Zenélni vágyó gyerekektől vett el egy épületet a szélsőbalos politika

888

Minden remény elveszett – írta közleményében a Molnár Antal Zeneiskola vezetése Erzsébetváros baloldali önkormányzatának döntése kapcsán.

Niedermüller Péter szerint nyílt és szabályos pályázat útján került a néhány hónapja megalakult FreeSZFE Egyesülethez az az erzsébetvárosi ingatlan, amelyet 2019-ben a Molnár Antal Zeneiskola számára újított fel a kerület akkori, fideszes vezetése – írta meg a Hír TV.

Nagyon komplex, nagyon jó pályázatot készítettek, és megnyerték”

– válaszolta újságírói kérdésre az erzsébetvárosi polgármester.

Gyurcsány Ferenc kedvenc baloldali polgármestere azt mondta, büszke arra, hogy a szabad művészetet és oktatást támogató alapítvány költözik az épületbe a kerület legnagyobb létszámú, mintegy 600 gyermeket oktató nevelési intézménye helyett.

Az SZFE – legalábbis akik ide pályáztak – egy kreatív, innovatív, szabad művészetet és oktatást támogató »alapítvány«. Ezzel én bizony szimpatizálok, mert azt gondolom, hogy ez a jövő, hogy ilyen típusú műhelyekre van szükség.”

Majd hozzátette: kifejezetten büszke arra, hogy Erzsébetvárosba fognak költözni a pályázatot megnyerők.

Továbbá elmondta, az önkormányzatot semmi nem kötelezte arra, hogy az ingatlant a zeneiskolának adja, amely egyébként nem is pályázott az épületre.

A Hír TV közölte, hogy a pályázati kiírásból kiderül: a bírálati szempontok között nem szerepelt a zeneművészeti tevékenység, vagyis

a Molnár Antal Zeneiskola nem is pályázhatott volna az ingatlanra.
600 gyermek elől »ellopni« ezt az intézményt egy olyan erkölcsi mélység, amelyre igazából szavakat is nagyon nehezen talál az ember”– reagált a Hír TV stábjának Bajkai István, Teréz- és Erzsébetváros választókerületének fideszes elnöke, aki „példátlan becstelenségnek és a teljes zenei élet arcul csapásának” nevezte a baloldali önkormányzat eljárását.

Szerinte a meglepő gyorsasággal lezajlott pályázattal Niedermüllerék pártutasításra cselekedtek, és előre eldöntötték, hogy az épület ne zeneiskola legyen.

Az első pillanattól kezdve tulajdonképpen egymást között megbeszélték, hogy ilyen politikai célnak fogják ezt az épületet átadni. Az, hogy csak néhány hét állt rendelkezésre a pályázatra, azt jelenti, hogy valaki már pontosan tudta, hogy ki fog nyerni. Néhány hét alatt felkészülni egy ilyen épület belakására, funkciójára tulajdonképpen lehetetlenség. Ugyanakkor akik tudták, hogy ezt el fogják foglalni, és nyerni fognak, azokat egészen biztosan az önkormányzat hátulról már időben informálta”

– mondta Bajkai István, aki hozzátette, a Molnár Antal Zeneiskola 2019 óta várt arra, hogy birtokba vegye a hangszigetelt helyiségekkel rendelkező, kifejezetten zenei oktatásra alkalmas épületet.

Minden reményünket elvesztettük”

– írta közleményében Szemendi Gábor, az intézmény vezetője, aki úgy fogalmazott: az iskola évek óta saját épület nélkül, bérházi lakásokban és nyolc különböző telephelyen kénytelen megoldani a legfiatalabbak zenei nevelését, sokszor méltatlan körülmények között.

Hozzátette:

remélik, hogy Erzsébetváros vezetése legalább annyira szívén viseli saját kerületi polgárainak zenei nevelését, mint a független színházi oktatás ügyét, és méltó megoldást kínál a zeneiskola tarthatatlan helyzetére.

Nem a mostani az első eset, hogy a Niedermüller által vezetett baloldali önkormányzat a kultúrát rombolja. A DK-s politikus korábban Erzsébetváros kulturális központját, az Erőművházat záratta be, hogy a Wesselényi utcai ingatlant bérbe adja.

Forrás: 888

8 hozzászólás “Zenélni vágyó gyerekektől vett el egy épületet a szélsőbalos politika” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    Niedermüller elszabadult.
    Ilyen megátalkodott nemzetközileg is ismert bűnözőnek (http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Hirmix&MN=Hirmix&AN=niedermuller&LN=Hungarian) nem szabad hatalmat adni…- mert iszonyú sokba kerül az adófizetőknek!!!
    Viszont az a nagy igazság, hogy sokkal jobban járnánk vele 1 az Orbán-maffia által el nem adott lélegeztetőgépre kötve!!!

  2. Horváth János szerint:

    A kérdés csak az, hogy miért nem az igazat írjátok?

  3. kormánypárti szerint:

    Itt megmondják az Igazságot 6:20-tól

  4. Horváth János szerint:

    Komoly erőfeszítésembe került de végighallgattam. Na ez az, amit úgy hívunk, hogy
    szemét. Kíváncsiságból beleolvastam az origó és a mandiner cikkébe, egyik ellentmondás
    a másik után. Az egyik azt írja volt szerződés, a minap a zeneiskola igazgatója azt
    mondta /élő adásban/, hogy szóbeli ígéretük volt. Állítólag a pályáztatásról sem tudott.
    Ha ez így van, akkor viszont felmerül a kérdés, hogy a fideszes képviselők miért nem
    jelezték az iskolának? Lehet, hogy erre a balhéra vártak?

  5. Nagyapó szerint:

    Na jön a Horváth János féle kamuhíradó, állítólag, ellentmondások,stb. A lényeg nem 600 gyerek zeneoktatása a fontos, hanem ~20 ripacsképzősé (a Színművészeti E. hallgatói az állami egyetemen folytatják!).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Horváth János szerint:

    Vén hülye!
    Abba az épületbe jó, ha 300 gyerek befér. Baromarcú! Cáfolni kell, nem ugatni!

  7. kormánypárti szerint:

    A SZFE-n tanító Szász János ellen rendőrségi eljárás indult, házkutatást is tartottak. Látható, hogy az SZFE körül nem stimmelnek a dolgok. Felkészülnek: Karácsony, Neandermüller 😉
    János, nézd meg a Bayer show-t is, én rendszeresen nézem!

  8. Horváth János szerint:

    Látszik rajtad!

Itt lehet hozzászólni !