Budapest elveszítheti a harcot a koronavírussal: leállhat a metró és a villamos

Magyar Nemzet, Szakszervezetek.hu

Tömegével betegednek meg vagy kerülnek karanténba a BKV dolgozói, ami akár egyes metró- vagy villamosvonalak leállásához is vezethet. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros nem hagyta jóvá a cég béremelését az idei évre.

A Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) elképesztően sok munkatársa – a tegnapi adatok szerint összesen 624 fő – kapta el a koronavírust vagy kontaktszemélyként kényszerült karanténba. Lapunk értesülései szerint a 2-es és a 3-as metróvonal munkacsoportjaiban – például a szerelők és más karbantartási feladatokat végző dolgozók körében – tombol a Covid–19, egyes brigádokban a kollégáknak összesen akár nyolcvan százaléka betegedett meg vagy került megfigyelés alá.

A nagyjából 9500 fős dolgozói összlétszámhoz képest már a múlt héten is meglehetősen magasnak számított a munkából kiesettek száma – akkor még „csak” négyszázan voltak betegek vagy tartózkodtak karanténban –, s minden egyes újabb megbetegedéssel egyre nő a szolgáltatás sérülékenysége. A cég belső működését jól ismerő forrásunk arról számolt be, hogy bizonyos kulcspozíciókban – ahol egyébként már szintén regisztráltak pozitív eseteket – néhány kolléga kiesése is jelentős fennakadást okozhat.

Így például egy-egy forgalomirányító vagy energiadiszpécser helyett is nehéz helyettesítést találni, s ha többen is kidőlnek ezekben a munkakörökben, a pótlás gyakorlatilag lehetetlenné válik. Ahogyan a metrószerelvények kötelező napi átvizsgálását végző kollégáké is. Ha ezeken a területeken néhány dolgozó esik ki, akkor kevesebb szerelvényt indíthatnak, ha pedig egy-egy csoport nagy része vagy egésze lesz beteg, akkor akár az egész metróvonal leállhat.

A szakember szerint valamivel kisebb valószínűséggel, de a villamosvonalakon is hasonló problémák alakulhatnak ki.

Bár a buszok esetében nem fenyeget a leállás veszélye, mivel a törölt turistajáratok vezetőit átterelték a menetrendszerű forgalmat bonyolító járatokhoz, ám az jelentős problémát okoz, hogy a járatritkítás miatt a sofőrök javarészt elvesztették a túlórázási lehetőségüket, és a szokásos fizetésüknél akár százezer forinttal is kevesebb pénzt visznek haza havonta.

A fentiek alapján a szolgáltatás biztosítása több ponton is sérülékennyé vált, ezt pedig tetézi, hogy a BKV igazgatósága nullaszázalékos béremelésről szóló üzleti tervet fogadott el a múlt héten, továbbá a főváros képviseletében Kiss Ambrus főpolgármester is elzárkózott az emeléstől, forráshiányra hivatkozva, ez pedig akár többnapos sztrájkot is eredményezhet a következő egy hónapban.

Úgy tudjuk, közben átmenetileg leállt a BKV járműveinek a tavaly tavasszal megújult, titán-dioxid alapú tartós fertőtlenítése, mivel a szolgáltatás közbeszerzését megtámadta egy harmadik fél.

Forrás: Magyar Nemzet

13 hozzászólás “Budapest elveszítheti a harcot a koronavírussal: leállhat a metró és a villamos” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Nem tudom mi a probléma? A Gy. Németh-Draskovics duó megoldja a gondot. Nem emelnek bért a BKV-nál, sztrájk lesz, akkor nem gond a vírusfertőzés?😀 Vigyoriék megoldják a problémákat.😀
    A Szabolcs utcai kórház esetében a felmondás után 8 hónapig nem tettek semmit, most visítanak, hogy nem ad az állam más épületet! Ellenben a VII. kerületben a rasszista, antiszemita Niedermüller kirúgta a 100 tagú cigányzenekart, meg a zsidó TV-t és sem ő, sem Vigyoriék nem gondoskodtak más helyiségről! Fontosabb a Facebookon való írogatás, mint a Főváros irányítása!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Horváth János szerint:

    Egyéb baromság?

  3. kormánypárti szerint:

    KariGeri a BKV működését sem képes biztosítani. A kormány a dolgozók kifizetésére adja a támogatást, nem az ingyenélő tanácsadók bérfejlesztésére! Gyakoribb fertőtlenítésre lenne szükség a járművezetők tartózkodóhelyein, nem az utasok elől kell elvenni a helyet a buszokon, hogy jobban összezsúfolódva megfertőzzék egymást.

  4. Gratulálok szerint:

    274!

    Szeptember 18. „Nézze, szükség szerint, ugye, minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet.”

  5. Attila szerint:

    2-3 ember dönt az ilyen dolgokról IS, a többi biodíszlet. Biztos tudnának mesélni a polgármesterek de minek, mindenki fél…

  6. Nagyapó szerint:

    Mennyivel szebb, jobb volt a szocialista demokrácia!😀 Akkor senki nem volt semmiért felelős!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. kismiska szerint:

    Emlékszem hogy a Tarlós első szóra kifizetett minden béremelést,nem is volt sztrájkveszély…

  8. Kistaxis szerint:

    1. Nagyapó! Ha minden másképp lenne, tán a Drminiszterelnök „Úr“ saját „köjke” nem így vélekedne:
    https://youtu.be/LZyFhA0QFdA
    Értsd és kérlek próbáld is meg (még ha nehezedre is esik!) a lényeget és a fenti cikk közti összecsengést értelmezni, érteni.
    Köszönöm!

    2. kormánypárti! Tán nem véletlenül írod kisbetűvel a neved…
    Bár nem vagyok Fletó És Karigeri párti. Csak, hogy ne beszéljünk el egymás mellett. De tényleg. Nem úgy ahogy Ti szoktátok.
    Én ebből a videóból és abból, amire gondolsz, annyit szűrtem le, hogy most végre van egy olyan faja „államvezetőnk“ aki az előzőhöz képest sosem fogja belátni, hogy elb*zta.
    Sebaj. Egyik(ő)töktől sem lesz jobb ez az ország.
    Mind gázak vagytok.

    Azok is, mind egy szálig, de Ti ketten a leginkább…
    Szarházi, fizetett politikai trollok vagytok. Legyen ez az életetek csúcspontja 😉

  9. Gratulálok szerint:

    Vannak fontos állások, amelynél betegség miatt akár leállás is bekövetkezhet!
    A miniszterelnöki állás nem ilyen, minden megy tovább, lehet hogy még jobban!

  10. Nagyapó szerint:

    A moslékkoalíció csak fújja a maga hazugságait! Mi köze a kormánynak a BKV-hoz? Semmi, ahogy a miskolci, szegedi, stb. közlekedési cégekhez sem. Míg a vidéki városokban VEZETŐK vannak, addig a Fővárosban Vigyori, Gy. Németh, Draskovics nevű “szakértők”, meg sleppjük irányítja a BKV-t. Nem elég csak a Facebookon siránkozni, dolgozni is kellene!!!

    A “Fideszbarát” Moody’s hitelminősítő stabilról pozitívra javította a magyar főváros adósosztályzati besorolásának kilátását a A szervezet emellett megerősítette Budapest deviza- és forintkötelezettségeinek Baa3 szintű, befektetési ajánlású osztályzatát. Indoklása szerint a főváros likviditási helyzete szilárd, gazdasága ellenálló, és a válság előtti adósságterhe mérsékelt volt. Az értékelés szerint mindez segít, hogy Budapest a következő években elviselje a működési teljesítmény jelentős romlásából eredő sokkot. A Moody’s úgy véli, hogy a főváros likviditása nagymértékben visszaesik a 2020–2021-es időszakban, de még így is jelentős lesz a hasonló adottságú és besorolású városokéhoz viszonyítva, ami fontos tartalékot jelent majd a várhatóan csökkenő bevételek időszakában. 😀😀 ÉRTIK EETÁSAK!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Mi köze a kormánynak? Csak annyi, hogy ha van pofája a felcsúti g…nek az adóforint-
    jainkat lerabolni, akkor a feladatot is vinnie kell!
    A minősítés lesz még jobb is, főleg ha a felcsúti g… még párszor elhazudja,hogy mennyi
    pénze van a fővárosnak!

  12. Kistaxis szerint:

    Vénember! Látom amit írtam, nem ment át…
    Vagy azért mert, tényleg full agymosott vagy, vagy mert tényleg olyan buta és 1xű mint ahogy az írományaid mutatják.

    A videót nem nézted meg látom…

    Ha megnézted, akkor vagy gyp vagy, vagy szefos és nem érted.
    Ezt még megértéssel és sajnálattal befogadnám, de sajnos nem tudom.

    Mert most látszik, hogy jól élsz, haverod dal “nemecsekkel” együtt ebből amit itt műveltek…
    Semmi többre nem vagytok méltóbbak mint lábtörlőnek…

    Mert majom, fizetett fityesz trollok vagytok!

    Egy pengővel sem többek.
    Pp

    Ha lenne nyálam, most köpnék egyet…

Itt lehet hozzászólni !