze, ahol bejelntik:

    “Atata a csepel.info “A Gerincút nem alku tárgya!” bejegyzésnél felszólította kormányunkat, hogy monnyon le. A kritikát megértettük, elfogadtuk, és testületileg bejelentjük, hogy a kormány 2009. március 18. 11 órátol lemond.”

    Azt hiszem, hogy hasamat fognám a röhögéstől, mert biztos azt gondolnám, hogy a rádiókabaré következő adásának felvételét látom.

  17. atata szerint:

    Gordon! én nem mondtam senkinek, hogy monnyon le mert nem az én feladatom,- teszem hozzá sajnos!
    Én a helyzetet vázoltam úgy ahogy én látom. Öreg Halász is jól látja azt , hogy ezek nem fognak idő előtt eltakarodni, mert mint írtam volt, valakik még hatalomban tartják őket.
    Azonban a konklúziójával nem értek egyet. Azok a befektetők már most is részben kitakarodtak az országból, eladták állampapírjaikat, kivonták a szokottnál előbb a nyereségeiket akikről ő beszél. Ide őket már szinte csak az ingatlan értéke köti meg még az állami szubvenció ha azon is túl adnak dőlhet össze minden. Oszt jöhet a megkötött kezű Zorbán.
    Azt viszont majd nézem, amikor 400 forintos ajróért állunk sorba , hogy megvehesd a napi kenyeredet – ha valaki előbb el nem veszi tőled azt, valamely adósság részleted fejében, vagy csak azért mert a pozitívan diszkriminalizált kisebbséghez tartozik. Na , majd akkor röhögjél!
    Adjon az Isten!

  18. lolka szerint:

    ELKÉPZELEM, mert képzelödni lehet, hogy hétfőnként mondjuk félhéttől délig félpályás forgalm lassitás lenne és ha lehet pénteken déltől este hétig, és ez mehetne addig amig el nem kezdődik az útépités. Lehet hogy nem lenne gerincút, de sokan megtanulnák, hogy a kőrgyűrű megy ám tovább is nem Csepelnél van a vége. A légszennyezettség térkép Csepelnél és Budafoknál FEKETE! “Aranyos kis polgármesterkénk igérte azt is, hogy erdősáv lessz telepitve szürő céllal az M-O mellé a Csepeli szakaszhoz. URALKODÓ SZÉLIRÁNY DÉLI, fejünk felett légifolyosó…lehet KÉPZELŐDNI!

  19. Lexon szerint:

    lolka: “A légszennyezettség térkép Csepelnél és Budafoknál FEKETE! ” – ezt honnan vetted?
    http://www.idokep.hu/?oldal=legszenny

  20. lolka szerint:

    Lexon
    Nem a mai napra gondoltam, de gyakran jelenik meg térképp a légszennyezettségről ami fekete pl. 2009. január 10. 15.00 arhivum időjárás. A másik nem rég negyediken laktam és reggel őtkörül amikor kimentem az erkélyre és még szélcsend volt a szmog-csikot lehetett látni az Auchan-tól egész a Kis-dunáig. Az M-O fölőtt végig az a szürke kipuffogó gáz, gumi és ferrodol por, tudod amit majd a déli irányú szellő maj ide fuj felénk…

  21. Lexon szerint:

    Hát igen. Biciklisként nekem nem kell bemutatni a pesti szmogot… 🙁

  22. […] Fidesz-KDNP sajtóközleménye után Tóth Mihály csepeli polgármester is közleményben reagált Demszky Gábor […]

  23. lolka szerint:

    Lexon
    pesten ne bringázz, ha nem muszáj esetleg hétvégén! Én is tekerek, szükségből és kedvtelésből, utobbiból többet,de egyre nehezebb a forgalom miatt.

  24. Sphere szerint:

    Demszk elvtárs SZ@rik a gerincútra, az autópálya már leér az Adriáig,ő oda fog járni nyugdíjas éveiben a kis házikójába,nem Szigethalomra,mint az a sok megvezetett aki rá meg a Tóth et-ra szavazott!

  25. […] tárgyává szerette volna tenni a létfontosságú csepeli beruházás építését, ami ellen a csepeli Fidesz-KDNP, majd Tóth Mihály polgármester is […]

Itt lehet hozzászólni !