Csepel legendái újra pályán

Csepel.hu

Az, hogy ez most megvalósult, életem egyik legszebb ajándéka a focipályán – mondta a Csepeli Hírmondónak Istenes László, a TV2 műsorvezetője, akivel arról beszélgettünk, miként született meg benne a gondolat, hogy a csepeli futball aranykorának legendáiból veterán csapatot szervezzen.

Csepel: foci, iskola, tévé

Istenes László Újpesten született, de kisgyermekként már Csepelen élt. Szülei a Csepel Művekben dolgoztak, ő pedig a II. Rákóczi Ferenc úti általános iskolában kezdte tanulmányait. Nyolcévesen már az MHK pályáján rúgta a labdát a Csepel színeiben, és hamar kapcsolatba került a helyi futballélet legendáival.

„Rottenbiller István volt az első edzőim egyike, akire igazán emlékszem, ő egy sérülés miatt hagyta abba az aktív játékot. Személye meghatározó volt számomra” – idézi fel az ismert televíziós személyiség, aki 1984-től egy évtizeden át a Csikó sétányi általános iskolában tanított. Itt állt először színpadra egy talkshow házigazdájaként, ami később elindította televíziós karrierjét is.

„Az első beszélgetőtársaim Kőbán Rita és Farkas Bertalan voltak. Kilencszáz ember zsúfolódott az iskola aulájába, óriási érdeklődés övezte a műsort. Egy újságíró felfigyelt rám és megkérdezte, miért nem próbálom meg ugyanezt televízióban. Akkor elég távolinak tűnt az ötlet, de a bogarat a fülembe ültette” – emlékszik vissza. Be is kopogott a csepeli kábeltelevízió, a Csepp TV ajtaján, ahol egy stáb éppen távozott az épületből és szükségük volt valakire, aki utánuk viszi a kameraállványt, így az eszközzel elindult a Víztorony felé, élete első forgatásának helyszínére.

Öt évtizedes futballkarrier

„Ez már az ötvenharmadik labdarúgó idényem” – mondja büszkén Istenes László, aki gyermekkora óta megszakítás nélkül versenyszerűen focizik különböző egyesületek csapataiban. Bár az NB I-ben sosem lépett pályára, képzése és neveltetése mégis első osztályú, hiszen Csepel abban az időben a magyar bajnokság élvonalában szerepelt.

„Olyan legendák futballoztak akkoriban Csepelen, mint Gálhidi György, Tulipán Mihály, Lazsányi László, Kőhalmi Gábor, Elekes József, Szieben László és Hajdú Lajos” – sorolja. Kiemelte Hajdú Lajos nevét, akit gyerekkorában nagyon kedvelt, majd később felnőttként már szakmai kollégaként üdvözölhetett az 1908 SZAC Budapest csapatánál, ahol jelenleg elnöki tisztséget visel. A futballban betöltött posztjáról elmondta, leggyakrabban jobb futóként játszott. Ahogy fogalmazott, a poszt elnevezése már a nevében is hordozza a rengeteg futást. Hozzátette, hatvanegy évesen is képes egy mérkőzésen nyolc-kilenc kilométert futni, méghozzá úgy, hogy az „meg sem kottyan” számára. Ezt egyfajta adománynak tartja, amiért persze ő is sokat tesz egészséges életmódjával, amivel igyekszik minél több embert inspirálni.

Egy álom vált valóra

A veterán csapatának ötlete egy baráti találkozón született meg.

„Barátaim azzal biztattak, hogy hívásomra biztosan összejönnének a játékosok. A végső lökést azonban Tyukodi Zoltán adta meg, aki azt mondta, neki ez régi álma, de eddig nem sikerült megvalósítania, viszont úgy érzi, nekem sikerülhet, és mindenben segíteni fog”– meséli. Már az is jó érzéssel töltötte el, amikor először elkezdtek beszélni a lehetőségről, de ahogy körvonalazódott a gondolat, hogy egyszer talán újra pályára léphet a régi csepeli barátaival, a legendás játékosokkal, Csepel mezben, az érzés még mélyebb lett. Úgy fogalmazott, ha ezt valóban sikerül megvalósítania, az élete egyik legnagyobb ajándéka lesz labdarúgóként. Két hónapon belül létrejött egy nagyjából tizenöt fős keret, és megkezdődött az igazolási folyamat. Az első fordulóban a csapat létszámhiány miatt még nem volt teljes, és 4–2-es vereséget szenvedett. Istenes László hangsúlyozta, az eredménytől függetlenül elégedett a játékkal és a csapat célja továbbra is az első osztályba való feljutás. Kiemelte, nagy megtiszteltetés volt számukra, hogy Borbély Lénárd polgármester személyesen is jelen volt az első mérkőzésen.

„Visszatértem oda, ahol minden kezdődött”

Elmondta még, hogy természetesen figyelemmel kíséri Csepel fejlődését, és bár fájó szívvel vette tudomásul, hogy egykori iskoláját, a Görgey épületét le kellett bontani, örömmel tölti el, hogy a helyén egy rendezett, szép park kapott helyet.

„Amikor vasárnaponként áthajtok a Gubacsi-hídon, úton anyukámhoz, máris mosolyogni kezd a szívem. Olyankor előtörnek az emlékek, a gyerekkor, a pálya, az iskola, a régi barátok. Visszatértem oda, ahol minden elkezdődött, és ez számomra egy őrületesen nagy boldogságbonbon” – teszi hozzá. Lapunkon keresztül üzeni minden egykori játékosnak, akik szeretnék újra viselni a Csepel-mezt, örömmel várják a veterán csapatban. Kiemelte, hogy valódi legendákat sikerült a csapatba igazolni, mint például Szieben Lászlót, Tyukodi Zoltánt, Váci Dénest, Herbály Jánost.

A csapat a hazai mérkőzéseit keddenként este fél 8-kor játssza a Hollandi úti pályán, amelyre minden szurkolót szeretettel várnak.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !