Átadták a megújult Jedliket

Csepel.hu

„A Magyar Kormánnyal közös sikerünk, hogy megújult kerületünk egyik büszkesége, a nagy múltú csepeli Jedlik Ányos Gimnázium, amelyet a csepeli önkormányzat készíttetett elő és terveztetett meg, és amelyet a tanévnyitóval egybekötött átadóünnepség keretében vehettek birtokba a diákok és a tanárok. Az országban is egyedülálló projekt a Magyar Kormány százszázalékos támogatásának köszönhető, hiszen Csepel úgy gazdagodhat egy mintaértékű beruházással, hogy az a csepeliek egyetlen fillérjébe sem került. A Jedlik kerületünk egyik büszkesége, és bár saját forrásunk nem lett volna rá, az intézmény újjászületéséhez Önkormányzatunk a kezdetektől fogva partner volt, és az előkészítés rögös útján kollégáimmal együtt rengeteget tettünk azért, hogy ez az álom valóra válhasson” – írta közösségi oldalán Borbély Lénárd polgármester a gimnázium ünnepélyes átadása kapcsán.

A felújított és kibővített Jedlik Ányos Gimnázium (JÁG) augusztus 31-én nyitotta meg kapuit. A korszerűsítésnek köszönhetően a régi épületben található termeket és tanári szobákat felújították, modernizálták a gépészeti és elektromos rendszereket, továbbá megújult a homlokzat is, mely új nyílászárókkal, valamint hőszigeteléssel bővült. A beruházásban egy 6500 négyzetméteres új épületszárny is született, amelyben többek között helyet kapott a tornacsarnok, a könyvtár, a színházterem is.  Az új szárnyban emellett kialakítottak egy éttermet és büfét is, valamint egy nagy előadótermet. Az új szárny emeletén többek közt nyelvi laborokat és informatikai termeket is létrehoztak. Az új épület központi részeként egy aulatér is létre jött, amelyben helyet kapott egy kápolna. A külső területek is újjászülettek: sportpályákat és közösségi tereket építettek, de az iskola kerítése is megújult.

Az átadó ünnepségen többek között részt vettek: Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, Dr. Maruzsa Zoltán, Belügyminisztérium köznevelési államtitkára, Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára, Tóth János, a Dél- Pesti Tankerület igazgatója, Bese Benő, a Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója, Borbély Lénárd csepeli polgármester, valamint önkormányzati képviselők, kerületi tisztségviselők, az iskola egykori és jelenlegi diákjai is.

 Ünnepi beszédek

Bese Benő, a gimnázium igazgatója ünnepi beszédében kiemelte, az intézmény 1952-es átadásakor Közép-Európa egyik legmodernebb iskolájának számított, most is büszkén mondhatják el ugyanezt. A középfokú felvételi adatai azt mutatják, egyre több csepeli és környékbeli diák választja az iskolát. Reményét fejezte ki, hogy az intézmény vonzáskörzetében élők megértik, hogy aki tanulni akar, az a Jedlikben különleges körülmények kötött bontakoztathatja ki tehetségét. A rendezvényen Bese Benő az iskola felújítása érdekében tett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Jedlik-érmet adott át Németh Szilárdnak.

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta, ez az intézmény most mindent megkapott, amit egy gimnázium ma világviszonylatban megkaphat, így már nincs akadálya az erősebb teljesítménynek. A kultúrát szolgálja a könyvtár, a színházterem, a mindennapos testnevelést a sportcsarnok és a sportpályák, a szaktantermek a nyelvoktatást, a természettudományos oktatást is kiszolgálják.  A köznevelési államtitkár beszédében elmondta, egy ellenzéki képviselő kifogásolta, miért épül az iskolában kápolna. Maruzsa Zoltán ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, fel kell vállalni saját értékeinket, akár azt is, hogy állami iskolában teret adnak a hitoktatásnak is. „Fel kell vállalni, hogy az oktatási rendszerünk nemzeti alapon áll” – szögezte le, hozzátéve, ezzel próbálják ellensúlyozni a világhálóról nap, mint nap a gyermekekre ömlő globalista környezetet.

Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára arról beszélt, az intézmény 22,5 milliárd forintból kívül-belül megújulhatott, annak ellenére, hogy a világ nyugati országai jelentős gazdasági nehézségekkel küzdenek. Hozzátette, ezzel Magyarország a jövőbe fektet be. A gimnázium fejlesztése összetett feladat volt, de sikerült úgy megvalósítani, hogy hű maradjon az iskola egykori tanárának, Vermes Miklós “Muki bácsi” szellemiségéhez.

Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos méltatta azt a széleskörű összefogást, ami lehetővé tette a felújítást és bővítést. Kiemelte, a JÁG rekonstrukciója Magyarország legnagyobb, teljes egészében államilag finanszírozott közoktatási-köznevelési beruházásaként valósult meg. „Ezt a bizalmat, a magyarok adóforintjaiból juttatott bőkezű támogatást kötelességünk megszolgálni sikeres tanulással és eredményes oktató-nevelő munkával” – fogalmazott.
Egyúttal hozzátette, a Jedlik Ányos Gimnázium Csepel és Budapest egyik szellemi központja, oktatási-nevelési centruma, szellemiségét meghatározza az alapítók, a csepeli munkásszülők, a Szent Benedek-rend és a mindenkori tanárok öröksége. A csepeliek számára fontos volt, hogy a JÁG egy, a hagyományaira büszkén alapozó, ugyanakkor a 21. század igényeinek megfelelő, megújult tudásközpontként folytassa több évtizedes, elhivatott munkáját. Németh Szilárd hangsúlyozta, az ország legmodernebb, legjobban felszerelt iskolájában 760 diák tanulhat és 70 tanár dolgozhat 24 osztályban és 15 ezer négyzetméteren a legmodernebb, körülmények között. Egyúttal kiemelte, a felújításon közel hatszázan dolgoztak, és külön köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek, valamint több miniszternek, államtitkárnak.

Méltatlanul

Az átadóünnepséget Németh Szilárd szervezte, az ő akarata volt érezhető a ceremónia minden mozzanatában. Az ültetési rendet úgy határozták meg, hogy leginkább a rezsibiztos által előnyben részesített Fidesz frakció kapott az első sorban helyet. A csepeli alpolgármesterek, független és ellenzéki képviselők csak az összes többi budapesti meghívott mögött ülhettek le. Borbély Lénárd polgármestert hivatalosan nem üdvözölték, nem mondhatott köszöntőt, és nem vehetett részt az ünnepélyes szalagátvágáson sem. Emellett Németh Szilárd több mint harminc perces beszédének harmadát az önkormányzat és a polgármester nyílt vagy burkolt bírálata töltötte ki. Olyan állításokkal, amelyek igazolhatóan valótlanok. Az ezzel kapcsolatos iratokat a legutóbbi Csepeli Hírmondó be is mutatta.

Németh Szilárd már 2019-ben meg akarta buktatni, azóta pedig folyamatosan kritizálta Borbély Lénárd polgármestert. A Jedlik újjáépítésénél ez azért is visszás, mert éppen Csepel polgármestere bízta meg Németh Szilárdot a tervezés és a munkálatok felügyeletével. A rezsibiztos kötelessége lett volna beszámolni arról, hogy a tervek túlszárnyalják az ötmilliárd forintos keretet. De ezt Németh Szilárd önmagától nem tette meg, és amikor a polgármester is jelezte, hogy nincs meg az elégséges forrás, a rezsibiztos semmilyen tudomást nem vett erről és mindent úgy csinált, mintha az önkormányzat miatt állna a projekt. Pedig – ahogy az iratok is bizonyítják – nem ez helyzet. Közben Csepel polgármesterét is úgy támadta az ünnepségen, hogy egyértelműen kiderült: a felújítás végösszege nem ötmilliárd, hanem 22,5 milliárd forint lett. Ilyen méltatlan körülmények között lett vége az ünnepi beszédeknek, amely után a kerület egyházi vezetői megáldották az újjáépült, hipermodern intézményt.

 Méltatlan helyzetbe hozták a miniszterelnököt – tudta és beleegyezése nélkül

Ám a Jedlik átadása nem maradt botrány nélkül. Még aznap kiderült, hogy ismert Orbán Viktor idézetek is kikerültek az egyik folyosó falára – a miniszterelnök tudta és beleegyezése nélkül. Nem más közéleti szereplők idézetei között volt egy, hanem láthatóan központi szerepet szántak ezeknek az Orbán-idézeteknek. Mintha csak az iskola is e köré épült volna. Az, hogy Németh Szilárd ezt provokációnak szánta, nem nehéz kitalálni. Talán úgy érezte, hogy megtépázott nimbuszát egy ilyen mély hízelgéssel tudja a miniszterelnök felé rendezni. De sokkal inkább kárt okozott vele. Pár nappal később le is vették az idézetet tartalmazó táblákat az iskola falairól. Az iskolában elhelyeztek egy, a Jedlik újjáépítéséről megemlékező márványtáblát is, melyet Németh Szilárd mutatott be a közönségnek – a saját, márványba vésett nevével együtt.

Fotók itt és itt.

Csepel.hu

 

 

Itt lehet hozzászólni !