Orbán Viktor: Ez a háború nem a mi háborúnk, semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk

Magyarnemzet.hu

(Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Zelenszkij elnök azt reméli, hogy csak úgy tud kikerülni ebből a helyzetből, ha másokat von bele a háborúba. Ugyanakkor megértéssel kell fogadnunk az ukrán elnök erőfeszítéseit, hiszen bajban van a hazája, a vele szemben álló erő pedig sokkal jelentősebb. Ezért nincs is vele vitánk. Akivel nekünk vitánk van az a magyar baloldal – kezdte Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország elítéli az ukrán támadást, azonban úgy nem tudunk segíteni az ukránokon, hogy közben tönkretesszük magunkat.

Mint mondta, Németországnak, Ausztriának, Bulgáriának is nagy nehézséget okozna az orosz energiahordozókról való leválás. Éppen ezért látni kell, itt nem arról van szó, hogy felvesszük a pulóvert és lejjebb csavarjuk a fűtést, ugyanis ha nem jön Oroszországból energiaforrás, akkor nem működik a magyar gazdaság. Belénk azonban sokkal könnyebb könnyebb belekötni, mint a németekbe – tette hozzá.

Van egy olcsó energia, ezt kapcsoljuk le, és legyen helyette drága amerikai?– tette fel a költői kérdést a miniszterelnök, aki ismertette, hogy az amerikai cseppfolyós gáz nem lehet megoldás hazánk számára. Hozzátette: „nem tudjuk, hogyan jutna el az amerikai cseppfolyós gáz – ha ezt is hozzáveszem, akkor jól látható, hogy ezek képtelen javaslatok”.

– A probléma a baloldallal van, amely megkötötte a maga megállapodását a háttérben az Ukránokkal, s ha ők nyernének vasárnap akkor megindulnának a fegyverszállítmányok Ukrajnába, másfelől elzárnák az Oroszországból érkező gázt. A baloldal a tűzzel játszik – a szögezte le.

– Eleinte próbáltam megérteni ezeket az egymásnak ellentmondó gondolatokat, de feladtam – mondta a riporter kérdésére.

Egy jelentős, és mély európai gazdasági válság előtt állunk. A baj gyökerei mélyebbre nyúlnak, mint az orosz–ukrán háború. Van egy általános versenyképességi hátránya Európának. A háború előtt is ki akarta kapcsolni a fosszilis energiaforrásokat, s ezt úgy akarta megoldani az unió, hogy emeli az árakat– jelentette ki Orbán Viktor.

Mint mondta, ez önmagában is megrázkódtatás volt, de az elhibázott szankciók meglökték az energia árát, s az energiaválság el fog vezetni egy gazdasági válsághoz is majd. Hozzátette, a gazdasági válság hatását kell tompítani majd a választás után.

Hangsúlyozta: itt vagyunk a mezőgazdasági munkák kellős közepén. Ukrajna és Oroszország ha kiesik a piacról, az élelmiszerválságokat hozhat elsősorban Afrikában, de Európában is.

A gazdasági kérdésekre térve a kormányfő úgy fogalmazott: Magyarország az elmúlt 30 évben látott néhány gazdasági válságot, és azt is tudjuk, hogy melyik politikai irányzat miképpen szokta kezelni azokat. A baloldal azért szokott ilyenkor mindig megszorításokra gondolni, mivel a megszorítás az egy baloldali gazdasági válságkezelési eszköz.

Így vették el a 13. nyugdíjat, és a fizetések egy részét, így szüntették meg a lakástámogatási rendszert, és így építették le a családtámogatási rendszert is – sorolta a miniszterelnök. Ezzel szemben a nemzeti oldal sosem ezt alkalmazza, inkább a gazdasági növekedést, az adócsökkentést helyezi előtérbe – fűzte hozzá. Ennek kapcsán

Orbán Viktor kiemelte: az elmúlt időszakban a kormány egymillió új munkahelyet hozott létre. Ha munka van, akkor minden van, pénz is, azzal pedig válságot kezelni.

Most azonban – folytatta – az első dolgunk az, hogy kivédjük a háború, a brüsszeli energia áremelések, és a háború miatt átrendeződő nemzetgazdasági változások következményeit, utána pedig tehát tovább kell erősíteni a családok támogatását, amit még a pandémia előtt terveztünk el. Mint mondta, van még néhány lyuk a mostani rendszeren, amiket be kell toldozni.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy a gyermekvédelmi népszavazás a háború árnyékában kifejezetten háttérbe szorult, mivel a háború ráborult a választási kampányra. Véleménye szerint ez azonban érthető, mivel a közelgő választások legfontosabb tétjévé a béke és a háború kérdése vált.

Az emberek békét akarnak, amelynek a nemzeti oldal a garanciája, a baloldal viszont kockázatot jelent a békénkre és a biztonságunkra  Mint mondta, a felmérések csak másodlagosak, ugyanis vasárnap kell eldönteni Magyarország jövőjét. Ha jól döntünk, akkor megmentjük a következő négy évünket, ha nem akkor bajba sodorjuk magunkat– figyelmeztetett a kormányfő.

A miniszterelnök ennek kapcsán emlékeztetett, hogy Nyugat-Európában is először legyintettek a genderőrületre, és azt gondolták, hogy ez nem gyermekvédelmi kérdés, hanem egy életmódbeli divat, ami majd elmúlik. Aztán nem elmúlt, hanem megszerveződött.

Ennek következtében pedig ma már a nyugat-európai világban a szülők nem uralják a gyermekük nevelésének kérdését. Magyarországon azonban  még gátat lehet vetni a genderőrületnek akkor, ha egy népszavazással világossá tesszük, hogy az apa férfi, az anya nő, a gyermekeinket pedig hagyják békén! Így meg tudjuk védeni a gyermekeinket a szülők jogát is a gyermekek szexuális felvilágosításához – fűzte hozzá.

Nagy Katalin kérdésére, amely szerint már tavaly elkezdte az ellenzék a kampányolást az előválasztással, de az utolsó napokban nagyon sokféle eszköz nyilvánosságra került, olyanok is amelyek felvetik akár a választási csalás gyanúját, Orbán Viktor úgy reagált: ez egy súlyos ügy. Mint mondta, ő már régóta van a politikában, de ilyen csalást még nem látott.

Amikor emberek százezreinek szerzik meg – törvénytelen módon – az adatait, majd utána erre politikai üzeneteket küldenek anélkül, hogy ehhez hozzájárultak volna, ez nemcsak egy választási csalás, hanem a szabadság kérdését is felveti. Azt hiszem, lesz a jogászoknak dolga a választások után. Az utolsó szögig ki kell vizsgálni– jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy a baloldal ennek ellenére régóta a választások tisztasága miatt aggódik, Orbán Viktor így reagált:

Egy hadsereg van itt külföldről. Egy háborút lehet nyerni ennyi katonával. Tizenkét év óta a magyar baloldal vereséget vereségre halmoz. Megértem, hogy ők külföldről remélnek segítséget – tette hozzá. A miniszterelnök megérti, hogy nagy a tét, hiszen teljesen szokatlan jelenség – amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje is beismert –, hogy egy olyan szövetséget hoztak létre, amelyben megőrizte az önállóságát a kommunista és a fasiszta irányzat is – mondta. A miniszterelnök szerint ennek az egyetlen célja az volt, hogy hatalomra tudjanak kerülni.

– Nagy lecke az minden magyar politikai párt számára, hogy a becsületet, a programot, a szellemi irányzatodat, az önazonosságodat nem adhatod fel csak azért, hogy hatalomra kerülj, és nem foghatsz össze antiszemitákkal és kommunistákkal, meg szélsőjobboldaliakkal, akikkel egyébként a nézeteid nem egyeztethetők össze, és csak bajt hoznának a hazádra – jelentette ki.

A riporter kérdésére válaszolva a miniszterelnök kifejtette: azt mégse mondhatják, hogy „ügyetlenek vagyunk, elhibáztuk”. Az ember valamilyen magyarázatot keres arra, hogy ki a hibás, és nagyon kevés olyan ember van, aki ezt magára vállalja. Nem várhatjuk el a baloldaltól, hogy kimondják – tette hozzá.

Az ország jövője a háború és béke kérdésén múlik. Ez nem a mi háborúnk, hiába mondja a baloldal, hogy ez így van. Ekkora tétje még soha nem volt a választásoknak – szögezte le.

Magyarnemzet.hu

 

14 hozzászólás “Orbán Viktor: Ez a háború nem a mi háborúnk, semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk” bejegyzésre

  1. László szerint:

    “Van egy olcsó energia, ezt kapcsoljuk le, és legyen helyette drága amerikai?” – az olcsó árát titkosítottátok, csak ti tudjátok mennyi. A drága amerikai áráról még szó sem esett.

  2. Gyula szerint:

    László!
    Nálunk okosabb nemzetközi elemzők megmondták, hogy piaci ár van, a szerződéssel ki lehet törölni, Putyin adja még a gázt, – más bevétele nincs – majd a március hogy lesz kifizetve, főjön a vezér feje.

  3. László szerint:

    2022-től mondta az egységes piaci árat a Газпром. Addig meg ennek ennyiért…

  4. László szerint:

    Megvétózta a magyar kormány, hogy az EU elutasítsa Putyin rubeles zsarolását. Csak a magyarok nem voltak hajlandók elítélni, hogy az orosz elnök rubelben követeli a pénzt az orosz gázért. – ma is megkedveltek minket…

  5. Gyula szerint:

    pl!
    Még nem, de kénytelen lesz, mert szerintem semmi tartalékunk nincs, ha a németeknek és másnak nincs, pont nekünk lenne? Putyin megmondta, hogy lehet fizetni és úgy lesz. Nincs alternatíva, de ez egész Kelet-Európa és Közép-Európa 30 éves mulasztása, hogy szartak bele.

  6. robi szerint:

    Az uniós pénzekből az elmúlt évtizedben az energiamegtakarítások támogatására kellett volna fordítani ( hőszivattyú, napelem, nyílászáró cserék, homlokzat szigetelések támogatása stb).

    Maradjunk annyiban, nem csak ők szartak bele. A zemberek legalább annyiban felelősek a kialakult helyzetért.

  7. Gyula szerint:

    Téli időben nem tudom, hogy a megújuló mit érne, szél, Nap? A hőszivattyú meg az ég villanyát megzabálja. Itt Európa megbízott nagyon egy büdös ex-kommunista agresszorban, hát így járt(unk)! Ezen, a hőszigetelés mit sem segít, főleg, hogyc a lakótelepi házak nagy részét lassan bontani kellene. 😛

  8. Nagyapó szerint:

    Azért nehéz megmagyarázni azoknak – akik nem akarják – hogy egy szerződés ismertetéséhez mindkét fél hozzájárulása szükséges!
    A Gazprom orosz cég nem angolszász, így közölte, hogy a hosszútávú szerződések szerint szállít. A hosszútávú szerződések feletti szállításokra vonatkozik a napi ár. Az, hogy dollár, vagy rubel, az tárgyalás kérdése.
    Szerencsére bennünket ez kevéssé érint, sőt, ha rubel kell, Szerbián keresztül meg tudjuk szerezni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. Hozzászóló szerint:

    Kétség nem fér hozzá, hogy a szomszédban dúló háborús helyzet lecsapódását a térségben és talán Európában is a mi miniszterelnökünk kezeli jelen pillanatban a legjobban. A baloldalra és a baloldali szimpatizánsokra jellemző fröcsögő gyűlölet helyett ide most tárgyilagos és mérsékelt helyzetfelismerés szükséges.
    Ez részben gazdasági túlélésünk záloga. A kanadai-magyar kettősállampolgár MZP/X helyzetfelismerése a különböző társadalmi rétegek megsértéséig terjed csupán, messze elmaradva a részeges főnöke, vagy akár Dobrev Klara ügyesebb egyensúlyozásától.

  10. Gyula szerint:

    Fater! A szomszéd nacionalista pénzt is vált nektek?
    Mondjuk balkáni kannibálok miért ne?
    Gondoltam, hogy a civilizáltabb Kínával boltoltok, de mindig van lejjebb!
    Ez jellemző és az marad, ezek vagytok.
    😁😂🤣

  11. Gyula szerint:

    A másik barom gondolom a megoldás az lenne a jó, mármint nekik, hogy az ukránok bedobják a törölközőt, hadd szokják és akkor nem reszketni a szopóágtól, amit az ő haverjuk idézett elő. Igen, a nemzethy oldalnak más faxával a legkönnyebb vernie a csalánt.
    Amúgy a csúti mikor ítéli el Putyin agresszióját?
    Költői…

Itt lehet hozzászólni !