Szijjártó: Lesz elegendő földgáz Magyarországon

Magyarnemzet.hu

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: Facebook)

– Szeptemberben és októberben a Gazprom a hosszú távú szerződésben rögzített mennyiségen felül naponta maximum 5,8 millió köbméterrel több földgázt szállít Magyarországra Szerbián keresztül – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter Prágából, az EU-tagországok külügyminiszterei informális találkozójának szünetében bejelentkezve közölte: augusztusban a hosszú távú szerződésen felüli plusz gázszállítás maximális mértéke 2,6 millió köbméter volt, ezt emelik szeptember elsejétől napi maximum 5,8 millió köbméterre.

A távirati iroda szerint egyúttal jelezte, hogy Magyarország az erről szóló szerződést aláírta az orosz gázipari vállalattal. A magyar diplomácia vezetője közölte azt is, hogy a plusz földgázmennyiségek szállítása technikai, technológiai kérdésektől függ.

– A megemelt mennyiség is hozzájárul Magyarország energiaellátásának biztonságához, és ahhoz, hogy az országban ne kelljen korlátozásokat bevezetni földgázhiány miatt – hangsúlyozta, kiemelve, hogy lesz elegendő földgáz Magyarországon.

Szijjártó Péter elmondta: Magyarország jól áll a gáztározók töltöttségét illetően, azok több mint fogyasztásarányosan 36,5 százalékon állnak, szemben az uniós országok 21,5 százalékos átlagával.

A tárcavezető a magyar kormány céljának nevezte a maximális energiabiztonság elérését, továbbá azt, hogy a földgáz hiánya ne okozzon gazdasági nehézségeket. Ezért döntött a kabinet a leszerződött mértékeken felüli földgázmennyiség beszerzéséről – idézte fel Szijjártó Péter, jelezve, hogy Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből, a csővezetékek helyzetéből fakadóan az ország energiaellátásának biztosítása lehetetlen, fizikailag kizárt az orosz gázforrások használata és számításba vétele nélkül.

A külügyminiszteri informális találkozó – megfogalmazása szerint – zűrzavaros, káoszos részeire kitérve beszámolt arról, hogy általános érvényű vízumtilalom nem lép életbe orosz állampolgárokkal szemben. – Több tagország is felszólalt ez ellen, így tettem én magam is – mondta.

Hozzáfűzte: ugyanakkor az EU fel fogja mondani a vízumkönnyítési megállapodást Oroszországgal, a döntéshez elegendő a tagországok minősített többsége.

Magyarnemzet.hu

 

15 hozzászólás “Szijjártó: Lesz elegendő földgáz Magyarországon” bejegyzésre

  1. Gyula ↸⨌ szerint:

    “Szijjártó Péter elmondta: Magyarország jól áll a gáztározók töltöttségét illetően, azok több mint fogyasztásarányosan 36,5 százalékon állnak, szemben az uniós országok 21,5 százalékos átlagával.”

    Máshol meg mást olvasok, nyilván mindenki IS hazudik. 🤣
    Persze az átlag is relatív. 😎

  2. László szerint:

    Hosszú éveken keresztül 80%-os volt a töltöttség. Szivárgásra gondolok. Ezek havonta utaznak ki 15 éves hosszútávú szerződéseket kötni. Szerintem kagylóznak az unióban és jelentik. 🤣

  3. Gyula ↸⨌ szerint:

    Kettős játszma, az idézett mondat is beszédes. 🤣

  4. László szerint:

    „A bizalom megtartása érdekében” nem mondja meg a kormány, hogy mit vállalna be az uniós pénzekért”
    Az uniós ügyekkel foglalkozó szakújságíró szerint a hallgatás magyarázata az lehet, hogy a kormány nagyon komoly engedményekre kényszerült. – a szabadságharcnak ezennel vége. Nem arról volt szó hogy az nekünk jár, Brüsszel ne szóljon bele semmibe? 🤣

  5. PáLoS TReND szerint:

    BÖRTÖNT és TELJES VAGYONELKOBZÁST a HAZUGSÁGGAL PARLAMENTBE JUTOTT POLITIKUS-HIÉNÁKNAK!!!
    A rezsicsökkentés a kormány legnagyobb hazugsága, amellyel már két választást meg tudott nyerni.
    Azt, hogy a rögzített ár az elmúlt években magasabb volt, mint amit a világpiaci árak indokoltak volna, a propaganda jótékony homályban hagyta.
    Most azonban, hogy elszálltak az árak, rögtön fény derült az igazságra, kiderült, hogy nem lehet a semmiből energiát előállítani. Viszont megint a jó népen leverni mindent persze lehet; – a féleszű Mészáros Lőrincen és az adócsaló multik helyett!!!
    Azonban a valóság még drámaibb, mint ahogyan azt a felcsúti forint-rontó és ország-rabló hazudja, hiszen már az alapvető élelmiszerek ára is minimum 25%-al olcsóbb Ausztriában, ahol a havi átlagkereset nettó 900000.-Ft-nak, azaz kilencszázezer forintnak megfelelő EURO!!!…- hogy száradna ki a szíve a hazugsággal választást nyert nemzetáruló politikusbűnözőknek!!!
    https://piacesprofit.hu/gazdasag/erdemes-ujrakezdeni-a-bevasarloturizmust-a-magyaroknak-ausztriaban

  6. Gyula ↸⨌ szerint:

    Ez kicsoda? Egy kis kommunikációfejlesztő tréning ráférne! 🤣👍

  7. László szerint:

    “Közel tízszeresére emelkedett a gázszámlája az egyik népszerű szegedi pizzázónak, akik eddig 2-300 ezer forintot fizettek, a legújabb számlájuk viszont már több mint 2,3 millió forintra rúg. A cég nem tudja, hogy lehet majd kigazdálkodni ezt a brutális áremelkedést. Nemcsak ők vannak azonban bajban, hanem szinte minden vállalkozás, amelynek nagy az energiaigénye.” – Mennyi ilyen cikk van. Ez lenne az “ötödáron” vásárolt gáz? Adjon egy pizzát tizezerért?

  8. kormánypárti szerint:

    Az eredeti olasz pizza mindmáig fatüzeléses pizzakemencében készül. Ez egy tradicionális nápolyi étel, amelynek eredete az a 18. századra nyúlik vissza, amikor még nem létezett gáztüzelésű kemence. Az igazi nápolyi pizza nem gyorsétel, speciális lisztből készül, pontosan kimérik a hozzávalókat és napokig kelesztik a tésztát. Milyen alapon nevezik pizzának, ami valójában nem az?

  9. Gyula ↸⨌ szerint:

    Menj már a picsába a süket mellébeszéléseddel! Ez a csávó biztosan nem százas. 🤣👏👍

  10. László szerint:

    Akkor mindenképp hagyja abba azt vállalkozást, rúgja ki az embereit osztjónapot. 🤣🤣🤣

  11. Gyula ↸⨌ szerint:

    A Főnök kiment Gorbacsov temetésére, ez szép, de mit szól ehhez Putyler-mestere?

  12. László szerint:

    Mit szóljon? Hosszútávú 15éves megállapodások vannak, azért szaladgálnak ezek havonta feléje. Valamelyikkel mindig összefut egy kis eszmecserére.
    Mai cikk: “Az Átlátszó szerint több jel is utal arra, hogy a távhővel fűtők sem ússzák meg a rezsinövelést. Az informátor szerint már hetekkel ezelőtt bekérték a 24 gigajoule alatti fogyasztókat (ennyit egy alsó szinten lévő, 75 négyzetméteres szigeteletlen panellakás fogyaszthat), ami alatt maradhat a csökkentett ár, fölötte viszont már jön az emelt.

    A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatsorából az is kiderül, hogy 2014-től 2020-ig 30 százalékkal csökkent a távhőtermeléshez felhasznált földgáz átlagköltsége, de ebből a fogyasztók semmit sem érzékeltek. 👍

  13. Gyula ↸⨌ szerint:

    “A távhőcégek bekérték az átlagfogyasztásra vonatkozó adatokat”

    “Eddig kompenzálták a távhős cégek veszteségeit, de az októberben kezdődő gázévvel kapcsolatban az Energiahivatal eddig semmit sem közölt a szolgáltatókkal, viszont bekérte a távhőcégektől az átlagfogyasztásra vonatkozó adatokat.”

    https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/a-t%C3%A1vh%C5%91c%C3%A9gek-bek%C3%A9rt%C3%A9k-az-%C3%A1tlagfogyaszt%C3%A1sra-vonatkoz%C3%B3-adatokat/ar-AA11rxmd?ocid=msedgntp&cvid=a29c5602f8974194b22d235f211366ff&fromMaestro=true

Itt lehet hozzászólni !