Orbán: a választás tétje, hogy marad-e az új magyar gazdaság, vagy vissza fogunk menni a régi gazdaságba

Koronavírus.gov.hu

A választás tétje, hogy marad-e az új magyar gazdaság, vagy vissza fogunk menni a régi gazdaságba – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten. A kormányfő az inflációról szólva közölte: ha a mostani, 7 százalék feletti szintről az év végére 6 alá hozzák is a magyar inflációs rátát, a következő években akkor is egy magas inflációjú közegben fog létezni az ország. Szerinte ennek egyik oka az, hogy Brüsszel a klímapolitikát nem tudja összehangolni a gazdaságpolitikával, vagyis olyan döntéseket hoz, amely az energiaárat emeli.

A kormányfő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján beszédében kiemelte: 2010 után a gazdaságban is fundamentális változásokat indítottak el, és az a gazdaság, amelyről ma beszélünk, nem ugyanaz, mint amelyben 2010-ig éltünk. A választás tétje, hogy “az újban maradunk, vagy visszamegyünk a régibe”, mert “a kihívóink” fundamentálisan tagadják mindazt, ami 2010 után történt – magyarázta.
Közölte: tagadják a munka és a támogatás közötti összefüggést, pedig 2010 után az egyik legnagyobb innováció az volt, hogy minden társadalmi transzfert, “tehát minden pénzt, amit segítségül a gazdaságból az emberek rendelkezésére bocsátottunk, azt mind összekötöttük a munkával”.
Kijelentette: semmilyen engedményt nem akar tenni “semmilyen szocialisztikus gazdaságpolitika érdekében”. Nemcsak arról van szó, hogy “politikailag antikommunisták vagyunk”, hanem “kifejezetten ellenzünk minden kommunisztikus, szocialisztikus megközelítést a gazdaságpolitikában” – mutatott rá. Hozzátette: ez filozófiai meggyőződés.
Emlékeztetett: az előző rendszerben tönkretették a gazdaságot, és nem egyszerűen teljesítményoldalról tették tönkre, “hanem miután megölték a magántulajdont, ezzel megölték a magántulajdon kultúrateremtő erejét is, és abban hiszek, hogy a magántulajdonnak kultúrateremtő ereje van”. Méghozzá jó kultúrát teremt, olyat, amelyre jó életet lehet építeni, és amelyre egy nemzet is építheti a saját jövőjét – fogalmazott.
Azt mondta: ezért maradnak a magántulajdon alapján, azt akarják, hogy az embereknek saját otthonuk, saját megtakarításuk, saját földjük legyen. Ez nemcsak a gazdaságnak jó, hanem “azt a kultúrát is erősíti, hogy a dolgokkal és a saját életünkkel törődni kell” – vélekedett.
Úgy látja, akinek van valamije, azzal törődni kell, és ez egy másfajta kultúrát és viselkedést eredményez, “nem lehet egyszerűen csak máról holnapra élni”, és csak a magántulajdon fékezi meg azt az emberi ösztönt, hogy “nyakló nélkül vegyen föl hitelt, mert tudja, hogyha túl sok hitelt vesz föl, akkor elúszik a vagyona”. Ezért “a kormány, amennyiben marad, akkor kifejezetten és erőteljesen, filozófiai meggyőződésből, a magántulajdont fogja támogatni” – jelentette ki.
Kitért rá: Magyarországnak erősödnie a tőkén keresztül kell, és azért kötnek a kamarával stratégiai megállapodást, mert a kamarának van olyan gondolkodása, amely a tőkefelhalmozást értéknek tekinti. Olyan szövetségesek kellenek, akik abban tudnak segíteni, hogy annak a politikának, amely Magyarország megerősödését eredményezi, legyen társadalmi hátországa – mutatott rá.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a gazdasági növekedés 7,1 százalék volt tavaly, hasonló 1977-ben volt, akkor 7,6 százalék, “érthetően egészen más körülmények között”. A beruházási ráta az Európai Unióban a második legmagasabb volt az elmúlt évben – tette hozzá.
Hangsúlyozta: az új gazdaságnak igen jelentős stressztesztjét, terheléspróbáját jelentette a válság, az volt a kérdés, hogy “kibírja-e az a gazdasági rendszer, amit 2010 után építünk föl, azt a nyomást és terhelést, azt a sokkot, amit az egész világ számára egy két évig tartó pandémia okozott”, és kibírta. A válságkezelés Magyarországon sikeres volt, a kilábalás gyors, erőteljes, és V-alakú kilábalás, és V másik szára, a második szakasz hosszabb, mint az első – fejtette ki.
Megjegyezte: a válságkezelés sikerességének legfontosabb oka, hogy “jó állapotban ért el bennünket a válság”.
Úgy értékelt: a magyar gazdaság azért bizonyult ütésállónak a pandémia idején, mert rendelkezik egy belső gazdasági komplexitással, és e mutató szempontjából Magyarország a világ 10. legversenyképesebb országa.
A komplexitásról szólva arra is kitért, Magyarország erős a gépiparban, erősödik az élelmiszeriparban, a vegyiparban, az elektronikai készülékgyártásban, és most új ágazatokat is beemelt, mint a hadiipar, megpróbálkozva azzal is, hogy katonai célú repülőgépgyártással is foglalkozzon.
Kiemelte: tranzit ország vagyunk, azonban Magyarország az elmúlt 20-30 évben nem fordított elég figyelmet, illetve elég pénzt, hogy kiaknázza a földrajzi fekvéséből fakadó gazdasági előnyöket. Magyarországnak az az érdeke, hogy rajtunk menjen keresztül minden, leszámítva a háborút – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve azt is, hogy a V4-eken belül, lakosságarányosan, a legtöbb autópálya Magyarországon működik.
Úgy látja, emellé kell most felzárkóztatni a vasúti képességeket is, valamint légi forgalomban is erősebbnek kellene lenni.
Kijelentette: akik támadják az olyan fejlesztéseket, mint például a Belgrád-Budapest vasútvonal, vagy a fényeslitkei-záhonyi beruházások, azok “a legrosszabbat kívánják Magyarországnak”, nemcsak azt, hogy ilyenek ne legyenek, hanem hogy valaki más éljen ezzel a lehetőséggel. Ez egy regionális versenyfutásban nem más, mint az ellenfél kezére való dolgozás, ami elfogadhatatlan – mondta.
Az államadósságról szólva kiemelte: az válság idején sem mehet 80 százalék fölé, mert ha ez bekövetkezik, akkor “nem ment meg bennünket semmi a fiskális alkoholizmustól”. Másfelől – folytatta – 2010-ben úgy vette át az ország kincstárát, hogy 80 százalék fölött volt az államadósság, ezért “becsületbeli kérdésnek” is tartja, hogy ezt a szintet ne lépjék át, ha nem muszáj.
Úgy értékelt: olyan válságkezelést, amely nem borította meg a költségvetési egyensúlyt, “lámpással kell keresni” a magyaron kívül az Európai Unió területén. Eközben – mutatott rá – a munkaerőpiac is stabil maradt, soha annyian – 4 millió 700 ezren – nem dolgoztak a magyar nemzetgazdaságban 1990 óta, mint most.

Emellett – folytatta – itt van az orosz-ukrán, valamint az Északi Áramlat körüli konfliktus is. Hangsúlyozta: megdőlt az a korábbi nyugat-európai kalkuláció, hogy az oroszoknak legalább annyira szükségük van arra, hogy eladják nekünk a gázt, mint nekünk, hogy megvegyük, mert ez alacsony energiaárak mellett igaz, de magas energiaárak mellett már a képlet megváltozik, hiszen az oroszok kevesebb mennyiségű gázon is sokkal több pénzt tudnak keresni.
Úgy értékelt: “az idő nem a mi oldalunkon van, hanem az ő oldalukon”, és a következő hónapok nagy rejtélye, hogy ebből mi keveredik majd ki, és az hogyan hat majd az inflációra. Megjegyezte ugyanakkor: “miután jobban ismerjük az oroszokat”, Magyarország hosszútávú gázszállítási szerződéseket kötött Oroszoroszággal, és ennek mértékét meg is emelik.
Orbán Viktor a “négy stop” – rezsistop, üzemanyagárstop, kamatstop, élelmiszerárstop – politikáját úgy értékelte: válság idején nincs normatív gazdaságpolitika, ezért be kellett avatkozni, azonban reményét fejezte ki, hogy rezsicsökkentés politikáján kívül a másik három intézkedést, az inflációs helyzet javulásával, ki tudják vezetni a gazdaságszabályozó eszközök közül.
“Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem ment el a józan eszünk, és eszünk ágában sincs visszaállítani az árhivatalt.” – fogalmazott.
A kormányfő előadásában arról is beszélt: öt gazdasági csapdahelyzet elkerülését tartja szükségesnek a következő tíz évben ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeres legyen.
Úgy fogalmazott: “a gépház működik, a kassza csörög”, “mindenkinek van munkája”, tehát nem szükséges pályát módosítani. Szerinte azonban a jövőben öt olyan csapdahelyzet állhat elő a magyar gazdaság számára, amelyekbe “beleszaladhatunk, ha időben nem hozunk meg döntéseket”.
Az első ilyennek a magas külföldi tulajdon csapdáját nevezte, a másodiknak pedig azt, hogy az exportáló nagyvállalatoknak domináns szerepe van és nincs megfelelő mennyiségű és minőségű kis- és középvállalkozó az exportáló cégek között.
A miniszterelnök úgy látja: a harmadik csapda a negatív profit egyenleg csapdája, a negyedik a dualitásé, az ötödik pedig a vidék lemaradása.
Kifejtette: 2010 és 2020 között látványos magyar tulajdoni arányjavulás történt az energetikában, a bankszektorban és a médiában, azonban a biztosító szektorban, a távközlési iparágban, az építőanyag iparban és az élelmiszer kiskereskedelemben “csehül állunk”. Hangsúlyozta: külföldi tőke nélkül nem vagyunk versenyképesek, nincs teljes foglalkoztatás és új technológiák, tehát nem lehet külföldi beruházásellenes politikát folytatni, ugyanakkor a magyar tulajdont erősíteni kell.
Kitért arra: míg 2010-ben kétezer, addig most 12 ezer exportképes hazai cég van, azonban az exportárbevétel 80 százalékát külföldi tulajdonú cégek produkálják, és csak 20 százalékát magyarok. Ezért az a cél, hogy a hazai cégek hozzájárulása az exporthoz 30 százalékra nőjön. Úgy látja, kellenek a nyugatinál nagyobb profittal kecsegtető piacok is: a Balkán és Kína, azért ezeket a területeket kell megcélozni.
A negatív profit egyenleg csapdájáról szólva kitért arra: számos hazai vállalat terjeszkedik, azonban régiós összehasonlításban nem állunk jól. “Kifektetés, kifektetés, kifektetés, tehát mozgósítani kell eszközeinket, a tudásunkat, a képességeinket”, hogy azokon a területeken, ahol vannak profitot termelni képes magyar cégek, amelyek meg tudják vetni a lábukat, az történjen meg – magyarázta.
A negyedik csapdaként említett dualitásról azt mondta: termelékenyebbek a külföldi cégek Magyarországon, mint a magyarok. Ugyanakkor a tendencia biztató, mert a hazai cégek termelékenysége gyorsabban növekszik, mint a külföldieké, tehát a dualitás csökken – mutatott rá.
Úgy vélte, digitalizációra és automatizálásra van szükség a hazai cégeknél, fejlett digitális megoldásokat kell alkalmazniuk a magyar cégeknek is, és “készen állunk arra, hogy segítséget nyújtsunk ehhez”. Hasonlóképpen meg kell emelni a K+F kiadásokat.
A kormányfő az ötödik csapdának nevezte a vidék lemaradását. Az elmúlt években folyamatosan fejlesztették Budapestet, mert egy olyan ország, mint Magyarország, “nem tud ott lenni a térképen, ha nincs egy olyan települése, ami világszenzáció” – fogalmazott.
Közölte: az előttünk álló két évben háromszor több pénzt szeretnének elkölteni vidékfejlesztésre, mint korábban. A vidékfejlesztésnek fontos része a városok fejlesztése, 50 milliárd forintot fordítottak és fordítanak minden évben erre a célra – mondta.
Úgy látja, emellett a falu is érték, mert az, hogy a falun ugyanolyan színvonalú életet lehessen élni, mint egy városban, Magyarország identitásához tartozik, és nem érdeke Magyarországnak az, hogy föladjon egy olyan fantasztikus civilizációs örökséget, mint a falurendszer. 2021-ben 190 milliárd forintot fordítottak falufejlesztésre, idén 93 milliárdot fognak – fűzte hozzá.
Orbán Viktor szerint ezeket a csapdahelyzeteket úgy lehet elkerülni, hogy pénzügyi források kellenek, ami azt jelenti, hogy az államnak továbbra is segítenie kell. “Pénz kell, adócsökkentés, beruházás-támogatás, tőke-, hitel- és garanciatámogatás, állami eszközök segítségével” – sorolta.
Megjegyezte: a 2021-es költségvetésben a gazdasági újranyitási akciótervben a GDP 12 százalékát fordították ilyen célra, fejlesztésekre, az idén pedig 15 százalékot szándékoznak.

A helyreállítási alap forrásaival kapcsolatban kijelentette: Magyarország politikai okokból, a gyermekvédelmi törvény miatt nem kapta meg a pénzt, azonban az uniós álláspont erkölcsileg és jogilag is teljesen alaptalan.
Úgy értékelt: ebben a csatában, amiben bírósági ítélet is született, Magyarország nem vesztésben, hanem nyerésben van. Szerinte a bírói ítélet azt jelzi, hogy “nem mi vesztettünk, hanem az ellenfeleink”. Kifejtette: bár a bíróság kimondta, hogy a közös EU-s pénzt össze lehet kötni politikai szempontokkal, azonban indoklásában azt is kimondta, hogy semmilyen általános kapcsolat nem lehet jogállami dolgok és pénz között.
Itt vesztettek az ellenfeleink – mutatott rá a kormányfő, aki szerint konkrét ügyekről lehet csak szó, azaz “olyan nincs, hogy azt mondják, hogy nincs sajtószabadság Magyarországon, nem adunk pénzt”.
Ugyanakkor hangsúlyozta: “attól, hogy igazunk van, még pénzünk nincs”, ezért a nemzeti költségvetésből előlegezik meg ezeket a forrásokat, de úgy számolnak, hogy az év végéig ez a pénz egészben vagy részben mindenképpen meg fog érkezni, így a megelőlegezés miatt megnövekedett hiány vissza fog billenni.
Orbán Viktor az adócsökkentésről szólva kiemelte: a magyar a világ 13. legversenyképesebb adórendszere, a társasági adónál a világ hatodik legversenyképesebbje, személyi jövedelemadónál a kilencedik legversenyképesebbje. Úgy fogalmazott: “ez a zsanér”, amin forog a magyar gazdaság, és ha a zsanér kiesik, “leesik az ajtó”.
Szerinte ezért minden erővel arra kell törekedni, hogy ezt az adórendszert megvédjék, mert ha az adórendszert szétszedik, abban a pillanatban a gazdaság versenyképessége drámaian fog romlani.
Kitért arra is: az adócentralizáció mértéke, historikus összevetésben, soha nem volt még ilyen alacsony szinten, ez a GDP-nek a 35 százaléka, az adóék pedig 12 százalékkal csökkent az elmúlt években, 53,1 százalékról 41,2-re.
Arra figyelmeztetett: a bérszínvonalat oda lehet fölemelni, ahova a munkaadók és a munkavállalók együtt vállalják, hogy fölemelik, a munkanélküliség növelése nélkül, és ezt a kormány, ahogyan eddig, ezután is elő fogja segíteni. Jelezte: a 25 év alattiaknak nem kell adót fizetniük, a két- és többgyerekesek adóéke is jobb, mint az uniós átlag, de a nem gyerekes, átlagbérrel rendelkezők adóéke magasabb, mint az EU-ban, ezért ezt csökkenteni kell majd.
A miniszterelnök a tudásközpontokkal és a vállalkozásokkal kapcsolatban arról beszélt: nem jó, ha az elmélet és a gyakorlat külön van, ezeket össze kell hozni. Felhívta a figyelmet arra: az egyetemi modellváltás során 2700 milliárd forintot fektetnek az oktatásba, de ez valójában gazdaságfejlesztési pénz is lesz. A magyar egyetemeknek úgy kell kinézniük, ahogy Nyugat-Európában a versenyképes egyetemek kinéznek – hangsúlyozta.
Orbán Viktor felidézte: a kormány 2010 után megállapodást kötött a kereskedelmi és iparkamarával, annak minden egyes pontját végrehajtották, ezért lehetséges, hogy ma 4,7 millióan dolgoznak.
Hangsúlyozta: a kamara “mérget vehet” arra, hogy ha újabb megállapodást köt a kormánnyal, akkor az is “be lesz tartva”. “Eddig is így volt, és ezután is így lesz” – jelentette ki.
Orbán Viktor úgy látja: a kamarával kötött megállapodás elősegíti azt a nagy nemzetstratégiai célt, hogy a gazdasági növekedés minden évben haladja meg 2-3 százalékkal az európai uniós mértéket.
“Ha a következő tíz évben be tudjuk tartani ezt a megállapodást, akkor 2030-ra el is érjük az Európai Unió fejlettségének az átlagát. Lesz védelmi képességünk, lesznek komoly egyetemeink, lesz technológiai előnyünk a térségben másokkal összevetve, és ezeket egy jó politikai vezetéssel össze is tudjuk kombinálni úgy, hogy ebből magyar nemzeti versenyelőny kerekedjen, nemcsak a régióban, hanem még azon kívül is” – fogalmazott Orbán Viktor.

Koronavírus.gov.hu

 

13 hozzászólás “Orbán: a választás tétje, hogy marad-e az új magyar gazdaság, vagy vissza fogunk menni a régi gazdaságba” bejegyzésre

  1. László szerint:

    “2010 után a gazdaságban is fundamentális változásokat indítottak el.” – így is van, rácsatlakoztunk az unió lélegeztetőcsövére. “2030-ra el is érjük az Európai Unió fejlettségének az átlagát.” – amennyiben ők most rögtön elkezdik a mélyrepülést meg az egy helyben toporgást, netán kapnak egy szőnyegbombázást. Egy dologban vagyunk versenyképesek: ALACSONY BÉREK.

  2. robi szerint:

    A magas inflációra a zemberek is rátesznek egy lapáttal.

    Alig, hogy kapnak egy kis plusz pénzt, azonnal költekeznek. Aztán meg emelkednek az árak.

  3. Gyula szerint:

    Völner végkielégítésére maradt, ugye? 😜

  4. László szerint:

    Miért hagyta a NAV ennyire felduzzadni azt a tartozást? Nem foglalkoztat az több száz embert..

  5. Gyula szerint:

    kormánypárti!
    Nálatok, amit nem adtatok még oda nekik. Szopatjátok őket, gondolom ezt élvezitek, mert ennyit tudtok.

  6. Nagyapó szerint:

    A polgári kormány miniszterelnöke ismét mondott egy iránymutató beszédet. Az a beszéd nem hasonlít ahhoz, hogy “más az amit választáskor mondunk és más a választások után helyzet”.
    Orbán bejelentette, hogy 10 év alatt létesítenek 1 millió munkahelyet és lőn! 2010-ben 3,6 aktív dolgozó volt, ez 2020-ra 4.7 millióra emelkedett. Jelentős adóbevétel van.
    A szocik alatt elkótyavetyélt vagyont – aminek ára hová került? – nagy részét visszavásároltuk. Ezáltal vált lehetővé a rezsicsökkentés. mert nem a külföldi cég nyeresége volt a fontos.
    Ellentétben Gyurcsánnyal, meg az Alföld géniuszával, a polgári kormánynak van jövőképe!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Nagyapó szerint:

    A kirúgott metodista lelkész, aki állítólag keresztény, de zsidó vallás szerint kötötte Cseh Katalin és Berg Dániel házasságát, az általa alapított kamuegyházban adócsalást követett el. A NAV szerint csaknem 1300 alkalmazott után összességében hárommilliárd forint járulékot nem fizettek meg. Azt a járulékot, amit levontak a dolgozóktól, de nem fizették be!!!
    Hasonló ez a Czeglédy- féle sikkasztáshoz, amikor is az állam az adófizetők pénzéből) kifizette a dolgozókat, most is ezt kell tenni? Az 1330 dolgozótól 2015 és 2019 között rendszeresen levonta a járulékot, azt elsikkasztotta, így sem nyugdíjukba, sem orvosi ellátásukban ez nem jelentkezik, hiányzik!!
    De a moslékkoalíció vezetői e mellett tüntettek!! Iványi Gábor meg jót röhög a markába (szakállába)!
    Ezek után kiáll MZP, hogy a kormány lop!😀😀😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Jana szerint:

    Orbán megint hazudik!

  9. Gratulálok szerint:

    “A kirúgott metodista lelkész, aki állítólag keresztény, de zsidó vallás szerint” keresztelte meg Orbán két legidősebb gyermekét?

  10. László szerint:

    Szóval 1330 dolgozó. Ezek közül senki nem kapott felszólító levelet a NAV-tól, sárga csekkel mellékelve hogy ideje elkezdeni fizetni. Megtalálnak. Én már csak tudom havonta kapom a felszólítást, persze nem mintha befizetném. Vissza a feladónak. 1330 ember közül senki nem esett pofára orvosánál hogy mi van a TB-vel tisztelt beteg? 1330 ember közül senki nem ment nyugdíjba ahol szintén kiderülne ennyi év kihagyása. 1330 ember közül senkinek nincs Ügyfélkapuja ahol szintén kiderülne. 1330 ember csendben volt. Ez az Iványi egy szektavezér lehet. Valaki hazudik. Úgy is kiderül…

  11. pl szerint:

    Ha egy cég (munkáltató bejelent, akkor biztosított vagy, attól függetlenül, h a cég a bevallott járulékokat nem fizeti. Az a cég sara, de nem bűncselekmény a fizetni nem tudás, ha a NAV-al amúgy együttműködő. Ha egy cég nem jelentette be alkalmazottjait, nem vallott, abból lesz előbb utóbb a bűncselekmény, de erről Iványinál nem tudok.
    Diszkréten elhallgatjátok, h az EU-s ítéletek szerint járna neki több milliárd, amit OgV nem fizet ki évek óta (ebből tudna fizetni).
    Elhallgatjátok azt is , h ha OgV nem fosztja meg egyházi státuszától, akkor nem is volna mit fizetnie, hisz adómentes lenne több tétel. Azt hiszem, erről is van EU-s ítélet
    A Vén Salabakter Noé már megint gazemberkedik, már reagálni sem érdemes, de annyit megjegyeznék, h elfeledte(?), h OgV két purgyéját is a “kamu”egyházas keresztelte… 🙂
    Nektek már tényleg lételemetek a hazudozás, miközben talán Iványi “kamu”egyháza az egyetlen, aki nyomorultakon segít, hátrányos gyerekeket etet, tanít. (a “katolikusok” meg politizálnak, júdáspénzért, elárulnak, kiárulnak mindent, ami egyházukban valaha érték volt!)
    EZ EGY VILÁGGYALÁZAT, SOHA LE NEM MOSHATÓ BŰNÖTÖK AZ EBBEN VALÓ SEGÉDKEZÉSETEK!

  12. Gyula szerint:

    Az öreg retkes bemásolt valami mantrát? Hazudsz, de a lényeggel megelőztek.

Itt lehet hozzászólni !