Megújulás közösségi tervezéssel

Csepel.hu

Mint arról korábban beszámoltunk közösségi tervezéssel újulhat meg a Kossuth Lajos utca. A közterület korszerűsítése egy európai uniós pályázat az Egészséges Utcák Program keretében valósulhat meg.

Amennyiben sikerül elnyerni a támogatást, a Károli Gáspár utca és a Görgey Artúr tér közötti szakasz teljesen újjáépül.

Összesített kérdőívek

A Csepeli Hírmondó augusztusi számában a Kossuth Lajos utca tervezett felújításáról lakossági kérdőív jelent meg, melyet szeptember 3-áig lehetett kitölteni, leadni. Az összesített eredmények alapján 1011 darab kérdőív érkezett be, melyből kiderült, a válaszadók többség jellemzően vásárlás, ügyintézés céljából keresi fel a Kossuth Lajos utcát. Ám az itt élők, vagy éppen autóval, közösségi közlekedéssel közlekedők is válaszoltak a felújítással kapcsolatos kérdésekre. 97,5 százalékuk egyetértett az utca komplex fejlesztésével, több mint 94 százalékuk szeretné, ha több zöldfelületet lenne az érintett útszakaszon. Ugyanakkor növelnék a gyalogátkelőhelyek biztonságát, de több mint 89 százalékuk fontosnak tartja közlekedés átszervezését és egy élhetőbb, csendesebb utca kialakítását is. A támogatott fejlesztések között magasan vezetett a közterület biztonságának növelése, ezt követte a térfigyelő kamerák kihelyezése, a zöldfelületek kialakítása, a hulladékgyűjtők kihelyezése, a jobb közvilágítás, padok, ülőfelületek, ivókutak létesítése is.

Közbiztonság, köztisztaság

Arra a kérdésre, milyen szolgáltatásoknak örülnének a Kossuth Lajos utca érintett szakaszán, legtöbben a vendéglátást emelték ki, így az éttermeket, kávézókat, cukrászdákat. Ezt követték az üzletek és a szolgáltatások. A legtöbben a közbiztonság, köztisztaság növelését tartják a legfontosabbnak, ugyanakkor a közúti közlekedés rendezését, az üzletházak megújítását a gyalogátkelők fejlesztését, igényes szolgálatások megvalósítását, a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését is sokan megjelölték. Mindez összhangban van a szeptemberi lakossági fórummal, ahol szintén a közbiztonság és a köztisztaság kérdését tartották a legégetőbb problémának a kerületben élők. Az összesített eredmények alapján jól körvonalazódott, hogy sokan szeretnék, ha az útszakasz megújulna, zöldebbé, biztonságosabbá, rendezettebbé válna. Az uniós pályázat benyújtásához a képviselő-testület előzetes jóváhagyása szükséges, szeptember 26-án szavaznak erről. A pályázat benyújtásának határideje pedig szeptember 30.

Mi lesz az itteni üzletsorral?

Az árkádos üzletsorok és a szolgáltatóközpont rendbetételét az önkormányzat hamarosan saját költségvetésből kezdi el. A Kossuth Lajos utcai (Ü1-es, Ü2-es) üzletsor a tetőszerkezetét két ütemben, teljes egészében szeretnék felújítani, szigetélését korszerűsíteni. A képviselő-testület döntése alapján erre külön fedezet áll rendelkezésre. A tetőszigeteléséhez szükséges tervek elkészültek, a kivitelezéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás előkészítése f o l y a m a t b a n van. A közeljövőben megkezdődhetnek a felújítási munkálatok.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !