Borbély Lénárd polgármester: mi mind csepeliek vagyunk

Csepel.hu

A koronavírus-járvány ellenére az elmúlt két és fél évben rengeteg olyan fejlesztést sikerült megvalósítani, amit korábban elterveztünk. Csepel egyértelműen fejlődött – mondta Borbély Lénárd.

Az önkormányzati ciklus felénél nagyinterjút adott nekünk Csepel polgármestere, akivel a koronavírus jelentette kihívásokról, megvalósult és a jövőbeni fejlesztésekről, az ukrán helyzetről és a kormánnyal való együttműködésről is beszélgettünk.

Meglepte az április 3-i kétharmad?

Először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki elment szavazni. Elismerésem azoknak is, akik a választások lebonyolításában segédkeztek. A győzelemre, sőt, a kétharmadra is számítottam. Köszönet azoknak az önkénteseknek, akik segítettek ebben. Óriási sikert értünk el, és mi, csepeliek is örülhetünk, annak ellenére, hogy a Fidesz-KDNP jelöltje, Németh Szilárd sajnos ismételten nem kapott bizalmat a választóktól. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a kormány támogatására továbbra is számíthatunk.

Biztos ebben?

Száz százalékig. Hiszen itt az önkormányzatban együtt gondolkodunk Orbán Viktor miniszterelnök úr kormányával. Tizenkettedik éve annak, hogy Csepelen jobboldali vezetés van. Ebből én ‒ négy év alpolgármesterség után ‒ nyolcadik éve nemzeti konzervatív polgármesterként képviselem a kerületünket. Erre szól a felhatalmazásom. Ezután is kizárólag Csepel érdekeit fogom képviselni. Ha pedig megnézzük egy kicsit részletesebben a választási eredményeket, azt látjuk, hogy Csepel baloldalisága magas választási részvételi arány mellett jobboldali többségre változik.

Ön 2019 októberében a második ciklusát kezdhette meg a kerület élén. Azóta sorra érik a kihívások az országot, így Csepelt is. Itt elég, ha csak a koronavírus-járványra gondolunk. Hogy küzdöttek meg ezzel?

Amikor 2019- ben újra győzelmet arattunk, egy stabil, kiszámítható jövőben gondolkodtunk, költségvetésünket is erre terveztünk. 2020 elején éppen a magyar‒ lengyel barátság hetére készültünk, amikor beütött a koronavírus-járvány. Azonnal meghoztuk azokat az intézkedéseket, amiket a csepeli emberek védelme érdekében szükségesnek tartottunk. Néhány ezek közül, a teljesség igénye nélkül. A Humán Szolgáltatások Igazgatósága idősek, rászorulók napi bevásárlásában működött közre, a polgármesteri hivatal és a Csepeli Városkép Kft. munkatársaival pedig segítséget nyújtottunk az oltással kapcsolatos időpontszervezések, a betegek tájékoztatása, valamint egyéb papírdokumentáció előkészítésében. Munkatársaimmal több mint tízezer ingyenes maszkot osztottunk szét a lakosok között. Aki igényelt az önkormányzattól, kapott maszkot, amit ráadásul házhoz is vittünk. A Tóth Ilona szakrendelőnek ugyanakkor rengeteg védőfelszerelést, maszkokat, fertőtlenítőszereket vittünk. Hatalmas összefogás volt, amire büszke vagyok. És ne felejtkezzünk meg arról sem, hogy saját költségvetésünkből a 65 év felettieknek ismét lehetővé tettük az ingyenes, tüdőgyulladás elleni védőoltást.

Hogy hatott a vírus elterjedése az önkormányzat gazdálkodására?

Nehéz időszak van mögöttünk. A járvány nem válogatott, és mivel jelentősen hozzájárultunk az országos védekezéshez, nekünk is racionalizálni kellett a működésünket. Ennek kapcsán kiszámítható, fenntartható költségvetést alkottunk meg. Egyet azonban fontos leszögeznem: az önkormányzatnál minden döntésünk középpontjában a csepeli emberek, családok állnak. Nem véletlen, hogy a járvány alatt a csepeli politikusok tiszteletdíját a budapesti átlag szintjére csökkentettük, az ebből fakadó megtakarítást pedig azok az óvodapedagógusok és Városgazdánál dolgozók kapták meg, akik bérből és fizetésből élnek, és Csepel polgárait szolgálják. Tudom, hogy ez a döntés sokaknak fájt, de szerintem ez így volt korrekt. Azóta a képviselői tiszteletdíjak is bőségesen rendeződtek. Sőt.

Közben a Karácsony Gergely vezette főváros sorra vonta meg Csepel fejlesztését érintő forrásokat. Mire hivatkozott a főpolgármester?

Természetesen a koronavírus-járványra. Csakhogy a főpolgármester úr érvelése sántít, ugyanis a Fővárostól a Csepelnek korábban megígért pénzeket a főváros baloldali vezetésű önkormányzatai kapták.

Milyen fejlesztéseket érintett Karácsony Gergely döntése?

Csepelen a Táncsics Mihály utca felújítására már megvoltak a kiviteli tervek, amikor törölték a projektet. Ugyanígy törölte Karácsony Gergely – a vészhelyzet alatt személyesen, mindenféle egyeztetés nélkül ‒ a kerékpárút-építést és a P+R parkolóépítést is. Milliárdos fejlesztésekről van szó, de örülünk, hogy a Magyar Kormány támogatásával a Táncsics Mihály utca felújítását az idén nyáron el tudjuk kezdeni, ha a szükséges engedélyeket megkapjuk. Ennyit arról, hogy ki, honnan vesz el forrásokat.

Sokak szerint az elmúlt két és fél évben szemmel látható a fejlődés Csepelen, miközben, mint említette, a járvány nem volt jó hatással az önkormányzat gazdálkodására. Mi a titok?

Nincs titok, csak fegyelmezett gazdálkodás és odafigyelés. A koronavírus-járvány sok dolgot felülírt, a fejlesztéseket tekintve azonban nem álltunk le. Hatalmas önkormányzati önerő mellett a kormány támogatásával folytattuk az útépítéseket, célunk, hogy minden csepeli utca megújuljon. Büszke vagyok arra, hogy a lakosok bevonásával az elmúlt két és fél évben megépült a Görgey iskola helyén egy új park. A Csepeli Gyermeksziget Program keretében pedig megépítettük a napközis tábort, és elindult a nagyszabású iskolafejlesztési programunk is. 2020-ban a Herman Ottó Általános Iskolát, 2021-ben a Mátyás Király Általános Iskolát újítottuk fel kívül-belül. Az iskolafelújítási programunk idén folytatódik a Katona József Általános Iskolával. Megépült az Összetartozás Háza, megkezdődött a Jedlik gimnázium újjáépítése. A jövőt illetően szeretném, ha a Csepeli Munkásotthon felújítása is elindulna, valamint jó lenne, ha a csillagtelepi városrehabilitáció munkálatai is befejeződnének, amihez még forrásokat várunk. De szeretnénk rendbe tenni a Csepeli Piac környékét is, ezen kívül kerékpárutat, parkolókat, parkokat építünk, fákat ültetünk.

Mit lehet tudni a jelenleg elég rossz állapotban lévő volt ifjúsági táborról?

Az ott élők bevonásával tervezzük a megújítását. Indult egy kérdőíves felmérés, amiben arra kerestük a választ, milyen fejlesztéseket tudnának itt elképzelni a csepeliek. Nagy öröm számomra, hogy az önkormányzat és az itt élők véleménye megegyezik a terület fejlesztését illetően. Mi mindig is kizárólag sport- és szabadidős célú zöldberuházásként gondoltunk a Kis-Duna-partnak erre a szakaszára. Egy kutatás szerint pedig a csepeliek több mint 83 százaléka gondolta ugyanígy. A téma kapcsán tartott lakossági fórumokra egyébként sokan eljöttek, és osztották meg velünk a véleményüket. Első körben összegeztük és kiértékeltük a javaslatokat, ötleteket. Terveink szerint még az idén nyáron kezdődhet a felújítás. Ezt 100 százalékos önkormányzati forrásból valósítjuk meg.

Mi a helyzet a csepeli egészségüggyel? Mit sikerült eddig megvalósítani?

Büszke vagyok arra, hogy Csepelen ‒ a kormány által biztosított Egészséges Budapest Programnak köszönhetően ‒ soha nem látott egészségügyi fejlesztések valósultak és valósulnak meg. Önkormányzati hozzájárulással együtt csaknem négymilliárd forintot költhetünk a csepeli egészségügy fejlesztésére. Az elmúlt időszakban új, több száz milliós orvostechnikai, informatikai eszközöket helyeztünk üzembe a Tóth Ilona szakrendelőben. Vettünk egy vadonatúj digitálisröntgenkészüléket, egy korszerű mammográf-készüléket, négy felsőkategóriás ultrahang-berendezést, egy csontsűrűségmérésre alkalmas gépet és egy mennyezeti sínes, digitális röntgent. Ezeken kívül a háziorvosaink nyomtatót, laptopot kaptak, orvosi rendelőket tataroztunk. Felújítjuk az egykori szülőotthon épületét, elindítjuk a kerületben az egynapos sebészetet, és további orvosi felszereléseket szerzünk be. Bízom benne, hogy ezek hosszú távon hozzájárulnak a magas színvonalú orvosi ellátás csepeli biztosításához. A technikai fejlesztés viszont önmagában nem elég, az orvosok is kellenek hozzá.

Miben bízik az ukrán helyzetet illetően? Hogyan segítik az ukrán menekülteket?

Reménykedem, hogy a konfliktus minél előbb lezárul. Mindannyian békét akarunk. A támogatásról pedig azt tudom mondani, hogy önkormányzatunk rengeteg dolgot tett és tesz a bajbajutottak megsegítéséért. Elsők között voltunk Budapesten, akik menekülteket fogadtak be, a Segítség Köve Alapítvánnyal együttműködve pedig tartósélelmiszereket juttattunk el Kárpátaljára. Beregszászon néhány hete magam is jártam, vittem a csepeliek adományát. Az önkormányzat és mi, képviselők anyagilag is támogattuk az ottaniakat. Nehéz időket élnek, de fontos tudatosítanunk bennük, hogy számíthatnak Magyarországra és számíthatnak Csepelre.

Mit remélhetnek a csepeliek a kormánytól a választások után?

A kormánnyal kiváló a kapcsolatunk. Miközben a Főváros minden csepeli fejlesztést törölt ‒ a ciklus felénél eddig egyetlen javaslatuk egy gyalogátkelőhely megépítése volt ‒, addig mi itt Csepelen saját erőből és kormányzati támogatásból milliárdos fejlesztéseket hajtunk végre. Hamarosan meg fog épülni a Csepeli Közpark is, benne olyan funkciókkal, amely minden csepeli javát szolgálja. Biztos vagyok benne, hogy az itt élők továbbra is számíthatnak a kormány támogatására. A legfontosabb azonban most az, hogy a sok feszültség és vita után, mindenki béküljön ki a szomszédjával, barátaival, mert mind csepeliek vagyunk. Ez az, ami összeköt és nem szétválaszt.

Csepel.hu

18 hozzászólás “Borbély Lénárd polgármester: mi mind csepeliek vagyunk” bejegyzésre

  1. Gratulálok szerint:

    A Csepeli Közpark nem a csepeliek érdekében készül, nekünk elég a Kis-Duna part!

  2. László szerint:

    Kormányszinten már beindult a “nincs rá keret” szólásmondás…

  3. Nagyapó szerint:

    Budapesten 2,5 éve csak a kormány fejleszt, a Főváros csak gátolni igyekszik (L. Városliget, gellérthegyi kötélpálya, stb.)!
    Ez így lesz a jövőben is.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. László szerint:

    Főváros gátolja a biodómot is! Be kéne fejezni, nincs 20 milliárdja fater?

  5. kormánypárti szerint:

    Gyurcsányiék nyakig turkálnak kasszában, kitalicskázzák a köszpénzt!

  6. László szerint:

    Még mindig hozzáfér közpénzhez Gyurcsány? Ügyes ember lehet. Akkor valaki segíthet neki “fentről” . Nem a jóistenre gondoltam…

  7. pl szerint:

    “köszpénzt!”… LOL 🙂
    kösz…

  8. Nagyapó szerint:

    Vigyori a főpolgármester, oldja meg a Biodom gondját! Vigyori kellett Budapestnek, intézkedjen! Hová tűnt az előző vezetés által hátrahagyott pénz? Ja, kellett az előválasztásra, meg a kampányra.
    Sőt fontos volt a haverok jutalmazása (mind DK-s!).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. László szerint:

    Fater! Persányi Miklóst azért rúgták ki mert elszálltak a költségek (kinek a zsebébe persze) Persányi közölte 20 milliárd kéne még a befejezéséhez. Mai hír: Január után, februárban is tőzsdei áron kaptuk a gázt, szó nincs ötödárról amiről az Putyin beszélt. Remélem marad rezsicsökkentés mig államcsőd nem lesz….🙂

  10. Hozzászóló szerint:

    Az egészségügyi fejlesztésekre jelentős tb-befizetőként magam is büszke vagyok. Noha sem az újonnan üzembe helyezett gépek telepítésében, sem pedig a rendelők kifestésében nem vettem részt, azt azonban bátorkodom közbevetni, hogy a csepeli háziorvosi rendelés home office-ban történő működése nem biztos, hogy előrelépésnek tekinthető. A televíziós gyógyító Gyurcsókot annakidején meghurcolták tevékenységéért, ám jelenleg ugyanezt a működési modellt követő háziorvosoknál ez már üdvözlendő gyakorlat?
    Talán hat-hét évvel ezelőtt voltam panasszal háziorvosnál, a helyzet úgy hozta, hogy a héten le kellett mennem és meglepett a változás. Annak idején megkérdezték, hogy mi a panaszom, most pedig hogy minek jöttem le egyáltalán? Vizsgálat nuku, valamit felírnak amit ki kell váltani, de a google is nyújt rá némi útmutatót. A gyermekorvos még ennél is jobb. Két éve bemondás alapján megy az igazolás kiállítása, a gyermeket le sem kell vinnem. Úgy működik az egész, mint egy beleszarós munkahelyen bármelyik unalmas rutinfeladat.

  11. kormánypárti szerint:

    Szabad orvosválasztás van. Aki elégedetlen, mehet másik orvosokhoz.

  12. robi szerint:

    Szabad orvosválasztás….Jól hangzik, de közismert, hogy Pesten sincs elég háziorvos.
    Az én háziorvosom évek óta két körzetet visz (Kossuth L. u.+ Táncsics M u. rendelőkben).

    Hogy mi lehet az eldugott határ közeli falvakban, fogalmam sincs, mert nem járok arra.

  13. Válasz szerint:

    “Szabad orvosválasztás van. Aki elégedetlen, mehet másik orvosokhoz.”
    Hol élsz? Ez nem működik, papírforma, üres maszlag, nem vesz át senki, senkit.

  14. robi szerint:

    Szabad orvosválasztás?

    Az L.Simon ezt tudja?

  15. kormánypárti szerint:

    Az orvostársadalom trógerságáról ki tehet? Például egy vállalatnál az üzemorvosnak egy csomó feladata lenne, együtt kéne működnie a munkavédelmis kollégával, mondjuk a munkahelyi kockázatelemzésben, ami a dolgozók érdekét szolgálja. A tapasztalat az, hogy a doki tevékenysége kimerül az előzetes és az időszakos alkalmassági vizsgálatok elvégzésében (záró vizsgálatot általában már nem végeznek), jobb esetben megvizsgál, kikérdez alaposan, kitölti a szükséges papírt (ami a munkáltató seggének védelméhez kell), aztán szevasz, húzhatsz vissza melózni. Ki kell mondani, hogy egyszerűen lezüllöttek az orvosok, nem lehet mindent a kormányzatra kenni!

  16. László szerint:

    Garancsi cégénél is ezt csinálta az üzemorvos. Heti 2x üzemelt, ha kellett receptet írt. Valami bajod volt megkereshetted, ennyi. Mást mit csináljon? Előtte olyan orvos volt hogy a sofőröket egymás után tiltotta le a kocsikról mert magas volt a vérnyomásuk. Aztán már nem volt ember ki munkába állt volna inkább leváltották az üzemorvost. Mi csak úgy hívtuk a fiatal orvoslányt Mengele unokahúga. Tapogatta a májam mennyit iszom. Amúgy ezt a kifejezést nem ismerem “Munkavédelmis kollega” – “Munkahelyi kockázatelemzés” Ezek melyik nyugati hanyatló országban vannak?

  17. kormánypárti szerint:

    A foglalkozás egészségügyi szolgálat feladatait meghatározzák különféle jogszabályok. Ez egy munkavédelmi célú folyamatos monitorozást jelentene a gyakorlatban. Eszerint az üzemorvos közreműködik a munkahelyi veszélyforrások feltárásában, a munkavédelmi üzembe helyezésében, a munkahelyi kockázatbecslésben, az egészséges munkakörnyezet kialakításában, stb. A sofőrök magas vérnyomása valószínűleg foglalkozási megbetegedés következménye. Ilyenkor fel kell deríteni, hogy az érintett dolgozói állományon belül milyen okai vannak az általános egészségromlásnak. (Például egyik fő tényező lehet a munkahelyi stressz.) Ezután akciótervet szükséges elkészíteni az adott munkakör egészségkárosító hatásainak egészségügyi határérték alá történő csökkentése érdekében konzultálva a munkavédelmi technikussal, a munkavédelmi képviselővel, a szakszervezeti bizalmival, az illetékes munkahelyi vezetőkkel, esetleg bevonva a felügyeleti szerv, hatóság munkatársait is a vizsgálatba.

  18. László szerint:

    Kormányos! Ilyen történetet olvastam, valamelyik északi országban csinálják. Pl. lesérül a munkás, kinyomozzák miért történt hogyan lehetne elejét venni, legközelebb ne történjen ilyen. Hol van ilyen nálunk? Nem is lesz már. Az emberek többsége akkor kerül orvoshoz mikor már lábbal előre viszik őket.

Itt lehet hozzászólni !