Semmelweis nap Csepelen

Csepel.hu

Semmelweis-nap alkalmából köszöntötték a csepeli egészségügyi dolgozókat a Csepeli Napközis Táborban június 30-án. Az önkormányzat ünnepségén polgármesteri elismeréseket kaptak a kiemelkedő munkát végzettek, valamint a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat részéről főigazgatói dicséretben részesültek a legkiválóbbak. Az eseményen nagysikerű koncertet adott Vastag Tamás énekes.

Az ünnepségen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Pákozdi József alpolgármesterek, Szuhai Erika, a Csepeli Önkormányzat Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottságának elnöke, Dr. Dobák András, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatója.

 

Semmelweis Ignácra, az anyák megmentőjére emlékezett köszöntő beszédében a főigazgató, majd visszatekintett az elmúlt egy évre, mely elsősorban a koronavírusról szólt. Elmondta: közel hatvanezer oltást adtak be a dolgozók, az elhalálozások száma eddig 226 volt Csepelen.

A fejlesztések tekintetében köszönetet mondott a városvezetésnek. A szakrendelőben a radiológiai osztály teljesen megújult, ultrahang készülékkel és informatikai eszközökkel gazdagodott a készletállomány, valamint folyamatban van az új fogászati székek cseréje is – tájékoztatta a jelenlévőket.

A főigazgató megköszönte munkatársak áldozatos munkáját, az önkormányzat segítségét és a Segítség Köve Alapítvány támogatását.

Borbély Lénárd polgármester is köszöntötte az egészségügyi munkatársakat. Háláját és köszönetét fejezte ki a szakrendelő közösségének, amely nagyfokú összefogást és kiváló helytállást tanúsított a covid idején.

A szakmai elismeréseket Borbély Lénárd és Dr. Dobák András adták át a legeredményesebb dolgozóknak.

Polgármesteri kitüntetést kapott Simon Ágnes kardiológiai szakasszisztens és Dr. Tugyi Klára reumatológus főorvos. Főigazgatói dicséretben részesült:

Dr. Oláh Ilona háziorvos, Szabó Ágnes titkársági dolgozó és Vadász Erika pénzügyi dolgozó.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismeréseit Szabó Andrásné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Budapesti Területi Szervezetének általános alelnöke adta át Dencsik Andrea asszisztensnek, Kónya Zsoltné csoportvezető asszisztensnek és Palotai Zoltánné védőnőnek.

Az ünnepség végén bejelentették: Jákóhalminé Bartha Andrea asszisztens, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által a koronavírus elleni védekezésben kifejtett munkájáért kitüntetésben részesült a Semmelweis napon.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !