Újévi koncert a Csepeli Munkásotthonban

Csepel.hu

Az önkormányzat idén hetedik alkalommal, immár hagyományosan megrendezte az újévi koncertet, ezúttal először a Csepeli Munkásotthonban január 8-án. Tavaly a járvány miatt nem lehetett megtartani az eseményt. Köszöntő beszédet mondott Borbély Lénárd polgármester, aki összefoglalta, hogy az önkormányzatnak miket sikerült elérnie az elmúlt két esztendőben. Az ünnepségen a szép számú közönség mellett megjelentek Csepel elöljárói, valamint Juhász Roland, az állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár és Botos Barbara, klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Az újévi koncertet a Csepeli Szimfonikus Zenekar tartotta, vezényelt Werner Gábor.

Borbély Lénárd köszöntőjében vázlatosan sorra vette azokat az eredményeket, fejlesztéseket, amelyeket elvégeztek az utóbbi két évben. Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordított a közlekedés fejlesztésére és útépítésekre. Harminchét útszakaszon 13,5 kilométer utat építettek meg, s idén további tizenhárom úton folytatják a munkálatokat. A fővárosi önkormányzat helyett a kormány százszázalékos támogatásával építik újjá a nagy forgalmú Táncsics Mihály utat. A tervek szerint tizenegy körzetben alakítanak ki 30 kilométeres övezeteket, ezekből kettő már elkészült. Csepel belvárosában parkolót hoztak létre. A közbiztonságról elmondható, hogy az önkormányzat és a rendőrkapitányság között jó az együttműködés, a kerületi vezetés biztosítja a rendőri túlórák kifizetését. Igény szerint térfigyelő kamerákkal látják el a társasházakat. Csepelen a járvány ideje alatt eddig mintegy 30 ezer koronavírus-elleni oltást adtak be az orvosok, ezen felül más védőoltásokat is biztosítottak az embereknek. Az Egészséges Budapestért Program keretében jelentős egészségügyi fejlesztéseket hajtanak végre, amelyekhez a kormány 3,5 milliárd forint támogatást ítélt meg, ezt az összeget az önkormányzat 200 millióval egészíti ki. A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat részére új, világszínvonalú eszközöket vásároltak. Megkezdődött az egynapos sebészet és gyermeksebészet kialakításának kivitelezése, s ehhez kapcsolódóan két négyágyas kórtermet hoznak létre.

A kerületben megújult az összes óvoda, jelenleg pedig az iskolák felújítását folytatják. Elkezdődött a Jedlik Ányos Gimnázium teljes átépítése, amelynek a költségeit az állam viseli. Új köztereket, parkokat, zöldfelületeket hoztak létre. Megnyílt a Trianon Múzeum — az Összetartozás Háza, valamint átadták a Laurencz László Sportcsarnokot. Megünnepelték a Csepeli Munkásotthon fennállásának századik évfordulóját. Megrendezték a Csepel Művek egykori dolgozóinak hagyományos találkozóját. Az egykori Görgey iskola épületét elbontották, helyén pedig parkot alakítottak ki. A Hollandi úton a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen új műfüves pályát építettek. A Kossuth Lajos utca egyik tízemeletes házának falán graffiti alkotással köszönték meg az egészségügyi dolgozók munkáját a járvány ideje alatt. A lakók részére az elmúlt időszakban is fákat, díszcserjéket osztottak ki. Tovább folytatják a szociális célú akciókat. Folyik a Gubacsi híd felújításának és a csepeli HÉV Kálvin térre történő bevezetésének tervezése. Az elképzelések között szerepel, hogy a kormány támogatásával megtervezik a Munkásotthon épületének felújítását. Idén új tanuszoda épül a kerületben. A lakók véleményének figyelembevételével felújítják a Hollandi úton található ifjúsági tábort.

A Csepeli Szimfonikus Zenekar műsorán szerepelt Gioachino Rossini, Giuseppe Verdi, Lehár Ferenc, Johann Strauss, Kálmán Imre egy-egy darabja. Szólót énekelt Szakács Ildikó és Varga Donát.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !