Elindul az MSZP társelnöki posztjáért Komjáthi Imre

Mandiner, Csepel.info
 

A baloldali politikus közösségi oldalán jelentette be döntését.

Elindul a Magyar Szocialista Párt elnöki posztjáért Komjáthi Imre. A politikust 2022-ben Csepelen vetette be az MSZP, de nem sok sikerrel. Hordószónoki képességei és az ötvenes évek kommunistáit idéző stílusa keveseknek jött be. Az MSZP-ben ugyanakkor ennek hagyománya van, így jó eséllyel indul a társelnöki tisztségért. 

Sokan nem veszik komolyan, “egyszerű melósnak néznek”

Komjáthi úgy fogalmazott, sokan egyszerű melósnak nézik, ezért a háta mögött kinevetik és gúnyolják, ez azonban soha nem hátráltatta őt abban, hogy tegye, amit a szíve diktál. Hangsúlyozta, egyike azoknak, akik vissza akarják adni a dolgozó emberek becsületét. Hisz a közösségben és a közösségben elvégzett munka erejében, ezért úgy döntött,

elindul az MSZP társelnöki pozíciójáért. 

Komjáthi Imre arra is kitért, megbecsülést és szolidaritást kapott pártjától, amelyet újra erős és büszke közösséggé szeretne tenni. Hangsúlyozta napi kapcsolatát a szakszervezetekkel és azt ígérte, a terepmunkát részesíti majd előnyben.

Úgy látja, rajta nincs fogás, a hatgyermekes vidéki melós hitelességével és a haza szeretetével dolgozik majd a létbizonytalanságban élőkért. Hiteles, karakteres, baloldali, szocialista és szociáldemokrata politikára van szükség, mondta, amelyet meglátása szerint az MSZP képvisel.

A teljes bejelentést itt megtekintheti:

Csepel.info

6 hozzászólás “Elindul az MSZP társelnöki posztjáért Komjáthi Imre” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Ötvenes évek kommunistáit idéző stílus. Hát az most van.

  2. Gyula ↸⨌ szerint:

    Komolyan nem értem, hogy nincs más történés, hír, információ?

  3. Nagyapó szerint:

    Komjáthi Imre a választásuk előtt, vagy utána megy a bíróságra rémhírterjesztés miatt??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. László szerint:

    Tarts ki Imi! Valami Orbánféle szokott kerítést bontogatni. Be van már perelve? Hát rajta!

  5. Gyula ↸⨌ szerint:

    “A politikust 2022-ben Csepelen vetette be az MSZP, de nem sok sikerrel. Hordószónoki képességei és az ötvenes évek kommunistáit idéző stílusa keveseknek jött be.”
    Az ex-rezsivitéz sem szerepelt ismét rózsásan. 🤣👏👍

Itt lehet hozzászólni !