“Hol van a forrás, amit a kormány a munkanélküliség enyhítésére kíván fordítani?”

Inforadio.hu

Munkanélküliség

Csak addig van pénz, amíg a Híradót nézik?

Ma Magyarországon 477 ezer fölött van az álláskereső regisztráltak száma, és eltűnt 78 milliárd forint, amelyet a kormány ígért a munkanélküliség enyhítésére – hangsúlyozta Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint a Fidesznek a pártpolitikai csatározás helyett inkább támogatnia kellene a kormányt annak érdekében, hogy legalább a válság okozta károkat csökkenteni lehessen.

Czomba Sándor hangsúlyozta, hogy az Állami Foglalkoztatási Szolgálat hétfői adatai szerint 2008 decemberében az álláskeresők száma 32 ezer fővel nőtt, 2007 decemberéhez képest. Hozzátette: csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 56 ezer főt regisztráltak álláskeresőként, decemberben pedig mintegy 700 fő csoportos létszámleépítését jelentették be.

“Hol van az a forrás, amit a kormány a munkanélküliség enyhítésére kíván fordítani?” – tette fel a kérdést az ellenzéki politikus, aki megjegyezte: Simon Gábor munkaügyi államtitkár korábban azt jelentette be, hogy mintegy 100 milliárd forintot mozdít meg a minisztérium a munkanélküliség enyhítésére. Ha a nevesített forrásokat összeadjuk, az konkrétan 21,5 milliárd forint, és “mi újság azzal a 78 milliárd forinttal?”

Daróczi Dávid kormányszóvivő reagálásában közölte: nyakunkon a világválság, emberek tízezrei veszítik el az állásukat, még az olyan fejlett országokban is, mint Németország, vagy az Egyesült Államok, ez alól a folyamat alól Magyarország sem tudja kivonni magát. Daróczi Dávid szerint ebben a helyzetben pártos csatározások helyett összefogásra van szükség annak érdekében, hogy legalább csökkenteni lehessen a károkat, amelyeket a nemzetközi válság minden bizonnyal okozni fog.

A szóvivő szavai szerint a kormány változtatott az elmúlt húsz évben követett stratégián, amikor azt mondta, hogy a munkahelyteremtést nem lehet egyedül a piacra bízni, hanem az államnak is szerepet kell vállalnia benne. Hozzátette: a kabinet ennek jegyében indított egy közfoglalkoztatási programot, amely 50-60 ezer embernek jelenthet munkalehetőséget, erre a célra idén mintegy 50 milliárd forint áll rendelkezésre.

Daróczi Dávid azt mondta, hogy ezen felül a vállalkozások életben maradását segítő állami programok, amelyek összességében mintegy 3 ezermilliárd forintot mozgatnak meg, szintén arra szolgálnak, hogy segítséget nyújtsanak a magyar vállalkozásoknak, és így ne kényszerüljenek arra, hogy a világméretű válság miatt embereket bocsássanak el.

Forrás: Inforadio.hu

8 hozzászólás ““Hol van a forrás, amit a kormány a munkanélküliség enyhítésére kíván fordítani?”” bejegyzésre

  1. én szerint:

    A kormánynak nem érdeke a munkanélküliség enyhítése. Minél több a munkaviszony-kiesés, annál kevesebb nyugdíjat kell majd fizetni. Nem lesz meg az idő. A munkanélküli segély pedig lejár – rövidebb idő, mint vélhetően a nyugdíjas évek, és kevesebb pénz is – , más segély adható vagy nem. Ennyi.

  2. én szerint:

    Ennyi a regisztrált. Mennyi a már kikerültek számával együtt?

  3. Földhözragadva szerint:

    Vegyünk magyarországon előállított terméket. Pl. zakót…:(

  4. Szilveszter szerint:

    Nyuszikabátot itthon is lehet venni!

  5. Jeniszej szerint:

    70 év után?

  6. Gordon szerint:

    Egy cselekvőképtelen kormánytól ne várjuk, hogy érdemben fellépjen a negatív folyamatokkal szemben.

  7. Papi szerint:

    Miért lépne fel a kormány? Hiszen ők generálták!

Itt lehet hozzászólni !