Védettséget igazoló okmányt vezet be magyar állam, a bértámogatások közel 100 százalékát kifizették

Origo.hu

Védettséget igazoló okmányt vezet be a kormány. Aki megkapta a második oltást, igényelheti az igazolványt. A lakosság beoltása a háziorvosoknál és az oltópontokon folytatódik. Ma és holnap Budapesten a Szputnyik vakcinával oltanak. Jövő héten pedig félmillió kínai vakcina érkezik – hangzott el a csütörtöki Kormányinfón.

Kiderült az is, hogy az újraindítási konzultáció a vakcinainfo.gov.hu felületen keresztül fog zajlani. A bértámogatások közel 100 százalékát már kifizette a kormány.

A koronavírus-járvány második hullámát sikerült megfékezni – kezdte heti tájékoztatóját Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón hangsúlyozta, hogy Európában több helyen már a harmadik hullám érkezett el. Ez Magyarországra is veszélyt jelent, nálunk is rosszabbak a számok az utóbbi pár napban. Az oltás folyamatos, az egészségügyi dolgozók 80 százaléka kérte a vakcinát, őket be is oltották már, és a szociális intézményeket is átoltották”.

Ennyi vakcina érkezik

A lakosság beoltása a háziorvosoknál és az oltópontokon folytatódik. Ma és holnap Budapesten a Szputnyik vakcinával oltanak, négy oltóponton. Az AstraZenecával pedig a 60 év alatti krónikus betegeket oltják. Jövő héten minden korcsoportban folytatódni tud az átoltás, mert újabb vakcinaszállítmányok érkeznek – mondta Gulyás Gergely, aki szerint Magyarország minden uniós lehetőséget igénybe vett, az így lekötött vakcina csaknem 10 millió személy beoltására elegendő, de ezek a vakcinák még nincsenek itt.

Az orosz vakcinából kétmilliót vettünk, ezzel egymillió embert lehet beoltani, a kínai vakcinából pedig a jövő héten érkezik az első 500 ezer darab – részletezte a miniszter. Gulyás Gergely rámutatott: további oltóanyaggyártókkal is tárgyal a kormány, mert a szállítás nagyon lassú. Szavai szerint az uniós beszerzéseket bonyolítók hibákat követtek el, ez mára egyértelmű.

Védettséget igazoló okmányt vezetnek be

Védettséget igazoló okmány bevezetéséről is döntött a kormány – húzta alá a tárcavezető. Aki megkapta a második oltást, az igényelheti az igazolványt, melynek érvényessége a vakcina beadásától kezdődik, lejárati ideje pedig egyelőre nem lesz.Aki átesett a fertőzésen, az a kórházból történő elbocsájtás napjától védett. Akinek csak teszt mutatta ki a fertőzést, náluk az első negatív teszt, vagy az első pozitív teszttől számított 10 nap lesz a védettség kezdete. Sokan vannak olyanok is, akiknél semmilyen tünettel nem járt a koronavírus-fertőzés. Ők laborban vérvizsgálaton vehetnek részt, ahol megállapítható, hogy átestek-e a betegségen. Az érintettek költségtérítéssel juthatnak hozzá az igazoláshoz – tudatta Gulyás Gergely.

Modernizáció

Magyarország modernizációja is megvalósul majd a következő években – mondta el a miniszter. Kifejtette: a körforgásos gazdálkodás és a zöld energia is hangsúlyt fog kapni. Emellett agrár- és vidékfejlesztési stratégiát is elfogadott a kormány a következő nyolc-tíz évre. Megtörtént a bértámogatások kiutalásának felgyorsítása is. A megítélt támogatások 99 százalékát kifizette az állam, a kérelmek 90 százalékát pedig el is bíráltuk – mondta a miniszter, aki megköszönte a kormányhivatalok munkatársainak megfeszített munkáját.

Itt lehet kitölteni a nemzeti konzultációt

Az újraindítási konzultáció a vakcinainfo.gov.hu felületen keresztül fog zajlani, itt lehet majd kitölteni a kérdőívet – mondta el Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő felidézte, tavaly is megkérdezték az embereket arról, mik legyenek a védekezés fő pillérei, így sikeresen tudtunk védekezni.

Gulyás Gergely a gazdaságvédelmi akciótervről azt mondta:  a legfontosabb a munkahelyek megőrzése, többen dolgoztak 2020 decemberében, mint egy évvel előtte, mielőtt a koronavírus felütötte a fejét.

A lakásépítések áfáját lecsökkentik, hatmillió forint kedvezményes hitelt ad a kormány a lakásfelújításokra, ebből hárommillió forint nem visszatérítendő. Megkezdődik a 13. havi nyugdíjak visszatérítése is – jelezte a miniszter, felidézve, hogy a baloldal elvette a 13. havi nyugdíjat, a kormány azonban visszaadja még válság közepette is. A huszonöt év alattiaknak 2022. január elsejétől nem kell szja-t fizetni, ez 15 százalékos béremelést jelent. Tízmillió forint kamatmentes hitelt kapnak a kisvállalkozások, hároméves moratóriummal – sorolta az intézkedéseket a tárcavezető.

Gulyás: Rossz időket idéz ez a kijelentés

Mindenki tisztában van azzal, hogy mi a jelenlegi helyzet, mi az emberek véleményére fogunk támaszkodni most is – fejtette ki Gulyás Gergely az ellenzék lazítási ötleteit érintő kérdésére. Rossz időket idéz Fekete-Győr András interjúja – felelte a miniszter az ezt érintő kérdésre. Azt is mondta: azért volt rendszerváltás, hogy ezek a hangok eltűnjenek a közéletből.

Régi reflex, hogy a szocialisták ugyanazt látják Brüsszelben, mint anno Moszkvában. Szerintük nem lehet kritizálni az EU vezetését. Ujhelyi István nyilatkozata komolytalan – tette világossá Gulyás. Ahol a magyar kormány tárgyalt, ott eredmények is vannak, a Bizottság már elismerte a saját felelősségét, Ujhelyinek ez nem sikerült – jegyezte meg a miniszter. A kormány elkötelezett az állatvédelem ügye mellett, készül egy átfogó program, aminek a kialakítását a kérdőív eredményei befolyásolni fogják” – mondta el az állatvédelmi kezdeményezésről Szentkirályi Alexandra.

Álhíreket terjeszt a baloldal

Gulyás Gergely válaszolt arra a kérdésre: igaz-e, hogy hamis információkat terjeszt a baloldal az uniós pénzfelhasználásról. A miniszter szerint újabb álhírről van szó, mert az ezermilliárdot is elérik a Budapesten zajló fejlesztések. Az előző hétéves ciklusban elnyert források több mint 20 százalékát kapta Budapest – emlékeztetett, hozzátéve: Budapest a nemzet fővárosa, nem igaz, hogy nem jutottak volna források, és az sem igaz, hogy a kormány célja, hogy ne jussanak továbbra sem.

A regisztráltak száma meghaladta a kétmilliót, Gulyás Gergely szerint ez sokkal magasabb szám is lesz, de talán májusig is eltarthat, amíg mindenkit beoltanak. Arra az ötletre, hogy adjanak tízezer forintos utalványt azoknak, akik beadatják az oltást, úgy fogalmazott Gulyás: tizedannyira butaság, mint a Momentum hasonló ötlete. A vakcinák engedélyezésére minden tagállamnak joga van. A Szputnyik vakcinát a magyar hatóságok engedélyezték – tette világossá a miniszter.

Az önkormányzatokkal közösen tervez a kormány

A vakcinák közül akkor lehet választani, ha van elegendő. Jelenleg nem ez a helyzet, hiány van az oltóanyagból, azzal oltanak, ami van. Arról lehet nyilatkozni, hogy valaki kéri-e vagy sem. Gulyás leszögezte: a kínai vakcina lényegesen drágább, mint orosz, tízezer forint felett van egy darab vakcina. Naponta tízmilliárdos kár éri a gazdaságot, akármilyen drágán tudja a kormány beszerezni, az jobban megéri, mint a károkat enyhíteni. A maszkviselési szabályok lazításáról az önkormányzatoknak kell döntenie – fogalmazott Gulyás Gergely.

A miniszter elmondta, a kormány az önkormányzatokkal együtt tervezi a fejlesztéseket és a gazdasági helyreállítást. A fővárosi önkormányzat van a legjobb helyzetben, mert a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát bármikor összehívhatja Karácsony Gergely. Nem a Miniszterelnökség, hanem a Gundel Étterem mondta fel a menzaszerződést, a Honvédség fogja üzemeltetni az étkezdét – zárta rövidre a kérdést Gulyás. Az USA is elég sok okot adott az aggodalmakra – mondta a miniszter az új amerikai elnök Klubrádió ügyében való megszólalása kapcsán. A rádió olyan jogsértéseket hallgat el, melyet ők maguk sem vitattak. A kormánynak semmi köze a Klubrádió ügyéhez.

Ekkor dönthetnek az enyhítésről

A konzultáció eredménye után tudunk arról dönteni, hogy miként enyhítsünk – erősítette meg Gulyás. Az iparkamarai tagdíjat érintő kérdésre pedig azt mondta, évi ötezer forint szerinte megéri a hatékony érdekképviseletet. A klímacélok világosak, a kormány csökkenteni akarja a szén-dioxid-kibocsájtást, és az illegális szemétlerakást is fel fogják számolni – fejtette ki kérdésre válaszolva Gulyás. Az e célokat szolgáló törvényt újra kell tárgyalni, ha elfogadják, akkor lehet majd a részletekre rátérni – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva a tárcavezető jelezte: Egy hete benyújtották az Országgyűléshez a rendkívüli jogrend kilencven nappal történő meghosszabbítását. Az unióban több ország van, amely szintén a napokban hozott hasonló döntést”. A miniszter arra is kiért, hogy a kormánytagokat akkor oltják be, amikor befejeződött a hatvan évnél idősebbek oltása, kivételt képeznek az idősebb kormánytagok.

Ebben a versenyben lemaradt az unió

Dobrev Klára nyugdíjterveiről Gulyás annyit mondott, hogy amikor Gyurcsány Ferencék kormányon voltak, értékvesztést szenvedtek el a nyugdíjak, csak az IMF-hitelből tudták kifizetni azokat. Minden országnak van saját mechanizmusa az oltásra és az engedélyeztetésre. Az látható, hogy az EU-n kívül rengeteg ország már jól áll, sajnálatos, hogy az unió lemaradt ebben a versenyben”. – mondta el kérdésre Gulyás. A bizottság nem kereste meg a kormányt, a Reuters álhírt terjesztett, amikor erről adott hírt.

A kormány minden önkormányzatra partnerként tekint – erősítette meg a miniszter. A Veres Pál miskolci példáját érintő kérdésre elmondta, minden együttműködésnek örülnek, Gulyás Gergely is találkozott Veressel. A miniszter örül neki, hogy jó az együttműködés az önkormányzat és a kormányhivatal között. Jó lenne, ha nem csak hidegháború lenne a magyar politikában – tette hozzá.

Ahol a baloldal hatalomra kerül, mindenhol leszámolnak politikai ellenfeleikkel – feszegette egy kérdés a témát, az USA-beli történések kapcsán. Gulyás Gergely elmondta, inkább nem kommentálja az amerikai belpolitikát, de jogi szempontból érdekes kérdésnek tartja a Trump ellen, hivatali ideje után indított impeachmentet. A kormány sose érezte feladatának, hogy egy szövetségesének belső ügyeit kommentálja – tette hozzá.

Bármire lehet költeni a tízmilliós hitelt

Ha van elegendő oltóanyag, onnantól kezdve mindenki saját felelőssége: él-e az oltással, vagy vállalja a kockázatot”- hangsúlyozta Gulyás Gergely. Nem tartunk a nyitástól, ha van elegendő oltóanyag. Külföldi utazásokról nem született még döntés, de ha valaki be van oltva, akkor a karanténkötelezettségnek nem kell eleget tenni. Márciustól van esély a lazításra – mondta kérdésre Gulyás Gergely. A konzultációtól és az esetszámoktól függ minden – ismételte a miniszter. A nagyobb települések iparűzési adójának kompenzációjáról még nem kezdődtek meg a tárgyalások, de már voltak egyeztetések – jelezte Gulyás, aki jövő héten a megyei jogú városok vezetőit is meg fogja hívni magához.

A vállalkozások bármire költhetik a tízmilliós újraindítási hitelt – válaszolt az erre vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely. A Facebook 3,8 milliárd forint adót befizetett, jó irányba halad a folyamat Gulyás szerint. A szólásszabadság pártján állunk – mondta a miniszter. Csak az állam korlátozhat, és csak szélsőséges esetekben – tisztázta.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is: az oltópontokon derül ki, milyen oltóanyag áll rendelkezésre, ha az EMMI előre tudja, akkor azt jelezni fogja. Erre azonban jelenleg nincs garancia. “Azt tervezzük, hogy ha nagyobb vakcinamennyiség áll majd rendelkezésre, akkor szakrendelőkben és kórházakban alakítunk ki oltópontokat, így naponta félmillió embert be tudunk oltani” – mondta Gulyás.

Stumpf István kormánybiztosi kinevezését üdvözölte Gulyás Gergely, a személyi cserélődések természetesek – mondta kérdésre a miniszter. Leszögezte azt is: állami oltás van, az ingyenes, minden ezen kívüli oltás ellenőrizhetetlen.

Február 15-én lesz erről tájékoztatás

Magyarországon az egészségügy kockázatközösségként működik. Van néhány tízezer potyautas, aki nem fizet, de igényt tart az állami egészségügy szolgáltatásaira. A kormány humánusan jár el a nem fizetőkkel szemben, de aki nem nyújt be fizetéskönnyítési kérelmet, annak érvényteleníteni fogják a tajszámát”- mondta el a TB-tartozásokra vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely. Hozzátette: az érintettek pontos számáról február 15-én tájékoztatnak, a legtöbb elmaradó egyébként vélhetően külföldön tartózkodik, valószínűleg ott fizet egészségbiztosítást.

Beszámolt arról is, hogy a vakcinaszállítások bizonytalanok, de jelenlegi becslések szerint, ha minden oltás megérkezik, március végéig kétmillió embert tudnak beoltani. Jelezte ugyanakkor: ezek csak becslések, nem számonkérhető kijelentés. A lazítással kapcsolatos nemzeti konzultáció kérdéseit öt-hat napon belül nyilvánosságra hozza a kormány – tudatta a miniszter.

Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy a kormány egy szállító repülőgépet vásárolt, ami bármilyen rendkívüli helyzetben használható, például vakcinaszállításra. Fontos, hogy egy ilyen gépe legyen a Honvédségnek – szögezte le Gulyás.

 

Origo.hu

4 hozzászólás “Védettséget igazoló okmányt vezet be magyar állam, a bértámogatások közel 100 százalékát kifizették” bejegyzésre

  1. Aladin szerint:

    NA,ETTŐL FOSOTT MINDENKI!!! NEMSOKÁRA CSAK ILYEN OKMÁNNYAL MEHETSZ DOLGOZNI VAGY BÁRHOVA…

  2. janipapa szerint:

    Mi lesz azokkal akiket nem lehet beoltani ??!!

  3. Horváth János szerint:

    Egyetértek az oltási tervvel. Szerintem a kínai vakcina a legmegbízhatóbb, bárkit be lehet vele oltani. Helyes az irány, ezt kell folytatni!

  4. Horváth János szerint:

    KI a jó ……anyja írogat a nevemben? Admin, alszol?

Itt lehet hozzászólni !