Csak itt és csak most: bemutatjuk a csepeli kettős gyilkosságról készült filmet

Csepel.info

CSKGY

Az alkotók hozzájárulása mellett most először láthatják a csepeliek “A csepeli kettős gyilkosság – hatalmat mindenáron!” című dokumentumfilmet az interneten.

Számunkra nagy megtiszteltetés, hogy a dokumentumfilm a Csepel.info hírblogon jelenik meg először. Csepel számára különös jelenőséggel bír a film, hiszen egy olyan tragédiáról szól, amely az utóbbi évtizedek legszomorúbb eseménye a kerületünkben.

Megtekintése 18 éven felüliek számára ajánlott.  

A Csepel-sziget Általános és Szakképző iskolában két embert öltek meg galád módon 2009. január 7-én: az intézményvezetőt és egy tanárt. A gyilkosságokat Kun Tamás gondnok és Deme Gábor gazdasági igazgató követték el, akiket életfogytiglani fegyházbüntetésre ítéltek.

A háttérben hosszú hónapokon át sikkasztások sora zajlott, de mélyen hallgattak azok, akik tudtak róla és felléphettek volna ellene. Érdemes újra felidézni, mik vezettek a gyilkossághoz, hogy mindenki okuljon belőle. Az áldozatok sorsa egész Csepel, mindenki tragédiája, éppen ezért soha nem feledhető a borzalom.

A dokumentumfilm a Rádiós és Kamera Korrektúrát, a Hangok és Képek versenyében a harmadik helyezést érte el a portré-dokumentum kategóriában tavaly decemberben. A filmet Csarnai Attila és Géczy Dávid rendezte, a producer Skrabski Fruzsina volt.

A kettős gyilkosságról a Csepel.info oldalon megjelent tényfeltáró cikkek:

A csepeli kettős gyilkosság: ami a hírekből kimaradt

A terror iskolája – Amitől a pszichológus-kríziscsoport is kiakadt

A csepeli kettős gyilkosság – I. A „Pártiskola”

A csepeli kettős gyilkosság – II. Sikkasztás és „fekete doboz”

A csepeli kettős gyilkosság – III. Az iskolai betörés és a gyilkosság

A csepeli kettős gyilkosság – IV. A párt összezár

A Csepel.hu oldalon megjelent cikkek a gyilkosság ötödik évfordulóján:

Öt éve történt a kettős gyilkosság – 7. rész: A végzetes nap

Öt éve történt a kettős gyilkosság – 6. rész: A kivégzés forgatókönyvei

Öt éve történt a kettős gyilkosság – 5. rész: Forródróton a szocialistákkal

Öt éve történt a kettős gyilkosság – 4. rész: Miért nem öltek január 4-én?

Öt éve történt a kettős gyilkosság – 3.rész: „Bocsáss meg, Móni!”

Öt éve történt a kettős gyilkosság – 2. rész: „Aki keresztbe tesz, eltapossuk”

Öt éve történt a kettős gyilkosság – 1. rész: hamis számlák a könyvelésben

13 hozzászólás “Csak itt és csak most: bemutatjuk a csepeli kettős gyilkosságról készült filmet” bejegyzésre

  1. Ábel Attila szerint:

    Nem sokszor fáztam életemben annyira, mint azon a dermesztő január 7-én. Miközben a híradók elsőként számoltak be a történtekről, a gyilkosság hírére kisebb tömeg gyűlt össze a helyszínen. Mi is odasiettünk. Aztán hallottuk, hogy a meggyilkolt Takács József rokonai Deme Gábort hibáztatják, aki nem sokkal korábban hisztérikus sírást produkált ugyanott. De azt akkor és ott még egyikünk sem sejtette, hogy ő maga volt a gyilkosság egyik résztvevője.

    Bementünk egy azóta megszűnt sarki kocsmába, próbáltuk melengetni a szétfagyott kezeinket, és közben arról beszéltünk, hogy mi történhetett. Többen is arra tippeltek, hogy az MSZP-n belüli leszámolás volt – én bevallom, ezt hülyeségnek tartottam. Nem nekem lett igazam. Másnap jelentették be, hogy megtalálták a diktafont, ami a gyilkosságot az elejétől a végéig felvette, Kunt és Demét gyanúsítják a gyilkossággal.

    Évekkel később meghallgathattam ezt a felvételt. Úgy rendeztem azt a napot, hogy órákig ne legyen dolgom. Rettenetes volt. Később néhány részletet újra hallgattam, de az egészet képtelen lettem volna. Annyira szörnyű. Viszont aki meghallgatja, annak kétsége sem lesz afelől, hogy mi történt, és hogy Deme Gábor és társa voltak a gyilkosok. Úgy érzem, hogy ez a dokumentumfilm is ebben lett a legjobb: aki megnézi, épp úgy nem fog kételkedni abban, hogy mi történt, mint ahogy az ügyben döntő bírók.

  2. Grün Izidor szerint:

    Ki az az aberrált állat, akinek érdeke fűződik az áldozatok sebeinek újbóli feltépésében, nem is titkolt politikai haszonszerzés céljából?!
    A bűnösök megérdemelt büntetésüket töltik és nem hiszem, hogy ettől feltámad a lelkiismeretük!

  3. szigetország szerint:

    “Az áldozatok sorsa egész Csepel, mindenki tragédiája, éppen ezért soha nem feledhető a borzalom.”

  4. szigetország szerint:

    Grün, amit írtál, az hullagyalázás: ” áldozatok sebeinek újbóli feltépésében”

    Az áldozatok meghaltak, sebeiket tehát nem lehet feltépni. Szégyen, ahogy megemlíted őket.

  5. Grün Izidor szerint:

    szigetország!
    Nincs kedvem vitát nyitni, de ha most azt mondod, hogy a hozzátartozók nem áldozatok, akkor köpjél fel a levegőbe és ugorj alá!

  6. bubu szerint:

    Deme a gyilkosság után a képen látható teszkós zacsikért és tejecskézni sietett a Teszkóba, mert megszomjazott. Eközben Ábel úr a szörnyülködései közepette a sarki kocsmában próbált vigaszra lelni a haverok társaságában. A fagyos idő és a tragédia okozta lelki sokkhatás az ivóba űzte a képviselő urat, és nem utolsó sorban ott próbált értékes információkhoz hozzájutni, amikkel esetleg segíteni tudja a rendőrség munkáját. Azonban Demével ellentétben Ábel úr nem szomjazott meg. Hát így történt az eset, aki nem hiszi, bátran járjon utána! Köszönjük szépen a beszámolót.

  7. Lovas szerint:

    A hatalom a pénz és a korrupció gyilkos elegy. Így sikerült a csepeli komcsiknak kinyírniuk magukat.

  8. Rázsó szerint:

    Hatalom, pénz és korrupció. Ismerős szavak ezek, és nem csak egy pártra jellemzőek.

  9. Nagyapó szerint:

    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez! “Ki az az aberrált állat, akinek érdeke fűződik az áldozatok sebeinek újbóli feltépésében, nem is titkolt politikai haszonszerzés céljából?!”
    Ezek után a holokausztról szó ne essen, nehogy néhány aberrált éllat…..

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Rázsó szerint:

    Nagyapó: Mondja kérem, magának tényleg mindenről a zsidók jutnak az eszébe?

  11. Jobban szerint:

    Nagyapó csak egy szimpla párhuzamot vont…adja magát.
    Mikor “sebfeltépés”?
    Mikor szükséges mementó?
    “Az üléspontom határozza meg az álláspontom”…

  12. bubu szerint:

    Amit a csepel.info művel a film bemutatásával, az már kegyeletsértés és politikai sírrablás, ugye? De az áldozatok érzéseinek tiszteletben tartása mellett a megelőzés is lényeges szempont, ezért fontos emlékezni, nem szabad hagyni a múlt homályába merülni ezt a szomorú történetet, mert ezzel előzhető meg, hogy a jövőben hasonló eset előforduljon.

  13. Rázsó szerint:

    Jobban: Na de mindig velük? Egyébként én elfogadom, hogy vannak olyanok akik nem szeretik a zsidókat, de azt már nem, ha ezzel szembesítik őket, akkor kikérik maguknak a “vádakat”.

Itt lehet hozzászólni !