Csepel az egész ország

Publicisztika, Virág Tamás, Hírszerző

Mindaz az érdekszövevény, amely most a gyilkosság miatt szép lassan kikerekedik, nem csepeli sajátosság. Elterjedt, általános viszonyrendszer, legfeljebb a fűszerezése sajátos.

A csepeli kettős gyilkosság óta tudjuk, hogy ha iskolai vérfürdőn akarunk borzongani, nem kell valódi és áldokumentumfilmeket nézni vagy a tengerentúli híreket figyelni. A múlt heti lövések első értelmezésekor keveredett a filmszerűség a helyi előítéletekkel: az áldozatot fenyegető, egyébként meg nehezen kezelhető roma tanulóról olvashattunk (mint kiderült, a tettes akarta egy kicsapott fiatalra terelni a gyanút), de mire szárba szökkenhetett volna a “pisztolyos, bosszúéhes cigánygyerek” története, éles balfordulattal hirtelen egy máig bizonytalan sikkasztási ügybe keveredtünk, melynek szereplői helyi szocialista politikusok.

A híradások szeretik a politikus-vonalat erősíteni, lehet kicsit maffiázni is, meg fejet rázni, hogy már megint mit tettek ezek a mindenre képesek: eddig is hazudtak, loptak, és már ölik is egymást.

*

Csakhogy az egész ennél kicsit talán árnyaltabb, ráadásul – egyelőre lövések nélkül – országszerte hasonló módon működik. Csepelről most annyit tudunk, hogy az önkormányzat költségkímélésből adta át az iskolát egy alapítványnak, amely két éve működteti az intézményt önkormányzati támogatás nélkül, talán csak a normatív támogatásból, amiből pedig lehetetlen. (Egyházi fenntartónál ezt a lehetetlenséget ismeri el az állam az úgynevezett egyházi szorzóval, amely a normatíva kiegészítését jelenti az önkormányzati fenntartású intézményeknél történő tényleges ráfordítások összegével.)

Az alapítvány a hírek szerint kezdetben 200 tanulóval számolt a később bűnügyi helyszínné lett iskolában, ám ma már 650-en járnak ide. A maximális létszámbővítés tipikus kényszermegoldása a pénzszűkében lévő oktatási, szociális intézményeknek. Arról most csak érintőlegesen üssünk le néhány billentyűt, hogy itt – és ez sem rendhagyó – az önkormányzat egy olyan intézményből vonult ki, ahová, honlapja szerint halmozottan hátrányos helyzetű, tanulásban akadályozott fiatalok járnak.

*

Általános, hogy az önkormányzatok spórolni próbálnak, feladatokat adnak át úgy, hogy nem igazán ellenőrzik, az átvevőnek van-e anyagi, humán erőforrása a működtetésre. Hiánycikk az átlátható önkormányzati működés, döntéshozatal, jobbról-balról lehet olvasni arról, milyen intézmény (ingatlan, szolgáltatás, stb.) ki- vagy átjátszása történt vagy történik meg.

A helyi politikusok (mint most a csepeli polgármester) érdeklődés esetén elmondják, hogy minden lépésük jogszerű volt, ezzel részükről letudva az egész. Csakhogy amit mutyi révén nyert el (kapott, nyúlt le) önkormányzati politikus (párttárs, üzleti partner, stb.), annál az intézménynél később is működik az érdekazonosság, a botránymentesség igénye. Csepelen a jelenleg előzetesben lévő gazdasági vezetőről állítólag már decemberben kiderült, hogy saját kontóra “megfejeli” a költségeket, mégsem lett következménye. Hacsak az nem, hogy kikerült a helyi pártvezetésből, de a Büntető Törvénykönyv ezt a szankciót nem ismeri.

És téved, aki azt hiszi, hogy a pénzügyi működésben mutatkozó káosz nem függ össze az iskola mindennapi életének zűrzavarával. Nem lehetnek normális állapotok ott, ahol a pedellus egyben biztonsági őr is, ahol az igazgató egy megbeszélésre magát erősítendő magnóval a zsebében hívja el egyik kollégáját – mint később tragikus módon kiderült, az óvatosság teljes mértékben indokolt volt. És persze elsőre – főleg nem itthon szocializálódó embernek – az is abnormális, ha egy iskola vezetésében domináns az egyik párthoz való kötődés, a pártmunkában történő szerepvállalás. No meg az is, hogy ezt az önkormányzat hagyja, sőt önmaga teremti a helyzetet.

*

Csakhogy – és ezt szögezzük le, mielőtt beleesnénk a helyzetet csepeli specifikumnak beállítók hibájába – másképp manapság szinte lehetetlen intézményt működtetni Magyarországon.

Akármilyen meglepő is, szerintem nem a szocialista maffia működött itt elsősorban, hanem az a törvényszerűség, hogy a pártviszonyokban, a bennfentes kapcsolatrendszerekben, megbízható, “megvett emberekben” gondolkodó önkormányzati döntéshozók preferálják azokat, akik helyi sikereik érdekében belemennek ebbe a játékba. Utóbbiak idővel persze részben önállósodnak, beépülnek, előfordul, hogy a viszonyok megváltozásával már feléjük kell a hálát kifejezni valami remek gesztussal. Szinte mindegy mivel, jut a közösből.

Persze működhet ez hasonlóan a nagyobb politikai játszótéren is, bár ott éppen a méretből fakadóan több szereplős, bonyolultabb és gyakorta kiszámíthatatlanabb a mutyizás. Abban azonban kétségtelenül nagy a felelősségük, hogy milyen rendszer kialakítását engedik, támogatják. Esetünkben például azzal, hogy büszkén hangoztatják, az állam az oktatási, szociális intézmények működéséhez csak részben járul hozzá (kivéve ugye az egyházakat), a fenntartók meg pumpoljanak mást, esetleg lottózzanak, ügyeskedjenek.

Az önkormányzatok nincsenek rákényszerítve arra, hogy bárki érdeklődő megtudja és megértse, mit is döntöttek, milyen érvek szóltak ellene/mellette. Honlapjaikon a testületi határozatok olykor még olvashatók (mint itt; a 41. oldalon öt sorban a csepeli iskola átadása), de az előterjesztések, vagy azok mellékletei már csak ritkán. Az önkormányzati ingyenes lapok pedig hurráoptimisták, elfogultak, lényegi információt nem érdemes várni tőlük, viszont megbízhatóan tájékoztatnak megnyitóról (mint ez a lap a harmadik oldalon a csepeli iskola megnyitásáról), koszorúzásról, közölnek nélkülözhetetlen vicceket és keresztrejtvényeket.

*

Mindaz az érdekszövevény, amely most a gyilkosság miatt szép lassan kikerekedik, nem csepeli sajátosság. Elterjedt, általános viszonyrendszer, legfeljebb a fűszerezése sajátos. A nyitott szemmel-füllel élők számtalan példát hozhatnak erre, azt pedig, hogy a politikai hatalomért, túlélésért folytatott játszma során pártállástól függetlenül bármilyen eszköz megengedett, a ferencvárosi időközi választások kopogtatócéduláinak kreatív gyűjtési technikái igazolják. Az sem Csepel-, vagy pártspecifikus, hogy ifjabb emberek gyorsan, bármi áron próbálnak meg érvényesülni, és ennek legjobb útját a politikában látják, akár (párt)generációs összetűzésektől sem megriadva. És jó eséllyel nem is tévednek.

Valószínűleg rövid időn belül oknyomozó cikket olvashatunk a Csepelen történtekről, és abból pontosabban megtudhatjuk, mi is vezetett a pisztolylövésekhez. Az már ezen túlmutat, hogy Csepelmagyarország politikai szereplői képesek lesznek-e “különb vagyok” érzésükből lejjebb adni, és használni az elterjedt megoldásokat, egyúttal élet-halál harc nélkül megoldani konfliktusaikat.

Forrás: Hírszerző

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Lelőttek két embert egy csepeli iskolában! + videók

A biztonsági őr lehetett a gyilkos, de a tettestársát is elfogta a rendőrség

D. Gábor a társtettes?

Takács Józsefet és Papp Lászlót gyászolja Csepel

Sírva könyörgött az életéért a csepeli tanár – hétfőn zárhatják ki Demét az MSZP-ből

Gyertyás megemlékezést tartottak a szakiskola előtt

A Nagy Delete

Döbbenetes és váratlan fordulat

Tanári példamutatás? Saját tanítványára terelte a bűncselekményt

Ma dönthetnek a gyilkossággal vádolt politikus kizárásáról

Kihúzták a részvét-közleményből a Fidesz-elnök nevét

A TV2 Napló és a Mokka adásai

Nem volt Zuschlag ügy, most nincs pártügy

Ezt vette fel a magnó

Csepel az egész ország

A Nagy Delete 2

8 hozzászólás “Csepel az egész ország” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Ez az ügy is el lesz sikálva!
    “(Egy telefon fentről)”
    Ha csak a biztonsági őr, segédtanár, vagy pedellus el nem kezd dalolni, bosszúból!
    Az életfogyig tartó büntetés súlya alatt.

  2. Jeniszej szerint:

    A csepeli Montessori iskolát is csak súlyos százezrek befizetésével tudják fentartani.
    Lehet, hogy tévedek?
    Igaz itt tánárokat csak ritkán alkalmaztak vagy egyáltalán nem.

  3. Ice szerint:

    Ennek a vörös polip ügynek az utóhatása, hogy egy kerületi általános iskolában úgynevezett “biztonsági” okból a szülők nem mehetnek be…Kérdem csak halkan, miért? Minden helyi iskolában várható ilyen leszámolás? Akkor az ott dolgozó mszp-közeli tanárok,igazgatók, portások legyenek a potenciális gyanúsítottak, és NE a szülők! Felháborító!

  4. miska72 szerint:

    Ami itt megy Csepelen kicsiben, az megy az országban, NAAAAAAGYBAN!
    MSZP MEGCSINÁLJUK!

  5. kontrolcé+kontrolvé szerint:

    A múltkori, meg-nem-jelent hsz-om (próba 2)

    Pár napja, mazochista szakkör keretében végigolvastam nehány képviselő-testületi jegyzőkönyvet, a Csete sorsát követve. Hasonló beállítottságú 🙂 fórumozóknak egy kis olvasnivaló:

    http://www.budapest21.hu/portal/server.pt/gateway/PTARGS_0_7663_25095_0_0_18/jkv_20070123.pdf
    Napirend 10. pontja (34. oldaltól)

    http://www.budapest21.hu/portal/server.pt/gateway/PTARGS_0_7663_25100_0_0_18/jkv_20070515.pdf
    Napirend 10. pontja (25. oldaltól)

    http://www.budapest21.hu/portal/server.pt/gateway/PTARGS_0_7663_25102_0_0_18/jkv_20070626.pdf
    Napirend 7. pontja (17. oldaltól)

    http://www.budapest21.hu/portal/server.pt/gateway/PTARGS_0_7663_27583_0_0_18/jkv_20080304.pdf
    Napirend 1. pontja (2. oldaltól)

  6. kontrolcé+kontrolvé szerint:

    Admin: “összelapátoltam” a múltkori, meg nem jelent hsz-omat még 1x, de ugyanúgy jártam. 🙁 Hol lehet a hiba? 4 link van benne + a bevezető.

  7. admin szerint:

    5 linktől automatikusan a spamek közé teszi a rendszer a hozzászólásokat.

Itt lehet hozzászólni !