Ma dönthetnek a gyilkossággal vádolt politikus kizárásáról

Csepel.info, HVG

Tóth Mihály, a párt helyi elnöke szerint a mai napra hívták össze a csepeli MSZP taggyűlését, hogy döntsenek Deme Gábor, a kegyetlen csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottjának a pártból való kizárásáról.

Deme – aki először egy roma tanítványára akarta terelni a gyilkosság gyanúját – lemondásáig vagy elítéléséig továbbra is tagja marad az önkormányzat pénzügyi bizottságának, így az ezért járó honoráriumot is hónapról hónapra át fogják a számára utalni – értesült a Csepel.info.

A kormányközei ATV már a gyilkosságot követő estén azt mondta be, hogy a gyilkossággal vádolt politikus nem tagja az MSZP-nek, ugyanis korábban kizárták. A Csepel.info-n megkérdőjeleztük a kizárás hírének valóságtartalmát, ilyen gyorsan ugyanis nem lehet lebonyolítani ezt a procedúrát.

Tóth Mihály helyi pártelnök a Független Hírügynökség kérdésére megerősítette gyanúnkat, és azt elmondta, hogy a párt kerületi taggyűlése hétfőn dönt arról, hogy kizárja-e az MSZP-ből Deme Gábort. Arról a polgármester nem beszélt, hogy a gyilkosság másik gyanúsítottja tagja-e a helyi MSZP-szervezetnek (a gyilkosság egyik vádlottja mellett az egyik áldozat a párt helyi önkormányzati képviselője volt, a másik pedig úgy tudjuk szintén MSZP-szimpatizáns volt).

A kettős gyilkossághoz vezető lövöldözés szerdán este történt, csütörtökön és pénteken nem tartottak órákat az iskolában. Lapunk úgy tudja, hogy ma pszichológusokból álló kríziscsapat is érkezik a helyszínre, hogy segítsen a csepeli diákoknak, szülőknek és a tanárokat az átélt traumák feldolgozásában. A rendőrség közben a nyomozást kiterjeszti az iskola és az iskolát működtető alapítvány gazdasági hátterének és gazdálkodásának feltárására is.

Csepel.info

Deme Gábor Gyurcsány társaságában. Idézet
Deme honlapjáról: szeretnék visszaadni
abból Csepelnek, amit lehetőségként
megkaptam.

Csepeli vérengzés: kontár hóhérmunka, majdnem semmiért

Három millió forint elsikkasztásáért hazánkban rendszerint maximum egy-két év börtön kapható. Még alvilági fejjel gondolkodva is logikus, hogy ennyi szabadságvesztés megúszásáért nem éri meg életfogytiglani fegyházat kockáztatni. Tetejébe attól, hogy megölik a bűntényre rájövő vezetőt, a hiányzó pénz még tény marad. Ergo, a dolog teljesen irracionális, önromboló balekprodukció volt.

Nem kívánnánk a brutális csepeli mészárlás feltárt részleteit hosszan ismételgetni. Ezek a nyomozás során úgyis változhatnak. A cselekmény konkrétumainál való leragadás helyett az indítékra szeretnénk rákérdezni. Mi visz rá épelméjű, jó kvalitású, tudatosan gondolkodni képes személyt, hogy ilyesmit tegyen? Nem az öldöklés véres módja igazán egyedien sokkoló. Ilyenre – bár szerencsénkre ritkán – volt példa Magyarországon. Sokkal mellbevágóbb a kiváltó ok és a személyes végrehajtás pitiáner, önsorsrontó jellege. A borzalmat elkövető tettesek szánni valóan groteszk amatőrizmusa.

Emberölésből alapvetően kétfajta van. Létezik az indulatból (harag, provokáció, összeszólalkozás, családi vita, elfajuló verekedés, szerelemféltés miatti felindulásból, beszűkült tudatállapotban) elkövetett gyilkosság. Mivel a tettes nem készül a dologra, nyomok garmadáját hagyja a színhelyen. Így hamar elkapják, vagy lelkiismeretétől hajtva feladja magát. Ugyanide sorolandó a mentálisan labilis emberek ámokfutása is. Ők rendszerint a legvégén magukkal is végeznek, ily módon zárva le az ügyet.

Másik típus az előre megfontoltan, kitervelten (nyereségvágyból, politikai vagy személyes okból) végrehajtott ölés. Ennél a gyilkos igyekszik tudatosan megválasztani a helyszínt, az eszközt, az áldozat gyanúját szertefoszlatni, stb. Utána pedig a holttestet (és más bizonyítékokat) eltüntetni, önmagának alibiről gondoskodni. Az igazi nagymenők – gengszterfőnökök, fehérgalléros bűnözők, korrupt politikusok – ha likvidálnak valakit, nem önkezűleg csinálják. Hivatásos bérgyilkosokkal végeztetik a piszkos munkát. Akik szinte nyom nélkül dolgoznak. Nem csoda, hogy az ilyen bűntényeket rendkívül nehéz felderíteni. Merthogy nemcsak a tettes kiléte ismeretlen, de áldozatának holléte szintén az. Utóbbiak földi maradványai folyók vagy tavak mélyére süllyesztve, toronyházak alapjába betonozva „nyugszanak.”

Műkedvelő gyilkosok

Viszont a Csepelen történt iskolai leszámolás mintha a fent típusok abszurd keveréke lenne. Műkedvelő gyilkosok kitervelt ámokfutása. A tanintézmény gazdasági igazgatója, a helyi szocialista politikus Deme Gábor (és tettestársa, az iskola biztonsági őreként alkalmazott K. Tamás) a gyanú alapján azon elhatározással léptek tanórák után az intézménybe, hogy elteszik láb alól felettesüket, az ugyancsak MSZP-funkcionárius Takács József iskolaigazgatót. Ugyanúgy, lőfegyverrel tettek pontot az előre megbeszélt találkozón jelen lévő tanárkollégájuk életére is.

A két áldozat úgy tudta, hivatalos összejövetelük célja a sikkasztás okán elbocsátandó tettesek kényszerű távozásának munkajogi részletei. Ami ezután történt, az a feltételezett gyilkosok önérdekét nézve is értelmetlen. Részben a kivitelezés dilettantizmusa miatt. Olyan nyomokat hagytak maguk után, ami nyilvánvalóan összekapcsolta őket a tettel, pl. a szerverszoba ajtaján hagyott véres lábnyom. Pedig manapság, a Helyszínelők c. nagysikerű amerikai filmsorozatból a kisdiákok is tudják, a rendőrségnek ennél kevesebb is elég a tettes beazonosításához. De a kitalált alibitörténet is nagyon gyenge. Utólag nézve elképesztő, hogy azt hitték: elvihetik szárazon. (Az már extra balszerencse a gyilkosoknak, hogy az egyik áldozat zsebében magnó volt bekapcsolva.) De nemcsak emiatt lúzerség a cselekedet. Hanem avégett is, hogy ilyen vérfürdőt egy intelligens, kőszívű profi bűnöző számára minimum több százmilliós üzlet tenne bevállalhatóvá. Amennyiben valakit pár milliós sikkasztással vádolnak, legegyszerűbb, ha az eltüntetett pénzből fogad egy jó ügyvédet.

Akárhogyan is, az iskolai horror tanulsága: nem az elborzasztó igazán, amikor a gyilkos személyisége extrém módon torz. Hanem amikor a tettes gyakorlatilag mindenben hétköznapi. A Gyurcsány Ferenccel közös fotón látható Deme (aki valószínűleg kitervelte és hidegvérrel végignézte két munkatársa lemészárlását), inkább néz ki jámbor papucsférjnek, segítőkész polgárnak, nyájas szomszédnak, mint kegyetlen szociopatának. Csakhogy tudható: rengeteg sorozatgyilkos és maffiózó volt gondos apa vagy társasági poénkirály a magánéletben. A boszniai népirtás idején hóhérrá lett átlagemberekről nem is beszélve. A riasztó valóság, hogy a szunnyadó agresszió, az evolúció által belénk kódolt gyilkos ösztön mindnyájunkban ott lappang. Egyéniségünk (és a szocializációs folyamat milyensége) dönt róla, hogy válságszituációban megtorpanunk-e a civilizációt a barbárságtól elválasztó nyomsávnál.

Forrás: HVG

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Lelőttek két embert egy csepeli iskolában! + videók

A biztonsági őr lehetett a gyilkos, de a tettestársát is elfogta a rendőrség

D. Gábor a társtettes?

Takács Józsefet és Papp Lászlót gyászolja Csepel

Sírva könyörgött az életéért a csepeli tanár – hétfőn zárhatják ki Demét az MSZP-ből

Gyertyás megemlékezést tartottak a szakiskola előtt

A Nagy Delete

Döbbenetes és váratlan fordulat

Tanári példamutatás? Saját tanítványára terelte a bűncselekményt

Ma dönthetnek a gyilkossággal vádolt politikus kizárásáról

Kihúzták a részvét-közleményből a Fidesz-elnök nevét

A TV2 Napló és a Mokka adásai

Nem volt Zuschlag ügy, most nincs pártügy

Ezt vette fel a magnó

17 hozzászólás “Ma dönthetnek a gyilkossággal vádolt politikus kizárásáról” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Lehet, hogy egy “Tökös” nyomozó csoport majd felfedezi a százmilliókat, a szövevényekben?
    Mert valójában ilyen intelligens emberek két-hárommillióért nem ölnek.

  2. Castle szerint:

    Az akasztásáról és nem a kizárásáról kellene dönteni..

    Jeniszej: szerintem kevés az esély rá. Sajnos.

  3. nekünk ment el az eszünk szerint:

    én időközi választásokat akarok Csepelen, most TAVASSZAL!!!

  4. Földhözragadva szerint:

    Mert Orosz jobb lenne…:)

  5. livibaba szerint:

    én abba az iskolába járok ahol ez az egész büncselekmény meg történt és szerintem a d. gábor ugyan ugy benne volt ebe az egészbe mint a k.tamás
    és nem hgy kizárni de életfogytiglanit kénne neki adni mert az ilyen ember nem is ember hanem egy ….. és nem valo politikusnak még élni se kéne hagyni
    mert én nagyon is jol ismertem ezeket az aljasokat
    na ennyit eröl

  6. már nem csepeli szerint:

    Livibaba!Neked teljesen igazad van!Minden bizonnyal a nyomozók is így gondolják és a tetteseket méltó büntetésben részesítik majd.

  7. én szerint:

    Dönthetnek vagy döntenek? Nem mindegy!

  8. Bobby szerint:

    Meg lesz az időközi a hármas körzetben…

  9. már nem csepeli szerint:

    A kivégzése módjáról kellene dönteniük/döntenünk/!!!

  10. Nagyapó szerint:

    Milyen iskola az, ahol a pedellusbácsi, rejtve, egy 9 mm-es revolvert hord? Ha őr, akkor láthatóan kell viselnie fegyverét.
    Az iskola vezetése tudott arról, hogy a gondnoknak fegyvere van?
    “A riasztó valóság, hogy a szunnyadó agresszió, az evolúció által belénk kódolt gyilkos ösztön mindnyájunkban ott lappang”.
    Igen az 50 év kommunizmus sokakban kódolt ilyen ösztönöket (kommunisták 100 millió halottja), de remélem, hogy a többség dekódolt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  11. már nem csepeli szerint:

    Nagyapó!Az utolsó mondatodat minden fórumon le kell írnod?!Egy más oldalon már válaszoltam is rá….SAJNOS MINDKETTŐ/hazugság,lopás/TÁRSADALMI JELENSÉG NAPJAINKBAN!!!Te még sose tetted egyiket sem,ugye?!?!

  12. már nem csepeli szerint:

    A kérdéseidre,pedig már régen válaszoltak/TV,újság…/Ha talán jobban követnéd az eseményeket,talán akkor….

  13. Dave szerint:

    Egyre magasabb rangot kap az egykori portás…most már pedagógiai asszisztens!!! Tudják ezek mit beszélnek?

  14. már nem csepeli szerint:

    Kizárták vagy netán kap még egy utolsó esélyt?!?!Mert hát ugye fiatal meg ambíciózus!Kicsit gyilkos is ,dehát….

  15. miska72 szerint:

    Ne kizárjuk! Valahol Európában! Nekem ez a film jutott eszembe. Könyörgöm, akasszuk fel!

  16. […] Ma dönthetnek a gyilkossággal vádolt politikus kizárásáról […]

Itt lehet hozzászólni !