Gőzerővel zajlik az útépítés a kerületben

Csepel.hu

Miközben 2010 előtt alig épültek utak, és több mint 50 kilométernyi földút tette gyakran járhatatlanná a kerületet, az elmúlt tíz évben rohamléptékkel csökkent a burkolatlan utak száma Csepelen. A kormány és az önkormányzat kiváló együttműködésének hála pedig beindult az útépítési projekt is. Azért akad még munka bőven.

Csepelen több mint 10 éve azon dolgoznak, hogy a kerületben tapasztalható több évtizedes fejlesztési lemaradást bepótolva minden csepeli utca szilárd útburkolatot, felújított járdát, valamint megfelelő csapadékvíz-elvezetési rendszert kapjon. A munka nem könnyű, de a kormány által biztosított pályázati forrásoknak és a jelentős önkormányzati ráfordításnak köszönhetően 2010 óta több mint 25 kilométernyi útszakaszt aszfaltoztak le, és oldották meg a csapadékvíz-elvezetési gondokat.

 

A földutak problémájára a kormány által 2019-ben indított Budapesti Útépítési Program jelenthet megoldást. Ennek keretében városszerte összesen 225 kilométernyi útszakasz kap aszfaltburkolatot az elkövetkezendő években. A jó hír a 8,3 milliárd forintos pályázati forrásból Csepelnek sikerült az egyik legtöbbet nyernie, ez mintegy másfél milliárd forint. Ehhez kapcsolódik, hogy 2021 első negyedévében elindul a kerület földútjavítási programja, ennek keretében több mint 22 kilométernyi földutat tesznek rendbe.

A rossz hír viszont az, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros 2024-ig egyetlen méter fővárosi fenntartású utat nem újít fel a kerületben, holott ezekről korábban már döntött a Közgyűlés. Csepelen nem épül meg a Táncsics Mihály utca, a Szent László utca, a Védgát utca és a Szállítók útja. Hiába kérte Borbély Lénárd csepeli polgármester a fővárost a döntés megváltoztatására.

Mindezek ellenére gőzerővel zajlanak a munkálatok a kerületben. Mint megtudtuk, jelenleg három utcaszakasz kivitelezése zajlik (Horgony utca, Horgász utca, Diós út). A Hullám utca kivitelezésére az önkormányzat szerződéssel rendelkezik. Az utcák szilárd útburkolatot, felújított járdát, valamint megfelelő csapadékvíz-elvezetési rendszert kapnak. A vállalkozónak a forgalomba helyezési engedélyt 2021.május 15-ig meg kell kérnie. Ezen kívül összesen 18 (!) utcaszakasz rendelkezik építési engedéllyel.

 

Csepel.hu

2 hozzászólás “Gőzerővel zajlik az útépítés a kerületben” bejegyzésre

  1. Attila szerint:

    Épül-szépül a kerület, köszönjük a főpolgármesternek is.

  2. Gary Ridgway szerint:

    Le is térdelsz? 😁

Itt lehet hozzászólni !