Egyre látványosabban épül a megújuló Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház csepeli telephelye

Csepel.hu

Ma délelőtt Dr. Mező Róbert osztályvezető főorvos úr meghívására meglátogattam a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Központi Rehabilitációs Osztályát. Nagy öröm számomra, hogy a csepeli telephely kormányzati forrásból szinte teljesen megújul, a felújítási munkálatok mellett pedig új épület kialakítására is sor kerül – írja Borbély Lénárd polgármester a Facebook oldalán.

Mező Róbert főorvos Csepel első emberét tájékoztatta a tervekről, ezután bejárták a több épületből álló intézményt, ahol már sok helyen gőzerővel folyik a munka.

Mint ismeretes: kormányzati forrásból, az Egészséges Budapest Program keretében 2020 januárjában elindult a Csepeli Weiss Manfréd Telephely teljeskörű, átfogó felújítását és belső átalakítását célszó projekt, 2020 végére pedig elkezdődött a tényleges munka is.

Csepel.hu

3 hozzászólás “Egyre látványosabban épül a megújuló Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház csepeli telephelye” bejegyzésre

  1. Előd Erika szerint:

    Ha ez az egykori kórház, amely a gyártelepen belül volt, akkor erről nekem konkrét emlékeim vannak: kb 8 évesen ott műtöttek az orrmandulával. Majd kb. 10 évesen dr. Köllő Nándor (úgy emlékszem így hívták) ortopéd orvos vizsgált meg gerincferdülésem miatt. – Örülök, ha felújítják, korszerűsítik, bővítik!! Jó munkát kívánok az építőknek.

  2. Májkrém szerint:

    Tök jó, kell is a korszerűsítés, valóban, de a kérdés mindig fennáll: Lesz elegendő orvos, nővér és hely a betegeknek? Mert ez az egész mit sem ér akkor… SAJNOS…

  3. Betke szerint:

    Ez egy krónikus belgyógyászat?

Itt lehet hozzászólni !