Folytatódik a faültetési program

Csepel.hu

A Csepeli Zöld Sziget Program kereté ben tavaly ősszel indult a Fogadj örökbe egy fát! elnevezésű kezdeményezés. Ez folytatódott a Kertvárosban március első napján három díszcseresznyefa elültetésével. Az örökbefogadó Tolnai Gábor ‒ Borbély Lénárd polgármesterrel és a Csepeli Városgazda munkatársaival közösen ‒ helyezte el a fákat a Pozsonyi úti családi ház előtt.

Az önkormányzat az elmúlt évben indította el új lakossági faültetési kezdeményezését, amelyre csepeli háztulajdonosok és társasházi lakók jelentkezését várják. A programnak köszönhetően eddig több mint száz fát ültettek ki negyvennégy helyszínen. A Tolnai család fontosnak tartja, hogy gondozott, szép legyen a környezetük, már ültettek japáncseresznyét az utcafrontra. „Ezzel kellemesebbé tesszük a környezetünket, Csepel is élhetőbbé válik a növényektől. Régebben ezen a részen fenyves volt, de nem sok fa maradt. Úgy gondolom, mindig a következő generációnak ültetjük a fákat. Az udvarunkon például van egy egészen különleges páfrányfenyőnk (Ginkgo biloba): ez az egyetlen olyan növény, amely túlélte a hirosimai bombázást” – mondta el lapunknak Tolnai Gábor.

Az elültetett fák gondozását és ápolását az örökbefogadók vállalják. A Városgazda munkatársai ‒ az igénylők által kijelölt helyszíneken ‒ a fák ültetéséhez szükséges gödrök kiásását, a talajcserét, a tápanyagpótlást, valamint a támrúdhoz való kikötözést és a szalagozást végzik el. A nagy érdeklődés miatt a Csepeli Városgazda egészen augusztus 31-éig várja a következő évi ültetési időszakra a jelentkezőket. Bővebb információt a varosgazda.eu oldalon olvashatnak.

Csepel.hu

2 hozzászólás “Folytatódik a faültetési program” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Miközben Csepelen fákat ültetnek, Zuglóban a lejárt parkolóórákkal vesződnek!😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. László szerint:

    A “zállampolgár” bedobta a pénzt a gépbe, már meg is jelent a bevétel a rendszerben. Nem olya rogántónis gép volt hogy semmi azonosító és sorszám nélküli cetlit nyomott. Amit aztán bevittek az APEH-ba azok meg közölték hogy nincs itt semmi látnivaló. Vesződnek rajta igen a választásig, igaza van.

Itt lehet hozzászólni !