Mi folyik Csepelen, a helyi “Gázai övezetben”?

HVG

Csepeli Gerincút

Galvániszappal teli, rozsdásodó hordók százai, kéttucat felgyújtott autó, puskával legyilkolt fülesbaglyok, egy leendő gerincút építési területe, tele szeméttel és romokkal, ahol mintegy ötszáz család él dél-amerikai nyomortelepek körülményei között. „Harmadik világ”, a huszonegyedik századi színvonalat képviselő, épülő toronyházak közvetlen közelében. Munkatársunk Csepelen járt.

A csepeli Fácánhegyi dűlő végén építési törmelékkel feltöltött, kopár domb. Alig száz méterre, a Duna partján találhatók a Fővárosi Vízművek kútjai. Ezek, ahogy a cég szóvivője tájékoztatott, tíz éve használaton kívül vannak. Az építési törmeléket az ún. B védőövezetben rakták le. Ide óriási mennyiségben hordtak kommunális hulladékkal összekevert, bontott építési anyagokat. A BVM Épelem kft. tulajdonban lévő területet 14 méter magasan feltöltötték. A csepeli önkormányzatnak mint elsőfokú környezetvédelmi hatóságnak fel kellett volna lépnie ez ellen. De mint tulajdonos is érintett, ugyanis a magánkézben lévő területet, ahol lerakták a hulladékot, teljes egészében önkormányzati tulajdonú területek veszik körül. A feltöltés mintegy két éve zajlik, egyes jelek szerint még most is folyik.

A kft. vagyongazdálkodási igazgatója, Flach Mihály szerint 2009. szeptember 30-áig kaptak határidőt a bontási anyag elszállítására, s ők ezt meg is fogják tenni. Ötezer köbmétert már el is elszállítottak, egy TEKO RC nevű cég az anyagot megdarálta, útalapokba építették be. Elmondta, hogy a területen lerakott betontörmelék nem veszélyes hulladék, és erről hivatalos igazolásuk van. A lakosság által odahordott háztartási szemét a veszélyes, de nem az ivóvízre, mert ezeket a csápos kutakat már tíz éve üzemen kívül helyezték. Mégis, a FM feljelentette őket a Közép-Duna Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségen környezetszennyezés miatt, és december 12-én a különböző hatóságok helyszíni szemlét tartottak a területen. A hulladéklerakó közvetlen közelében lévő, engedély nélkül felhúzott házakban több százan élnek, akiket senki nem tájékoztatott a veszélyről. Az itt lakók még tiltakozni sem mernek, hiszen a helyzetük rendezetlen, életük az önkormányzat jóindulatától függ.

Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője, fővárosi képviselő Tóth Mihály csepeli polgármesterhez és Demszky Gábor főpolgármesterhez fordult az ügyben, és követeli a hulladéklerakó felszámolását. Sajnos, a hatóságnak nincs pénze talajminta vételére, nem tudja fedezni a fúrásokkal végzett, szelvényes vizsgálatok többmilliós költségeit. Ehhez egy úgynevezett három-ötmilliárdos „szuper alapot” kellene létrehozni, úgy, mint számos nyugat-európai országban. A kormányzatnak van is ilyen szándéka, és ezt a FIDESZ környezetvédelmi programja is tartalmazza. Illés Zoltán, az ellenzéki párt környezetvédelmi szakpolitikusa azt várja a környezetvédelmi minisztertől, hogy a környezetvédelmi hatóság helyszíni szemlével mérje fel a helyzetet, és – akár az állam pénzén – a lehető leghamarabb szállítsák el a lerakott hulladékot. A költséget később be kell hajtani a kft-én, amely a terület birtokosa, nem szabad engedni, hogy az – csődeljárást kérve maga ellen – kereket oldjon.

Budapest hatvan kilométer sugarú körzetében nincs olyan hulladéklerakó, ahová az ilyen anyagokat biztonságosan le lehetne rakni – állítja Illés Zoltán. Jelenleg az egyetlen lerakó Solymár térségében van, és egy hónapon belül betelik. Pedig Magyarországon évente 18 millió tonna bontási törmelék keletkezik, s csak Csepelen, a Fácánhegyi dűlő végén több százezer tonnát raktak le. Persze ezt az anyagot – amennyiben módosítanánk a körzetvédelmi törvényt, s ennek az előfeltételeit, illetve az ehhez szükséges ösztönző rendszert megteremtik – hasznosítani is lehetne, s miután megdarálták és ártalmatlanná tették, például autópályák alapjába lehetne beépíteni.

Egy másik csepeli ügy

Csepel-Hárosról visszafelé megnéztem az elkerülő gerincút építési területét, amely méltó párja a hulladéklerakónak. 1993-ban, amikor Csepelen népszavazás volt a fővárostól való elszakadásról, Demszky Gábor főpolgármester megígérte, hogy a már akkor is nyomasztó közlekedési gondok enyhítésére új utat építenek a csepelieknek. Azóta minden egyes önkormányzati választáson kampányolnak vele a helyi vezetők.

2007-ben adta hírül az önkormányzat internetes portálja, hogy végre megépítik az utat, amelynek bekerülési költsége a jelenlegi számítások szerint 8,6 milliárd forint. De csak az első, 2,6 kilométeres szakasz kerül ennyibe. Ha ez igaz, kilométerenként mintegy négymilliárd forintba kerül a sík területen vezetett út, ami jóval drágább, mintha autópályát építenének a volt vasmű kerítésén belül. Igaz, előzetesen bontani is kell, és kártérítést kell fizetni a tulajdonosoknak, ami kilométerenként mintegy kétszáz millió forintba kerülhetett – legalábbis Németh Szilárd számításai szerint.

Arról a területről, amit 2004-ben kezdtek el szanálni, 147 családot telepítettek ki. Nagy harc folyt a beruházást végző fővárosi és a csepeli önkormányzat, valamint a lakók között a kártérítésért. Jelenleg a romokkal borított területet szintén szemétlerakónak használják, az egyik ház falán felirat virít: „Gázai övezet”. Alkalmi nyomortanya alakult ki, patkányok szaladgálnak, elképesztőek a körülmények. Pedig a Csőgyár utca másik oldalán házak állnak, bennük emberek élnek. De sem a csepeli, sem pedig a gerincút területét megvásárló fővárosi önkormányzat nem tesz semmit azért, hogy elviselhetőek legyenek az állapotok. Az embereket azzal biztatják, hogy viseljék türelemmel a sorsukat, hiszen 2010-ben már átadják a gerincutat. De kevesen hiszik, hogy addigra sikerül befejezni a méregdrága beruházást, melyet az ellenzék máris „Csepel négyes metróvonala” néven emleget.

Forrás: HVG

8 hozzászólás “Mi folyik Csepelen, a helyi “Gázai övezetben”?” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Ide vezet a fővárosi és kerületi vezetést jellemző tehetségtelenség, ötlettelenség, látszatpolitizálás. A kilométerenkénti négymilliárdról pedig a teljes szocialista és szabad madár kormányzást érintő, és átható mutyizás juthat eszünkbe. Melyből gondolom a bolsevik típusú állampárt jogutódjának fővárosi és kerületi vezetése sem maradhat ki. Naná, hogy nem marad ki!

  2. lolka szerint:

    AMILYEN A GAZDA , OLYAN A PORTA…

  3. miska72 szerint:

    És ne feledkezzünk meg az MSZP által érintett gyilkoságról sem. 🙁

  4. 1 közeli lakos szerint:

    pedig jólenne ha végre eltünne a sok szemét mert én a másik utcába lakom és kinézek az ablakon elkap a hányinger és szerintem sokan vagyunk így.
    mikor lessz már valami rend?

  5. Cseh Balázs szerint:

    hadd osszam meg veletek… Múltkor valakivel beszélgettem, kérdezi:
    – ti hol laktok?
    – Csepelen.
    – És melyik részén? A HÉVhez képest
    – Mondom az elején, ahogy beér a HÉV Csepelre
    – ja, ott a szeméttelep után?
    – ……

    Ez milyen? Nem ciki ez nekünk, csepelieknek kéremszépen? Szemét van a lágymányosi híd után, szemét van a Szabadkikötő megálló után, putri van mindkét oldalt… ez a bejárat Csepelre… 🙁

  6. […] Mi folyik Csepelen, a helyi “Gázai övezetben”? […]

  7. Veronka szerint:

    Sajnos mindenütt nagyon sok a szemét, szégyen. Én is látom mindig a HÉV-ről nézve is.
    Attól félek mindig, hogy patkányt is fogok látni.
    Azt látom sokszor, hogy ott vannak takarítók, ahol az utcákban a lakók maguk is rendben tartják a portáluk környékét.
    Nem ott ahol igazán kellene.
    De sajnos járva a városunkat úgy látom, hogy ez egyre jellemzőbb az egész Budapestre. Ez a város lehetna az egyik legszebb, ha nem borítaná el a sok szemét.

Itt lehet hozzászólni !