Folytatódnak a kerületi útépítések

Csepel.hu

Tovább folytatódik a kerületben az útépítés. Most a Füredi út Királyerdő út és a Vihorlát utca közötti szakaszán kezdődtek el a munkák: 87 méter utat építenek, valamint részleges járdaépítés, és csapadékvíz-elvezetés is történik. Az útpálya vízelvezetéséhez az útpálya szegélye mellett víznyelők épülnek.

A tervezési területen belül hét víznyelőakna, s ezekhez kapcsolódó hét szikkasztóblokk épül. A korábbi munkákkal kapcsolatban: a Százszorszép utca és a Bokros utca kivitelezése még tart, a Százszorszép köz elkészült.

Ahogy korábban is megírtuk, a konkrét munkálatok elkezdését kamerás állapotfelvétel előzi meg. A későbbi vitás helyzetek elkerülése érdekében a kivitelező cég lefilmezi a ház utcafronti homlokzatát, a kerítést, járdát és a ház előtti zöldfelületet. Az építkezés során megóvják, helyreállítják a zöldfelületet. Számítani lehet rá ugyanakkor, hogy szükség esetén a fákat legallyazzák, a beteg példányokat pedig kivágják. Figyelemmel lesznek arra, hogy a lakók az ingatlanokat megközelíthessék, a gépkocsik beállását csak rövid időre akadályozzák. A beruházás ideje alatt a hulladékszállítás zavartalan működése végett arra kérik a lakókat, hogy az érintettek a kukákon tüntessék fel a házszámukat. A kivitelező munkatársai gondoskodnak arról, hogy a hulladéktárolókat az ingatlan elől arra a helyre viszik, ahonnan a hulladékszállítás elvégezhető, majd a kukákat visszahelyezik a lakók háza elé.

 

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Folytatódnak a kerületi útépítések” bejegyzésre

  1. telepi szerint:

    Most komolyan az a hír. hogy 87 méter utca megújul? Gratulálok!
    Mely útszakaszon várhatóak, amelyek hosszabbak mint egy SUV?

Itt lehet hozzászólni !