A csepeli „Gázai övezet”

Szemét és bűnözés: a kettőt együtt kell megszüntetni!

Fidesz-KDNP frakció

A Fidesz-KDNP csepeli frakciója ismételten arra kéri Tóth Mihály polgármestert, hogy dolgozzon ki akcióprogramot a kerületünket ellepő illegális szemetelés és a bűnözés egyre elviselhetetlenebb terjedése ellen.

2004-ban, a csepeli Gerincút leendő útvonalán élők közül néhányan „Gázai övezetnek” nevezték el lakóhelyüket. Ott, ahol egykor önállóan komfortosított ingatlanokban, csepeli munkások, értelmiségiek éltek, és amely a kerület központjától ma is két perces sétára fekszik, pokollá vált az élet. Demszky Gábor főpolgármester ígérte meg még 1993-ban, hogy ez a terület Csepel legjobban várt fejlesztési központjává válik, 1996-ra pedig megépül a Gerincút. Demszky Gábor ígérete azonban átokká vált. Mert a megvalósítatlan, hazug kampányígéretek elképzelhetetlen károkat okoztak a csepelieknek.

Lassan öt év telt ugyanis a kisajátítások megkezdése óta. Amikor az első házak lakhatatlanná váltak, akkor ezzel egyidőben megjelentek az elhagyott ingatlanokat kifosztó tolvajbandák, az elárvult telkekre illegális hulladékot lerakó ügyeskedők.

Öt év is kevés volt azonban a fővárosi és a csepeli önkormányzat MSZP-SZDSZ-es vezetésének, hogy a kisajátított telkeken rendet teremtsenek, a romos, háborús időket idéző körülményeket megszüntessék, a lakosságot félelemben tartó bűnözést meggátolják.

A kisajátított ingatlanok a fővárosi önkormányzat tulajdonában vannak, de egy szerződés szerint a csepeli önkormányzat vagyonkezelőjének, a CSEVAK Zrt.-nek kell rendben tartani a területet. A Zrt. vezérigazgatója nem más, mint a csepeli MSZP második embere, Szenteczky János vezérigazgató.

Még ma szabálysértési eljárást kezdeményezek a kerület jegyzőjénél a Fővárosi Önkormányzat, mint ingatlantulajdonos, illetve az ismeretlen tettesek ellen, akik mintegy 3 km-es hosszon a három érintett utcában (Csőgyár, Magyar, Petőfi) lerakták a háztartási szemetet, sittet, ipari hulladékot. Szenteczky János ellen – akinek a terület rendben és tisztán tartása lenne a feladata és kötelessége – fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezem Tóth Mihály polgármesternél.

A környéken élő 300 család biztonságának, egészségének, alkotmányos jogaik védelmének érdekében a leghatározottabban felszólítjuk Tóth Mihály polgármestert és Demszky Gábor főpolgármestert, hogy döntsék el ki és miért felelős a leendő csepeli gerincút beruházási területéért, és azonnal kezdjék meg az életveszélyes épületek bontását, az illegális szeméttelepek felszámolását, a bűnözés melegágyának felszámolását!

Németh Szilárd
Frakcióvezető
Fidesz-KDNP frakció

12 hozzászólás “A csepeli „Gázai övezet”” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Van mire büszkék lennünk!
    Új magyarország! 🙂
    MSZP húzzunk bele!

  2. marosy szerint:

    Már az emberi élet sem számít a bolsevik maffia-pártban.

  3. Lexon szerint:

    na, még egy maffiázó…

  4. LB szerint:

    Te minek örülsz? Nekem inkább sírni lenne kedvem! 🙁

  5. miska72 szerint:

    Kedves LB!

    Én annak örülök, hogy érik a következő botrány! 🙂

  6. miska72 szerint:

    Ma volt erről műsor a lánchíd rádióban a ZÖLD GÖMB című környezetvédelmi magazinban. Orosz Ferenc alpolgármester és Némerh Szilárd szerepelt a műsorban. A lánchíd rádió archívumában, lehet, hogy megtalálható az adás.

  7. miska72 szerint:

    ZÖLD GÖMB környezetvédelmi adás ismétlése, ma 22: 05Től 22: 55 ig!

  8. Papi szerint:

    Demszky utoljára 1989-ben mondott igazat azota folyamatossan hazudik akárcsak apártja és az MSzP. Igaz mind a kettő az MSzMP leszármazottja.

  9. miska72 szerint:

    A CSEPELIEK A ZÖLD KIS-DUNAPARTÉRT
    CIVIL EGYESÜLET
    tisztelettel meghívja
    Önt
    az RSD Hollandi út menti partszakaszának alternatív fejlesztési lehetőségeiről szóló
    2009. január 20-án 18 órakor kezdődő

    ÉPÍTÉSZ FÓRUMÁRA.

    Meghívott előadók:
    Bánáti Béla (Bánáti+Hartvig Építésziroda Kft.)
    Dr. Schneller István, Főépítészi életműdíjas építész (Corvinus Egyetem)
    Kálmán Ernő DLA, Ybl-díjas építész, Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke
    Puhl Antal DLA, Ybl-díjas építész (Puhl Antal Építészirodája Kft.)
    Skardelli György, Ybl-díjas építész (KÖZTI Rt.)
    Zádori Attila (Zádori és Társai Építész Stúdió Kft.)
    Helyszín: Gyermek és Ifjúsági Sport Centrum ebédlője
    Budapest, XXI. Hollandi út 8-10 Elérhetőségeink:
    http://www.kisdunapart.eu
    kisdunapart@citromail.eu telefonszám: 0620-4867784

    Mindenkit szeretettel várunk.

Itt lehet hozzászólni !