Nincs alku

Csepel.hu

Csendélet a Gázai övezetben

A Fidesz-KDNP sajtóközleménye után Tóth Mihály csepeli polgármester is közleményben reagált Demszky Gábor nyilatkozatára, mely szerint alku tárgyává tenné a Csepeli Gerincút megépítését.

Az alábbiakban a polgármester közleményét olvashatják. 

A csepeli gerincút építése helyett semmilyen alkut nem fogadunk el!

A Csepeli Önkormányzat vezetése több mint másfél évtizede fontosnak tartja a kerület fejlesztése szempontjából a csepeli gerincút megépítését, amelyre a főpolgármester úr 1993-ban ígéretet tett a csepeli lakosságnak. Az eltelt csaknem 16 év alatt ezért a beruházásért – a csepeliek érdekében – sok mindent tettünk, dolgoztunk.

A csepeli városközpont tehermentesítése egyszerre szolgálja a csepelieket és a Csepelen átutazókat. Ezért nem csak a kerület, hanem a főváros érdeke is, hogy megépüljön a legutóbbi ígéret szerint a csepeli gerincút első szakasza!

Semmilyen új határidőt nem fogadunk el! A csepeliek éppen eleget tettek és tűrtek a megépítésért.

A csepeli gerincút építése helyett semmilyen alkut nem fogadunk el!

Álláspontunkat, követelésünket – ha kell – minden jogi és politikai eszközzel elérjük. Ebben számítunk a csepeliek támogatására is.

Tóth Mihály
polgármester

10 hozzászólás “Nincs alku” bejegyzésre

  1. büki szerint:

    15 év után ezt is megértük.

  2. Tamási Juli szerint:

    Én még mindig azt mondom, jobban jártunk volna, ha elszakadunk a fôvárostól. Nem vagyunk mi koldusok, hogy gazsulálni kelljen valamiért, ami egy V., Vi. vagy VII. kerületi lakosnak alanyi jogon jár! Ér annyit a csepeliek iparûzési adója is, mint a körúti boltokéi!

  3. Gordon szerint:

    Kullognak az elvtársak az ellenzék mögött. 🙂

  4. Öreg halász szerint:

    Most már eszébe juthatna Tóth elvtársnak, hogy ez a rész Csepelen van, és ne nézzen úgy ki, mint az okádék. Négy vagy öt év alatt miért nem jutott el a tudatáig?

    Végső soron ő a felelős az állapotokért, akár Szenteczkyn, akár Oroszon keresztül nézzük.

  5. infósferi szerint:

    Mire 2010 ősz eljő és lepereg a homokóra, kitisztul a homály: vezető és megvezetettek körében egyaránt.

  6. csepeliiszap szerint:

    Kiváncsian várom, hogy Tóth Mihály “Nincs alku” közleményének vajon lesz-e folytatása?

  7. spam szerint:

    Felébredt téli álmából a polgármester?

    Jó reggelt!

  8. […] A főpolgármester néhány nappal ezelőtt érte el a mélypontot: alku tárgyává szerette volna tenni a létfontosságú csepeli beruházás építését, ami ellen a csepeli Fidesz-KDNP, majd Tóth Mihály polgármester is tiltakozott. […]

  9. sasmadár szerint:

    “Az eltelt csaknem 16 év alatt ezért a beruházásért – a csepeliek érdekében – sok mindent tettünk, dolgoztunk.”

    Micsoda????

  10. miska72 szerint:

    Álláspontunkat, követelésünket – ha kell – minden jogi és politikai eszközzel elérjük. Ebben számítunk a csepeliek támogatására is.

    Tóth Mihály
    polgármester

    Hát én azt támogatnám, hogy utcaajtó nyilj ki! Ti vagytok a legygyengébb láncszem! Kérjük, hagyjátok el a polgáérmesteri hivatal épületét! MOST!

Itt lehet hozzászólni !