Nemzetközi kerékpárverseny a Teller Ede úton 

Csepel.hu

Pontosan 19 óra 20 perckor rajtolt el az első kerékpárversenyző a Csepel Művek főbejáratától a Kárpátok Kerékpáros Futárversenyen április 29-én. Az időpont jelképes, mivel 1920-ban a Weiss Manfréd Gyár több millió lőszerrel segítette Lengyelországot a bolsevik Szovjetunió elleni háborújában. A nemzetközi versenyen huszonkét csapat csaknem száztíz kerékpározója vett részt.

A sportolókat köszöntötte, majd a díjakat átadta Borbély Lénárd polgármester, valamint Maciej Szymanowski,  a varsói Wacław Felczak Intézet igazgatója, Tomasz Wójcik versenyigazgató és Laurinyecz Imre, a Wacław Felczak Alapítvány budapesti igazgatója.

A futárversenyre hét csapat érkezett Lengyelországból, köztük a lengyel válogatott. Magyarországot szintén a legjobbjaink képviselték. Európa számos más országa is elküldte egy-egy együttesét. A versenysorozat több szakaszból áll. Első állomása Csepel volt, ahol a kerekesek két kilométert tettek meg a Teller Ede úton. Fél percenként indították a versenyzőket, akik átlagosan két és fél perc alatt tették meg a távot. A legjobb eredményt a győztes olasz Buratti Nicolo érte el, aki 2 perc 19 másodperc alatt repesztette végig a távot.

A Kárpátok Kerékpáros Futárversenyt 1975 óta rendezik meg annak emlékére, hogy a II. világháború idején a lengyel ellenállási mozgalom tagjai hősies futárszolgálatot láttak el. A versenyt 2019 óta a történészprofesszor Wacław Felczak emlékének szentelik, aki létrehozta a lengyel ellenállás futárhálózatát. A járvány miatt a versenyt az elmúlt két évben nem rendezték meg. Most először Budapestről indult a megmérettetés, amelynek következő állomásai Szlovákiában és Lengyelországban lesznek.

Borbély Lénárd elmondta: Csepel önkormányzata örömmel fogadta a lehetőséget, hogy idén a verseny első helyszíne a kerületben legyen. Csepel mindig jó kapcsolatot ápolt Lengyelországgal. Csepelnek három lengyel testvérvárosa van: Kielce, Wolomin és Szczecin. Boldog Jezy Popieluszko atya tiszteletére pedig emlékművet állítottak, és egy utcát is elneveztek róla.

Cs. A.

Csepel.hu

6 hozzászólás “Nemzetközi kerékpárverseny a Teller Ede úton ” bejegyzésre

  1. Válasz szerint:

    “Az időpont jelképes, mivel 1920-ban a Weiss Manfréd Gyár több millió lőszerrel segítette Lengyelországot a bolsevik Szovjetunió elleni háborújában.”
    .
    A mai jogutód Oroszország megtámadta Ukrajnát és a lengyelek teszik oda magukat ismét a legjobban, mi pedig sunnyogunk.

  2. Nagyapó szerint:

    Weiss Manfréd eladta a raktárkészletet, majd tovább tudott termelni állami megrendelésre! Csonka Magyarország fizetett, Weiss gazdagodott!

    Az ukrán nácik kiirtották a zsidókat és kiegészítésül 40 000 lengyelt!! Hogy miért szeretik mégis őket?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Válasz szerint:

    Nagyapó! Nem voltak szentek, de az Ön által támogatott “felszabadítók” sem és ez a “meccs” még nem is a döntetlen kategória. Orosz barátainak is tapad sok vér a kezükhöz.

  4. Nagyapó szerint:

    Válasz! Sajnos nem érti a leírt szöveget, mert:
    – Ha Magyarország fizette a lőszerek árát, az miért orosz barátság?
    – Amikor az ország elvesztette területe 2/3-át. népének 7/3-át, eközben Weiss megháromszorozta vagyonát, az orosz barátság?
    – Mi köze 1920-nak a “felszabadításhoz”?
    Historia est magistra vitae. (A történelem az élet tanítómestere.)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Válasz szerint:

    Ön kezdett itt ukránozni, mert gondolom, hogy a pártközpontban az orosz agresszor a barát? Értem, hogy nincs honnan kőolajat és földgázt venni, na de na…

  6. pl szerint:

    “népének 7/3-át”
    Tudsz te vidámságot is okozni te farok…

Itt lehet hozzászólni !