Rendezik a kerület belvárosának parkolását

Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester kezdeményezésére a Csepeli Városgazda Zrt. még az idén rendezi a kerület belvárosi részének közterületi parkolási helyzetét.

Az Eszterház környékén lévő parkolót felújítják, a Kiss János altábornagy utcában pedig folytatják azoknak a merőleges parkolóhelyeknek a kialakítását, amelyek a felújított parkolóig fognak elérni.

A Csepeli Városgazda megkeresésünkre úgy tájékoztatott, hogy 1510 négyzetméteren összesen 82 parkolóhelyet alakítanak ki, amelyből 79 gyephézagos, 3 pedig aszfaltburkolatú lesz. Ez a terület jelenleg is parkolóként működik, murvás, kitaposott zöldfelületen rendezetlen, olykor kaotikus a parkolás. A fejlesztés után nemcsak rendezett körülmények között lehet ott parkolni, de jelentősen több lesz a parkolóállás is. A munkálatok már elkezdődtek, a beruházás várhatóan év végére készül el. A fejlesztéshez kapcsolódóan a Kiss János altábornagy utca és a játszótér közötti területen mintegy 110 négyzetméteren kiépítik a hiányzó járdát is. A beruházás a Városgazda beruházásában, önkormányzati forrásból valósul meg, összköltsége nettó negyvenmillió forint.

Czibulyáné Szonday Szilvia, a körzet önkormányzati képviselője lapunknak elmondta: a lakók régi igénye, hogy rendezett körülmények között tudjanak parkolni. Hozzátette, az Eszterház épületében lévő mélygarázs nem biztosít parkolóhelyet minden ott lakónak, így többen hagyják autóikat az épület előtti és mögötti közterületen. „A Kossuth Lajos utca 62–68. lakói is megkerestek azzal, hogy az épület előtt rendezzük a parkolást. Remélem, a beruházás után elégedettek lesznek a lakók. A közös képviselőkkel történt egyeztetés és a beruházás befejezése után arra kérem Borbély Lénárd polgármestert, hogy a terület forgalomcsillapításának érdekében tegyünk meg minden szükséges intézkedést” – hangsúlyozta. Elmondta még, hogy a közelben lévő játszótér melletti úton, a Kiss János altábornagy utca egy szakaszán nincs biztosítva a gyalogosút, így a megnövekedett autóforgalom miatt nehézkes a közlekedés. „Ezt a problémát is többen jelezték nekem, ezért arra kértem polgármester urat, hogy a játszótértől a Kiss János altábornagy utca elejéig hosszabbítsák meg a járdát, így biztonságos, a gyalogosok igényeit is figyelembe vevő megoldás született” – fűzte hozzá a képviselő asszony.

Csepel.hu

2 hozzászólás “Rendezik a kerület belvárosának parkolását” bejegyzésre

  1. Teleki Attila szerint:

    Sajnos a járda elkészülte után is az úton kell járniuk az ott lakónak! Kiss J. 53 55 57. Az 59 megoldott. Ugyanis a járdatest és a bejáratok között ott lesznek a parkolók, tehát babakocsival stb. változatlanul csak az út marad!

  2. Csányi László szerint:

    Tisztelettel figyelmükbe ajánlom a Görgey Artúr tér és a Szent István út által határolt rész parkolási viszonyokat! 37 éve nem történt semmi érdemleges ezen a téren A parkolási viszonyok az áruház és a piac miatt ,valamint a lakosság megnövekedett gépkocsijai miatt szinte lehetetlen. A játszótér és környéke kaotikus. Köszönöm ha ezt is megfontolják

Itt lehet hozzászólni !