Csepeli Hírmondó/Facebook
Semmelweis-nap alkalmából polgármesteri elismerésben részesült a már nyugdíjasként gyógyító, 71 esztendős dr. Tugyi Klára, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat reumatológus főorvosa, aki harmincnégy éve dolgozik Csepelen, 1991 óta lakik a kerületben, népszerűségére pedig jellemző, hogy úton-útfélén megismerik és megszólítják az emberek. „Jó érzéssel tölt el, hogy szeretnek a betegeim – mondja. – Gyakran kérdezik is tőlem: ’tetszik-e még dolgozni?’ ’Persze, hogyne, még fogok is legalább húsz évig’, felelem. Aki szeret gyógyítani, annak erőt ad az elismerés, és sokáig folytatja a praxisát.”
A Semmelweis Orvostudományi Egyetemet 1979-ben végezte el. Általános orvosként előbb a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban dolgozott a krónikus belgyógyászati osztályon, majd a pszichiátrián. Férje, aki szintén orvos volt, ekkor Salgótarjánban kapott állást, dr. Tugyi Klára pedig körzeti orvosként vállalt munkát a városban. Egy év után férjének a Mester utcai István Kórházban ajánlottak fel nőgyógyászati állást, felesége pedig a reumatológiai osztályra került, s végül reumatológusként szakvizsgázott. Magánélete pedig úgy alakult, hogy megszületett a negyedik közös gyermekük.
„A csepeli szakrendelőben 1988-ban kezdtem el dolgozni, miután jóval magasabb fizetést kínáltak, mint a Mester utcai kórházban. Akkor hárman rendeltünk a reumatológián, aztán hamarosan csak ketten. Abban az időben könnyebb volt a betegellátás, mint most: kevesebb volt a papírmunka, az adminisztráció. Két sorban leírtuk egy kartonra a lényeget, most számítógépen kell sok adatot rögzíteni. Naponta ötven beteget is elláttam, manapság – ha nagyon összeszedjük magunkat – talán harmincat. A szakrendelőben jelenleg egyedül vagyok reumatológus. Évek óta folyamatosan meghirdetik a reumatológusi állást, de nincsen jelentkező, noha már lakást is felkínálnak, aki idejönne orvosnak. Az a baj, hogy egyszerűen kevés az orvos az országban. A Semmelweis Egyetem nagyon jó hírű intézmény, s külföldön tárt karokkal várják a magyar orvosokat. Azon töröm a fejem, hogy ha már nem tudok dolgozni, én is miféle egészségügyi ellátást kapok. Nem tudom, mi a megoldás” — mondja a doktornő.
A betegek különféle panaszokkal keresnek fel, de nemritkán apró-cseprő bajaikkal is hozzám fordulnak, amikkel nem kéne. Bizonyos reumás betegségeket alapellátásban is gyógyíthatnának. Megesik, hogy úgy jönnek hozzám, hogy ’mindenem fáj’. Kérdem, hogy ’mégis mije?’ ’Hát mindenem.’ Így nehéz kitalálnom, hogy mit tehetek, de természetesen segítek rajtuk. Az azonban önmagában nevetséges, hogy két-három hónapra előre kell kérni időpontot, ha például valakinek fáj a dereka, mert ez a beteg azonnal kezelésre szorul. Egy részük ezért magánorvoshoz fordul. Az idősebbek jellemzően csontritkulásos panaszokkal, mások gyulladásos ízületi betegségekkel, különféle mozgásszervi bajokkal keresnek fel.”
„Az első házasságomból négy gyerekem született, s mikor elváltam az apjuktól, mindegyik velem maradt. Ugyanakkor mindannyian jó kapcsolatot ápoltak és ápolnak az édesapjukkal. A második házasságomból született az ötödik gyerekem. Ahogy sorra jöttek a gyerekek, mindegyiknek örültem. Sikeres embernek érzem magam, különösen a gyerekeimre és a tizenöt unokámra vagyok büszke. Jó képességűek, igyekezetüknek is köszönhetően megtalálták a számításukat, gazdag érzelmi világuk van. A gyerekeim közül hárman Csepelen laknak. Mindegyik boldog házasságban él, és eleve sok gyereket akart. Összetartó, szép nagy családunk van, minden ünnepet közösen tartunk meg. Legkisebb fiam, Marci ráadásul kitalálta, hogy születésnapomat június második szombatján tartsuk meg, mert így kint ünnepelhetünk a szabadban. Az angol királynő születésnapjának mintájára jutott ez az eszébe, mert hát én tartom össze a családot, tehát én vagyok az ő királynőjük – amúgy pedig januárban születtem.”
Cs. A.
Csepeli Hírmondó/Facebook
Gratulálok a főorvosasszonynak! Nagyon alapos , lelkiismeretes . Szívvel, lélekkel végzi munkáját. Hálás vagyok!