Készülnek a tervek a H6/H7-es HÉV korszerűsítésére és Kálvin térig tartó meghosszabbítására

Közlekedésvilág

Tervezési szempontból a legnagyobb kihívást a Kálvin téri állomás és a kihúzó műtárgy jelenti a FŐMTERV Zrt. munkatársai számára, ugyanis mindkettőt sűrűn beépített, belvárosi környezetben, műemléki épületek – például a Nemzeti Múzeum – alatt kell majd megépíteni.

2021 áprilisában próbafúrásokkal kezdődött az M5-ös metróvonal megépítésének első szakasza a Kálvin térnél. Az M5-ös metróvonal gyakorlatilag a csepeli és a ráckevei HÉV meghosszabbítása lenne, a két vonal összefonódva a Boráros tér érintésével a Kálvin térig jár majd a tervek szerint. A cél, hogy a csepeli és a ráckevei HÉV utasai is közvetlenül elérjék a metrót, csakúgy, mint a szentendrei HÉV utasai a Batthyány térnél, vagy a gödöllői HÉV-vel közlekedők az Örs vezér terén.

A metróhoz tervezett alagút a Kálvin téri végállomásnál éri el a legnagyobb, 50 méteres mélységet, vagyis a 38 méter mélységben haladó 4-es metró alá érkezik. Második lépésben a szentendrei, a csepeli és a ráckevei vonalakat egy Duna alatti alagúttal kötik majd össze, amellyel létrejön az „5-ös metró”.

Közlekedésvilág

9 hozzászólás “Készülnek a tervek a H6/H7-es HÉV korszerűsítésére és Kálvin térig tartó meghosszabbítására” bejegyzésre

  1. Nagy János szerint:

    Unokáim se fogják látni !!

  2. Hozzászóló szerint:

    Ej, ráérünk arra még!

  3. NagyEmm szerint:

    Tiszta röhej. Mindig van valami marha nagy H7-es HÉV-fejlesztés, de sose lesz belőle semmi. Imádni való. Egyébként egy ember találja ki mindig ezeket a hülyeségeket vagy többen? 😀

  4. Nagyapó szerint:

    Rendkívül fontos a két rác metropolis, Szentendre és Ráckeve metróval való összekapcsolása!😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. László szerint:

    A Főtér 2002-es egyik adása is már erről szólt borbásmarcsikával. Merjünk nagyot álmodni. Nincs már pénz semmire.

  6. Fater trollja szerint:

    Még mindig, vagy már megint? 😁🤣👏👍
    Gyerekek, összedőlni látszik ez a kártyavár.

  7. Nagyapó szerint:

    Igaz. A KATA-soknak már kilóg a seggük! Látszott tüntikézésükön!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Fater trollja szerint:

    Ha tudod Fater, akkor te sem temetsz egy céget?

  9. László szerint:

    ARARAT-HEGY KFT ?

Itt lehet hozzászólni !